Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-08 / 81. szám
4 OTTHONUNK 2005. ÁPRILIS 8., PÉNTEK Ötletek otthonra FONOTT TÁRGYAINK KARBANTARTASA Sokaknak okoz gondot a különböző fonott tárgyak porosodása, elpiszkolódása. Az ilyen rusztikus, nehezen tisztítható felszínű darabokat semmiképpen ne próbáljuk meg mosószeres szivacscsal, vagy ronggyal dörzsölgetni, inkább erőteljesen zuhanyozzuk ki - szükség esetén egy kis keféléssel is egybekötve -, majd száradni állítsuk ki őket a napra. TÁROLÓ A PAD ALATT Gyakran mondogatjuk, hogy érdemes minden helyet hasznosítani, de sokszor nem tudjuk, hogyan. Nos, jó megoldás például az a tágas terület, ami a pad, heverő vagy az ágy alatt korábban kihasználatlan volt. A kihúzható keretre szerelt, akár fonott tárolóban bőven jut hely az apróságoknak, például a gyerekek játékainak. FINOMSÁGOK EGYRAKÁSON Éljünk az emeletes tálalóedény kínálta lehetőségekkel (feltéve, hogy olyan szerencsések va- gyünk, hogy rendelkezünk ilyesmivel). Az apró, falatka édességek szín és forma szerint elrendezve ellenállhatatlanok. Szépséges tavasz - Hagymás virágok A természet újraéledésének legkedvesebb és leglátványosabb megjelenítői a hagymás virágok. Nagyra becsült növények, az örömteli, szépséges tavaszt köszönthetjük velük a kertben. Áprilisban már túl vagyunk a hóvirág és a krókusz virágzásán, ám teljes szépségében élvezhetjük a tulipánok, a gyöngyikék, a nárciszok, a jácintok nyílását. A különböző fajtáknak köszönhetően pazar színekben, illetve színtársításokban gyönyörködhetünk. A kecses virágok rendkívüliek az ilyenkor nyíló diszalmák, japánbirsek vagy az örökzöldek előterében, és különleges hatást keltenek a virágágyásban is. A jókedvre derítő piros, sárga, kék szirmok fölött méhek és darazsak döngi- csélnek. A botanikai tulipánok koratavasszal nyílnak, alacsony száron hozzák kicsike virágaikat. Gyakran barnán sávozott, szélesen csíkos levelük is díszít. Sokkal gyakoribbak az úgynevezett kerti tulipánok, amelyek a keresztezések eredményeképpen születtek. Közülük április közepén bontanak szirmot a Triuph tulipánok, majd pedig a Darwin hibridek. Az utóbbiakból ültetünk legtöbbet kertjeinkbe. Nem véletlenül, hiszen hosszú szárú, nagyvirágú, edzett fajták, amelyek a számos színárnyalatban megtalálhatók. A kései fajtákat foglalja magába az anyák Kertünk szépítéséhez számos virágból választhatunk napi tulipánok csoportja, amelyek május első felében nyíló, gyönyörű, ám kényes virágok. Egyébként a kerti tulipánok érzékenyek a szárazságra és a vírusfertőzésre. A rendszeres öntözés jó erőben tartja a növényt, a vírus jelenlétét pedig a színváltozásról és a virágok el aprózódásáról vehetjük észre. Bármennyire tetszik is az eredeti színtől eltérően csíkozott virág, vágjuk le mielőtt kinyílna és megfertőzné a többit. A tulipán hagymái általában két évig hagyhatók egy helyben (utána besűrűsödnek, a virágok aprók lesznek). Kétévente tehát, a tavaszi elnyílás után érdemes felszedni, majd ősszel újra elültetni őket. Rendkívül kedves, sötét- vagy világoskék virágú növények a gyöngyikék. (Három faj őshonos Magyarországon, velük találkozhatunk az erdőkben, réteken.) A kertbe általában a kis- ázsiai gyöngyike hagymáját ültetjük. Sötétzöld, szalag alakú levelei közül április-májusban bújik elő a tömött fürtű, bájos virágzat. Gyepben, fák között, kis csoportokba telepítve összefüggő kék virágszőnyeget alkot. Hálás, igénytelen növény, napos és félárnyékos helyen egyaránt megél.' Nyáron visszahúzódik, de levelei már ősszel megjelennek és zölden áttelelnek. Egy helyben hagyva évről évre rengeteg sarjat hoz és el- bokrosodik. Ha van elég hely a számára, akkor 3-4 évig maradjon így. Apró hagymáit augusztusban lehet elültetni, 5-8 cm mélyre és 10 cm-es térállásba. Vázába téve is hosszú ideig gyönyörködhetünk benne, mert tartós vágott virág. „Igen jó illatú, kit ha az ember a szobába viszen, az egész szobát betölti gyönyörűséges illattal.” - évszázadokkal ezelőtt így írt a nárciszról Lippai János. A kertben sem csalódunk benne, hiszen márciustól májusig (fajtától függően) sajátos szépségű, kecses trombiták hajladoznak körülöttünk. A hibrid fajtákat a lepellevelek elrendeződése és mérete szerint csoportosították. A sárga vagy fehér színű trombitás nárciszok nyílnak a legkorábban: április első felében. Virágaik hosszú szárakon, fodrosán szétterülnek. A csupros nárciszok a hónap végén illatoznak, a sárga vagy fehér virágok közepét élénk színű „csuprocskák” (mellékpárták) díszítik. Bájosak a legkésőbb nyíló és legkisebb virágú fehér nárciszok is. A virágokat pirosas, narancs- színű, gyűrűre emlékeztető mellékpárta teszi érdekessé. Tápanyagban gazdag talajban hosszú ideig élvezhetjük szépségüket. Júniusban visszahúzódnak a hagymák. A nárciszok, ellentétben a tulipánnal, A sokáig, maradhatnak ugyanazon a helyen, 5-8 évig nem érdemes bolygatni őket. J \ \ \ Minőségi tető- könnyedén tétikusnak lenni. A bitumenes tetőzsindelyezés minden követelménynek megfelel.- Az 1992-ben alakult cégünk a tetők építésére, a teljes tetőhéjazat-felújításra szakosodott - tájékoztatott az Innober Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth László. - Több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a kivitelezés, valamint a toldás nélküli alumínium lettel áll a vevők rendelkezésére, a tágas bemutatóteremben pedig van lehetőség arra, hogy eltöprengjenek, melyiket válasszák sokféle bitumenes zsindely közül. A döntésben természetesen nem maradnak egyedül; a kft. szakemberei térítésmentes árajánlatot adnak, tervrajz alapján kiszámítják az anyagszükségletet, házhoz szállítják a megvásárolt anyagot (20 kilométeren belül ingyenesen), majd szakszerűen és Akció Az Innober Kft. áprilisban minden általa gyártott és forgalmazott termékre 5 százalék kedvezményt biztosít vásárlóinak. ereszcsatorna és bádogszerkezetek gyártásban, szerelésében. Mindez vásárlóközpontú üzletpolitikánkkal társulva olyan segítséget nyújthat mindazok számára, akik a tetőfelújításon vagy új lakóház építésén gondolkodnak, ami gyors, kényelmes és hosszú távú megoldást eredményezhet - tette hozzá. A cég saját telephelyén jelentős raktárkészgyorsan elvégzik a tető felújítását. Az Innober Kft. kizárólag olyan belga és kanadai gyártmányú bitumenes zsindelyeket forgalmaz, amelyek ÉMI-engedéllyel és gyári garancialevéllel rendelkeznek. (x) jjVKO A régi építésű házak esetében bizony megfontolandó, hogyan oldják meg az elkerülhetetlenné vált tetőfelújítást. A tetőhéjazatnak egyszerre kell könnyűnek, költségtakarékosnak, tartósnak, gyorsan kivitelezhetőnek és eszA bitumenes zsindely előnyei- könnyű héjazat (10 kg/négyzetméter)- gazdag szín-és formaválaszték- kiváló színtartósság-1540 éves garanciavállalás ■ egyszerű az utólagos felújítás- nagy árválaszték- bármilyen tetőforma könnyen kialakítható Bővebb információ, referenciák: Innober Kft Szolnok, Téglagyári út (a kocsma mellett) Tel/fax: 56/374-492; 06-30/9431M63 E-mail: innober@dunaweb.hu Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 7.30-tól 16.00-ig Terítéstörténet dióhéjban Ma már elképzelhetetlen, de egykor nemhogy abrosz, szalvéta, hanem kés és villa se került mindig az asztalra. A terítés művészete apránként alakult ki. De hogyan is? Az antik világban kereveten heverve étkeztek. A vendégek trapéz alakú elefántcsont vagy ezüst asztalkán, kis tálcákon, feldarabolva kapták az ételt. És kézzel fogyasztották. Kanalat csupán a leveshez használtak. Később divatba jöttek az apró, hegyes végű kanalak. Ezekkel törték fel és ették a tojást. A sötét középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót használtak. Még a fogadókban is nagy, közös asztalnál ettek. Nemritkán vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az egyes társaságoknak külön asztalnál szolgál fel. Egy másik pedig kitette az aznapi ételek listáját az ajtóra. Ez volt a Carte de jour, azaz az étlap őse. A porcelán európai elterjedése forradalmasította a terítést. Az európai terítési szokásokat a 18-19. században vették át hazánkban. Az asztalkendő már korábban is ismert volt, részben a cipók letakarására, részben kéztörlésre használták. Az asztalok dekorálására már az ókorban is figyelmet fordítottak. A 18., 19. századi csendéletek tanúsága szerint akkoriban terjedtek el a virágdíszek. A századfordulón már Magyarországon is mindent tudtak a terítés művészetéről. Az István főherceg vendéglőben például Gundel János Mikszáth-szobát rendezett be. Itt nemcsak a menü tükrözte a Felvidék konyha- művészetét, hanem a díszítések is palócosak voltak. A polgárság igyekezett felzárkózni az arisztokráciához. A porcelán elterjedése és a gyári üveg általánossá válása sokat segített ebben. .Ma már a terítés kellékei mindenki számára hozzáférhetők - viszonylag olcsóbb, vagy éppen drágább kivitelben. ízlés és fantázia kérdése, miként díszítjük az ünnepi asztalt. Az oldalt Rimóczi Ágnes állította össze. Illusztrációfotó: Bakos Judit VISSZAKAPJA AZ ÁFÁT! Vitopend 100 kombi, turbós gázkazán 20 % árengedménnyel aVIE|MANN-tÓI Kondenzációs és álló kazánok, hőközpontok, HMV tárolók, napkollektorok értékesítése falfűtés - hűtés Tervezés, szerelés Üzembe helyezés GÁZGYÚJTÓ KFT. 5000 Szolnok, Szapáry út 9/1. Telefon: 56/420-096 Fax: 56/513-439 KERTÉPÍTŐK KERTJÉBEN SZOLNOKON KERTI VÁSÁR Rózsák, lap- és terméskő, rönkjátékok, pavilonok, nyársalok nagy választékban szombaton és vasárnap egyes cserepek, örökzöldek ENGEDMÉNNYEL1 Nyitva: hétfő-péntek 8.00-18.00, szombat-vasárnap 9.00-12.00 Tel.: 06-56/515-206 V ‘183253'/ ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! Építési síkhálók akciós áron csak 2150x5000 150x150x4,2 2150x5000 150x150x5 2150x5000 150x150x6 2150x5000 150x150x8 2150x5000 200x200x6 2150x5000 150x75x5 2150x5000 100x50x5 2150x5000 100x100x5 2150x5000 100x100x6 egy hétig a KEROR-tól. 2000 Ft/db 2600 Ft/db 3700 Ft/db 7000 Ft/db 3300 Ft/db 4200 Ft/db 8800 Ft/db 4400 Ft/db 7200 Ft/db