Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-26 / 48. szám
2 MEGYEI TŰKOR 2005. FEBRUÁR 26., SZOMBAT A *' 2 rögdön a szolnoki helikopterez- A négyszáz méteres magas- red Mi-8-as szállító- és Mi-24- ságból, bekötött módszerrel, té- es harci helikopterei segítségé- li álcaruhában és fegyverrel vei. Az első héten egyébként lö- végrehajtott ejtőernyős ugrások vészed és harcászati feladató- jól sikerültek, ta Megyénkben a legnagyobb vásárlóerővel Szolnok, a legkisebbel Tiszabő rendelkezik. B. Gy. Korábban már közöltünk abból a kutatásból részletet, amelyet a GfK Hungária Piackutató Intézet adott közre, és 3144 teleGazdagok és szegények A vidéki Magyarország tekintetében Csornád és Hévíz a két leggazdagabb település, közel negyven százalékkal szárnyalják túl az országos átlagot, míg a legszegényebb területek eredménye ugyanennek egyharmadát sem éri el. A sereghajtók Csenyétét (30,3), Gilvánfa (29,2) és Kiscsécs (26, 6). HÍRSÁV Régi-új igazgató Az országban január l-jével létrejött tizenkét környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, mint egységes Zöld Hatóság igazgatói posztjára pályázatot hirdetett meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A kiválasztás befejeződött, s ennek alapján március 1-jétől továbbra is a jelenlegi igazgató, dr. Hájra István vezetheti a jövőben a szolnoki székhelyű Közép-Tisza Vidéki felügyelőséget - tájékoztatott a minisztérium sajtóirodája, (bgy) Szigorúbb ellenőrzés Az adók csökkentésével egy időben szigorítaná az adóigazgatást Kis Zoltán. Az SZDSZ megyei képviselője szerint egyes esetekben szembetűnő különbség van a befizetett adó és a vagyongya- ^ rapodás köMinderről még alkotmánybírósági állás- foglalás is van. Az arányosabb közteherviselés érdekében a politikus még alkotmánymódosítást is elképzelhetőnek tartana. A vagyongyarapodás ellenőrzésével ugyanis lehetővé válna, hogy az eltitkolt jövedelmek után is beszedje az adót a hivatal, (tj) Viviennek nyolc év jutott fájdalom Reménykedtek, hátha csoda történt Fábián Jánosné Ildikó kislánya sírjánál FOIŰ: BAKOS JUDIT Noha a halál, az elmúlás velejárója az életnek, hiszen tulajdonképpen összetartozó, egymást követő és elkerülhetetlen jelenségekről van szó, mégsem mindegy, kinek hány esztendő jut ezen a földön. Hiszen akit szeretnek, mindegy, milyen életkorban hal meg, pótolhatatlan űrt hagy maga után még hetven-, esetleg nyolcvanévesen is. Fájdalom, akadnak lelkek, akiknek a nyolcvan esztendő tizede jut. Mint a kezdetben eleven és örökmozgó, szép kis Viviennek Kunhegyesen. D. Szabó Miklós Bari Ildikó tizenkilenc évesen Fábián Jánosné lett. Boldogok voltak, mindketten dolgoztak, a fiatalasszony a BHG-ben, János Németországban. Spóroltak, haladtak, építkezésbe fogtak. Érkeztek a gyerekek, elsőnek egy fiú, majd 1995. február 14-én egy kisasszony, Vivien. Teljes lett az életük, megvolt a két gyerek, épült az otthonuk. A bajok 1998 januárjában kezdődtek, a hároméves lánynak fájni kezdett a keze. Végigjártak minden helyet: ügyelet, itt kórház, ott kórház, de semmi újat nem tudtak meg. Mivel nem javult az állapota, a szegedi klinika következett. Hamarosan megszületett a lesújtó diagnózis: leukémia. Ildikó elájult. Elkezdődött a kislány kemoterápiája, kihullott a haja, fél év után kétszer vetették alá a kezelésnek. Biztatta az adjunktusnő. — Szerencséjük van, anyuka, még idejében ide került és nagy a valószínűsége, meggyógyul! — így vigasztalta. Valóban: két és fél év tünetmentesség következett. Fellélegeztek: talán egészséges lesz a csöppség. Iskolába járt, szépen haladt. Egyszer, talán 2002 októberében azt vette észre Ildikó, a kislánya arca furcsa. Félrecsúszott, és újra elkezdett fájni a könyöke, a karja.- Biztos a sok írás miatt! - magyarázgatták, de ennek ellenére elvitte az anyukája ismét Szegedre. A sejtése, félelme beigazolódott, újra visszaesett. Sőt, bizalmasan megsúgták neki, pár hónapja van hátra a kislánynak. Feküdt az ágyban, any- nyi ereje sem volt, hogy menjen. 2003 januárja elején még egyszer hazaengedték, utoljára. Két hétig csodálatosan érezte magát és tulajdonképpen lejátszotta csöpp kis életét. Énekelt, táncolt, játszott, jöttek a rokonok, a nagyszülők, beszélgetett velük. Reménykedtek: csoda történt. Sajnos nem, két hét után akkora fájdalmai lettek, hogy a tapétát lekaparta a falról a körmeivel. A szülei ma sem állították helyre a falat. Vissza kellett vinni Szegedre, erős gyógyszereket kapott. Amikor magához tért és így szólt:- Jó volt otthon az a két hét. De minek már az ilyen élet, hogy menni se bírok! Jobb lenne tán, ha nem lennék.- Ne beszélj ilyet kislányom, hiszen gyógyulsz - vigasztalta anyukája és hullottak a köny-! nyei. Az utolsó szava az volt:- Anya, anya - és már másra nem maradt ideje. 2003. január 31-én este hatkor meghalt. Az apa változatlanul Németországban dolgozik, és azóta Ildikó tizenötször volt kórházban: többször akart öngyilkos lenni. Velük lakik a húga, Éva, és ott van a nagy fia, aki iskolás. Szóval nem egyedül él. Mégis valahol a szíve mélyén képtelen megnyugodni, elengedni magától rengeteget szenvedett kislányát. Aki már megnyugvást talált a református temetőben, nem úgy, mint megtört édesanyja. Naponta kimegy hozzá még a nagy hidegben is, hogy ne legyen egyedül a kicsi. Azután irány haza: mert főzni kell, mosni, vasalni, hiszen a kisfia is várja anyukáját, a törődést. Viviennek az életből nem egészen nyolc év jutott RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL fegyvernek. Huber Ferenc illetményét január elsejétől 385 ezer forintban állapította meg az ön- kormányzati képviselő-testület nemrégen megtartott ülésén, mg Karcag. Aranyos Napok kezdődnek hétfőn az Arany János Általános Iskolában. Lesz városi Toldi-erőverseny, iskola Ki mit tud?, pénteken pedig díjátadó ünnepség zárja az idei programsorozatot, de Öcsöd. Baleset történt tegnap dél körül a 44-es főúton Öcsöd és Kunszentmárton között. Két kamion ütközött össze úgy, hogy egyik hátulról hajtott bele a másikba. Személyi sérülés nem történt, de a karambolozó járművek akadályozták a főút forgalmát. A kunszentmártoni tűzoltók félpályás útlezárás mellett vontatták el a teherautókat, hgy nagykörű. Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az iskolai alapítványi bált, amely ez évben a mesék A tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban továbbra is látogatható a Mesterek és mesterművek című helytörténeti és néprajzi kiállítás. Ugyanitt egyébként március 2-től az Eventus Művészetoktatási Intézmény alkalmazott és elektronikus grafikusainak munkált is megtekinthetik az érdeklődők fi köré szerveződik majd. A ma este hat órakor kezdődő rendezvényen ezúttal az óvodások is fellépnek néptánc-előadással, az iskola diákjai; valamint a pedagógusok pedig a táncok és énekek mellett meséket adnak elő. A bál bevételéből az oktatás minőségét szeretnék javítani különböző fejlesztő eszközök és berendezések vásárlásával. RÁ Szolnok. Mészáros Ádám, a Szolnoki Főiskola tanársegédje is előadást tart azon a tanácskozáson, amit a Politika- történeti Intézet Társadalomelméleti Osztálya szervez hétfőn két órától Budapesten, a Politikatörténeti Intézetben, mga Szolnok elöl, Tiszabő hátul vásárlóerő Romlott az érték pülés, valamint a főváros és 23 kerület, illetve a megyék és kistérségek lakónépességének egy főre jutó vásárlóerő indexét és az ezrelékben számított vásárlóerőt tartalmazza. Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében a vásárlóerő-index 85,1, így a megyék közül a 15. helyen van. Megyénkén belül Szolnok vásárlóerő-indexe 104,4 (a legnagyobb vásárlóerővel Székesfehérvár rendelkezik a megye- székhelyek közül), a megyei listán ezzel az értékkel az első helyen áll. Az előző, két évvel ezelőtti felmérés adatai szerint így ha kismértékben is, de vesztett a vásárlóerő-indexéből (109,6). Szolnokot két jászsági településünk követi: Jászberény (103,8) és Jászboldogháza (91,5). Ezzel szemben a megyénkbéli települések rangsorában az utolsó helyeken található Hunyadfalva (60,9), Tiszabura (52,3) és Tiszabő (42,7). Téli kiképzést tartottak honvédség Veszélyes az ugrás kát is végrehajtottak — írta a HM honlapja. A téli körülmények között végrehajtott ejtőernyős ugrás mindig veszélyesebb, mint a nyári. A katonák földet érését ugyanis nehezíti a havas terület, azaz nem látják, hogy milyen veszély leselkedik rájuk - például sziklák, árkok, üregek - a fehér lepel alatt. Kéthetes téli kiképzést tudhatnak maguk mögött a szolnoki felderítő katonák. Az MH 34. Bercsényi Lászlt Felderítő-zászlóalj katonái a he likopteres deszantolást, vala mint a téli időjárási körűimé nyék között végrehajtott ejtőer nyős ugrást gyakorolták Újdö