Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-06 / 259. szám

2004. NOVEMBER 6., SZOMBAT 5 MEGYEI TÜKÖR TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL JÁSZBERÉNY. A Berényi Mű­hely művészeinek 15. őszi tárlatát tekinthetik meg az ér­deklődők a Déryné Művelődé­si Központban november 11­ig. BCS jászladány. A II. világhábo­rúban a település déli határa­it 1944. november 3-án érte el a front. A megszálló német egységeket november 11-re szorították ki a szovjet csapa­tok a községből. Az esemény 60. évfordulóján, november 11-én időszaki kiállítás nyílik a helyi tájházban, bcs jászszentandrás. G hónap végére elkészül a helyi műve­lődési ház nagytermének hangosítása. A színpad több pontján beépített térmikrofo­noknak köszönhetően a kö­zönség számára élvezhetőb­bek - s ezáltal színvonalasab­bak - lesznek az előadások. A berendezés mintegy hat­százezer forintba került, ame­lyet az önkormányzat saját költségvetéséből finanszíro­zott. Báj Karcag. Az önkormányzat pá­lyázatot nyújtott be a Horváth Ferenc utca 1. szám alatti szo­ciális otthon első ütemének a felújítására. A tetőfedés javí­tására, az ereszcsatorna és egyéb bádogos felületek javí­tására 4 millió forint vissza nem térítendő támogatást re­mélnek az Országos Lakás- és Építésügyi Hivataltól. Az ön- kormányzat a felújításhoz nyertes pályázat esetén saját forrásként 1,7 millió forintot biztosít a jövő évi városi költ­ségvetésben. DE Kisújszállás. A strandfürdő­ben idén megkezdett rekonst­rukció folytatásához szükség van a hideg-melegvizes veze­ték megépítésére és az 1,40­órás műveltségi vetélkedőt a város művelődési házában. A népszerű eseményen elsősor­ban iskolájukban szerzett tár­gyi tudásukról adhatnak ta­núbizonyságot a diákok, pe mezőtúr. Sínekre feküdt csü­törtökön délután egy férfi, majd egy személyvonat halál­ra gázolta a vasútvonal lakott területen belüli szakaszán. Az esetet a MÁV állomás szolgá­lattevője jelentette a rendőr­ségnek. A rendőrségi helyszí­ni szemle során megállapítot­ták, hogy a helybeli férfi ön­gyilkossági szándékkal fe­küdt a sínekre, hgy örményes. A helyi önkor­mányzat támogatási igényt nyújtott be a Gyermek-, Ifjú­sági és Sportminisztérium ál­tal a kistelepülések sportléte­sítményeinek felújítására ki­írt pályázatára, melyhez saját forrást nem kellett biztosíta­ni. Támogatás esetén lehető­ség nyílik a sportöltöző nyí­lászáróinak cseréjére, a vizes­blokk korszerűsítésére és a külső homlokzat javításának elvégzésére, mg Szolnok. A megyei pedagó­giai intézet rendszeresen rendez kiállításokat az inté­zet Mária utcai épületében. A legközelebbi tárlat novem­ber 8-án 15 órakor nyílik, ezen Meggyes László Vendel festőművész festményeit és Paróczai Norbert művészta­nár fotóit láthatják az érdek­lődők. BA Szolnok. Az európai uniós állampolgárság mindenek­előtt a közösség országaiban történő szabad mozgást jelen­ti, de ezen kívül számtalan olyan alapvető joggal is jár, melyek széles körű megis­mertetését tűzte ki célul az Huszonötödik születésnapját ünnepelte tegnap a Coop Szolnok Rt. Tlszavldék Áruháza. Egész napos programokkal, értékesítési akciók­kal és születésnapi meglepetésekkel várták a vásárlókat. Képünkön a sztárvendég Lajsz András, a koktélkirály látható es strandmedence teljes átala­kítására. E feladatokat még idén el kell végezni. A beru­házást az önkormányzat csak hitel felvételével tudja kivite­lezni. A fenti munkákra így 40 millió forint fejlesztési cé­lú hitel felvételéről döntöttek a képviselők, de kunhegyes. Az Ilosvai Varga István Művelődési Központ szervezésében november 7- én, vasárnap délután har­mincnyolcán utaznak Kunhe­gyesről autóbusszal Buda­pestre a Nemzeti Színház az­nap esti előadására, ahol a III. Richárdot tekintik meg. dszm martű. Több megyei középis­kola részvételével idén no­vember 13-án újra megrende­zik a hagyományos tizenkét az országjáró programsoro­zat, amely tegnap érkezett Szolnokra. A rendezők az ér­deklődőket egy interaktív kvízjátékkal várták, melyben a Szabadság, biztonság, jog­szerűség és európai uniós ál­lampolgárság témaköreiben tesztelhették tudásukat az ér­deklődők. TJ Szolnok. Nem volt a szoká­sos hó eleji Adóhétfő az APEH megyei igazgatóságán, mert a halottak napja hétfőre esett. Az aktuális előadást most hét­főn rendezik meg. A konzul­tációval egybekötött tájékozta­tó témája a környezetvédelmi termékdíj lesz. Az igazgató­ság lózsef Attila úti ügyfél- szolgálatán 14 órától Boross Béláné szakreferens tájékoz­tatja az érdeklődőket, ta Pénz a megyei közalkalmazottaknak * ■ Megbeszélés: dr. Csellár Zsuzsanna és Fazekas János fideszes képviselők Megvalósulhat a megyénél dolgozó közalkalmazot­tak 6 százalékos keresetnövekedése, illetve elsőként megyénk fogadta el a területrendezési tervét — ezek is témái voltak a tegnapi megyei közgyűlésnek. Baranyi György A megyei önkormányzati hiva­talnál és az intézményeknél a költségvetési előirányzat-módo­sításokkal - amellott, hogy a bü­dzsé hiánya 30 millió forinttal tovább csökken - megoldható a közalkalmazottak hatszázalékos keresetnövelése. Ehhez - bizo­nyos feltételekkel - egy százalé­kot az állami költségvetésből le­hetett megigényelni, amely már meg is érkezett a megyei önkor­mányzathoz. Mint Tokár István elnök bejelentette, így sor kerül­het a közalkalmazottaik részére átlagosan 45 ezer forint kereset­kiegészítés kifizetésére novem­berben. Az országban elsőként hagyta jóvá a megyék közül a közgyűlés a megyei területren­dezési tervet, amely a megye tér­ségi szerkezeti tervét, valamint a megyei térségi övezeteket és az ezekre vonatkozó szabályokat foglalja magában. A képviselők tárgyaltak me­gyénk lakosságának egészség- ügyi helyzetéről is. Megyénkben a halálozások több mint fele a ke­ringési rendszer betegségei mi­att következett be. Az összhalálo- zásban 24,4 százalékkal szere­pelnek a daganatos betegségek, 6,7 százalékkal a külső okok, míg 5,7 százalékkal az emésztő­rendszer betegségei. A dagana­tos betegségek között a vezető halálok a légcső, a hörgő és a tü­dő rosszindulatú daganata. A rendszeres dohányzás a férfiak körében az észak-alföldi régió­ban a legmagasabb. Reményt keltő lehet, hogy a kardiológiai és az onkológiai ellátás területén olyan kedvező folyamatok indul­tak meg, melyektől a katasztrofá­lis mutatók javulása remélhető. Az ÁNTSZ megyei intézetének tiszti főorvosa, dr. Imre Anikó be­számolt arról, hogy fűszerpapri­ka-ügyben 584 ellenőrzést vé­geztek, és 12 helyen találtak olyan terméket, amelyet zárolni kellett. A képviselők közül egy másik napirendi pont tárgyalása során többen is szóvá tették, hogy a MÁV Kórház még mindig nem adta át a megyei Hetényi Kórháznak az emlőszűréssel kapcsolatos feladatok ellátását, miközben arra szerződés kötele­zi. Ugyanezen szerződés szerint a MÁV Kórháznak idén augusz­tus elsejére viszont fel kellett vol­na készülnie az ortopédiai szak­ellátás átvételére, ám ez nem si­került, ezért azt a Hetényi vissza­igényelné januártól. Az erről dönteni hivatott előterjesztést azonban a képviselők levették a napirendről, mivel jelenleg még tárgyalások folynak ez ügyben a MÁV Kórház fenntartója, a Gaz­dasági és Közlekedési Miniszté­rium, illetve a megyei önkor­mányzat között Jöhet a tél, csak ne essen sok hó A közútkezelő felkészült az előttünk álló fagyos hónapokra és az azokkal járó feladatokra (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Megszervezték az ügyeleti szol­gálatot, a síkosság elleni véde­kezést, a hóeltakarítás végre­hajtását. A közútkezelőknél no­vember 15-től folyamatos, hu­szonnégy órás ügyeletet tarta­nak. A fejlesztések a szolnoki és a tiszaföldvári üzemmérnök­ségeket érintették. Összességé­ben mintegy 50 millió forintot költöttek az új eszközök beszer­zésére. Vásároltak például egy nagy teljesítményű tehergépko­csit, két nedves sózásra alkal­mas berendezést, de erősítették járműparkjukat egy hóekével és egy rakodógéppel is. Egy azonban biztos: bár­mennyire is felkészült a társa­ság a téli közlekedéssel kapcso­latos feladatokra, csodát nem tehetnek, ugyanis a rendelke­zésükre álló eszközök és forrá­sok átlagos téli időjárási viszo­nyok között teszik lehetővé az előírt szolgáltatási színvonal biztosítását. Jó tudni, hogy a kht. tevékenységét érintő sza­bályzat azt írja elő, hogy példá­ul a 4-es főúton akkor kell meg­kezdeni a hóekézést, ha a le­esett hóréteg laza vastagsága eléri az 5-10 centimétert. A rendkívüli körülmények - ami­lyenekben bőven volt részünk két évvel ezelőtt - azonban olyan helyzetet teremthetnek, amelyben kikerülhetetlen a for­galom akadozása. Ilyenkor ter­mészetesen a közlekedőknek is alkalmazkodniuk kell a körül­ményekhez. Arra az esetre, ha a tél túlságosan szigorú lenne velünk, vállalkozókat szerződ­tetett le a kht így vészhelyzet­ben 151-gyel nőhet a megyében bevethető hóekék száma. A szolnoki utcák járhatóságá­ért felelős Rethmann Rt. az ön- kormányzat megbízása alapján dolgozik. Polónyi János ügyve­zető igazgató elmondta, a közút­kezelő kht.-hez hasonlóan ők is felkészültek, náluk is novem­ber 15-étől működik a téli ügye­let. Mint mondta, továbbra is el­sősorban a tömegközlekedéssel érintett utakat fogják sózni. Jó hír, hogy a korábbiakhoz ké­pest több kis utcában is fognak majd hóekézést végezni, ugyan­is az önkormányzat ezeket is megrendelte. Berényi Borünnep Közös orvosi ügyelet Kengyel is csatlakozott az együttműködéshez Mészáros Géza Kengyel önkormányzata is csat­lakozott az idén június végén kötött együttműködéshez, ame­lyet Törökszentmiklós, Tiszate- nyő és Tiszapüspöki lakosainak nyújtandó háziorvosi ügyeleti szolgáltatás közös ellátására hoztak létre. Mivel minisztériu­mi rendelet határoz arról, hogy az egészségügyi ellátás folya­matos működése 2006. január elsejétől kizárólag központi ügyelet formájában biztosítha­tó, így az immáron négy telepü­lésre bővült társulás fogja a fel­adatot ellátni. A konzorcium ko­rábban közös szerződést kötött a Sol-Orines Bt.-vel, s a társa­sággal már a kengyeli önkor­mányzat is megállapodott. A kisközség két orvossal vesz részt a központi ügyeletben. (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Mert a hazai minőségi borok becsülete nem csak a történel­mi borvidékek termelőin mú­lik, hanem közös ügyként kell felfogni - húzta alá Bobák Jó­zsef, a Jászsági Vendéglátók Egyesületének elnöke a jászbe­rényi Coop-Star Áruház aulájá­ban megrendezett első borün­nepen. Á rendezvényhez a kereske­dők mellett a Déryné Művelődé­si Központ is csatlakozott szer­vezőként. Díszvendégként kö­szöntötték a Váci Vendégvárók Egyesületének képviselőit, akik szintén tájjellegű borokat hoz­tak a helyi vendéglátók hívásá­ra. A Menedzser Klub Egyesü­let klubhelyiségében bemutat­kozhattak a rendezvényen részt vevő pincészetek, kereskedők egyaránt. A bor- és sajtkóstoló­val tarkított, kulturális rendez­vényekkel fűszerezett, borásza­ti bemutatókkal színesített ren­dezvényen sokan fordultak meg a herényiek köréből, s nagy lel­kesedéssel adták át magukat az ízletes borok nyújtotta gasztro­nómiai élményeknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom