Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-01 / 280. szám

12 MEGYEI TÜKÖR 2004, DECEMBER 1, SZERDA Kihalás szélén madaraink Elsősorban az emberi je­lenlét és beavatkozás kö­vetkezményeként az utób­bi években Magyarorszá­gon tizenhárom madárfaj került a kihalás szélére. A veszélyeztetett fajok kö­zött szerepel a törpesas, az uhu és a nagy fülemü­le is. De nagy bajban van a molnárfecske, sőt, a vá­rosi környezetet jól tűrő házi veréb is. Mészáros Géza Nincs mit szépítenünk, a ter­mészet pusztulásának első szá­mú okozója az emberiség. A környezetet a maga hasznára, ám végeredményképp a kárára formáló homo sapiens ugyan rendre megfogalmazza aggodal­mát az élővilág agóniájának el­kerülésére, azonban a nemzet­közi kongresszusokon kinyilvá­nított hangzatos ígéretek, ter­vek és célok egyfajta képmuta­tásról szólnak, az alájegyzett dokumentumok a fiókák he­lyett csupán a fiókokat szaporít­ják. tett, sebezhető, csökkenő, ritka, védelemtől függő - együttesen kedvezőtlen védelmi helyzetű - és biztos állományú fajok. Ha­zánkban a nyugat-európai vi­szonyokhoz képest jelentősen jobb a helyzet, ezért is nagy a felelősség, hogy ezt az állapotot minimum megőrizzük. A Magyarországon rendsze­resen fészkelő 196 madárfaj kö­zül 75 tartozik a kedvezőtlen vé­delmi helyzetűek közé, míg 121 faj biztos állományúnak mond­ható. A begyűjtött adatok alap­ján térségünkben 13 faj tekint­hető veszélyeztetettnek: a törpe­sas, a császármadár, a haris, a széki csér, a széki lile, a fehér­szárnyú szerkő, az uhu, a szala­kóta, a szikipacsirta, a vízirigó, a nagy fülemüle, a kövirigó és a kerti sármány. Komoly veszélyt jelent a madarakra nézve a táj­idegen, ipari méretekben folyta­tott mezőgazdálkodás, de még a városi környezetet viszonylag jól tűrő madárfajok alkalmaz­kodóképessége is véges. Az utóbbi esztendőkben a hazánk­ban is költő molnárfecskék szá­ma fogyatkozott meg különö­sen, de a Tisza vonalán fészkelő Az emberi beavatkozás miatt a hazánkban nagy számban fészkelő mol­nárfecskék is bajban vannak Mint azt egy megyei vadgaz­dálkodási szakember elmondta, Magyarországon az első fajvé­delmi tervek 1994-ben, elsősor­ban a legjelentősebb természeti értéknek számító fajokra - mint a túzok, vagy a parlagi sas - készültek el. A természetvé­delemben nemzetközi gyakor­lattá vált, hogy meghatározzák az egyes állatfajok védelmi helyzetét, és ennek figyelembe­vételével készítik el a védelmi terveket. Az állomány nagysá­gát és változásának irányát il­letve mértékét veszik figyelem­be. E két tényező alapján a nem­zetközi gyakorlatban az egyes fajokat a következő kategóriák­ba szokták sorolni: veszélyezte­partifecskék is évről évre keve­sebben érkeznek hozzánk. A vá­rosokban oly természetes lát­vány, a házi veréb és a seregély is végleg az emberi tevékenység áldozatává válhat. A megyénk térségében is érzékelhető szür- kefogoly-állomány drasztikus csökkenése a rókák és a szár­nyas ragadozók elterjedésének következménye. Magyarország kedvező adottságai miatt azon­ban szerencsés fajok is akad­nak: a közvetlen környezetünk­höz tartozó fehér gólya, a réti- és a parlagi sas, valamint a kere­csensólyom a védelemtől függő kategóriába került, ami azt je­lenti, számuk stagnáló, vagy egy kicsit még növekvő is. Közös projekt a marháról Az Európai Unió oktatási együttműködési program­jának keretében közös projekten dolgozik egy karcagi, egy francia és egy svéd középiskola. A karcagi projektről Vízke­leti Erzsébetet, a Szentan- nai Sámuel Mezőgazdasá­gi Szakközépiskola, Gim­názium francia nyelvsza­kos tanárát kérdeztük. Daróczi Erzsébet A három középiskola — a francia- országi Le Paraclet, a svédországi Naturbrukogynasiet és a karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazda- sági Szakközépiskola, Gimnázi­um és Kollégium - a francia fél koordinálásával 2002-ben válasz­totta együttműködése színteréül az iskolai projektet A projekt cí­me: Egy helyi szarvasmarhafajta megőrzése Magyarországon, Franciaországban és Svédország­ban. A karcagi diákok az őshonos magyar szürkemarha megőrzésé­vel kapcsolatos, valamint a fajtá­nak a termelésbe való visszakerü­lésére tett elképzelések feldolgo­zását vállalták fel. Kutatásaik Ko- lostyákné Pljesovszki Zsuzsanna és Kovács István mérnöktanárok vezetésével folynak jelenleg is. A projektben körülbelül 30 fő vesz részt a tanulók közül, akik első­sorban a 11. és 12. évfolyamok di­ákjai. Az elkészített anyagot a későbbiekben CD-n és könyv alakban is megjelentetik a há­rom résztvevő nemzet nyelvén. A projekt lezárásaként a több év alatt közösen létrehozott pro­duktum ismertetését tűzték ki végső célul. Ezt egy, a városban sorra kerülő ünnepélyes találko­zó keretében tervezik. Marosi Imrével 1956 szeptemberében találkoz­tam először Karcagon. Ő a gimnázium harmadik osztályának padjait kop­tatta, én meg az elsőét. A Kossuth téri fiúkollégi­um lett az otthonunk, el­végre Imrének Tiszaör- sön, nekem Kunhegye­sen laktak a szüleim. D. Szabó Miklós Nem akármilyen srác hírében állt ez a csupa izom, csupa csont srác, annyi szent! Általá­ban mezítláb focizott, de úgy és olyan vehemenciával, hogy aki egy-egy összecsapás után nem húzta vissza a tornacipős lábát, biceghetett napokig. Nevetve mondták az érintettek: ennek az Imrének biztosan betonból készült a bütyke! Ráadásul af­féle őserőként ismerték. Egy­szer öten más iskolából valami­lyen nézeteltérés miatt meg akarták leckéztetni egy park­ban. Kézzel, lábbal, térddel, ököllel védte magát: olyannyi­ra, hogy elmaradt a leckéztetés. Ennek híre kelt Karcag-szerte, és mit ad az ég: attól kezdve in­kább keresték a barátságát. Ami nem tűnt nehéznek, hi­szen jószívű vidéki diák volt, aki általában a légynek sem ár­tott. A tanulás sem ment rosz- szul neki. Nemcsak a sportban jeleskedett, de az evésben is le­gendásnak bizonyult. Elvégre a kollégiumi menza akkor sem hatott hízókúrás dőzsölésnek, és szegény Imi sokszor korgó gyomorral kelt fel az asztaltól. Egyszer, amikor ketten is cso­magot kaptunk otthonról, és volt mit csemegéznünk, meg­szántuk. Lemondtunk hatan a vacsoráról az ő javára, hogy va­jon hány adagot bír eltüntetni. Köszönte szépen, és nekilátott a tál paprikás krumplinak. Hát bizony, a hat adagból nem sok maradt az asztalon. 1956. október 28-án a zűrök közepette hazapateroltak ben­nünket a kollégiumból. Mi csak november derekán me­részkedtünk vissza, és néhány nap múlva Imre elénk állt.- Srácok, én holnap kilógok Nyugatra! De erről hallgassa­tok!- Ne hülyéskedj! Bántott va­laki?- Áh, senki. Csak világot szeretnék látni, azt, hogy odaát milyen az élet. Majd hazajö­vök, ha vittem valamire. Hárman voltak a Nyugatra készülők. Némi pénzt is össze­dobtunk nekik. Vonattal, ko­csival eljutottak a határig. Nem messze a céltól igazoltatták őket, és lebuktak. Bekísérték mindannyiukat egy egyemele­tes kockaépületbe. Úgy volt, a kihallgatások után visszahoz­zák őket Karcagra. Imre a szö­kés lehetőségeit kutatta: az egyik ablak előtt, közel a pár­kányhoz óriási faágak barnál- lottak. Hasznát vette erejének, sportos múltjának, sikerült egy vastagabb ágat megragad­ni, és azon kézzel araszolva már leugorhatott a földre. El­tűnt az éjszakában, reggel hiá­ba keresték. A két társát - akik nem vállalták az ugrást - visszahozták a kollégiumba, ők mesélték el az esetet. Imre, bár a lágeréletet is megízlelte, bejárta Európa nyugati részeit, hol lehet a leg­jobb. A császárvárosban tele­pedett le: Bécsben érettségi­zett, majd testnevelés-földrajz szakos tanári diplomát szer­zett. Családot alapított, és a hatvanas évek második felétől egyre többször látogatott haza: a szülői házba, testvéreihez, barátaihoz Örsre. Bizony, a hatalom akkori bir­tokosai kezdetben durván fo­gadták: rohadt disszidensnek számított, annak ellenére, hogy az égvilágon semmit sem tett a fennálló társadalmi rend ellen. Legfeljebb annyit, hogy Nyugatra szökött. Később eny­hült ez az ostobaság, és lassan- lassan rohadt disszidensből kedves, Ausztriában lakó, Nyu­gatra szakadt hazánk fia lett. Szerette, rajongásig szerette egykori örsi barátait, a család­ját, a hajdani általános iskolát, noha kinn Bécsben ő is csalá­dot alapított. Az iskolának var­rógépet, számítógépet vásárolt, azután nem kevés pénzzel se­gítette az intézményt, sőt a rendszerváltás előtt, táján oroszlánrészt vállalt abban, hogy az orosz után egy nagy nyugati nyelvet is tanítanak az iskolában. Sajnos, ahogy ro­hantak az évek, évtizedek, las­san a temető lakói lettek a szü­lei, a testvére, több rokon, jó barát. Állítólag még egy testvé­re él valahol, messze Örstől, így a hatvan-egynéhány éves bécsi tanár úr egyre ritkább vendég a szülőfalujában. Ápolják a péphagyományt Farkas István Húszéves a néptáncoktatás Kunhegyesen. Ennek tiszteleté­re jubüeumi néptáncestet ren­deztek a hétvégén a művelődési központban, amelyen a Pátria Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény Kunhegyesi Tagozatá­nak jelenlegi és volt diákjai nagy sikerrel mutatták be a kü­lönböző tájegységek táncait. A színvonalas műsorban magyar Közel százötven néptáncos vett részt a színes műsorban és erdélyi táncok egyaránt sze­repeltek. Az est vendége volt emellett a helyi születésű Berecz András, aki különleges történetekkel, népmesékkel nyűgözte le a kö­zönséget. A rendezvényen a vá­ros polgármestere, Kontra Jó­zsef is jelen volt, aki örömmel számolt be arról, hogy évről év­re növekszik a néptáncos gye­rekek száma a településen, ami azért fontos, mert a népi kultú­ra, a hagyományok ápolása, a tánc és a zene megismerése maradandó élményt ad, vala­mint közösségi életre, emberi tartásra is nevel. Az iskola növendékei rend­szeres résztvevői a városi ren­dezvényeknek, szép eredmé­nyeket érnek el a különböző versenyeken, fesztiválokon, il­letve más országokban is sike­resen képviselik a magyar nép­művészetet. Keveset tudunk az örökbefogadásról A kert titkai TA A kert titkai című időszaki inte­raktív kiállítás a budapesti Vaj- dahunyadvárban található a Magyar Mezőgazdasági Múze­umban. A kert élővüágának vá­logatott rejtélyeit különleges környezetben mutatják be. Lát­ványos fényképeken és rajzo­kon tanulmányozhatják a láto­gatók a kertek lakóit és érdekes­ségeiket, miközben játékosan próbára tehetik és bővíthetik tu­dásukat egy modern, interaktív réten. A kiállítás építésekor a ki­sebb gyerekekre is gondoltak. További információ: www.mezogazdasagimuzeum.hu. Magyarországon az örökbefogadásról, az örökbe adható gyerekek­ről keveset tud a közvé­lemény és azt is többnyi­re tévesen. Letenyei Ágnes Az örökbefogadással gyermek- védelmi szakemberek, pszicho­lógusok, szociális munkások, jogászok, pedagógusok foglal­koznak és tevékenységüket kü­lönféle jogszabályok szabályoz­zák. Évente mintegy ezer körüli örökbefogadás történik Ma­gyarországon. Ezek nagy része családon be­lüli örökbefogadás, amikor va­lamelyik házastárs örökbe fo­gadja a másik, korábban mástól született gyermekét, illetve a szülő(k) halála miatt kerül sor erre. A külföldi örökbefogadások száma kétszáz alatt van min­den évben. Látszólag nem sok gyermekről van szó, mégis rendkívül nagy figyelem kíséri az örökbefogadást. Évről évre nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik mer­tek belevágni ebbe a nem min­dig zökkenőmentes procedúrá­ba. Sokan úgy vállalták fel az „új” gyermeket a családban, hogy már volt sajátjuk, de a leg­általánosabb még mindig az, hogy olyan szülők élnek ezzel a csodálatos lehetőséggel, akik­nek nem lehet saját gyerme­kük. A törvény ma már azt is enge­délyezi, hogy egyedülálló sze­mély fogadhasson örökbe, illet­ve előfordul, amikor a házas­párnak csak az egyik tagja kí­vánja örökbefogadni a kisgyer­meket. /7 -aty 4.' ’ ■$ >e*> - 4 ■** ^ v ^ ^ j a mw!?3TOiiTO nM11 .<$hf&sJmx f ■<-■<■. , •'' ^ ís .; r ' „>•*■!»■ >-'3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom