Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-25 / 276. szám

20 MOZAIK 2005. NOVEMBER 25.. PÉNTEK Sokan várták az írót Leslie L. Lawrence, azaz Lőrincz L. László dedikálta tegnap délután legújabb regényét Szolnokon, a Cora áruházban. A népszerű írónak nem volt egyszerű dolga, hiszen hosszú sor kígyózott a bevásárlóközpont könyvrészlege előtt. Képünkön Daku Boglárka aláírást kért a szerzőtől. Egykori barátjáról írt szakdolgozatot Körmendi Lajos író-költő- szociológus-újságíró, a Barbaricum könyvek ki­adója halála után néhány hónappal az egykori ba­rát és munkatárs, Jenei Gyula szakdolgozatot írt a munkásságáról. Bistey András- Milyen szakdolgozatról van szó, és hogyan jött az ötlet a meg­írására? — A szakdolgozatot kiegészí­tő egyetemi képzés befejezése­ként írtam. Azért választottam Lajos munkásságát, mert olyan szerzővel akartam foglalkozni, akiről viszonylag kevesebben írtak, akiről új megállapításo­kat lebet tenni. A könyveiről főleg ismerteté­sek jelentek meg, kevés iroda­lomtörténész foglalkozott ve­lük. Az Eső róla szóló emlékszá­ma után változott ez a helyzet, most már árnyaltabb kép ala­kult ki róla. Olvastam minden könyvét, és sok írását. Még élt, amikor megkezdtem a munkát, terveztem vele egy hosszabb beszélgetést is, de erre a beteg­sége miatt már nem került sor.- Miért ala­kult így, hogy ke­vés írás született a munkáiról?- Lajos igen szépen startolt a pálya elején, azután visszavonult Karcagra. Miközben beemelte ezt a várost az irodalomba, a visszavonulás meg is határozta a pályáját, ott kevesebb figyelem fordult felé.-A személyes ismeretség, ba­rátságsegítette vagy nehezítette a szakdolgozat írását?- Életének sok eseménye előttem zajlott. Ismertem a gesztusait, a szavajárását, az anekdotáit, a jó értelemben vett kunsági elfogultságát, írás közben gyakran felidéz­tem az alakját, a mondatait. Ez segített munkámban, segí­tett értelmezni a róla olvasott véleményeket. Gazdit keres Egy kistermetű, fehér alapon fekete foltos keverék kutyus keresi gazdáját. Érdeklődni a 20/249-79-17 számon lehet. A NAP IDEZETE A szerelemnek még a bolond­sága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya. Jókai Mór „Aranyszájú” nyertes a megyei versenyen Immáron harmadik alkalom­mal rendezték meg a megyei Aranyszáj szépolvasó — szép be­széd versenyt az Olvasás Hete a „Rákócziban” rendezvénysoro­zat keretében a versenynek ott­hont adó II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskolában. A megyéből ^ ”^0*a Barbara, a szol­noki Fiumei Úti Általános Isko­la tanulója, míg a negyedik osz­tályosok közül Fülöp Noémi, a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskolából. A harmadikos korosztály győztese a Fiumei Úti Általános Iskola 3/a osztályos tanulója, Ábel Barbara lett.- Felkészítő tanárom, Szabó Olga tanító néni, egyébként ma­gyar nyelv és irodalom tantár­gyakat tanít nálunk - mesélte Barbara. - Már egészen első osztályos korom óta készülünk ilyen és ehhez hasonló verse­nyekre. Először csak iskolai szinten mérjük fel egymás és a magunk tehetségét. Ha jó ered­ményt érünk el, akkor mehe­tünk tovább a városi és a me­gyei fordulóra is. Az elmúlt héten megrende­zett Aranyszáj megyei fordulón a Két lotti című nagy sikerű, hí­res műből adott elő részletet.- Nem sokat készültem erre a megméretésre, mert az iskolai fordulón is ugyanezt adtam elő, ahol szintén első helyezést ér­tem el. Fiatal kora ellenére már több versenyen is szerepelt. Többek között levelezés matematika és magyar nyelvi vetélkedőn, rajz, zenei versenyeken, valamint mesevetélkedőn, vers- és mese­mondó házi megméretéseken.- Azért is jó ez a sok szerep­lés, mert egyszer majd színész­nő szeretnék lenni, és ezt a szü­leim is tudják, és támogatnak is ebben a döntésemben. ■ Bozsó Anikó SZTARSZTORI Havas Henrik fütyül a KRESZ-re rek előtte, a másik pedig mö­götte, így robognak a Duna- parton. Az unokák élvezik, Havas pedig parádézik. Ér­dekli is őt, hogy ezt a KRESZ tiltja? Egy alkalommal azon­ban megjárta: elesett, s ke- resztszalag-szakadást szenve­dett. Begipszelt láb lett az eredménye. Liptai Claudia tenyerekből jósolt ^ CUVUDl^ kor nem hisz az ezoterikus dolgokban. A vagány műsor­vezetőnő elismerte: eme tevé­kenysége kizárólag a pénzke­reset miatt volt, a jóslásra sem­milyen szinten nincs hajlama. Azt is bevallotta, sokat komo­lyodott az utóbbi pár évben, néha szeretne az a hebrencs lány lenni, aki régen volt. Gorillákat menthet az új King Kong-film Rajongók milliói várják már a legújabb King Kong-film pre­mierjét. Köztük van egy ruan- dai alapítvány teljes vezérkara is, amely arra szeretné fel­használni a szuperprodukció bemutatása körüli felhajtást, hogy hírverést csapjon a goril­lák megmentése érdekében. A kampányt karácsony kör­nyékére időzítik, akkor a 20. évfordulója annak, hogy az ala­pítvány névadóját meggyilkol­ták. (Róla szól a Gorillák a köd­ben című, Sigourney Weaver fő­szereplésével készült film.) Az alapítvány a film bemutatását adakozási estekkel kapcsolja ösz- sze, amelyeken felhívják a figyel­met a közép-afrikai gorillák hely­zetére. A több millió dolláros film költségvetéséből egyébként csak a számítógépes fejlesztésére 2 millió dollárt költöttek. A fősze­replő, King Kongot „alakító” Andy Serkis a hiteles alakítás kedvéért egy gorillarezervátum­ban vett mozgásórákat. ENYHÉBB, DE ERŐSEN VÁLTOZATOS IDŐ d$lí reggeli Jászberény ' 2 °C 2 °C hőmérséklet + déli felhőzet Szolnok Tiszafűi'S 1 °C o°c «Kunhegyes „ • Kjircag Kpjszállás „ EMS Kunszjittmárton EWS-^ Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma napközben kevesebb csapadék hullik. Sót néha még a Nap is előbújik. Mérsékelt időről-időre élénkebb, déli szél fúj. Este ismét havas eső kez­dődik. A jellemző hőmérséklet kora délutánra és szombat reg­gelre is +1 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás országos viszonylatban: a hétvége és a hétfő erős déli szelet, gyakori, sok esőt. Dél- kelet-Magyarországon +10 fok körüli délutánokat igét Keddtől jövő péntekig erősen változékony, viszonylag enyhe időre van kilátás. Orvosmeteorológia: délelőtt hideg, délután erős melegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: ma ismét a ködfoltok, illetve éj­szaka a lefagyás veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI" További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobi!e-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 5-8 Tisza 1-5 ‘C Balaton 3'C Veleneeí-tó 2 'C Fertő 1 C Tisza-tő 4"C Hójelentés Dachstein 40-130 cm Tignes 0-30 cm Híntertuxer 0-120 cm Miben különböznek a bio élelmiszerek a többitöl? Ma már szinte az összes élelmi­szernek létezik biováltozata, bár az áruk még mindig majd kétszerese a hagyományosan előállítottakénak. Miért jó ne­künk a „bio”? Hol és mennyiért juthatunk hozzá az ilyen cik­kekhez? Vannak — igaz, egyre keve­sebben —, akik a húsmentes, vegetáriánus étkeket’ hiszik bionak. Mások a natúr- vagy re­formélelmiszereket tévesztik össze a bioáruval. A biotermék lényege, hogy a környezetvédelmi szemponto­kat figyelembe vevő gazdálko­dás szabályainak megfelelően állították elő. Ha növényről van szó, akkor sem műtrágyát, sem más mérgező, szintetikus anya­got nem használtak a termesz­tésekor. A kártevőkkel szem­ben legfeljebb valamilyen ter­mészetes módszert, permetléfő- zetet vagy gyógynövénykivona­tot vetettek be, amely nem szí­vódik fel a növénybe, és vízzel lemosható. Sokan azért nem vásárolnak biotermékeket, mert úgy vélik, a minőségük jóval gyengébb a hagyományosan előállítottaké­nál. Pedig a biotechnológiák rengeteget fejlődtek az utóbbi időkben, és a bioételek mind ki­nézetre, mind ízre felveszik a versenyt a mesterséges adalék­anyagokkal teletömött, színe­zett, tartósított, puffasztott, sű­rített, hormonkezelt, génmani­pulált társaikkal. Nem minden termék BIO ÉLELMISZEREK:- Bizonyítottan ökogazdál­kodásból származik a ter­mék, ha rajta van a HU-ÖKO- 01 jelzés. NEM (FELTÉTLEN) BIO ÉLELMI­SZEREK:- A vegetáriánus koszt- A kicsi, kukacos alma- A barna kenyér- A natúrtermék- A reformélelmiszer- A tartósítószer-mentes címkéjű árucikk VIDÁM PERCEK SZEMÉLYLEÍRÁS A nyomozó faggatja a szemta­nút: — Le tudná írni a tettest? — Igen. Középmagas és fekete szakálla van. — És férfi vagy nő? IKREK — Képzeld, van két ikerlá­nyom! — Ez nagyszerű! Hogyan kü­lönbözteted meg őket? — Az anyajegyük alapján. A barnának a jobb kezén, a sző­kének a bal kezén van az anya­jegy. JÖVŐKÉP Pistikétől megkérdi az apja:- Na fiam, mit fogsz csinálni, ha ilyen nagy leszel mint én?- Fogyókúrázom. SZÖRNYŰ ÉLET Hallod-e, szörnyű egy életet élünk mi - szól a molylepke a párjának. - Nyáron irhabun­dában, télen meg fürdőruhá­ban... SZUPERT?EXPRESSZ MAGYAR ÁRUK! Télikabátok, dzsekik, farmerok olasz anyag­ból, garanciával. Igényes fehérneműk, állan­dó akciók, ingyenes igazítások. Jászkürt üz­letház! 8 MAGYAR minőséget szeretne, a Tini Tárat keresse. Szolnok, Interspar.----------------------------------------------------------*211143* a T ÉLI szövetkabátok érkeztek 36-60-as mé- a AZ 5 % áfát már most elengedjük. Divat rétig. Claudia Molett Divat, Interspar. Kuckó, Tiszavidék Áruház emeletén.-------------------------------:-------------------------*211143* ----------------------------------------------------------*211143* JERRAK OTTA-SZOLNOK KFT. " Csempe-Fürdőszoba Áruház 5000 Szolnok, Alcsisziget 110., 4-es főút (a Toyota szalon mellett) Tel.: 56/514-714 Fax: 56/514-713 mk CSEMPÉK, PADLÓLAPOK I AMÍG A KÉSZLET TART. •2J0930-I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom