Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-15 / 164. szám

6. OLDAL HIRDETÉS 2004. Július 15., csütörtök 11BB MEGYEI TŰKOR ­Az olvasó mindig könyvhöz jut Kertbarátok egymás közt Néhány hete a település községi könyvtárába láto­gatók már nemcsak a köte­tek között válogathatnak, hanem igénybe vehetik a pályázati forrásból kialakí­tott internetszobát is, ahol két számítógép áll az ér­deklődők rendelkezésére. Nagykörű- Nagy segítséget nyújt ez a lehetőség az itt élők számá­ra, hiszen a faluban nem so­kan rendelkeznek saját in­ternet-elérhetőséggel, vi­szont sok embernek szüksé­ge van erre a munkája, vagy a tanulmányai miatt. A ta­pasztalataink nagyon jók, sokan érdeklődnek és nem­csak fiatalok, hanem az idő­sebb korosztályba tartozók is ellátogatnak hoz­zánk. Persze azért a könyvtárunknak megmaradt az „eredeti” szerepe is - mondta Galsi Jánosáé könyvtáros. Összesen 17 ezer kötetük van, ami egy ilyen kis településen nem is számít rossznak. A lakosság mintegy húsz százaléka tagja a könyv­tárnak. Köztük vannak olyanok, akik rendszere­sen kölcsönöznek köteteket, de akadnak olyanok is, akik csak nagyon keveset lapoznak a könyvek­be. A könyvtár vezetője sajnálatosnak tartja, hogy a 25 és 40 év közötti korosztály olvas a legkeve­sebbet - már ami az intézmény statisztikáit ille­ti. Sokszor érdeklődnek viszont a nyugdíjasok, A kézikönyvek nagy segítséget nyújtanak az olvasóknak FOTÓ: BAKOS JUDIT akik elsősorban kikapcsolódás miatt kölcsönöz­nek könyveket, és vannak, akik szakkönyveket visznek, egyszóval változatosak az igények. Az azonban biztos, hogy az olvasók nem maradnak könyv nélkül. - Ha itt helyben nincs meg a kere­sett példány, akkor kapcsolatba lépek a megyei könyvtárral, szükség esetén a debreceni, illetve a fővárosi könyvtárakkal, és úgynevezett könyvtár- közi kölcsönzéssel hozzájuthatunk a könyvek­hez. Nem utolsó sorban fontos megemlíteni, hogy bővült a helyben használható kötetek szá­ma. Sokkal több lexikon, szótár és enciklopédia áll rendelkezésre, amit szerencsére ki is használ­nak az olvasóink. rimóczi ágnes JÁSZKISÉR Vendégeket vár a hét végére a Kis-Ér Kertbarát Kör. A látoga­tók Dunabogdányból érkez­nek. A dunabogdányiakkal új a kap­csolatuk a kisérieknek, most elő­ször találkoznak szervezett kere­tek között. A fennállásának 20. évforduló­ját október 16-án ünneplő kiséri kertbarát kör számos hasonló szervezettel ápol kapcsolatot. Föl­des, Hajdúböszörmény, Eger, Gö­döllő, Pomáz, Kecskemét; ezek azok a települések, ahol már isme­rősen hangzik a jász település kertbarátainak neve. Az országos szövetségbe tartozó, országos hí­rű, közel hatvan tagot számláló kiséri csoport évente két baráti cseretalálkozót „tud kigazdálkod­ni”. Egyet-egyet otthon tartanak, szintén egyet-egyet pedig „vi­szontlátogatnak”. Idén lezajlott az egyik „csere”-összejövetel a kecs­kemétiekkel. A hírős városból már voltak náluk látogatóban, és ezt a találkozót viszonozták is a kiséri- ek. Most a második rendezvényen a sor. A dunabogdányiakkal való első találkozás most szombaton lesz. Ekkor a vendégek előadást hallgatnak meg a településről, amelyet séta közben meg is tekin­tenek. Ezután kertlátogatás lesz soron, majd elmennek a fürdőbe, a tájházba, és ha belefér az időbe, felkeresik a halásztanyát. Utána megvacsoráznak, beszélgetnek, énekelnek, táncolnak - tudtuk meg a kört öt éve vezető Kusztor Sándortól A látogatást augusztus 28-án viszonozzák majd a jász te­lepülés kertbarátai. A vezető azt is elmondta la­punknak, hogy szeptemberben évről évre megrendezik a termék- bemutatójukat. így lesz ez idén is, szeptember 2-3-án. Az eseményre várják az iskolásokat is nem tit­koltan abban a reményben, hogy valaki közülük akár ott, a helyszí­nen elhatározza, az életét a szép, bár áldozatos paraszti munkára teszi fel. Kell is az utánpótlás, hi­szen csak a kertbarát kör átlag- életkora 66 éV... TÓTH ANDRÁS Együttműködve könnyebb Kunmadaras A karcagi önkormányzat is tagja a Kunmadaras és Térsége Vállalko­zási Övezet Fejlesztő, Beruházó és Szolgáltató Kht.-nek. Az övezet többi önkormányzatával - Kun­madaras, Berekfürdő, Kunhe­gyes, Tiszafüred, Abádszalók - együtt, a nagykun város is szer­ződést köt a Kunmadaras Kht.-vel közhasznú tevékenység folytatá­sára. így a jövőben a szervezet részt vállal az övezetben részt vevő te­lepüléseken a tudományos tevé­kenység, kutatás keretében a ter­mészet- és a társadalomtudomá­nyi, a műszaki és humán kutatás­ban, fejlesztésben és a piac- és közvélemény-kutatásban. A ne­velés és oktatás terén a képesség­fejlesztés, az ismeretterjesztés a felnőtt és egyéb oktatás szerepel a megállapodásban. A térségben a nemzeti és etnikai kisebbségek­kel kapcsolatos tevékenység rész­leteiről is megállapodtak a felek, valamint arról, hogy a kht. a jogi tevékenységén belül tanácsadás­sal és konzultáció szervezésével segíti az övezet vállalkozásait. DARÓCZI ERZSÉBET Az Tisza Antal úti PAPÍR-ÍRÚSZER-NYOMTATVÁNYboltja július 15-24-ig már az ISKOLASZEZONRA ____________ajánlja! IS KOLAFÜZETEK, egyes ICO-TERMÉKEK (zsírkréta, tempera, vízfesték, színező stb.) 20 % engedménnyel vásárolható. ^kivitel Az IN VITEL Távközlési Szolgáltató Rt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy Telepontyai (ügyfélszolgálati irodái) 2004. augusztus 6-án (pénteken) zárva tartanak. Augusztus 5-én (csütörtökön) 8.30- 16.00 óráig, augusztus 9-én (hétfőn) 8.30- 17.00 óráig- a megszokott nyitvatartási időben - állunk rendelkezésükre, munkatársaink pedig készséggel várják hívásaikat az ingyenes 184-es és a 06-80 880-880-as telefonszámokon. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! az idea& szaküzleteiben! »Ujj «Julius 1 5-től J 20-30-40 % ENGEDMÉNNYEL vásárolhat egyes NYÁRI RUHÁZATI CIKKEKET: • az Árkád-sor KONFEKCIÓ-, DIVAT- és CIPŐBOLTJÁBAN, • a DÁVID férfidivatáru-boltban, • a START Áruház földszinti GYERMEKRUHA OSZTÁLYÁN és emeleti SPORTOSZTÁLYÁN; • ágyneműgarnitúrát, ágymatracot, takarót a Kossuth téri OTTHON szaküzletben, • függönyt, sötételőt a LAKÁSTEXTIL szaküzletben, a ROOEO-ban egyes autóápolási és felszerelési cikkeket FÉL ÁRON, amíg a készlet tart! MÁRKÁS NYÁRI VÁSÁR Július 15-töl a LEVI'S márkaboltban egyes LEVI'S és minden DOCKERS, az Árkád-sori konfekcióboltban egyes WRANGLER-„cucc” 30-40 %-kaly a MUSTANG márkaboltban 30-40 %-kal, a SZOLNOK PLAZA földszinti NIKE márkaboltjában 20-30 %-kal OLCSÓBBAN, mellette a FARMERSZAKÜZLETBEN minden LEVI'S nadrág 40 % engedménnyel vásárolható. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN HÁROM EGYETEM KÖZELSÉGE Budapesten, a ferencvárosi tömferehabilitáclóban épülő 52 lakásos társasházién lakások, garázsok eladók. Budapest, IX. kBr. SOBIESKI J. út 20-22-24. LAKÁSOK: 40-69 m*. ÁTADÁS: 2004. december hó. BÍMffl BITU-BAU ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÓ KFT. 5000 Szolnok, Gábor Áron tér 6. Tel.: 50/414-720, 30/47:-0206. SZOLNOKON, a Nagy I. krt-on 59 m’-es, 1+2 fél szobás lakás eladó. Érd.: 20/959-0974.---------------------------------------------------------------*149760* »J ÁSZBERÉNY belvárosában 3 szobás, össz­komfortos, emeltszintű ház garázzsal melléképü­lettel beköltözhetően eladó. Érd: 57/411-126.---------------------------------------------------------------*149885* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4904.---------------- *150576* CI BAKHÁZÁN, a főút mentén 2 szobás lakás melléképülettel eladó. Érd.: szombat, vasárnap 9-14 óráig Tóth László Cibak Imre tér 7. szám.---------------------------------------------------------------* 151020* * JÁSZKISÉREN, Ady E. út 1. sz. alatt 120 m!- es söröző, 70 m’-es lakással eladó. Érd.: 06- 30/8506-240 telefonon.----------------------------------------------------------------*151164* »JÁSZKISÉREN, Akácfa út 1. sz. alatt 27 m!- es üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-30/8506-240.----------------------------------------------------------------*151164* SZOLNOK, Hold út és Csillag út sarkán épülő társasházban lakások korlátozott számban még leköthetők. Érdeklődni a 06-30/9033- 523 telefonon.----------------------------------------------------------------*151181* INGATLANBEFEKTETÉSEKKEL foglalkozó kft. ér­tékhatár nélkül eladó ingatlanokat keres. 06- 1-219-5920, 06-30-907-4808, 06-20-997- 6090---------------------------------------------------------------* 151205* »S ZOLNOKON, Moha úti III. emeleti, 70 m’­es, 1+2 fél szobás, gázos lakás eladó. Érd.: 18 óra után 56/423-665.---------------------------------------------------------------*151250* SZ ANDASZŐLÖSÖN 3 szobás családi ház el­adó. I.ár: 17 M Ft Tel.: 20/439*3742.--------------------------------------------------------------*151281* »M ARTFŰN 2 szintes, 160 mJ-es, klímás, kertes családi ház eladó. Ár: 16 M Ft. Érd.: 70/3696-940.---------------------------------------------------------------• 151338* TISZAFÖLDVÁRON 3 szobás családi ház, sok melléképülettel, kerttel eladó. Ipari, mezőgaz­dasági vállalkozásra alkalmas. Ui. 5-7 hl-es hordók, 150 és 200 l-es szőlőprés eladó. 56/471-397, 06-20/320-1077.---------------------------------------------------------------*151365* RÁ KÓCZIÚJFALUBAN két lakrészből álló csalá­di ház gázfűtéssel, dupla garázzsal eladó. Érd.: 06-70/2500-594. —;-----------------------------------------------------------*151366* KÉ TSZOBÁS, ebédlös, Nagy I. krt-i, magps- földszinti lakás eladó. 70/205-6893.---------------------------------------------------------------*151373* » MÁSFÉL szobás panellakás eladó Budapest XIX. kerületében. I.ár: 8.5 M Ft. Érd.: 06- 30/22-22-521.----------------------------------------------------------------*151379* CSERKESZŐLÓN telek eladó. 30/328-8019.----------------------------------------------------------------*151414* SZOLNOK, Kazinczy utcában épülő társasház­ban lakások eladók. Lift készül. Érd.: 56/520- 410, 30/670-7924.----------------------------------------------------------------*151419* »SZOLNOK, Malom úti, másfél szobás lakás eladó. Érd.: 06-30/323-4894.----------------------------------------------------------------*151451* TÖRÖKSZENTMIKLÓS központjában kb. 450 m! területű, most épülő üzlethelyiség eladó. Érd.: 30/299-7985. ...............-.......... ...........*151421* GARÁ ZS SZOLNOKON, a Rét úti garázssoron garázs el­adó. Érd.: 20/959-0974.------------- --------------------------*151)42­JÁR MŰ Sándor Service márkakereskedés és szerviz j 5310 Kisújszállás, Közraktár u. 4. t.: 59/520-750, t./f.: 59/322-300 * '92-ES, fehér színű Maruti 800-as gk. jó ál­lapotban eladó. Érd.: 30/326-8090.---------------------------------------------------------------*151059* »2002-ES augusztusi, meggy-gyöngy színű Toyota Yaris gyönyörű állapotban eladó. (Csak klíma nincs.) Érd.: 06-30/337-4579.---------------------------------------------------------------*151084* »1500/2140-ES típusú, 1988-as Moszkvics jó állapotban, friss műszakival eladó. 06- 30/366-6478,06-30/853-7455.----------------------------------------------------------------*151094* FORD Mondeo 1994-es, 1.6-os, GIX eladó lí­zing átvállalással. Tel.: 06-70/315-5190.---------------------------------------------------------------* 151099* »FIAT Unó lejárt műszakival, 1986-os évj. el­adó. Csere egyéb dologra érdekel. Tel.: 06- 20/243-7428.---------------------------------------------------------------• 151206* » MERCI 190-D-2.5, '88-as évj., ezüstmetál, friss vizsgával, szép állapotban, 750 E Ft-ért eladó. Tel: 06-70/594-1028.-------------------------------------------------- *151454* »VW T-4-ES Transporter, 6 személyes + te­her, friss vizsgával, új gumikkal, 1.5 M Ft-ért, 300 E Ft befizetésével elvihető. 06-70/594- 1028.----------------------------------------------------------------*151454* » MARUTI 800-as, 1.5 év műszakival, '91-es évj., szép állapotban, 390 E Ft-ért eladó. 06- 70/594-1028.-----------------------------------—— -----—*151454* »S UZUKI Sedan 1.6, 2000-es évj., 16 szele­pes, szép állapotban, 980 E Ft-ért eladó. Részlet 20 %-tól megoldható. 06-70/594- 1028.----------------------------------------------------------------*151457* FIG YEL EM! ! „O” km-es szalonautók, valamint tesztautó jelentős árkedvezménnyel - akár használtautó­beszámítással is - eladók! Tel.: 56/511-766. > Eredetiségvizsgálat, < S gépkocsi kölcsönzés..£ > ALFA ’98 KFT. K p Szolnok, Százados u. 1. T: 421 -655. C » SUZUKI Swift 1.3,16 szelepes, metálfénye­zés, légzsák, kp. zár, riasztó, 4000 km-t futott, 2003-as évj., 1.4 M Ft-ért vagy 280 E Ft befize­tésével, részletre is elvihető. 06-70/594-1028.---------------------------------------------------------------*151457* »S UZUKI Swift 1.3, '93.12. havi, friss vizs­gával, szép állapotban, 600 E Ft-ért, 120 E Ft befizetésével, részletre is elvihető. 06- 70/594-1028.----------------------------------------------------------------*151457* HASZONGÉPJÁRMŰ MŰSZAKI vizsgával rendelkező, tachográffal ellátott IFA ponyvás tehergépkocsi reális áron, sürgősen eladó. T: 06-30/627-0938.---------------------------------------------------------------*150862* PE UGEOT Boxer-Maxi 2.5 TDI ‘99-es évjáratú gépkocsi eladó. Tel.: 30/384-4341.---------------------------------------------------------------•151346* GÉPEK * HL-6002, E-5/2 fix, piros rendszámos pót­kocsi, 3 fejes ekék, Hamster Skoda plató, ma­gasemelő elektromos targonca eladó. 70/311-9538.---------------------------------------------------------------»151261* ÁLLÁST KÍNÁL Megbízónk, elektronikai világcég magyarországi leányvállalata számára keresünk KÖNYVELŐ munkatársat._______________ Fe ladata: Cégcsoport szinten részvétel a konszolidálásl feladatokban és a konszolidációs rendszer kialakításában, beszámolók, riportok készítése, a magyarországi leányvállalatnál . könyvelési feladatok és beszámolók készítése. * Elvárások: pénzügyi/számviteli főiskolai vagy közgazdaság-tudomány egyetemi végzettség, legalább 1-2 éves, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, tárgyalóképes angolnyelv-tudás. SAP ismeretek előnyt jelentenek. Fényképes, szakmai önéletrajzát a következő címre szíveskedjen elküldeni: Asio Tanácsadó Iroda 5000 Szolnok, Mártírok útja 2. Tel./fax: 56/513-431 asio@asio.hu www.asio.hu TÁVMUNKA nyolcvanezerért! SMS-ben közölje címét, tájékoztatom levélben! 20/482-4146.---------------------------------------------------------------*150668* VÍZ-, gáz- és központifűtés-szerelőket felve­szünk. Szakmai gyakorlat és gépkocsivezetői engedély előnyt jelent Érd.: 20/9586-255.---------------------------------------------------------------*150648* »J ÁSZKISÉRI telephelyű cég keres felvételre 1 fő gépészmérnököt üzemvezetői állás betöl­tésére, illette 1 fő CNC forgácsolót. Jelentkez­ni lehet: 30/299-9002 telefonszámon,----------------------------------------------------------------*151037* (Folytatás a 12. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom