Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
12. OLDAL KÉK 2004. Augusztus 30., hétfő BHB TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Gázolás Halálos kimenetelű vonatgázolás történt szombat este a Polgárdi-Kiscséripuszta vasútállomáson. A tehervonat vezetője Balatonszentgyörgyről tartott Székesfehérvár MAV-állomásra, amikor Kiscséripuszta állomás 1.számú vágányán áthaladva valamit észlelt a sínek között, majd egy koppanást hallott. Az állomás szolgálattevője egy ismeretlen nő holttestét találta meg a sínek között, europress Körözték A zalaegerszegi rendőrök elfogtak egy körözés alatt álló megyeszékhelyi férfit. A 41 éves férfi ellen a Zala Megyei Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot, mivel nem vonult be jogerős szabadságvesztésének letöltésére, europress Mobiltolvaj Pár óra alatt elfogták Zalaegerszegen egy szombat déli mobiltelefon-lopás gyanúsítottját, aki egy szaküzletből 95 000 forint értékű készüléket vitt el. EUROPRESS Betörő Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen a Zalaegerszegen. Az elkövető szombatra virradóra az ajtót befeszítve tört be egy garázsba, s onnan 4 darab motoros fűkaszát tulajdonított el, összesen mintegy 600 000 forint értékben, europress Elhajtotta A Keszthelyi Rendőrkapitányságon nyomozást rendeltek el lopás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki szombat délelőtt egy keszthelyi áruház parkolójából eltulajdonított egy 1 millió forint értékű Volkswagen Transporter típusú mikrobuszt. europress Elsodorta Szombaton egy lovas kocsi hajtott a sínekre Nyíregyházán. A Miskolcról közlekedő InterCity éppen akkor ért oda, és elsodorta a fogatot. Kivételes szerencsének köszönhető, hogy a balesetben sem a lovas kocsit hajtó férfi nem sérült meg, de még a lónak sem esett baja. A szekér összetört, az IC pedig egy ideig vesztegelni kényszerült, europress Ütközés Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap hajnalban Sárrétudvari külterületén. Egy 23 éves sárrétudvari lakos motorkerékpárjával tehergépkocsinak ütközött, és a helyszínen életét vesztette. Utasa 26 éves, szintén sárrét- udvari lakos súlyos sérüléseket szenvedett. Rajtuk kívül még két személy sérült meg köny- nyebben. europress Keresik A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói rablás gyanúja miatt folytatnak eljárást két 18- 22 év körüli, vékony testalkatú, rövid, sötét hajú, sötét ruházatú férfi ellen. A keresett férfiak egy X. kerületi lakásból készpénzt, valamint személyes tárgyakat vittek el. A bűncselekmény következtében a sértett könnyű sérüléseket szenvedett, europress Csaló A Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az ismeretlen személyazonos- ságú elkövető a Szigony utcában leszólította a sértett hölgyet azzal az indokkal, hogy ő a lakóház vízvezeték-szerelője és a vezetékeket kívánja ellenőrizni. A szerelésre pénzt kért, majd eltűnt, europress Árokba borult egy busz A 2,5 méter mély vizesárokba borult buszból a tűzoltók mentették ki az utasokat FOTÓ: ÚJ NÉPLAP/DARÓCZI ERZSÉBET Árokba borult egy német emeletes autóbusz szombat reggel a 4-es számú főúton, Karcag határában. Csak a Debrecen felől érkező gépkocsivezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt hármas karambol Karcag A karcagi tűzoltóság ügyeletére 7 óra 28 perckor érkezett a balesetről a bejelentés. A tűzoltók három autóval indultak a helyszínre. Mint egy autós szemtanútól megtudtuk, Debrecen felől Szolnokra tartott személygépkocsijával, amikor látta, hogy egy kamion leszorítja az útról a buszt. A személyautó vezetője „padló- fékkel” állt meg, így elkerülte az ütközést, a hármas karambolt. A fiatalember azonnal kiszállt a kocsijából, és sietett segíteni az emeletes buszban rekedteknek. Közben megérkeztek a tűzoltók, akik az oldalára borult luxusautóbuszból mindenkit, így a jármű aljában rekedt utasokat is kimenekítettek. A mentősök egy idősebb férfi fejsérülését a helyszínen ellátták, s igyekeztek megnyugtatni egy másik utast, aki sokkos állapotba került. Dobos László alpolgármester gondoskodott arról, hogy az utasokat busszal bevigyék Karcagra. Czókoly Viktórián tűzoltó őrnagytól megtudtuk: a jármű áramtalanítását nem lehetett elvégezni, mert arra az oldalára borult, ahol ezt megtehették volna, így az esetleges tűz kialakulását megakadályozandó, kézi tűzoltókészülékkel és egy védősugár felszerelésével készenlétben álltak. A tűzoltóknak nagy gondot okozott az emeletes, könnyűfém-szerkezetes busz biztonságos talpra állítása. Végül sűrített levegővel működő emelőpárnákkal és a katasztrófa- védelem műszaki mentőbázisa segítségével állították vissza a buszt az útra. Az oldalán felületi sérüléseket szenvedett jármű működőképes maradt, és utasaival egy karcagi parkolóban várta a Németországból érkező kamionmentőt. DARÓCZI ERZSÉBET Rejtélyes haláleset A kislány holtteste már oszlásnak indult ' Cuxhaven A család hétvégi házából tűnt el 112 napja egy nyolcéves német kislány, holttestét a napokban találták meg egy erdőben. A nagy melegnek és a nedvességnek tulajdonítható, hogy Levke földi maradványai erősen oszlásnak indultak, mire a nyomozók rátaláltak. Szinte alig volt már kötőszövet a csontokon. Feltevések szerint a kislány május 6-i eltűnése után szinte azonnal meghalhatott. Levke iskolatáskáját és kabátját eltűnése után két nappal lakóhelyétől harminc kilométerre találták meg az említett erdőben. Szakértők egyelőre annyit tudnak, hogy meggyilkolták, és a tettes igen jó helyismerettel rendelkezett. Olyan vidéken rejtette el a holttestet, ahová csak egy keskeny ösvény vezet. Nem tudni azonban, történt-e szexuális bűn- cselekmény, és mi volt az indíték. Mark Benecke, Németország legjobb kriminálbiológusa is foglalkozik az üggyel. Bogarakat, növényeket, légylárvákat gyűjtött össze a helyszínen, hogy ezek segítségével meghatározza a halál időpontját. Átkutatja a környék szarkafészkeit is: a madarak tudvalévőén előszerettel gyűjtögetnek, és a „talált tárgyak” között lehetnek olyan darabok is, amelyek bizonyító erejűek. A lakosság is bekapcsolódott a rejtély megfejtésébe. Egyelőre azonban nincs olyan „forró nyom”, amely közelebb vinne a megoldáshoz. A rendőrség különlegesen kiképzett kutyákkal kutatta át hét végén a környék sűrű erdőit. Arra irányul a vizsgálat, van-e valamilyen összefüggés a lakóhely és az erdős vidék között, ismerhette-e a kislány a gyilkosát. TORONYI A. KÉT SÚLYOS SERÜLT. Budapesten, a Budaörsi út és a Dayka Gábor út kereszteződésében három személygépkocsi ütközött egymásnak vasárnap. Egy Nissan hátulról egy Daewoonak hajtott, majd átsodródott a szembejövő sávba, ahol egy Renault-nak csapódott. A helyszínre érkező tűzoltóknak két j súlyos sérültet kellett kiszabadítaniuk a rongálódott autókból: a balesetet okozó Nissan, valamint ; a Renault sofőrjét. fotó: europress Még égnek a kacsák Zalaegerszeg Nagy teljesítményű lánctalpas vágógépet szállítottak a zalaegerszegi hűtőházban keletkezett tűz helyszínére az öt napja tartó oltási és kár- elhárítási munkálatok gyorsítása érdekében. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a 100 tonnás berendezést vasárnap reggel helyezték üzembe, s azóta jelentősen meggyorsult az üzemcsarnok leomlott acélszerkezetének bontása. Ahhoz, hogy a tűzoltók hozzáférjenek a még égő részekhez, szinte az egész épületet el kell bontani, az ott tárolt anyagokat pedig ki kell rakodni - tette hozzá Dobson Tibor. A tönkrement, veszélyes hulladéknak minősülő élelmiszert ideiglenesen kiépített úton szállítják el, majd ártalmatlanítják. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője elmondta: jó esély van arra, hogy elérjék a tűz gócpontját, de a lángok végleges elfojtása tovább is eltarthat. A kibontott fémhulladékot présgéppel tömörítik, hogy ne akadályozza a munkát. Senkó Zoltán közlése szerint ugyancsak nagy erőkkel dolgoznak a tűz martalékává vált 10 ezer tonnányi kacsa maradványainak elszállításán. Eltüntetett múlt Sárkányt eregető gyerek a borzalmak házán Brüsszel A lépést Charleroi belga nagyváros önkormányzata (a ház e település területére esik) azért hozta, hogy legalább jelképesen lezárja a múltat, s most, immár az ítélet után megpróbálja elfeledtetni az itt történt borzalmakat. E házban, az itt kialakított titkos pince- helyiségben tartotta fogva hat áldozatát a belga bűnöző: közülük ketten, a 8 éves Julie és Melissa itt is haltak éhen. A ház Dutroux és felesége 1996-os őrizetbe vétele óta lakatlan: egészen a per végeztéig rendőrségi zár alatt volt mint bűnjel, s Charleroi ön- kormányzata most meg akarja vásárolni, hogy azután földig romboltassa. (Aligha meglepő: nincs érdeklődő, aki ide akarna költözni.) Addig is a ház homlokzatát egy hatalmas, 45 négyzet- méteres fatábla borítja majd, amelyre egy sárkányt eregető kisgyerek képét festették. A kép kiválasztása szimbolikus: illetékesek szerint a gyerekkor ártatlanságát és tisztaságát jelképezi. A lépés egyébként valószínűleg törvényellenes, hiszen egyelőre nem az önkormányzat a ház tulajdonosa, de Charleroi vezetői azt nyilatkozták: ha kell, vállalják a jogi következményeket. Egy másik, a Dutroux-ügyhöz szintén kötődő helyszínen emlékhelyet akarnak kialakítani, s a szükséges munkák szeptemberben kezdődnek meg. Leégett a pécsi Boccaccio diszkó éppen nem üzemelő tetőtere és felső szintje vasárnap hajnalban. A hatalmas lángokat 11 tűzoltóautóról igyekeztek megfékezni, és órákig tartott az embertelen munka. Az éjjel egy órakor keletkezett tűz miatt a földszinten bulizó mintegy 200 fiatalt ki kellett az épületből terelni, s személyi sérülés nélkül sikerült a feladatot megoldani. Az anyagi kárt 25 millió forintra becsülik, a tűz okát vizsgálják. fotói dunántúli napló/laufer László Elkapták Gogát Moszkva Az orosz rendőrség elfogott egy grúz szélhámost, aki ellen négy esztendeje adtak ki elfogatóparancsot. A 30 esztendős Gogita Nikuradze (alvilági nevén Goga) börtönből szökött meg 2000- ben; betörőbandák szervezéséért, sorozatos lopásokért és rablásért töltötte büntetését. Goga letartóztatása időben csaknem egybeesett bűnöző honfitársa, bizonyos Merab Kokaj elfogásával. Á 39 észtén- j dős férfit is többször elítélték már rablásért illetve lopásért, s ugyancsak régen körözte a rendőrség. Kokaj hamis okmányokkal közlekedett, és nem hagyta j el az ismert terepet. így a többi | között az orosz fővárosban támadt rá áldozataira, hogy megfossza őket értékeiktől. Ellene a grúz hatóságok adtak ki körözést az elmúlt esztendőben. ■ Parádés mámor _______ Budapest________ A mentők csaknem nyolcvan embert láttak el a Budapest Parádén - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Két embert infarktusgyanús tünetekkel szállítottak kórházba, három személyt elesés, illetve verekedés következményeként keletkezett sérülés miatt, egy embert pedig szúrt sebbel kezeltek - tette hozzá Győrfi Pál Elmondása szerint 60-70 embert részegség miatt átmenetileg ambuláns ágyakon pihentettek, közülük senkit sem kellett kórházba szállítani. A Fővárosi Közterületfenntartó Rt. dolgozói vasárnap reggelre megtisztították a mintegy 600 ezer ember részvételével megrendezett fesztivál útvonalát. A Bajcsy-Zsilinszky úton, a Felvonulás téren, valamint a Városligetben 500 köbméter sze- metet gyűjtöttek össze. ■