Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-26 / 48. szám

2005. FEBRUAR 26., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Találkozó a rendőrkapitánnyal együttműködés A rendőrség kíváncsi az önkormányzatok véleményére A Szolnoki Rendőrkapi­tányság vezetője ez év elején is találkozóra invi­tálta az önkormányzatok képviselőit. Horváth Győző A kapitányság és az illetékes­ségi területén működő önkor­mányzatok között már évek óta gyakorlat, hogy a szervezetek vezetői év elején találkoznak egymással és eszmecserét foly­tatnak a közbiztonságról, azok­ról a fontos kérdésekről, ame­lyek problémát jelentenek és megoldást igényelnek. Az ön- kormányzatok e találkozó ré­vén is képet kaphatnak a rend­őrségtől arról, milyen a térség közbiztonsága, mi újság a kapi­tányság háza táján. A házigazda, Karakas László ezredes szívesen fogadja a települések észrevételeit Bozorádi János elmondta, a kapitányság mű­ködési területén található 19 település közül — Szolnokot követően — Tiszaföldváron és környékén történik a legtöbb bűncselekmény. Évente több mint 400 bűneset válik ismertté. A helyzethez igazodva az utóbbi években nö­velték a helyi rendőrőrs létszámát, fejlesztet­ték a bűnügyi és a körzeti megbízotti szolgálatot, korszerűsítet­ték az informatikai hátteret.- A tapasztalataink kedvező­ek, a meghívottak zöme eljön hozzánk és konstruktív beszél­getést folytathatunk - mondta Bozorádi János őrnagy, a kapi­tányság bűnmegelőzési és érté­kelő alosztályának vezetője. A megyeszékhely és környéké­nek bűnügyi helyzetét elsősor­ban a kis kárértékekre elköve­tett lopások határozzák meg. A főkapitányság „Látható rendőr­ség” programja idén is folytató­dik. A cél továbbra is az, hogy a közterületi jelenlét növelésével is visszaszorítsák a jogsértése­ket. Az év második felében a gépjárműpark amortizációs cseréjével remélhetően javulni fog a technikai ellátottság szín­vonala is. Visszakapja az egyházközség A Tiszazugi Földrajzi Múzeum jelenleg használt épületét a ti- szaföldvári a helyi református egyházközség birtokába kell ad­ni február 28-ig. Emiatt is kellett új épületet keresni a múzeum­nak. A földrajzi múzeum új épületének átalakítására 37 millió forint kellene tásként kapnak, minderre nem elegendő. A földvári önkormányzat pá­lyázattal 17 millió forintot sze­retne elnyerni. A megyei önkor­mányzat társpályázóként csat­lakozik, és sikeres pályázat ese­tén 20 millió forintot biztosít. Méltó helyet a múzeumnak pályázat Tizenhétmilliót remélnek Társként nyújt be pályá­zatot a megyei önkor­mányzat Tiszaföldvár vá­rosával a Tiszazugi Föld­rajzi Múzeum leendő épületének fejlesztésére. B. Gy. A múzeum fenntartója a me­gyei önkormányzat, Tiszaföld­vár pedig a tulajdonosa annak a Kossuth úti volt iskolaépület­nek, amelyre korábban haszná­latba adási szerződést kötött a két fél. Az épület múzeumi cél­ra való alkalmassá tételének el­ső üteme — átalakítás, felújítás — összköltsége 37 millió forint lenne. Hatmillió forint szüksé­ges a tervezésre, berendezésre, átköltözésre, kiállításépítésre. S habár Tiszaföldvár időközben az építési engedélyt is megkap­ta, azonban az a 26 millió fo­rint, amelyet a volt múzeum- épület átadásért járó (lásd kere­tes írásunkat!) állami kártalaní­RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL fegyvernek. Az önkormányzat által létesített alapítványok ala­pító okiratait módosította a kép­viselő-testület, mert a kuratóri­umok megbízatása az eddigi 2 évről 5 esztendőre változott. A most lejárt mandátumok miatt ráadásul új kuratóriumokat vá­lasztott a testület mg Kisújszállás. A képviselő-tes­tület kiválasztotta a négy pá­lyázó közül a Hajnal, Lehel, Vörösmarty és Pólya utcai út­építések kivitelezőjét. A debre­ceni nyertes vállalta, hogy még idén befejezi a közel 48 millióba kerülő beruházást, de kunszentmárton. Új röntgen- film-előhívó berendezést vásá­rolt a városi önkormányzat az általa fenntartott városi egész­ségügyi központnak. A költsé­gek fedezetét pályázati úton teremtették elő. pe mezőtúr. A kórházban a sebé­szeti épületrészhez csatlakozó magas kémény lebontására a szarvasi székhelyű Kurlik és A kommunizmus áldozatainak emléknapján tegnap a Fidesz-MPSZ szol­noki csoportja és a megyeszékhelyi polgári körök tartottak megemléke­zést. Megkoszorúzták a Tisza Szálló falán elhelyezett emléktáblát Társa Bt. kapott megbízást, 1,5 millió forintos bruttó áron. Az Alsórész-Oncsa városrészek szennyvíz-csatornahálózat mű­szaki ellenőre a Keviterv-Akva Kft. lett. A munkát 5,8 millió forint + áfa áron nyerte el. fi Szolnok. Biztos, ami biztos, a Köti-Kövízignél megkezdték a felkészülést a várható ár foga­dására és levezetésére: átvizs­gálják a gépeket, eszközöket és aktualizálják a külső vállalko­zókkal kötött szerződéseket. A folyó gátjainak a fele nem alkal­mas a 2000. évi nagy áradási szintet meghaladó hullám me­derben tartására. Öt éve 150 ki­lométer hosszúságban magasí­tották meg a töltéseket. 2000- ben a vízállás 1041 cm volt. ta Változó oktatásügy képzés Új ösztöndíj programok (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Új szemlélet érvényesül az isko­lák teljesítményének mérésé­ben. A fő szempont az úgyneve­zett pedagógiai hozzáadott ér­ték, a diákok korábbi színvonalához mért ha­ladás. Beszámolt az új ösz- töndíjprogramokról is, amelyek például le­hetővé teszik, hogy roszszabb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei bekerülhessenek önköltséges egyetemi szakok­ra, mert az állam vállalja az ösztöndíjat. Hátrányos helyzetű diákok alacsonyabb pontszámmal is bekerülhetnek a felsőoktatás­ba, melléjük úgynevezett mentorokat állítanak, akik se­gítségével behozhatják kezde­ti lemaradásukat. Összességében húsz­ezernél több diák ösz­töndíjhoz és egyénre szabott pedagógusi tá­mogatáshoz jut. A diákok számára megnyíló új ösztöndí­jakkal egyidőben gondoskod­nak a fejlesztésben kiemelke­dő munkát végző pedagógusok premizálásáról. Ma és holnap a program cso­portmunkával folytatódik. Nincs vízforgató, bezárás fenyeget (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A legnagyobb gonddal a kistele­pülések találják szembe magu­kat, hiszen berendezés hiányá­ban bezárhatják a helyi stran­dot. Megyénkben húsz medence Sorsa kétséges. Az ügyben több országgyűlési képviselő is meg­kereste már az egészségügyi minisztert, többek között me­gyénkből Farkas Imre és Her- bály Imre. Farkas elmondta, a legtöbb helyen rendelkezésre állnak a tervek, de az anyagiak hiányoznak. Herbály Imre pél­daként hozta fel, hogy a kunhe- gyesi, a tiszafóldvári és a tisza- örsi strand sorsa is kérdéses. Az egyeztetések tartanak az érintettekkel. A medencék vízforgató be­rendezéssel történő ellátását idén állami források is segítik. A Megyei Területfejlesztési Ta­nács területi kiegyenlítést szol­gáló 767 milliós keretén belül például ezúttal először kérhet­nek az érintett önkormányzat­ok fürdőfelújításra vonatkozó támogatást - tudtuk meg Ma­Információink szerint ha­marosan, április végéig meg történik a szolnoki Damja­nich uszoda gyógyvízzé mi­nősítése. Mindez nem vonat­kozik majd a hideg, 50 m-es és a fedett medencére. Az üzemeltetők abban bíznak, hogy további haladékot kap­nak az utóbbi két medence felújítására. Azt is elmond­ták, hogy nem várható olyan mértékű pályázati támoga­tás, melyből megkezdhetnék az évek óta tervezett munká­latokat. Ellenben 2007-től a Nemzeti Fejlesztési Terv segít­ségével, uniós támogatással megkezdődhet a Jó öreg Dami” teljes rekonstrukciója. gyár Bélától. A testület igazgató­ja elmondta: emellett várhatóan a turisztikai célelőirányzat is tartalmaz majd olyan központi forrást, amelyet hasonló beru­házások megvalósítása érdeké­ben különítenek el a döntésho­zók. HÍRSÁV 70 éves a polgári védelem A hazai polgári védelem mű­ködésének 70 éves évforduló­ja alkalmából ünnepi állo­mánygyűlést tartott tegnap a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Az esemé­nyen az igaz­gatóság dolgozói, valamint a nyugdíjas polgári védelmisek vettek részt. Az ünnepségen soron kívül előléptették alez­redessé Varga József őrna­gyot, a Tiszafüredi Polgári Védelmi Kirendeltség vezető­jét, dicséretben és jutalom­ban részesítették Barna Attila hadnagyot, az igazgatóság megelőzési osztályának elő­adóját, Busái Béláné előadót, a Jászberényi Polgári Védel­mi Kirendeltség munkatár­sát, valamint Jurás József fő­előadót, a Szolnoki Polgári Védelmi Kirendeltség dolgo­zóját. (hgy) Tájékozódó szocialisták < A civil szervezeteknek meg­határozó szerepük van a he­lyi közösségek fejlődésére - állította Németh Erika. Az MSZP elnökségének esély- egyenlőségért felelős tagja tegnap Szolnokon tájékozó­dott a civil szervezetek életé­ről. A politikus érdeklődé­sünkre kifejtette: a szocialista párt négy hónappal ezelőtt megújult elnöksége még nem tűzte napirendre a civil szer­vezetek gondjait. Idén azon­ban hétmilliárd forint áll ren­delkezésre a Nemzeti Civil Alapprogramban a különböző egyesületek támogatására. Mindemellett számos uniós pályázaton is részt vehetnek a szervezetek. A kisebbségi egyesületek pedig az ország- gyűlés szakbizottságának százmilliós keretére is pályáz­hatnak. (tj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom