Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-15 / 164. szám
2004. Július 15., csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Kétszer kettő néha öt Túlkoros mentőautók Kétszer két iker. Az biztos, hogy a bal szélső, akit fognak, Anna, jobbra meg Csaba, az egy szem fiú. A valamivel magasabb Nóra, mellette Kitti. Ha netalántán eltévesztettük volna, nem vagyunk egyedül... fotó: bakos judit Nagy szükség volna új esetkocsikm a megyében Legutóbb tavaly kapott két új autót a megyei mentőszervezet A Mercedes Sprinter és a Toyota Hiace azonban messze nem oldotta meg a járműgondokat, hiszen a mentőkocsiflotta több mint egyharmadánál a kilométeróra már túllépte félmilliót Megyei információ Dr. Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter bő egy hónappal ezelőtt, az első 12 darab új Ford Transit esetkocsi átadásakor arról is szólt, hogy az idén mintegy 260 mentőgépkocsit cserélnek le, valamint számos mentőállomás megépítésére, felújítására is sor kerül. A közbeszerzés eredményeként a Ford 148 darab Transitot szállít az Országos Mentőszolgálatnak, emellett 117 darab Mercedes-Benz Sprinter 313 CDI beszerzéséről is döntés született. Az idén tavasszal kelt, úgynevezett kiosztási terv szerint a megyénkbeli mentősök egy jászberényi szolgálatra szánt Mercedest, valamint két Fordot kapnának, ám eddig még egy sem érkezett meg mondta lapunk érdeklődésére dr. Cseh Gábor megyei mentőfőorvos. Legutóbb tavaly kapott új kocsikat a megye, akkor egy Mercedes Sprinter és egy Toyota Hiace gyarapította a flottát. Mindez persze édeskevés, hiszen a megye mentősei az év eleji selejtezést követően jelenleg 56 mentőautóval dolgoznak, közülük 21 félmillió kilométernél többet futott, ezen belül 8 kocsi a hatszázezret is túllépte, ennek ellenére továbbra is szolgálatot teljesít. Ha a járművek korát nézzük, akkor kiderül, hogy a tíz évnél idősebbeket is kényszerűen munkára kell fogni, holott az érvényben lévő szabályozás szerint ezt nem lehetne megtenni. Különösebben tehát nem kell indokolni a járműcserét. Arról nem is beszélve, hogy a megye tucatnyi mentőállomása közül csak három rendelkezik úgynevezett esetkocsival, azaz kifejezetten mentési feladatokra szánt, s ennek megfelelően felszerelt járművekkel. A korábbi generációs Mercedes esetkocsik jövőre ünnepük gyártásuk tízéves jubileumát, így ezek cseréje sem halaszt- ható sokáig. ______________________laczi zoltán A kisújszállási Kémeri Kálmán és Fekete Mária Csilla amikor tizennyolc esztendeje összekötötte az életét, azt tervezték, két gyereket vállalnak. Végül is öt érkezett: kétszer két iker is színesíti a palettát. Kálmánék családjában is voltak már ikrek, több is. így a nagyanyjának két ikerlánya született, sőt az egyik nagybácsija is iker volt, bár a testvére meghalt. Marikáék rokonságában is előfordult hasonló eset, hiszen az apai nagyanyja szülei is ikrek voltak. A családgyarapodás úgy kezdődött, hogy a „hagyományok” rájuk nem vonatkoznak, elvégre elsőként Csilla érkezett. Mégpedig egyedül, vagy ahogyan ő mondja, szólóban 1987. június 9-én. Harmadikos középiskolás, a helyzetét így minősíti: — Olykor összekapunk. Nehéz eset, hiszen a többiek ketten vannak. Közben a szülők terveztek még egy fiút is, ha már a legelsőnek kisasszony érkezett. Valami hiba csúszhatott a számításba, mert 1989. július 11-én két hölgy született. Elsőként Nóra 1,5 kilóval, 37 centivel (jelenleg 173 centi és 56 kiló), utána három perc múlva Kitti, szintén másfél kilóval és 38 centivel. Ő is 173 centiig és 57 kilóig jutott ez év derekára. Kitűnő tanulók, most voltak nyolcadikosok és a szolnoki Tiszaparti- ban folytatják a tanulást. Ha a suliban ugyanazon ruhát vettek fel és helyet cseréltek, az Atyaúristen sem ismerte fel őket. Sőt, mesz- szebbről még a tulajdon apjuk is dilemmában van, ha egyformák rajtuk a hacukák. Ezért azonos szerelést nem hordanak. Telt, múlt az idő, a családba a várva várt legény csak nem érkezett meg. Kémeri úrék nem adták fel, így 2001. január 25-én megint gyarapodott a család. A hagyományokhoz híven megint kettővel. Az első jövevény végre „periszkóppal” érkezett, 43 centivel, 2 kiló 76 dekával, és azóta Kémeri Csabának hívják. Őt követte öt perc múlva az ikertesó, Anna, 42 centivel, 2 kiló 72 dekával. Érdekes, a különbség ma is megvan, Csaba 4 centivel magasabb. És ami nem elhanyagolható: az apán kívül ennyi nő között ő a férfi, viselkedésében, öntudatában is. így összejött a várva-várt arány, lett egy fiú is, igaz, még négy lány. Apa a Nagykun Rt.- ben gépkocsivezető, anya otthon nevelgeti, vigyázza a szép, nagy családot. Akik ugyan biztos, hogy nem indigóval készültek, de amerre járnak, utánuk fordulnak az emberek.- Hű, de szép ikergyerekek! Kétszer kettő is. Vajon mi a titka ennek? - irigykednek, sóhajtoznak sokan, őket bámulva. Valószínű a „titok” folytatódik akkor, ha a hölgyek férjhez mennek, az úr pedig megnősül... D. SZABÓ MIKLÓS Kizárt a betegcsere (Folytatás az 1. oldalról) A kezelt adatait a kérőlapon tüntetik fel, ami azonnal bekerül az osztály belső elektronikus nyilvántartásába. A vizsgálat csak a hiánytalan és pontos dokumentáció feltételében kérhető. Minden leletet nagyméretű borítékba helyeznek, a CT- és MR-vizsgálatról készült felvételekkel együtt, melyen szerepel a beteg összes adata a kérő orvos nevével és pecsétszámával együtt. A leletek kézhezvételét aláírással kell hitelesítenie az átvevőnek és a beérkezett dokumentumokat vezetni kell az egyes osztályokon. Az ösz- szes vizsgálati eredmény ismeretében döntenek a beteg további kezeléséről. Ha műtét szükségességét állapítják meg, a beavatkozás előtt a műtővezető orvos személyesen ellenőrzi a beteg kilétét, adatait és ezek egyezését. Addig, amíg a beteg minden irata és lelete nem áll az orvosok rendelkezésére, nem kezdhetnek a műtétnek. Egy-egy operáció olyan pontosságot igényel, hogy még az infúziós palackon is szerepelnie kell a betegek minden adatának. Ha eszméletlen, ismeretlen személyazonossá- gú sérültet szállítanak a kórházba, abban az esetben sem történhet csere, mivel ilyen esetben „ismeretlen betegeként jelölik meg a pácienst. Későbbiekben, ha fény derül kilétére, azonnal nyilvántartásba veszik a beteget. Katasztrófahelyzet esetén a sérültek számot kapnak, amit karjukon viselnek. Ez a jelölés szerepel a kórlapokon és minden vizsgálati eredményen, így ebben az esetben is kicsi az esélye, annak, hogy tévedés történjen.- Az orvosok célja a gyógyítás. A beteg a kezünkben van és mi arra esküdtünk fel, hogy még a lehetetlent is megpróbáljuk, hogy az ápoltjaink felépüljenek, így a mi érdekünk is, hogy pontosan, hiba nélkül dolgozzunk. Az alatt a harminchat év alatt, amióta én itt dolgozom, ilyen fajta hiba nem történt a kórházban. Ezután is arra törekszünk, hogy a jövőben se forduljon elő - hangsúlyozta az ismert szakember. luzsi hóra SZDSZ: nagyobb adócsökkentést Pártpolitika Az SZDSZ nemet mond a negyedik, hatmilliós éves jövedelem felett belépő szja-kulcsra, az árfolyamnyereség megadóztatására, ezzel szemben javasolja a középső sávban a személyi jövedelem- adó kulcsának 24 százalékra csökkentését 2,5 milliós jövedelemhatárig, ez ugyanis átlagosan havi 7 ezer forint pluszt jelentene az érintett adófizetőknek - mondta tegnap sajtótájékoztatón Fodor György. A párt szolnoki elnöke hozzátette: át kell alakítani az iparűzési adó rendszerét is úgy, hogy az adó leírható legyen a társasági adóalapból. A szabaddemokraták ezen kívül javasolják az eva mintájára az esza, azaz az egyszerűsített személyi jövedelemadó bevezetését. Aki ezt választaná, egész jövedelme után 30 százalékkal adózna, ugyanakkor elesne minden adókedvezménytől. L.Z. Vadászok versenye Ott valami mozog! Szolnok Tegnap zajlott a megye hivatásos vadászainak versenye. A megméretésen a megyei szövetség épületében elméleti tesztkérdésekre, valamint a Milléren különböző gyakorlati feladatokra kellett megfelelni. A vadászok többek között trófeabírálatban (képünkön távcsővel értékelik a lőhető vadak koronáját), vadászkürtjelek, nöFOTÓ: CSABAI vények, illetve madárhangok felismerésében, továbbá koronglövészetben jeleskedtek, majd a Diana Vadásztársaság házában vidám hangulatú eredményhirdetést tartottak. mo Néhány mondatban FEGYVERNEK. Mérőműszer beszerzésének költségére 590 ezer forint önkormányzati saját erőt vállalt a képviselő-testület. A műszaki berendezést a szennyvíztisztító telepen fogják hasznosítani. MG JÁSZAPÁTI. Garázdaság miatt rendeltek el eljárást egy jászapáti asszony feljelentése alapján, akinek lányát három fiatal bántalmazta az utcán egy vitát követően. A sértett könnyű sérülést szenvedett az ütlegelés következtében. MRFK JÁSZBERÉNY. Ismeretlen tettes meglopott egy jászberényi férfit az egyik ABC-ben, miközben a sértett a vásárolt árut pakolta. A tolvaj a pultról tulajdonította el a férfi autóstáskáját, amiben iratok és közel 100 ezer forint készpénz volt. Az ügyben vizsgálatot indított a rendőrség, mrfk JÁSZJÁKÓHALMA. Budaörsön a Tesco parkolójában elfogtak a rendőrök egy 29 éves jászjákó- halmi fiatalembert, aki ellen a megyei bíróság adott ki körözést. A férfit a szolnoki BV Intézetbe szállították, mrfk JÁSZKISÉR. Egy 74 éves asz- szony kérte a rendőrség segítségét, mivel a mostohafia önkényes elfoglalta a lakását és akarata ellenére tartózkodik ott 2003. januárja Óta. MRFK KISÚJSZÁLLÁS. Az Arany János Városi Könyvtárban a napokban beüzemelték az e-Magyaror- szág pont pályázaton a minisztériumtól elnyert két számítógépet. Az olvasók közül mostantól a gépeket bárki használhatja, de KISÚJSZÁLLÁS. A város parkjainak területe 22 ezer négyzet- méter, melyből közel 17 ezer négyzetméter a zöldterület, amely a Városgazdálkodási Vállalat szakembereinek jóvoltából gondozott, ápolt. A négy játszótér 5200 négyzetméteres területen van. A mintegy 84 ezer négyzetméternyi park, pihenőerdő és véderdőnek csak közel a fele gondozott. Az önkormányzati közterületek kaszálását évente három alkalommal végezteti el a város egy vállalkozóval. Éves szinten közel tízmillió forintot fordítanak Kisújszálláson park- fenntartásra, a közterületek rendbetételére. DE KUNHEGYES. Az önkormányzat az Európa Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságától a testvérvárosok ápolására, találkozók szervezésére 2 ezer 432 euró támogatást nyert. Jól jött a segítség, hiszen a település jelenleg is négy testvérvárosi kapcsolatot ápol. DSZM RÁKÓCZIFALVA. Több mint négymillió forintot nyert a község önkormányzata a Tiszavárkony és Rákóczifalva közötti révátkelőhely újbóü beindítására. A belügyi és a közlekedési tárca által biztosított pénzből a falvai oldalon megépítik a révlejárót is. pe SZOLNOK. Ismeretlenek 200 ezer forint kárt okoztak a Jászkun Volán Rt.-nek, mivel öt buszt rongáltak meg a Tóth Árpád úton. Az elkövetők bezúzták a járművek ablakait, mrfk SZOLNOK. Szélhámosok loptak meg idős embereket a napokban. Egy asszonynál két ismeretlen vízdíjbeszedőként adta ki magát és amíg az egyikőjük ellenőrizte a lakásban található csapokat, addig társa ezer forintot lopott el. Egy másik idős nőt Titász díjbeszedőként keresett meg a lakásán egy ismeretlen nő, aki egy közel 15 ezer forintos számlát fizettetett ki, amiről kiderült, hogy hamis. Az ügy pikantériája még, hogy a Titász Rt. nem is alkalmaz díjbeszedőket hosszabb ideje, mrfk TISZABŐ. Ismeretlenek betörtek Tiszabőn egy élelmiszerboltba, ahonnan dohányárut valamint szeszesitalt tulajdonítottak el. A kár 335 ezer forint, mrfk TISZABURA. A hel}á kisebbségi önkormányzat és a Fiatal Romák Országos Szövetsége közös szervezésében 30 cigány gyermek kezdte el közös táborozását hétfőn Balaton-Máriafürdőn. Az egyhetes táborozás egyik célja a cigányság hagyományainak ápolása, valamint az ősi cigány kismesterségek és kultúra értékeinek a megismerése, természetesen a vízi nyaralás örömeivel s a régió nevezetességeinek megtekintésével együtt. Az egyhetes nyaralás utazási költségeit az ön- kormányzat biztosította, pm TISZAGYENDA. Idén a helyi aranylábúak még Tiszaroffon játsszák hazai bajnoki focimecs- cseiket, az ottani pályán. Ugyanis már a gyendai öltöző, a kerítés, a fúrott kút készen van, viszont a pályán a fű kelése egyenetlen, ezért a soron következő hazai mérkőzésekre jövő év tavaszán lesz alkalmas. Ez az időpont az eredeti, korábbi pályafelújítási tervekben is így szerepelt, dszm TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Szak mai oktatást tartottak a városi rendőrkapitánysághoz tartozó polgárőr-egyesületek tagjainak a hét végén. A résztvevők a különféle helyzetekben alkalmazandó viselkedésmódokat gyakorolták, mondta el Kolozsi József, a megyei polgárőr szövetség elnöke, fá