Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-19 / 15. szám
FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS 12 M EGYEI TŰKOR 2005. JANUÁR 19., SZERDA Görkorcsolya helyettesíti az úszást Szilvási Zsuzsa Az öregúr ilyenkor télen naponta hat kilométert görkorcsolyázik a Tisza-gáton. Kőtelek közelében rója a hosszokat, de csupán azért, mert ilyentájt a folyó vize túl hideg, no meg igazi szenvedélyéhez, a síeléshez sem igazán ideálisak a körülmények errefelé. Ám amint kitavaszodik, s a Tisza hőmérséklete 17 fok fölé kúszik, lecsatolja a görkorcsolyát, és úszással teljesíti a napi penzumot. Dr. Ifid János négy esztendeje települt át Erdélyből. Kolozsvárról előbb Szolnokra, majd Kőtelekre vetette a jó sorsa. Azóta a nap első felét a testmozgás tölti ki a 73 esztendős egykori szájsebész életében, délután pedig a rövid pihenőt fafaragás és naplóírás követi. Álmait így többféleképp is megörökíti: papírra veti és fába vési őket. Aztán jön a reggel, s vele a Tisza-parti körök... A délelőtt testmozgással telik a Tisza-gáton A harmadik kötetét veti papírra Tonigold Gábor apró faluban, Tiszagyendán lakik. Ennél még kisebb településen, Bánhalmán dolgozik, a Bánfánál. Asztalos, és noha a családban korábban soha, senki nem foglalkozott rímfaragással, vagy pontosabban fogalmazva versírással, ő erre adta a fejét. No, nem most frissiben, hiszen 1996 körül kezdte. D. Szabó Miklós Jelentek már meg költeményei a Szárnyaló képzelet című művészeti lapban, azután a Múzsák tánca és a Mindörökké szerelem antológiákban. Azóta kiadták két önálló verskötetét: 2003-ban Gyöngyház, 2004- ben Révész címmel. Talán nem is feltételezik róla, hogy szabad idejében, késő este, éjszakánként a szerelemről, a családról, a barátságról ír. Önvallomásokat vet papírra, válaszokat keres arra, hol, merre a helye. íme egy erre utaló pársoros: Barátom volt, nem is egy. Ez most kopó, az most eb. Én változtam? Szörnyű ég! Ez az utam réges-rég. Korábban focizott is a gyen- dai aranylábúak között, de egy keresztszalag-szakadás pontot tett sportpályafutására. Szereti az embereket, ugyanakkor azt vallja, nem mindig érzi jól magát nagy társaságban, bár már jó néhány író-olvasó találkozó mögötte maradt. A példaképe József Attila, illetve Ady Endre, és jelenleg a harmadik verseskötetén dolgozik. Állítja: a versírás nagyon komoly foglalatos ság, nagy az alkotó felelőssége, ezért igyekszik alapos és igényes munkát végezni kötetei megjelenése előtt. Munkái tulajdonképpen folyamatos út- és válaszkeresések abban a nagy labirintusban, amelyet életnek nevezünk. Szeretetet, reménységet sugároz az olvasó felé, valami olyasmit, hogy a legnehezebb helyzetekből is mindig vezet valamilyen kiút. Ehhez nemcsak kitartás szükséges, de olyan emberi magatartás is, amelyet a szeretet irányít. Egyébként költeményeit több könyvtár is befogadta könyvállományába: így a kunhegyesi, tiszagyendai, rákóczifalvi, azután Szolnokon a Verseghy Ferenc, Hild Viktor városi könyvtárak, a szandaszőlősi klubTonigold Gábor napközben a Bánfa asztalosa, esténként, éjszakánként pedig újabb verseskötetén dolgozik könyvtár meg a szakszervezetek megyei könyvtára. Január 29-én, szombaton délután háromtól lakhelyén, Tiszagyendán a művelődési házban író- olvasó találkozón beszélget mindazokkal, akik ismerik és szeretik verseit. Hirdessen az « -ban, AJÁNDÉKOT KAP! Minden 2005. január 3-ától 2005. január 21-éig személyesen feladott apróhirdetéshez adunk egy ajándékot. • 3 vagy több soros apróhirdetés után egy üveg pezsgőt, • 2 sorért egy asztali naptárt, • 1 sorért egy golyóstollat kap tőlünk. Várjuk Szolnokon, a hirdetési szalonunkban (Mészáros L. u. 2.). «... VELÜNK INDUL A NAP ?... •jS# ''"MEGHOSSZABBÍTOTTUK JP JANUÁRI HIRDETÉSI AKCIÓNKAT f HA ÖN KERETES* HIRDETÉSÉT EGY HÉT ALATT KÉTSZER RENDELI MEG, A HARMADIKAT DÍJMENTESEN** JELENTETJÜK MEG AZ dSéplap -BAN Bővebb információt a hirdetési tanácsadók adnak az 56/516-726-os telefonszámon. * 1/8 oldalig ** A számlákon mindhárom hirdetésnél 33 % kedvezményt szerepeltetünk. [a, ií n (j rrrR*'i D>J=*I .íJiiiL.-f. 0 a A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZANDASZŐLŐSÖN, csendes helyen 342 négyszögöl építési telek eladó. T.: 20/912-6324. —---------.---------------------------------------------------------*172993* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673------------------------------------------------------------------------• 173080* KO SZORÚ úton ház eladó. 20/961-0228.------------------t------------------------------------------------------*173120* SZOLNOK, Városmajor út mellett építési telek eladó. I.ár: 10.8 M Ft. 20/9610-228.-------------------------------------------------------------------------*173120* SZOLNOKON, Koyorú úton 150 m2-es több bejáratú ház lakásnak vagy irodának eladó. Tel.: 06-30/9033-523.--------—----------------------------------------------------------*173382* A MÁTRÁHOZ közel 375 m !;es, 3 szintes családi ház sürgősen eladó. Érd.: 18 órától 06- 37/309-161.------------------------------- *173464* SZ OLNOKON, Kút utcában 49 m2-es, 4. emeleti lakás eladó. 56/410-513,06-30/3262-315.-------------------------------------------------------------------------*173568* SZOLNOKON, a Tél utcában 4 szobás, kertes ház eladó. Érd.: 06-20/9410-231.------------------------------------------------------------------------»173649* MI LLÉR parti zárt gyümölcsös, új tetőteres faházzal eladó. Érd.: 06-20/9410-231.-------------------------------------------------------------------------*173649* SZOLNOKI lakást veszek. 30/545-1912.------------------ *173825* EL ADÓ Jáaberényben, a Pesti utcában 51 m2 alapterületű, felújított lakás. Érd.: 06- 30/9646-396 telefonon.-------------------------------------------------------------------------*173864* GARÁZS TVM ltp.-en 18 m2-es, aknás garázs eladó. 06- 20/515-2604.-------------------------------------------------------------------------*173866* JÁRMŰ * 30 »TOYOTA Hiacokat vásárolnánk 1998-as évjárattól, 6-9 személyeset készpénzért Tel.: 30/2180-787.-------------------------------------------------------------------------*171698* »SUZUKI Swift 1.3 16V 2002., 5 a., metál, 30 E Ft-tól részletre is eladó. 20/9889-591-------------------------------------------------------------------------*173351* OPEL Astra 1.4i 97., 5 ajtós, met. zöld, áron alul részletre is eladó. 20/9175-372.-------------------------------------------------------------------------*173417* » SÜRGŐSEN eladó Hyundai H-l 2,5 TD típusú 2001-es évjáratú, 6 személyes gépjármű extrákkal. Tel.: 30/248-7305.-----------------------------------------------------------------------*173440* AS TRÁT és Corsát vennék. 06-30/740-20-80. —--------------------------------------------------------------------*173660* WARTBURG 1.3-as, kombi, vonóhoroggal eladó. Tel.: 06-30/489-5250. • Szervokormány • Központi zár • 2 légzsák, elektromos ablakemelő elől • elektromosan állítható fűtött tükör 2,999.000 Ft-tól JUVENAL 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104, km Tel.: 56/510-330 HASZONGÉPJÁRMŰ T25-ÖS traktor pótkocsival tartozékokkal eladó. 7 után 06-56/379-783.-----------------------------------------------------------------------*173877* ________ GÉPEK JA PÁN használt kistraktorok, új szállítmányok megérkeztek. Kiskunhalas. 30/3703-877.---------—----------------------------------;-------------*173397* » BÁLÁZÓGÉP, tárcsás és csoroszlyás gabonavetőgép, IXT 3,6-os tárcsa eladó. Érd.: 06- 30/281-2521.------------------------------------------------------------------------*173425* 22 0 V-os betonkeverő, TERRA rotációs kapa, összes tartozékaival, 210 cm-es függesztett fűkasza eladó. Érd.: 06-30/327-9629.------------------------------------------------------------------------*173456* 51 6-0S, 517-esre szalmaszecskázó, MTZ 50- es bálarakóval, 1000-es Dutra, UE 28 négy- hengeres Csepel motorral, 1000-es bulgár eszterga, haránt gyalugép eladó. Borjú vagy RK 4- es fűkasza csere érdekel. Telefon: 57/536- 120.------------------------------------------->----------------------------*173823* ______állástjUnál______ SZ OLNOKTÓL 20 km-re lévő asztalos üzembe, asztalost és betanított munkást keresünk, kisbútorok széria gyártására. 70/381-1155.------------------------------------------------------------------------• 172990* Hamarosan nyíló szolnoki új üzemanyagtöltő állomásra keresünk TÖLTŐÁLLOMÁS VEZETŐT Feladata:- a töltőállomás napi működésének irányítása. Elvárásaink:- minimum középfokú kereskedelmi végzettség- 5 éves kereskedelmi gyakorlat- vezetői tapasztalat- számítógépes ismeretek Amit kínálunk:- hosszú távú, biztos munkahely- versenyképes jövedelem Előny:- felsőfokú kereskedelmi végzettség- üzemanyag forgalmazásában szerzett tapasztalat- töltőállomás kezelői vizsga Ha hirdetésünk felkeltette az érdeklődését, rövid fényképes önéletrajzát - a hirdetés megjelenését követő 10 napon belül - a következő címre várjuk: MOBIL PETROL 2000 Kft. 4 6087 Dunavecse, Fő út 120. p »ERKÖLCSI bizonyítvánnyal rendelkező, megváltozott munkaképességű férfi és női takarítókat felveszünk szolnoki munkahelyre. Érdeklődni a megjelenés napján 8-12 óráig a 06-30/9351-680 telefonszámon.------------------------------------------------------------------------• 166695KF T. keres, férfi vegyészeket (érettségivel), illetve vegyész-technikusokat, 3 műszakos munkarendbe, budapesti munkahelyre. Kiemelt fizetéssel! Önéletrajzokat a 06-1- 351-6378 faxszámra várjuk. Jelige: “vegyész” Telefon: 06-1-351-3552 *173384* MEGBÍZHATÓ embert keresek újsághordásra. Lehet diák. Törökszentmiklós területén. Folyamatos munka. Érdeklődni: 30/9463-582. —-------------------------------------------------------------------*172098* ÉPÍTŐIPARI kivitelező kft. keres technológusi munkakörbe (előkészítés, irányítás) épületgépész és épület villamos mérnököket, üzemmérnököket. Jelentkezéseket „Önálló- 172692” jeligére a kiadóba várjuk.---------------- *172692* »VARRÓI gyakorlattal és szakmai tudással rendelkező varrónőt keresünk. Érd.: Szolnok, Dr. Sebestyén krt. 1. munkaruházati boltban.-------------------------------------------------- — --------------*173005* RE KLÁMÜGYNÖKSÉGET keresek építőipari havi újság területi képviseletének ellátására. 06- 20/9545-219.----------------------------------------------------.-------------------• 173055* I'F olytatás a 14. oldaton.) •173821* FOTÓ: BAKOS JUDIT