Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-16 / 62. szám
2005. MÁRCIUS 16., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Újra és újra meg kell küzdeni megemlékezés Öncélú a politikai élet - mondta a parlament alelnöke a Tóth Lajos polgármester és Dávid Ibolya a rákóczifalvi ünnepségen lamint a megfelelő marketingtevékenység kialakítása továbbra is késik, enélkül pedig nem lesz versenyképes a magyar mezőgazdaság - magyarázta a politikus. Ezt követően Dávid Ibolya ünnepi beszédet mondott a községi megemlékezésen, itt elsősorban az 1848/49-es forradalom összefogást sürgető üzenetét emelte ki. A hagyományoknak megfeletott szentmisét, illetve a református templomi istentiszteletet követően az ünneplők a 48-as emlékműnél gyülekeztek. Az ünnepi műsort a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói mutatták be. Előttük az intézmény igazgatója, Kárt László mondott ünnepi beszédet, aki egyebek mellett a nemzet összefogását, a szabadKarcagon megkoszorúzták a Petőfi-szobrot FÁKLYÁS MENET. Törökszentmiklóson, az ünnep előestéjén tizennyolc óra negyvennyolc perckor indult a sok érdeklődőt vonzó fáklyás menet a Petőfi Sándor Általános Iskolától a főtéren lévő Kossuth-szoborig (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Az európai látókörű és hazafias elkötelezettségű fiatalok a nemzeti érdekek védelmét óhajtották és polgári tulajdont kívántak. Pont ugyanazt, melyet 1956-ban és 15 évvel ezelőtt is megfogalmazott a nemzet. A kivívott szabadság sohasem végleges állapot, mindig újra és újra meg kell küzdeni érte. Éppen ezért nem kell félni a megújulástól. A szabadság ugyanakkor a legtörékenyebb kincsünk - vélte a szónok. A megyeszékhelyen este gyertyagyújtással emlékeztek a szabadságharc hőseire. Az öncélú, egymást meg nem halló politikai légkör megváltoztatására szólította fel a közszereplőket Dávid Ibolya, a parlament alelnöke hétfőn Rákóczi- falván a községi ünnepségen. A Magyar Demokrata Fórum elnök asszonya hosszabb időt töltött a településen, ahol többek között megismerkedhetett néhány helyi intézmény működésével és a település művészeti csoportjaival. Dávid Ibolya a' faluházban tartott sajtótájékoztatón többek között aktuális politikai eseményekről is beszélt. Bírálta a gazdatüntetés lezárását jelentő megállapodást. Szerinte a két alapvető problémára nem sikerült megoldást találni. — A magyar piac védelme, valóén zajlott Jászberényben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 157 évvel ezelőtti eseményeiről való megemlékezés. A főtemplomban megtarmetőben az 1848/49-es hősök emlékművénél a Városvédő és Szépítő Egyesület tartott ünnepséget. Az eseményekhez kapcsolódik még, hogy a Sáros András Közalapítvány szervezésében szavalóversenyt tartottak a Déryné Művelődési Központban tegnap délután. ságért tenni akarók példáját emelte ki. Az önkormányzat, a helyi pártok, civil szervezetek, intézmények a 48-as emlékműnél, illetve a Petőfi-szobornál helyezték el a megemlékezés koszorú- . it. A hy szá rhagyom á nyoka t ápoló Jász Lovasbandérium tagjai adtak díszőrséget a megemlékezések idején. A Fehértói teTiszafüreden a Kossuth téren gyűltek össze a lakosok, hogy megemlékezzenek az 1848/49- es forradalom és szabadság- harc 157. évfordulójáról. A városi rendezvényen Szarvas László, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanára idézte fel a márciusi események jelentőségét, meghatározó voltát, majd az intézmény növendékei adták elő irodalmi műsorukat. Ezt követően az önkormányzat, a pártok, a civil szervezetek, valamint a rendvédelmi szervek megkoszorúzták az emlékművet. Az ünnepség záráséiként az egybegyűltek átvonultak a Kiss Pál Múzeumhoz. Tiszaszőlősön Varga Mihály országgyűlési képviselő és Kerekes András polgármester ünnepélyes keretek között felavatta az 1848/49-es forradalom és szabadságharcnak méltó emléket állító kopjafát. A községi rendezvényen emellett az óvodások, iskolások színvonalas ünnepi műsorát, illetve a márciusi pillanatképeket, forradalmi helyszíneket bemutató kiállítást is megtekinthették a lakosok. Karcagon a városházán az ünnepi önkormányzati ülésen dr. Fazekas Sándor polgármester köszöntőjében elhangzott: koronként eltérő hangsúlyokkal, mindig más és más következtetésekkel összegzi 1848/49 tanulságait immár 157 éve a magyarság. A forradalomnak máig ható üzenete van, hiszen március idusának hősei olyan célokért küzdöttek, mint a nemzeti egység é£ függetlenség, a szólás- és gyülekezési szabadság, a polgári állam megteremtése, a felelős kormányzás és a jogbiztonság - vélte dr. Fazekas, majd Karcagért Emlékérem kitüntető címet adott át dr. Cseppentő Róza nyugalmazott csecsemő- és gyermekgyógyásznak és Oláh Kálmánnak, a Karcagi Ferro Metál Kft. ügyvezető igazgatójának. A kitüntetések átadása után Varga Miklós előadóművész ünnepi műsorát hallgathatták meg a jelenlévők, akik ezután a Kossuth térre, a Petőfi-szoborhoz mentek, ahol a karcagi 13. huszárezred emlékrajának felvonulása után dr. Mikola István volt egészségügyi miniszter emlékezett. — Akarsz-e fényt? — kérdezi a költő — Az elmúlt év december 5-e bebizonyította, hogy nincs igazán ebben a nemzetben ösz- szetartozás, felelősségtudat a nemzeti sorskérdésekkel kapcsolatban. Elfogytak azok az energiák, amelyek valamiféle távlatot, jövőt sejtetnének, amely felé optimistán tudnánk viseltetni. Ezek az ünnepek arra valók, hogy erőt, energiákat merítsünk ahhoz, hogy a magyarság együvé tartozásának megélésével, kiteljesedésével egy sikeres, feltámadt és a jövőbe vetett offenzív optimizmussal, magatartással eltelt nemzetet tudjunk teremteni - mondta a szónok, aki arra figyelmeztetett, senki nem tehet úgy, hogy most nem veszik észre, mindegy, hogy mit csinálok, hiszen a felelőssége az emberek generá- ciós felelőssége. A beszéd után a pártok, szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit a Petőfi- és Kossuth-szobornál. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL PIHENŐK Martfű központjában. A napsütéses, száraz időben előkerültek a kerékpárok, és a kimerítő tekerést követően jólesik üldögélni a pádon, mj Szolnok. A Szolnoki Szalon Netegyesület „Találjuk ki Szolnokot!” elnevezésű programsorozata márciusi kerekasztal- beszélgetésének témája: Szolnok és a közlekedés. Á Szarvuk Tibor elnök vezette civil szervezet március 19-én 16.30- tól zajló eseményén Gedei Tibor a „Szolnok város menetrend szerinti buszközlekedésének racionalizálása midibuszok bevezetésével”, Szőke Bálint a „Rugalmas közlekedési rendszerek, hatékony tömeg- közlekedés nyugat-európai példák alapján” és Nagy Dénes a „Szolnok város közúthálózatának fejlesztései a múltban és a jövőben címmel vitafórumot rendeznek az érdeklődőknek a Technika Házában, mg szolnok-kunhegyes. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...” címmel József Attila emlékére a megyei gyermekkönyvtáros műhely a megye egész területére olvasópályázatot hirdetett az általános iskolák felső tagozatosainak. Az első írásos forduló feladatait április 1-ig oldhatják meg a háromtagú csapatok. A kunhegyesi Zsig- mond Ferenc városi könyvtár szervezésében a településről húsz csapat vesz részt a pályázaton. Szóbeli döntőt a szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtárban április 18-án tartanak. DSZM Tiszafüred. A képviselő-tes- tület a 2005. évi költségvetésben a tiszaörvényi és a kócs- újfalui részönkormányzatok részére 500-500 ezer forintot biztosít nyári rendezvények lebonyolításához, fi Tiszafüred. Januárban kezdődött és jelenleg is tart a 30 éves fennállását ünneplő Nyitnikék Óvoda kerítésének helyreállítása. A tervek szerint májusi ünnepségsorozatát már a felújított, biztonságos környezetben tarthatja majd meg az óvoda, fi Menetrend szerinti autóbusszal ütközött frontálisan egy Barkas kisteherautó hétfőn este Szolnokon. Erdélyi Tibor, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese elmondta: az Ady Endre utca és a Thököly út kereszteződésében történt karambolban a kisteherautó vezetője, egy idős férfi kizuhant a járműből. Őt a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. A buszon senki sem sérült meg. A baleset feltehetően azért következett be, mert a Barkas vezetője egy előtte haladó terepjáró gépkocsi előzésébe kezdett, ám szemből szabályosan az autóbusz érkezett. I