Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-10 / 41. Vasárnapi szám
2 Közélet, gazdaság, politika 2004. október 10., vasárnap A Fidesz offenzívát kezd a népszavazással A Fidesz a privatizáció leállításáról szóló népszavazás kezdeményezésével újra belpolitikai offenzívába akar kezdeni, hiszen a Gyurcsány-kormány megalakulása óta a koalíciós pártok átvették a főszerepet. Az a legfontosabb feladat, hogy a tagságban, a szimpatizánsokban folyamatosan fönntartsák a harci hangulatot. E gy-két hete még eufórikus hangulatban voltak a Fidesz vezetői és tagjai, miután a nyári belpolitikai fejlemények - főleg a kormányválság, az MSZP-n belüli harc a tisztségekért, a szabad demokrata Demszky Gábor és Wekler Ferenc nyaraló- és szőlőtámogatási ügyei, az MDF szétzilálódása - nem is alakulhattak volna jobban a legnagyobb ellenzéki párt szempontjából. Egy időben még megoszlottak a vélemények arról, nekik Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc lenne-e jobb kormányfő, de sokáig úgy tűnt fel, ebben nincs vita, a miniszterelnök ideálisabb ellenfél számukra, hiszen könnyebben legyőzhető. Gyurcsány ugyanis hiába magabiztos, lendüles, határozott - vélték Orbánék -, hendikeppel indult. A KISZ-ve- zetőből milliárdos vagyonnal rendelkező vállalkozóvá lett, majd hirtelen politikussá avanzsált kormányfő életútja számos támadási felületet biztosít. Ám mostanra kénytelenek belátni a legnagyobb ellenzéki pártban, hogy a riválisuk vitatható közéleti, gazdasági múltjának - a balatonöszödi üdülő és a belvárosi klub megszerzése - fölhánytorgatása már kevés, hiába tesz meg ennek érdekében mindent a Fidesz-kö- zeli sajtó. A kormányfő és csapata ugyanis meglehetősen nagy lendülettel kezdett a munkához, és - a politológusok kedvenc szakkifejezésével élve - átvette a közélet te- matizálását. A kormányalakítás viszonylag jól sikerült, kész a költségvetés, rendben megy minden. A szocialistáknál pedig kezd letisztulni a kép, borítékolható a gyurcsányista Hiller István győzelme, a főpolgármestert nem sikerült lemondatni, „csupán” az európai képviselőségéről kell lemondani, s a lakitelkiek hiába kellemetlenkednek tovább - Herényi Károly frakcióvezetőt megint le akarják váltani -, az MDF országos gyűlésének nyomán Dávid Ibolyáék erősebbek, mint valaha. S már az is a feledés homályába kezd veszni, hogy néhány hete bejelentették, megkezdték a kormányzati felkészülést is. Az Orbán-kormány- ban már dolgozó miniszterek közül Mikola István (egészális terület), Pálinkás József (oktatás) alkotják a magvát a magát védnöki testületnek nevező csapatnak, de számos más szakértő is aktív szerepet vállal. Bár hangsúlyozzák, nem árnyékkormány állt fel - feladatuk a programírás, kutatás, elemzés, az aktuális ügyekben pedig az elnökség vát nyújtani. A defenzívába szorulás miatt kellett tehát a Fidesznek valami nagy durranással előrukkolni. S miután a nemzeti petíció bejött, az újabb aláírás-gyűjtési akciót - immáron a privatizáció leállításának érdekében kezdemé- nyezetett népszavazás megtartásáért - jó ötletnek tartják Orbín Viktor volt miniszterelnök többek között azzal érvel, hogy gyermekeink, unokáink lövőiét veszélyezteti a kormány, ha a nép tulajdonában lévő vagyontárgyakat elkótyavetyéli ségügy), Matolcsy György (gazdaság), Martonyi János (külügy), Stumpf István (kancellária), Harrach Péter (szociés a parlamenti frakció foglal állást -, de teljesen nyilvánvaló, hogy a Gyurcsány-kabinet- tel szemben akarnak alternatfa párt stratégái. Orbánékat az persze nem zavarja, hogy a koalíciós pártok demagógiával, populizmussal vádolják őket, s azzal, hogy a követelésük újraállamosítást jelent. De még azzal sem foglalkoznak, hogy Dávid Ibolya a Munkáspárttal mosta egybe a Fideszt. A lényeg az, hogy újra róluk beszéljenek, s egy olyan ügy kapcsán, amit az átlagpolgár is megért - nem szabad „elkótyavetyélni” a nép vagyonát -, s ez úgy tűnik fel, sikerült. A kérdés komolyságát jelzi, hogy ebbe a kampányba beszállt Orbán Viktor is, hiszen az utóbbi időben csak a hívei között jelent meg. Most viszont meglehetősen gyakran ad interjút is a pártelnök a számára egyébként nem túl kedves médiumokban is, így megszólalt a Nap-keltében. A közvélemény-kutatási adatok alapján még mindig jelentős fölénnyel vezet a szocialisták előtt a Fidesz. De most ennél jobban érdekli őket, mi lesz az eredménye a novemberben tartandó időközi parlamenti választásoknak, amelyeket az Európai Parlamentbe bejutott képviselők lemondása miatt kell megtartani. A párt vezérkarában egyébként éppen a túl jó helyzetet tekintik a legnagyobb veszélynek. Attól tartanak ugyanis, sokan elkényelmesed- nek, előre lefutottnak veszik a küzdelmet. Holott Orbánék tudják, az első parlamenti ciklusban is volt olyan időszak, amikor nagyon vezettek, 1994-ben azonban mégis alig jutottak be a parlamentbe. HÍREK Ismeretlen csoport vállalta a robbantást PÁRIZSi A Fegyveres Francia Iszlám Csoport nevű eddig ismeretlen szervezet vállalta az Indonézia párizsi nagykövetségénél pénteken elkövetett, tíz embert megsebesítő és az épületben jelentős kárt okozó robbantást. A francia főváros 16. kerületének - ott van a nagykövetség - rendőrkapitányságát e- mailben értesítette a csoport, amely követelte, bocsássanak szabadon két életfogytiglanra ítélt embert, akik 1995-ben elkövetett robbantásokért kapták a büntetésüket. Sinai merényletek: 33 halott TÁBAi Még tegnap reggel is húztak ki holttestet a sínai-fél- szigeti Tába terrorakcióban részben felrobbantott Hilton szállójának romjai alól, ezzel 33-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. A halottak közül 28 izraeli, a többi más náció tagja. A romeltakarítás még tart, így nem lehet kizárni újabb holttestek fellelését - mondta. A robbanószerrel megrakott autó detonációjától összeomlott tábai szállodaszámy törmeléke alatt 31 ember maradványait találták meg, további két holttestet a Tábától délre fekvő turistafaluban végrehajtott merénylet helyszínén találtak. 18 sebesültet izraeli kórházakban ápolnak. Az orosz hatóságok 12 honfitársukat még keresik. Japánra lecsapott le a Ma-Ón tájfun TOKIÓi Az utóbbi tíz év legpusztítóbb erejű tájfunja, a Ma-On (Nyereg) tegnap Japán keleti partvidékén csapott le, hatalmas közlekedési káoszt okozva. Óránkénti 160 kilométeres széllel és viharos erejű esőzéssel érkezett. Irozaki foknál ugyanakkor óránkénti 243 kilométeres széllökéseket mérték. A Ma-On Tokió felé tart. A rendkívüli időjárás miatt Japán középső és keleti részében leállították a szuperexpressz közlekedését. Esterházy Béke-díjat kapott FRANKFURT: A szabadság talán fontosabb, mint a béke. A szabadság akarhat békét, akarhat háborút - jelentette ki tegnap Esterházy Péter, a német könyves szakma Béke-díjának idei kitüntetettje. Esterházy az 55. kitüntetett. A talán legtekintélyesebb, külföldieknek is adható irodalmi-társadalmi díjat ma nyújtják át a frankfurti Pál-templomban, az 1848-as nemzetgyűlés tanácskozásának színhelyén. Izraeli katonák lelőttek négy palesztint GÁZA: Négy palesztin fegyverest lelőttek izraeli katonák tegnap a Gázai övezetben, miközben folytatódik a szeptember végén kezdett nagyszabású izraeli offenzíva azzal a céllal, hogy véget vessenek a palesztinok rakétatámadásainak. A házilagos készítésű rakétákkal izraeli célpontok elleni kampányt vezető Hamász szélsőséges muzulmán szervezet két tagja vesztette életét az övezet északi részén fekvő Bét- Hanúnban, a támadások egyik fő bázisában, miután tűzharcba keveredtek izraeli katonákkal. Előzőleg az övezet déli részén egy izraeli rakéta megölt két palesztin rendőrt. Tévévita: újra Kerry győzött Az amerikai elnökjelöltek, George Bush elnök és John Kerry szenátor péntek esti, második tévévitájukban is az iraki háború kérdésében ütköztek meg a leghevesebben. A St. Louis városának egyetemén rendezett vitán Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje kijelentette, Irakban nem találtak tömegpusztító fegyvereket, Bush ezért „tömegámító fegyverekre” hagyatkozik. Az újraválasztásáért kampányoló Bush elnök azt mondta, Szaddám Húszéin nélkül jobb a világ. A felmérések alapján a vitában Kerry kissé meggyőzőbb volt. Kormányülés: Gyurcsány dönt A kabinet miniszterei a kormányprogramban megfogalmazottaknak megfelelően vázolják fel a tárcák feladatait a tegnap kezdődött kétnapos informális kormányülésen Balatonöszödön - mondta László Boglár kormányszóvivő az MTI-nek. A kormányfő a miniszterek meghallgatása után maga dönt azokról a feladatokról, amelyek a kormányzati tevékenységet meghatározzák. Dávid: veszíteni tudni kell Komolytalannak tartja a Lakitelek munkacsoport által az MDF frakcióvezetője ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt Dávid Ibolya; az MDF elnöke erről tegnap beszélt Szécsényben, ahol Frisch Oszkár képviselőjelölt kampányrendezvényén vett részt. - Veszíteni tudni kell - mondta, hangsúlyozva, hogy szeptember 25-én a párt országos gyűlése óriási többséggel döntött a stratégiáról. Salgó az Europol igazgatója lesz? Salgó László megpályázza az Europol igazgatói posztját; ezt maga a volt országos rendőrfőkapitány erősítette meg, egy napilap információjára utalva. Salgó az MTI-nek elmondta: az Európai Unió rendőrségének igazgatói posztjára kiírt pályázat kapcsán néhány ország rendvédelmi vezetője informális úton megkereste őt, és arra inspirálta, nyújtsa be a pályázatát. Közölte azt is, kész erre, miután a kormányzat támogatja őt. Biztosak a betétek, szárnyal a tőzsde Nem igazán érdemes kockázatos üzletekbe belevágni. Kiszámíthatatlan, mibe szabad sok pénzt fektetni, de talán a bankok lekötött betétei jelentik még mindig a legnagyobb biztonságot. Ilyenkor, ősz elején - az adójogszabályok, illetékek kialakulása és a költségvetés vitája idején egyébként is kiszámíthatatlan, mi éri meg a legjobban, de az idén különösen bizonytalan a helyzet. Kormányalakítás után vagyunk, néhány kérdésben felborult a kormányoldal kontra ellenzék szereposztás, mi több, a szocialista frakció is szembekerült egy-két kérdésben a saját kormányával. Ám van néhány kiindulópont, amire lehet számítani. A magas jegybanki alapkamat miatt a pénzintézetek egész tűrhető kamatot fizetnek a lekötött betétek után. Egy évre elérhető a 10-11 százalék is, ami a 6-7 százalékos infláció mellett nem rossz üzlet. Csakhogy a bankok torkán lenyomott kamatkülönbözet-adóból származó veszteségük egy részét biztosan áthárítják az ügyfelekre. Sokan úgy gondolják, devizában - euróbán, svájci frankban - érdemes spórolni, s leginkább az a hasznos, ha Nyugat-Európá- ban nyitunk folyószámlát. Aki mer kockáztatni, és nem egy pontosan meghatáMennyit fialhat egymillió forintunk egy év alatt? lekötött forint betétben 90-100 000 | lekötött devizában 50-80 000 ! aranyban 40-70 000 { budai Ingatlanban &&É 0-150 000 | vidéki ingatlanban 40-70 000 | műtárgyakban _________ rozott időben akarja felhasználni a pénzét, annak érdemes kipróbálnia a tőzsdét. Az utóbbi hónapokban ugyanis szárnyal a BUX, aki jó időpontban, jó papírt vásárolt, pár hónap alatt 25-30 százalék nyereséget is elérhetett. A probléma az, nem lehet kiszámítani, mitől változnak a magyar részvények értékei. Az mégiscsak furcsa, hogy a kormányválság idején újabb és újabb csúcsok születtek, az amerikai foglalkoztatási adatok kedvezőtlen alakulása miatt viszont zuhanásba kezdhetnek. Sokan még mindig az ingatlanra esküsznek. Csak nem mindegy, az ember hol és mikor vásárol lakást, házat. Budapesten még mindig jó üzlet befektetni, hiszen az inflációt meghaladó eredményt hozhat, de a Dunától keletre, s főleg kisebb településeken a pénzromlás nagyságát sem éri el a lakások, házak értékének növekedése. Aki nagyon hosz- szú távra tervez, de megelégszik a kisebb, de biztos haszonnal, az bízhat az aranyban vagy a műtárgyakban.