Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-30 / 151. szám
FOTÓ: CSABAI ISTVÁN 20 05. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TŰKÖR Folytatódik a munka Tószegen épül a fővédvonal Közel hatszázmillióba kerül a következő másfél kilometer Dr. Gombos András (jobbról) a munkaterület közelében felállított tájékoztató táblán szemléltette a beruházás menetét A nyomvonalon húzódó ártéri erdőrészek kitermelésével és a munkaterület előkészítésével elkezdődött tegnap a tószegi fővédvonal újabb szakaszának kiépítése. Bugány János Az ünnepélyes munkaterületátadáson a beruházó, bonyolító és kivitelező cégek képviselői, valamint a község irányítója mellett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára is részt vett. Dr. Gombos András a tavaly kezdődött és idén újabb töltésrész kialakításával folytatódó építkezés helyszínén elmondta: a most induló munkálatok szerves részét képezik annak a közel kéttucatnyi beruházásnak, amely a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése keretében még ebben az esztendőben megvalósul a Tisza mentén. A politikus egy földmunka- géppel végzett jelképes „első kapavágást” megelőzően pontos, jó minőségű és gyors kivitelezést kért a fővállalkozó Fetivíz Kittől, amelynek vezetője válaszában hangsúlyozta, örömére szolgál, hogy nem csak az öt évvel ezelőtti védekezés során küzd- hettek vállvetve Tószegért, hanem „békeidőben” is segítségére lehetnek a településnek. Papp István polgármester mindehhez annyit fűzött hozzá: az egész lakosság várta már e pillanatot, hiszen idén tavasszal is aggódva figyelték, milyen magasan tetőzik majd az árhullám. Ez az esemény azonban arról tanúskodik: immár minden akadály elhárult a község hosszú távú biztonságának megteremtése elől. A beruházás számokban Amennyiben az időjárás kegyes lesz a szakemberekhez, az ígéretek szerint akár a november 30-i határidő előtt két hónappal befejeződhet az újabb másfél kilométeres gátszakasz kiépítése. Ehhez azonban rekordtempóra lesz szükség, hiszen az 588 millió forintos állami beruházás közben mintegy 170 ezer köbméternyi anyagot kell beépíteniük a kivitelezőknek. Ismét kesernyés meggyszüret (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ami azonban még ennél is nagyobb baj, hogy az átvételi ár is jóval alacsonyabb a remélt kétszáz forint körülinél. Egyszerűen nem megy a meggy. Az export befulladt. A legnagyobb felvevő, Németország nyomott áron is alig vásárol. Ami elkel, azt a kereskedők szinte kizárólag hazai piacon, konzervgyári feldolgozásra értékesítik. AZ ELMÚLT ÖT ÉV FELVÁSÁRLÁSI ÁRAINAK ALAKULÁSA 2001.: 50-150 Ft 2002.: 180-220 Ft 2003.: 180-220 Ft 2004.: 80-100 Ft 2005.: 105-130 Ft- Bíztunk benne, hogy legalább kelendőbb lesz az áru, ha már kevesebb van belőle. Elvégre a minőségére nem lehet pa- nasz — magyarázta ' a férfi, aki szerint elég nagyok és édesek, zamatosak szemek. Persze ez sem jön csak úgy magától - folytatta. Egy szezonban nyolcszor is permeteznünk kell a különböző kártevők ellen. A nagy- nehezen kialkudott százharminc forintos ár tehát legfeljebb a kiadásainkat fedezi. Nyereség? Olyat mi itt évek óta nem láttunk. Ahogy tovább kérdezősködtünk másoktól is hallottuk: bizony ez a szezon valahogy megint nem az igazi. Amolyan „szegény embert az ág is húzza” hangulat uralkodik a környéken. Érthető módon, hiszen egy hektár meggyes növényvédelme hatvan-hetvenezer forintba is belekerül, a betakarítás költsége pedig kilónként 30- 35 forint. Innentől pedig az egészhez nem szükséges egyéb, csak némi számtan. Ha ugyanis ezeket a kiadásokat sorban összeadjuk, kiderül, hogy a száz forintot alig meghaladó felvásárlási tarifák mellett mennyi marad a jenői gazdák zsebében. Jó, ha nem lesz ráfizetéses az idei esztendő... Iskolai felújítások (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Karcagon két kollégiumot érint döntően a felújítási munka: a Varró szak- és szakközépiskoláét és a Szentannai szakközépiskoláét. A két intézményben a vizesblokkokat korszerűsítik. A többi intézményben kisebb- nagyobb festési munkák lesznek. Jászberényben a legnagyobb munka a Lehel Vezér Gimnáziumot érinti. Az intézmény tető- felújításához az elmúlt napokban láttak hozzá. A 22 millió forintos felújítással a tervek szerint szeptember 15-re végeznek - mondta Lányi László. A városüzemeltetési iroda vezetője hozzátette, a Bercsényi úti iskola 11 tantermes új szárnnyal való kibővítésének terve elkészült, a források megszerzésétől függ a kivitelezés elkezdése. cibakháza. Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Öze Sándor polgár- mester öt utcát érintően mintegy kétezer méteres aszfalt- utat adott át tegnap a településen. A megyei területfejlesztési tanács hetvenmil- lió forintos támogatása mellé a helyi önkormányzat huszonötmillió forinttal járult hozzá a kivitelezéshez, mga Karcag. Első fokon elítélték azt a két kunmadarasi férfit, akik vasárnap hajnalban bántalmazást követően elvették az egyik utcai járókelő mobiltelefonját. A gyanúsítottakat rövid időn belül elfogták a Kunmadarasi Rendőrőrs emberei. A rendőrség gyorsított eljárásszolnok. A napokban újabb halőrök tettek sikeres vizsgát, így a Tárnán és a Zagyván hatan, a szolnoki Alcsi-szigeti Holt-Tiszán pedig már heten ellenőrzik a horgászokat. Eddig négy rapsiccsapatot sikerült megfogniuk az ellenőröknek. TA Szolnok. Kedden, a reggeli órákban egy szolnoki lakos Alcsi úti közös lakásuk udvarán bántalmazta édesanyját. A férfi ittas állapotában úgy megverte az idős asszonyt, hogy az nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A férfi ellen eljárás indult a Szolnoki Rendőr- kapitányságon súlyos testi sértés miatt, mrfk ban állította bíróság elé a két férfit. A Karcagi Városi Bíróság egyiküket - nem jogerősen - 2 év, a másikat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A rablóknak volt két segítője is, a nőket egy-egy évre próbára bocsátotta a bíróság, hgy A kunszentmártoni önkormányzat közhasznú munkásai rendszeresen ápolják a város központi parkját és terét. Nem „nyelhetik le" az áfacsökkentést Megkésettnek nevezte a kormány adóreformját Kis Zoltán. Az SZDSZ országgyűlési képviselője szerint ugyanakkor az ötéves program kiszámíthatóságot teremt. Teleki József Az SZDSZ 2002-ben a sorkatonaság eltörlését, a közigazgatás és az egészségügy reformját, valamint adócsökkentést ígért. A sorkatonaság már megszűnt, és ha szeptemberben elfogadja a parlament az új törvényeket, akkor az adóreform is elindul — jelentette ki szolnoki sajtótájékoztatóján Kis Zoltán. A honatya szerint az SZDSZ programjának másik két pontja sem halogatható sokáig. így a következő kormányzati ciklusban a több-biztosítós modell bevezetésével meg kell teremteni a versenyt az egészségügyben. Az európai uniós támogatásokhoz való hozzáférés pedig megköveteli a közigazgatásban a regiona- litás felé történő elmozdulást. Kis Zoltán szerint olyan régiókra van szükség, amelyeket választott testület irányít, önállóan gazdálkodnak és jogszabályalkotásra is lehetőségük van. Az adóváltozások közül az ÁFA ötszázalékos csökkentését emelte ki a képviselő, aki a jelenlegi árversenyben elképzelhetetlennek tartotta, hogy azt a kereskedők „lenyeljék”. A végéhez közeledik az árpa aratása Majdnem befejezték a gazdálkodók az őszi árpa aratását a megyében, az eddig terméseredmények 3 és 5,5 tonna között szóródnak. A búza betakarítását a hétvégén, illetve a jövő hét elején kezdik meg. Laczi Zoltán___________ A 15 ezer hektárnyi őszi árpa betakarításával az elmúlt napokban ütemesen haladtak a gazdálkodók, így a munka már a végéhez közeledik - tudtuk meg Gombár Mihálytól. Az FM megyei hivatalának vezetője szerint a hozamok rendkívül szóródnak, 3 és 5,5 tonnás táblák egyaránt előfordulnak, ami elsősorban a nem megfelelő agrotechnikára vezethető vissza, de jelentősen károsodtak a kalászosok a belvizes, víznyomásos területeken. A szakember megjegyezte: itt „köszön vísz- sza” a vízgazdálkodási szempontból átgondolatlan birtok- rendezés, a mellőzött, elhanyagolt csatornák ugyanis nem bírtak a nagy intenzitású tavaszi csapadékkal. A 123 ezer hektárnyi búza aratása várhatóan a hétvégén vagy a jövő hét elején kezdődik. A terméseredmények és a minőség hasonló szóródására kell számítani a kenyérnek való esetében is. A megyei átlaghozam 4,2-4,5 tonna körül valószínűsíthető. Aratják az árpát a Kunságban Eltűnt egy férfi a Tiszában (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Az osztályvezető elmondta, a vízi balesetek többnyire a szabályok be nem tartásából, többek között abból erednek, hogy a fürdőzők nem a kijelölt helyeket választják strandolásra. Kimutatható továbbá az ittasság is, de megesik, hogy az úszni nem tudás vezet a bajhoz. Tény az is, hogy sokan nem számolnak a folyó szeszélyeivel. A fürdőzés helyét illetően az alapszabály az, hogy ott szabad a vízbe menni, ahol az nincs megtiltva. A tapasztalt vízirendészeti szakember azonban mindenképpen azt vallja, hogy strandolásra a kijelölt fürdőhelyek a legbiztonságosabbak. A kapitánysághoz egyre több szakhatósági hozzájárulás iránti kérelem érkezik a fürdőhelyek üzemeltetésére. A helyzet tehát biztató. Egyelőre nem sikerült A fiatalember felkutatására tett intézkedések ezúttal nem jártak eredménnyel - értesültünk a rendőrségtől. A keresést délután abbahagyták, a kutyák és természetesen az emberek is kifáradtak a nagy melegben jó néhány órán át végzett munkában. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS