Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-30 / 151. szám

4 2005. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK látványosság és kultúra Bár az anyagi lehe­tőségek végesek, mégis látványos, sokszínű program várja a feszti­vál nézőit. Pókász E. A főszervezői teendők ezúttal a település jegyzőjére, dr. Var­ga Zoltánra t hárultak, aki elé a nehéz anyagi hely­zet rögtön komoly aka­dályt állított. Ám sikerült elérni, hogy a megszokott színvonal ne csökkenjen, s mindenki megtalálja a neki tetsző programot. — Nagyon nehéz volt úgy dolgozni, hogy nem írták ki azt az állami pályázatot, mely- lyel támogatást szerezhettünk volna az idei fesztiválra - be­szélt a gondokról dr. Varga Zoltán. — Ám végül úgy gon­dolom, nem vallottunk szé­gyent, s ebben számos segítő­társra is találtunk. Az önkormányzaton túl több vállalkozó is támogatja anyagilag a rendezvényt, lesz olyan fellépő együttes, akiket nem a település, hanem a se­gítő szándékú cég fizet ki. — lúlius 23-a lesz a fő napja a fesztiválnak, már ha ki lehet emelni valamit egy huszonkét napig tartó rendezvénysorozat­ból. Minden a Tisza és a cse­resznye körül forog a fesztivál ideje alatt, s bár akadnak majd a falu jelképeivel nem összeköt­hető események, de úgy hi­szem, a repülőnap, a különféle szüli előadások, a komoly- és könnyűzenei koncertek, a sportesemények jól megférnek együtt. A legfőbb célunk az volt, hogy mindenki megtalálhassa az érdeklődési körének megfe­lelő programot, ennek mentén igyekeztünk a kömyékbéli tele­püléseket bekapcsolni a három hét kulturális forgatagába. Meteorit az emlékműben? Egy legenda szerint Nagykörű egyik részét, az úgynevezett Lapostót egy meteorit becsapódá­sa alakította ki. A régmúlt emlékei arról me­sélnek, hogy a török seregek nem tudtak bejutni 1530-ban a faluba, mert belefulladtak a Tisza mocsaras kiöntéseibe. A szerencsés megmenekülés Il­lés próféta napjára, július 19- ére esett, így az ő tiszteletére állították fel azt az emlékmű­vet, melyhez azóta is elzarán­dokolnak a hívők. Egy másik történet viszont részletesebben regél a rég­múltról, eszerint az Illéskőbe beleépítették annak a meteo- ritnak a darabját, mely Nagy­körű környezetének kialakítá­sáért felelős. Természetesen a tudományos magyarázat még nem erősítette meg sem Vajon meteorit is rejtőzik az em­lékműben? egyik, sem másik eseményt. De legyen bárhogyan is, a di­cső és szerencsés múltat azóta is hűen őrzik a helybéliek, ami már önmagában is tiszte­letre méltó dolog. KIRÁNDULÓK OTTHONA. Nagykörű azon kevés megyei községek egyike, ahol kulturált szállások várják a betérő vendégeket. A cse­resznyefesztivál idejére érdemes szobát foglaltatni valamelyik új építésű panzióban, az ellátás színvonalát nagyobb városokban is megirigyelnék. AHOL ÉLÜNK Összefogás a Idén már korábbi idő­pontban rendezik meg a Nagykörűi Cseresznye­fesztivált, aminek kö­szönhetően a látogatók kóstolhatnak is a község nevezetességéből. Az időjárás keresztülhúzta kis­sé a szervezők számításait, ugyanis a korán jött meleg mi­att lényegesen hamarabb érett a zamatos gyümölcs. A nagykö­rűi cseresznye fogalommá vált ■ az elmúlt évti- ■ zedekben, dr. H Veres Nándor ■ polgármester Ki szerint hatal- ■ más iehetősé- JJP get rejt magá­ban a község fáin termett gelmensdorfi.- A jó minőségű cseresznyét más hazai gyümölcsökkel el­lentétben nagyon jó áron veszik meg — magyarázta a község ve­zetője. — Két-háromszáz forintot adtak kilójáért a felvásárlók, ám a jelentősebb előrelépéshez változtatniuk kellene néhány dolgon a termelőknek is. Nagykörűben, mint sok helyen az országban, nagy gondot okoz a kellő összefogás, az értékesítés koncentrálásának hiánya.- Egyelőre nem értik meg a termelők, hogy együtt sokkal nagyobb eredményeket érnének el. A gyümölcsösökre ráférne emellett a frissítés, új ültetések­re lenne szükség. Az állam is te­hetne többet a magyar gyü­mölcs népszerűsítéséért, mert bár több gyümölcsfajtánk külső­leg nem versenyezhet a hatal­mas déli barackokkal például, ám ízben lényegesen finomab­bak. A minőséget pedig nagyon komolyan veszik az európai vá­sárlók. A nagykörűi cseresznye ese­tében persze nincs gond a kül- csínnel sem, elsősorban szerve­zeti, szerkezeti változásokra lenne szükség.- Az elaprózódott birtokszer­kezet okolható a gondok egy je­lentős részéért, hat, nyolc, vagy éppen tizenöt fáért nem fektet be senki sem. Amennyiben koncentrálódna kissé a tulaj­don, úgy gondosabbá, előrelá- tóbbá, vállalkozóbbá válnának a gazdák. cseresznyéért A nagykörűi cseresznye Igazi érték Akadnak pozitív példák is. Egy helyi kertész tíz-tizenkét hektárnyi új telepítésű ültet­vényt gondoz, sokak szerint ez lehet a jövő útja. A megújulás elkerülhetetlen, hiszen csak ak­kor lehet igazán idegenforgalmi nevezetességgé tenni a cseresz­nyét, ha megfelelnek a helybéli­ek a kor kihívásainak. Cseresznyefesztivál, Nagykörű, 2005 Július 2. Szombat 18.00 Cseresznyekóstoló a Fajtagyűjte­ményben Július 3. Vasárnap 20.00 A cseresznyetermesztés talajtani határai Nagykörű és a cseresznye Ismeretterjesztő előadások a Tájházban Július 4. Hétfő Borbemutató Kökény Benő díjnyertes ceglédberceli boraiból a Tájházban Sajtbemutató Varga György termékeiből Július 5. Kedd Bödönhajós halászat a Tiszán — Kunko­vács László előadása a Tájházban Július 6. Szerda 20.00 Gondolatok a lovas íjászatról - Szabó József ismeretterjesztője a Tájházban Július 7. Csütörtök A Tisza madárvilága — Zsoldos Árpád ornitológus előadása a Tájházban Július 8. Péntek 20.00 író-olvasó találkozó a Tájházban Straub Dezső színművész mutatja be most megjelent könyvét Július 9. Szombat 10.00 íjászverseny a lovaspályán 16.00 A Baranta Egyesület lovasbemu­tatója Kung-fu és cselgáncsbemu­tató 17.00 A „26 coll” mountain bike-csoport attrakciója 17.30 Speed Cowboys Stunt Team és Hagyó Tamás kaszkadőrbemu­tatója Július 10. Vasárnap Benne leszek a fesztiválban! - Amatőr előadók fellépése a szabadtéri színpa­don 20.00 Sülyi Károly és társai nóta- és operettestje A futballpályán kispályás labdarúgótorna Július 11. Hétfő 18.00 A IV. Nemzetközi Nagykörűi Al­kotótábor megnyitója a Művelő­dési Házban 20.00 Európa 4000 m fölött Diavetítéses élménybeszámoló a Táj­házban Július 12. Kedd 20.00 Nemzetközi néptáncbemutató a Tájházban Fellépnek a nagykörűi néptáncosok, a Kenderkóc Együttes, bolgár és görög tánccsoportok, utána táncház Július 13. Szerda 20.00 Beszélgetés a Szent Koronáról a Tájházban Július 14. Csütörtök 20.00 A Tiszánál Irodalmi összeállítás a Tájházban Fellépnek: Trokán Péter, Straub Dezső, Csőre Gábor, Reviczky Gábor és Barát Atti­la színművészek, Molnár Géza irodalmár Július 15. péntek 10.00-től óránként sétahajózás a Tiszán Madárijesztők versenykiállítása a főut­cán 14.00 Nyugdíjas színjátszók találkozója 16.00 Bállá István bőrész kiállításának és a Tolnay Klári-emlékkiállítás megnyitója a Művelődési Házban 17.00 Pogány Gábor Benő szobrász, Ve­rebes György festőművész, a sza­badkai Q-csoport, a Szolnoki Tí­zek csoport, Petrás Mária iparmű­vész és mások kiállításainak megnyitója az iskolában 18.00 Komolyzenei koncert a templom­ban 19.30 A légierő fúvószenekarának és a Dogs együttesnek a koncertje a szabadtéri színpadon Utána diszkó Július 16. Szombat 2 j.itzi 000^ hin 0Á00 Mangaliéátor á TájháZbaii c*’' '/ Nemzetközi utánpótlás labdarúgótorna a futballpályán, asztali labdarúgótorna a Művelődési Házban. Repülőnap 09.00- 16.00 Sétarepülés 10.00- től óránként sétahajózás a Tiszán 16.00 Sportrepülők bemutatója A Helikopterezred válogatott ejtőernyő­seinek kupolaugrása Quad-bemutató Közbiztonsági bemutató 20.00 A fesztivál hivatalos megnyitó­ja 20.15 Csillagok krónikája (rockopera), a Madách Színház produkciója Fellépnek: Barát Attüa - Dósa Mátyás és Csifó Dorina (a Barátok közt szereplői) - Breczhki 0. Zoltán és sokan mások Utána diszkó Július 17. Vasárnap 10.00- től óránként sétahajózás a Tiszán Nemzetközi utánpótlás labdarúgótorna, asztali labdarúgótorna Díjugrató lovasverseny a lovaSf/ályán Gyermeknap a Piactéren 19.00 Sonus együttes koncertje 20.30 Marooned gitárduó 22.00 A Korona együttes koncertje Július 18. Hétfő Kévegyújtás és fények a Tiszán 10.00 Komponáltok - az Aranysor író­klub zenés irodalmi estje a kompon Július 19. Kedd 20.00 Afrikai útibeszámoló a Tájházban Július 20. Szerda 20.00 író-olvasó találkozó a Tájházban, Péntek Orsolya és Fedor Zoltán költőkkel 21.30 Illés-napi fáklyás felvonulás Július 21. Csütörtök 20.00 Nagykörű múltja, jelene és jövője a Tisza tükrében Előadás és beszélgetés a Tájházban Július 22. Péntek 10.00- től óránként sétahajózás a Tiszán Bábjátékos-találkozó a Művelődési Házban 10.00 és 16.00 A pálinkalepárlás művé­szete és pálinkakóstolás a Tán­csics Mihály úti pálinkafőzőben, Bulyáki József kalauzolásával 17.00 Az alkotótábor záró kiállítása az iskolában 18.00 Komolyzenei koncert a templomban 20.00 Az Emeretta Rock Band és két előzenekar koncertje a szabadté­ri színpadon Július 23. Szombat 7.00 Horgászverseny a Tiszán 9.00 Tisza-parti főzőverseny Szomszéd településeink bemutatkozá­sa a főtéren Portrérajzolás - Kézművesek utcája Ludas Matyi - Az Utcaszínház előadása 10.00- től óránként sétahajózás a Tiszán 16.00 Az óvodások, általános iskolások és a nyugdíjasklub fellépése a szabadtéri színpadon 17.00 Cseresznyéslepény-, cseresznye­befőtt-evő és cseresznyemag-lövő verseny 17.40 Eredményhirdetések 20.00 Bottle Neck német zenekar 22.00 A Gesarol együttes Július 24. Vasárnap 10.00- től óránként sétahajózás a Tiszán Búcsú: 9.30 Szentmise a templomban, utána körmenet Játszóház a piactéren Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom