Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-17 / 218. szám
Részletek a 11. oldalon apróban ÓRIÁS! AZ AZONNALI ELADÁS LAPJA! KERESSEAZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Mégsem lesz képtár? Egyetértés bontakozik ki Jászberényben a jászok képtára tényleges létrehozása körül. Mégis elképzelhető, hogy a bürokrácia útvesztőjében téved el a galéria ügye. oldal Megújulhat a legszebb műemlék Kunszentmárton egyik legszebb épülete a műemlék katolikus templom, amely nem is olyan régen még életveszélyes homlokzata miatt került az érdeklődés középpontjába. ♦6. oldal Feketén foglalkoztattak Az APEH megyei igazgatósága büntetőfeljelentése eredményeként vádat emelt az ügyészség egy feketén dolgoztató karcagi egyéni vállalkozónak az ügyében. ♦10. OLDAL Kommunikációs hiba a 65 milliárd forint Teleki József Tervezési statisztikai számnak, illetve kommunikációs hibának nevezte a Vásárhelyi-tervben a Tisza mente fejlesztésére szánt 65 milliárdot két tárca államtitkára. A korábbi kormányzati nyilatkozatokkal ellentétben külön keret helyett csupán az uniós pályázatoknál kapnak elsőbbséget a térségben megfogalmazott ötletek. Beigazolódni látszik a Tisza menti önkormányzatok azon félelme, hogy a Vásárhelyi-tervben foglaltak nem, vagy nem ügy valósulnak meg. A 2003 novemberében született kormányhatározat a Tisza mente árvízvédelmi biztonságát egy átfogó infrastruktúra- és vidékfejlesztési programmal kapcsolta össze. A jogszabályban ugyan konkrét összegek nem szerepeltek, ám a kormányzati nyilatkozatokból és különböző háttéranyagokból kitűnt, hogy a teljes programra négy év alatt 130 milliárdot költenének. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Még kevés a bölcsőde megyénkben Bár a törvényi előírások szerint jövőre minden tízezer lakos feletti településen biztosítani kell a bölcsődei ellátást, a városok többségében erre nincs mód — tudtuk meg dr. Koncz Józseftől, a Magyar Bölcsődei Egyesület elnökétől. Szilvási Zsuzsa Drága a fenntartás, kevés a támogatás, így aztán több település nem tudott mindeddig eleget tenni a bölcsődealapítás, -üzemeltetés törvény szabta kötelezettségének. A szükségesnél kevesebb bölcsőde működik, pedig 2005- től minden tízezer főnél nagyobb településen legalább egyet nyitni kell. Ezt azonban mostanáig még számos város nem tudta megvalósítani, sőt a községekben még nehezebb a helyzet, egyelőre nagyon kevés helyen tudják megoldani a háromévesnél fiatalabb gyerekek elhelyezését. Megyénkben a települések nyolcvan százalékában nincs bölcsődei ellátás, sőt remény sincs arra, hogy a közeljövőben sikerül megteremteni a feltételeket. A most zajló uniós pályázati lehetőséget is kizárólag az újszászi önkormányzat vette igénybe a meglévő bölcsőde bővítésére, felújítására. Mint Tugyiné Bartha Máriától, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, a jelenlegi épületben 1978 óta működnek. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Újszászon kétszázhúszmillló forintos beruházással megújul a jelenlegi bölcsődeépület, s egy új szárny is készül , jä v \ iFl Kicsinosított házak a romatelepen A megyének, de talán az országnak is példát mutatnak a jászapáti romák. A város két cigánytelepén nemcsak a porták szépülnek, de a közterületek is egyre rendezettebbek. Mindez a kisebbségi önkormányzat négy éve útjára indított tisztasági akciójának köszönhető. Tiszta udvar, rendes ház — Farkas András, a kisebbségi önkormányzat elnöke évről évre több roma családnak nyújthatja át a jutalmat Teleki József A kezdeményezés nem új, hiszen a rendszerváltás előtt szerveztek már hasonlót a romák lakta városrészekben. így csupán a régi „hagyományt” elevenítette fel a kisebbségi önkormányzat A sikert jól tükrözi, hogy nemcsak az előző esztendőkben díjazott családok tarthatják meg az elismerést jelentő táblácskát, hanem azt évről évre újabb házakra is felszegezik: „Tiszta udvar, rendes ház”. Idén tíz ház ura vehette át a kis táblát és a vele járó néhány ezer forintos jutalmát. Ám kétszer tíz portát is jutalmazhatott volna az önkormányzati és vöröskeresztes szakemberekből álló zsűri. A lehetőségeknek a szétosztható jjénz szabott határt - tudtuk meg a kisebbségi ön- kormányzat elnökétől. Farkas András szerint az, hogy az utcán nincs szemét, és az udvarok is egyre rendezettebbek, a kisebbségi önkormányzat idei akciójának és a telepgondnokoknak köszönhető. . Leépítésre nem gondolnak Tóth András-Banka Csaba Jelentős számú köztisztviselőre vár elbocsátás, miután a kormányzat 40 milliárd forintot tett félre a végkielégítésekre, a takarékosabb állam megvalósítására. Begyűrűz- het-e a leépítés a polgármesteri hivatalokba? - tettük fel a kérdést. Helyi orvos nélkül Hunyadfalva egészségügyi ellátására még nem sikerült olyan megoldást találni, amely maradéktalanul kielégítené az itt élők igényeit. Mint Vékonyáé Házi Eszter polgármester elmondta, védőnő és doktor hetente egyszer jár át Kőtelekről az orvosi rendelőbe, míg a helyieknek Nagykörűbe kell utazniuk fogorvoshoz.- Nem lehet fából vaskarikát csinálni, azaz tömegmunkát kis létszámmal végrehajtani - jelentette ki dr. Németh Pál. Mezőtúr jegyzője hozzátette, soha nem akartak a munka elől elszaladni, de ha esetleg őket is érintené a leépítés, akkor az csakis a teljesítés rovására történhet. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-lg Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 244,0000 250,0000 USD 201,0000 206,5000 SKK 5,9000 6,4000 Közületeket Is kiszolgálunk! Érvényben: 2004. szeptember 10. Pénzpiaci Betét-# á\ ^ n/ •Mp* Lekötött Betét 10,52/o EBKM: 10.67% Ä». Kamat a magasban 10,90% EBKM: 10,93% 1 millió Fl-ndl nagyobb összeg 6 havi lekötése esetén TeleBANKár: 0640-333-666 • www.mkb.hu 5 millió Ft feletti összeg 3 hónapra történő lekötésekor