Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-24 / 197. szám
FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS 20 05. AUGUSZTUS 24., SZERDA 3 MEGYEI TŰKÖR Mást és másképp kell tanítani oktatás Önbizalom, kreativitás, alkotókedv és kudarctűrés nem csak a magyartanárok feladata, hanem minden nevelőé. Az idei esztendő végéig valamennyi hazai iskola rákapcsolódik a Sulinet-programra. Hangsúlyozta az együttnevelés fontosságát - ehhez képességkibontakoztató normatívát is rendeltek. Szerinte ez többlet- hasznot hoz, mivel az életben való sikerességhez elsősorban nem az értelmi intelligencia, hanem az érzelmi intelligencia járul hozzá. Önbizalom, kreativitás, alkotókedv, kudarctűrés, az érzelmek szabad kifejezése, együttműködés — ezeket kell tudatosan nevelni és persze értékelni egy korszerű iskolában. Csökkenő létszám Idén több mint 1,4 millió tanuló kezdi a tanévet, akik közül 103 ezer elsős, illetve 130 ezer kilencedikes. Míg azonban a kilencvenes évek elején egy-egy korosztályban 180 ezer fiatal volt, addig ma már körülbelül 100 ezer. És az a létszám hosszú távon így is marad. A vezetői szakmai értekezlet résztvevőinek egy csoportja. Alkotóműhelyek kellenek Az államtitkár az egyik legfontosabb változásnak azt tartotta, hogy a pedagógusok - maga is, míg tanított - mindig felfelé mutogattak azzal, hogy a felsőoktatás felvételi követelményként mit követel. Ma a helyzet más, mert 2005-től kezdve megszűnt a felsőoktatási felvételi. Az az érettségi a döntő, amelynek követelményei a középiskolában megtanított anyaghoz kapcsolódnak. Nem a felsőoktatási intézmények diktálnak immár. Nem lehet tehát már felfelé mutogatni. Szerinte 1998 óta lényegesen nem változott a helyzet a magyar közoktatásban. Őszintén hiszi, hogy az idei érettségi követelmények meggyőzik a pedagógusokat arról, hogy el kell kezdődniük a változásoknak, és el is szabad azokat indítani. Olyan változások is beletartoznak ebbe, mint például az, hogy a padokat másként is el lehet rendezni az osztályteremben. Kifejezetten elvárt feladat lesz a csoportmunka; a kooperáció, a kommunikáció. Alkotóműhelyek kellenek, ahol sikeresebb gyermekek nevelhetők. A gyermekek az információ nagyobbik részét nem az iskolában szerzik, ezért ma már mást és másképpen kell tanítani. Megszűnik a kedvezmények összesítésének lehetősége, tervezik, hogy a nyelvvizsgákért adható többletpontok csökkentik. A szeptember-októberi vizsgaidőszak egy hónappal eltolódott, és szeptember 5- ig lehet jelentkezni előrehozott érettségire. Szöveges értékelés már a 2. évfolyamon is lesz. Naplót és ellenőrzőt nem kötelező használni. Az iskolai büfékínálat szabályozásához az iskola-egészségügyi szolgálat szakmai állásfoglalását be kell szerezni, és ha ez nem kedvező, akkor csak úgy lehet azokat árulni, ha a szülői szervezet ehhez hozzájárul. Ez tervezet, de valószínű, hogy így lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szövegértés és szövegalkotás képességének fejlesztése Tovább folytatódik a hazai közoktatásban a változások időszaka. Mást és másképpen kell tanítani — hangzott el tegnap a megyeházán a tanévnyitó vezetői szakmai fórumon. Tóth András A megyei pedagógiai intézet rendezvényén Szabó Győzőné igazgató elmondta, idén kiemelt feladat jut a pedagógiai mérésnek, értékelésnek. Sipos János közoktatási helyettes államtitkár Darwin- idézettel indított: Nem az a faj a túlélő, amelyik a legerősebb vagy a legintelligensebb, hanem az, amelyik képes reagálni a változásokra. A pedagógusok az elsők az értelmiségi pályán dolgozók közül, akik „rákényszerülnek” a változások követésére, hiszen a jövő generációját nevelik. A Jászkun Volán Rt. tájékoztatja a tisztelt utazóközönséget, hogy az iskolai előadások napjára meghirdetett helyközi és vidéki helyi járatait szeptember 1 -tői közlekedteti és ettől az időponttól közlekednek a Szolnok városi iskolajáratok is. A szeptember hónapra megvásárolt helyközi, illetve a szolnoki és a vidéki városi helyi tanulóbérleteket a Jászkun Volán Rt. üzletpolitikai kedvezményként augusztus 27-én 0.00 órától elfogadja. Szolnok város helyi autóbusz-közlekedésében 2005. augusztus 29-től lép életbe a „tanév tartamára" érvényes menetrend és ettől az időponttól az alábbi módosítás lép érvénybe: Munkanapokon: „13“ jelzésű vonalon: A vasútállomástól 18.50 órakor új járat kerül beállításra, mely a Piroskai út érintése nélkül a Vegyiművek Rt.-ig közlekedik. „13Y"-os jelzésű vonalon: A Vegyiművek Rt.-től 19.10 órakor új járat indul a vasútállomásra. „34“-es jelzésű vonalon: A Hild Viktor útról 13.10 órakor a Vegyiművekig közlekedő járat az Interspar és a papírgyári megálló között minden megállóban megáll. Szombati, vasárnapi és munkaszüneti napokon „13"-as jelzésű vonalon: Avasútállomástól 14.50 órakor induló járat indulási időpontja 15.25 órára, a 15.50 órakor induló járat indulási időpontja 16.25 órára, a 16.50 órakor induló járat indulási időpontja 17.25 órára módosul, és mindhárom járat a Vegyiművek Rt.-ig közlekedik a Piroskai út érintése nélkül. 18.25 órakor új járat közlekedik a Vegyiművek Rt.-ig, szintén a Piroskai út érintése nélkül. A Cukorgyártól 15.05,16.05 és 17.05 órakor a vasútállomásra induló járatok nem közlekednek. „13Y"-os jelzésű vonalon: A Vegyiművek Rt.-től 15.45,16.45,17.45 és 18.45 órakor új járatok indulnak a vasútállomásra. ___________________________________________________•200156' IÁ SZ KUN ^ VmLAN SZOLNOK Elmosott tanévkezdés? (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ráadásul azokban a helyiségekben már a falakat egyszer le is festették. A csúszás behozására egyetlen hét áll a munkások rendelkezésére. — A kivitelező arról tájékoztatott, hogy nem lesz számottevő csúszás a munkálatokban, szeptember 1-jén elkezdődhet a tanév - tájékoztatta lapunkat Borza Attila polgármester. - A harmadik emelet építése a tanítás alatt is folytatódik, ez egyébként az eredeti tervekben is így szerepelt. Most meg kell várnunk, amíg kiszáradnak az átázott részek, reméljük, ez minél kevesebb időt vesz igénybe. A helyszűkével küszködő intézmény felújítására egy sikeres pályázatnak köszönhetően közel kétszázmillió forintot fordíthat az önkormányzat, a nyár elején el is kezdődött a kivitelezés. Ennek során egy emelettel magasítják az iskolát, kicseréltek minden külső nyílászárót, újak lesznek a külső és a belső burkolatok is. A legfelső szintet és az új liftet várhatóan csak a következő tanévben vehetik birtokba a diákok. Most alulról jön az utóbbi napokban már nem a lehulló csapadék, hanem a talajból feltörő belvíz okoz gondot több településen, tudtuk meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság központi ügyeletén. így most már elsősorban az épületek pincéiben és a házak udvarain, valamint az utcákon, az utakon gyűlik a víz. Emiatt kértek segítséget a tűzoltóktól többnyire Szolnokon, Mezőtúron és Kisújszálláson. A megyeszékhelyen már „klasszikus” helyszínnek számít e tekintetben a Téglagyári út, ahol tegnap is egész nap szivattyúztak a tűzoltók. ■ HGy Megelőzés pályázatból Fogászati megelőző, ellenőrző vizsgálatokra kiírt pályázatok nyerteseit hirdette ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Megyénkből hét praxis kap 180-280 ezer forint közötti ősz- szeget. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a népegészségügyi program célkitűzéseivel összhangban fogászati megelőző (prevenciós) tevékenység végzésére pályázati felhívást írt ki. Pályázatot az a szolgáltató nyújthatott be, mely területi ellátási kötelezettséggel rendelkezik, fogorvosi alapellátást nyújt, finanszírozási szerződésben áll az OEP-pel, illetve eredményes pályázat esetén a vállalt területen fogászati prevenciós ellátást nyújt. A prevenciós tevékenységen belül két alprogramot hirdettek meg, teljes megelőzést és a fogyatékkal élő gyermekek preventív ellátását. A felhívásra az OEP-pel szerződésben álló fogorvosi praxisok közel 10 százaléka, 250 szolgáltató összesen 155 pályázatot nyújtott be. Három kategóriát állítottak fel. Megyénkből az I. kategóriás pályázók közül (maximum 280 ezer forintos havi támogatást biztosít) két szolnoki, egy ken- deresi és egy abádszalóki fogorvosi praxis pályázatát fogadták be, a II. kategóriában (maximum 230 ezer forintos havi támogatás) két tiszafüredi, míg a III. kategóriában (maximum 180 ezer forintos havi támogatás) egy szolnoki nyertes pályázat akadt, mindannyian a komplex prevencióra nyújtották be anyagukat. A határozott időtartamra (szeptember 1.-december 31.) szóló kiegészítő finanszírozási szerződéseket a megyei egészségbiztosítási pénztárak augusztus végéig kötik meg a nyertes szolgáltatókkal. ■ Szilvási Kitalálta a rablást Egy jászjákóhalmai fiatalember tett bejelentést a rendőrségen a hét végén. Azt panaszolta el, hogy délután fényes nappal az utcán elrabolták tőle kerékpárját. Úgy tűnt, ez esetben a rendőröknek nem lesz nehéz a tettesek nyomára akadni, mivel az áldozat meg is nevezte támadóját. A nyomozók addig-addig informálódtak, míg kiderült, a bejelentő nem mondott igazat, valójában nem is támadta meg őt senki sem, és erőszakra sem került sor. Az igazság az volt — tudhatták meg -, hogy a kerékpárt ő maga adta oda valami másért cserébe annak, akit név szerint feljelentett a rendőrségen. Azt mondta, azért tette, mert odahaza félt megmondani az apjának, hogy elkótyavetyélte a bicajt. Most azonban ezzel ő került pácba, másokat bűncselekmény elkövetésével megvádolni ugyanis törvénybe ütköző cselekedet. ■ HGy Zárul a strandszezon (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ez utóbbi bizonyult a legsikeresebb kezdeményezésnek. A ligeti fürdő e hét végéig tart nyitva, legfeljebb még az időjárás függvényében szeptember elején a gulyásfesztivál idejére nyitják meg részlegesen. Ezt követően felújítás kezdődik, annak reményében, hogy a következő nyár kedvezőbb lesz a strandolok számára - tudtuk meg Bogdán Béla fürdőigazgatótól. Cserkeszőlőn ellenben csak a nyárnak van vége, a fürdő továbbra is várja a vendégeket, sőt, a nagy felületű, fedett gyógymedencének köszönhetően egész télen érdemes lesz a kitűnő vizéről híres fürdőbe menni - hangsúlyozta Torkos György igazgató. Fűtött, zárt rendszerben lehet megközelíteni a kültéri medencét is, így igazán kényelmes körülményeket biztosítanak a fürdőzőknek. Cserkeszőlőn egyébként — bár az időjárás itt is rányomta bélyegét a szezonra - nem érezték meg annyira a hűvösebb nyarat, hiszen a gyógyvizes medencék így is vendégcsalogatónak bizonyultak. A Tisza-tavi idény talán még inkább időjárásfüggő, mint a strandoké. Tiszafüreden és Abádszalókon egyaránt csapnivaló szezonról számoltak be a szolgáltatók annak ellenére, hogy a szabad víz mellett strandfürdők is várták a nyaralókat. Szabó István, az abádszalóki Tourinform-iroda vezetője évtizedekre visszamenőleg nem emlékszik ilyen csapnivaló nyárra: — Elég, ha csak az utóbbi évek vendégadatait nézzük. Míg 2003-ban, amikor igazán perzselő nyár volt, 136 ezren váltottak belépőt nálunk, tavaly már csak 88 ezren, az idei nyáron pedig csupán 76 ezer vendéget regisztráltunk. Némiképp enyhít a helyzeten a Füzes kemping melegített vizű medencéje, összességében azonban igen gyérnek mondható a szezon vendégforgalma a nálunk megszokotthoz képest. Víz alatt a földek (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ezeken ugyanis az egymásra mutogatás helyett megbeszélhetik a közös tennivalókat. A politikamentes fórumok résztvevői Gombár Mihály elmondása szerint kedvezően fogadták a kormány száz lépés programjának a mezőgazdaságból élők biztonságának javítását célzó hét lépését, ugyanakkor jelezték: konkrétumokat, jogszabályokat várnak. Égető gondként merült fel például az őszi növények tárolása, a túl rövid pályázati határidők, a külterületi utak karbantartása, az öntözés olcsóbbá tétele, a mezőőri szolgálat fenntartása. Sokszor elhangzott az is, hogy a termelők az értékesítési biztonságot, a hazai termékek védelmét fontosabbnak tartják, mint a támogatást. I ■ v