Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-17 / 140. szám

6. OLDAL TÜKÖR 2004. JÚNIUS 17., CSÜTÖRTÖK R D E T É S A matekhoz érzék is kell Szolnok A Verseghy gimnáziumban tanul két olyan srác, akik néhány dologban na­gyon hasonlítanak egymásra. Az egyik azonosság külső: mindketten szem­üvegesek. A másik már érdekesebb: ha matekból, fizikából és kémiából min­den eddigi megyei és országos döntős eredményüket felsorolnánk, telefon- könyvszerű adathalmaz keletkezne. sú vizsgája. Mellesleg minigolfból tagja a magyar válogatottnak, ebből kifolyólag átvehette a jó tanuló, jó sportoló elisme­rést. íme a tanárok, akik segítették és je­len időben is ezt teszik: Pécsi István, Pé- csiné Röhri Zsuzsanna és Pogány Gyula. Széchenyi Gabi szintén általánosban kezdte ezen tárgyakból az éremgyűjtést, így matekból többszörös megyei győz­tes, országos hatodik, nyolcadik, fiziká­ból hetedik. A gimiben sem tört meg a Pálinkás Csaba és Széchenyi Gábor eddig négy országos első helyezés birtokosai fizikából, matekból FOTÓI CSABAI ISTVÁN Pedig az urak még messze állnak az érett­ségitől, hiszen a magasabb Pálinkás Csaba is csak ll.-es, nem beszélve Széchenyi Gá­borról, aki mostanság a 10. b diákja. El­mondásuk szerint a reál tárgyakhoz - és ebben bőven benne foglaltatik a matek - bizonyos érzék is szükségeltetik, de ha az ember országos helyezésekre, elsőségekre vágyik, ennyi nem elég, mert tanulni, gya­korolni sem árt a megoldási lehetőségeket. Az idősebbiknél, Csabánál maradva ő már az általánosban matekból több me­gyei első helyet, országos helyezést be­zsebelt. Ezekhez a gimiben újabbak csatlakoztak, így matekból és fizikából is országos első, majd egyszer második és kétszer harmadik lett. Az már csak hab a tortán, hogy Csabának angolból és németből is megvan a középfokú C típu­lendülete, fizikából országos első, kémi­ából negyedik, hatodik, matekból máso­dik, ötödik. Hobbija a sakk, ezt verseny­szerűen űzi. Hogy kik segítik a tizedikes diák felkészülését? Pécsi István, Pécsiné Röhri Zsuzsanna, valamint Pogányríé Balázs Zsuzsanna. Ha valaki most azt gondolná, ezek a srácok bizonyára nagyképűek, bekép­zeltek, az nagyot és nagyon téved.- Az az igazság, hogy még sokat, na­gyon sokat nem tudunk ezen tárgyak ha­talmas témaköréből, ezért rengeteg a pó­tolnivaló. A leírtak után csak azt nem tudom, mit mondana a hozzám, a nagy átlaghoz ha­sonló nagy többség, akik legfeljebb ki­csengetés után voltak jó matekosok... OSZM Az aggastyán utolsó kívánsága l&M'-öYfi'íS* 'ffeysffrtáréró« a ttö érts» íiftith s Tnlfi*á x&gfftíií ' $?olfi€fkv&! ís-jti fe. i-Ki« ííitói lad&íitAjft.; New» rég*« írU m<fg a Kunhegyes—Tiszaföldvár Hogy kinek mi az utolsó kívánsága életében, embere válogatja. Egy szippantás a kedves pipából, cigaret­tából, egy nyeletnyi a kisüsti pálin­kából, esetleg a legkedvesebb nóta, netalántán egy utolsó istenhozzád, ima. A Kunhegyesen élő, 45 éves Rab Gyula végzettségét tekintve üzem­mérnök, egyébként vállalkozó. Oly módon kerül a képbe, hogy az írás­ban az ükapjáról van szó, aki 1940- ben párját ritkító kéréssel fordult la­kóhelye, Tiszaföldvár nagyközség nemes vezetőségéhez, elöljáróihoz. Tette ezt azért, mert Rabb Benjámin nem akármilyen napon, hanem 1848. március 15-én született. Köztiszteletben álló kala­posmester volt, aki 1940 tavaszán már a kilencvenkettedik születésnapját várta. Sok mindent látott, hallott, tapasztalt, megélt: még beszélhetett 1848 magyar hőseivel, saját bőrén tapasztalta a ki­egyezést, az első világháború következ­ményeit, a tanácsköztársaságot, hallott a második nagy világégés kitöréséről. Köz­ben ő azért dolgozott és alkotott: szebb­nél szebb úri, női, gazda- és parasztkalapok kerültek ki a keze alól. 1940-ben, hosszú életének már csak egyetlen vágya maradt: az, hogy a szü­letésnapján elszavalhassa Pe­tőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét. Ha már a láng­lelkű költőóriás 1848 ugyan­ezen napján ugyanezt tette a Nemzeti Múzeum előtt. Mi­vel az öregurat mindenki sze­rette, tisztelte, ráadásul úgy voltak vele, ki tudja megér-e még több születésnapot, ké­rése meghallgatásra talált, így 1940. március 15-én este, az iparosok bálján elszavalta a költeményt. Kipirultam lázban égő sze­mekkel, olyan óriási tapssal jutalmazták szereplését, hogy akármelyik szavaló­művész megirigyelhette vol­na a sikert. Minderről az ak­kori Kis Újság szolnoki tudó­sítója lelkes cikkben számolt be. Még annyit, az elismert mester fia, unokája, déduno­kája folytatta a szakmát. Csak már Kis­újszálláson, ahol a Híd utcában foga­lommá vált a Rab-féle kalapos üzlet. Mindaddig ez volt, lett a kenyérkerese­tük, amíg az államosítás után más elhe­lyezkedés után kellett nézniük. Egyéb­ként az idős kalaposmesteren kívül a családban bőven akadnak, akadtak nyolcvanon felüli leszármazottak. Ez, ennyi a története egy bajuszos, mokány magyarnak, akit Tiszaföldvárra vetett a sors, és akinek abban a nem akármilyen véletlenben lehetett része, hogy az 1848-as magyar forradalom és szabad­ságharc kitörésének a napján született. Ennyi maradt az életéről, meg egy elsár­gult, 1940-es Kis Újság, amely mindezt közhírré tette az országban. A becses emlék a Kunhegyesen lakó ükunoka legféltettebb családi kincsei közé tarto­zik. A Kunhegyesen élő Rab Gyula a korabeli újság fénymásolatával, amely hírt ad a születésnapi szavalatról, amikor a versmondó 92 éves volt Mmmcmm REffiEHVI MM. ÍJ* K»«í»s,:r“ Mist, Kati x „ « A us.}* > h'kt <• ■ m •iíhCliGG ki. íA%: a w kJfíűfö/iFa < -oí-Mm Mi hr.Mhep &H > -»5/ i Ji 'éti ■>:>.. r, aa ú tpfar.. WA •a ;.Úvnv) ni 4á<\íva\ A hatvannégy évvel ezelőtti Kis Újság fénymásolata a szenzációs tiszaföldvári hírrel fotó: bakos judit P. SZABÓ MIKLÓS Bőr autóülés-huzatokat gyártó amerikai vállalat szolnoki gyárába keresünk új kollégákat a következő pozíciókba: K«bI» UIUuu. u,c MUNKAÜGYI ADMINISZTRÁTOR Feltétel: szakirányú végzettség, bérszámfejtés és TB-ügyintézés (kifizetőhely) terén szerzett legalább 3 éves szakmai tapasztalat, Mt rendelkezéseinek naprakész ismerete, Berenc program ismerete, számítógép felhasználói szintű ismerete. Előny: angolnyelv-tudás. PLANT QUALITY ENGINEER (gyári minőségbiztosítási mérnök) Feltétel: felsőfokú végzettség (mérnök/minőségbiztosítási mérnök), 1 -2 éves hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, angolnyelv-tudás, számítógép felhasználói szintű ismerete. Előny: autóipari beszállító cégnél szerzett tapasztalat. TERMELÉSI ASSZISZTENS Feltétel: középfokú végzettség, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, számítógép felhasználói szintű ismerete. Előny: angolnyelv-tudás. Fényképes önéletrajzokat (plant quality engineer esetén angol nyelven is) fizetési igény megjelölésével az Eagle Ottawa Hungary Kft. 5000 Szolnok, Tószegi út 49. címre várjuk, a hirdetés megjelenésétől számított egy héten belül. INTERFRUCT V Cash&Carry Az Interfruct Kft., a német tulajdonú Tengelmann-csoport dinamikusan fejlődő, magyarországi Cash & Carry áruházakat üzemeltető nagykereskedelmi leányvállalata disztribúciós üzletágának fejlesztéséhez Szolnok és vonzáskörzetében gyakorlattal rendelkező TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársakat keres. Elvárásaink: • középfokú végzettség •„B” kategóriás jogosítvány •kiváló kommunikációs készség •önálló, pontos munkavégzés •határozott fellépés Előny: Üzletkötő, vagy területi képviselőként szerzett gyakorlat. Jelentkezésüket várjuk postai úton (fényképes szakmai önéletrajzzal, bizonyítványok másolatával) INTERFRUCT Kft. Személy- és Munkaügyi O. 1453 - Budapest, Nagyvásártelep Pf. 45. „területi képviselő” jeligére. Ma hirdetési ügyekben Lambert Krisztián segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-729-es telefonszámon. Telefonos apróhirdetések felvétele: 56/516-716 A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOKON, a Kassai úton 50 m!-es, kétszo­a SZOLNOKON 1,5 szobás társasházi lakás a Vörösmarty úton eladó. Érd.: 06-20/4956- 896.----------------------------------------------------------*141750* HÁROM EGYETEM KÖZELSÉGE Budapesten, a ferencvárosi tömbrehabilitációban épülő 52 lakásos társasházban lakások, garázsok eladók. Budapest, IX. kar. SOBIESKI J. út 20-22-24. LAKÁSOK: 40-69 m. ÁTADÁS: 2004. december há. BSM9 BITU-BAU ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÓ KFT. b 5000 Szolnok, Gábor Áron tér 6. § Tel.: 56/414-720, 30/478-0206. a SZOLNOK, Bálvány úton 41 m!-es, erkélyes, I. emeleti lakás eladó. 20/9518-195.----------------------------------------------------------♦ 143238* BSZANDASZŐLŐSÖN 58 m!-es, gázos, szö­vetkezeti öröklakás haláleset miatt azonnali költözési lehetőséggel eladó. I.ár: 8 M Ft. Érd.: 06-56/426-934,06-70/245-6364.-----------------------------------------------------------143323­SZ0LN0K rózsadombján 170 m! családi ház kétállásos garázzsal, extrákkal eladó. Érd.: 70/3348-806, 56/221-237 este.------------------;------------------------—-Mrao­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904.----------------------------------------------------------* 147006* 91 SZOBÁS, gázos lakás eladó. 30/2189-816.----------------------------------------------------------*147037* a ELADÓ Szolnok belvárosában, a Móra F. úton 49 m!-es, reluxás lakás. 30/303-7876.----------------------------------------------------------M4Í184­SZOLNOKON, a Mátyás kir. úton az Y házban 68 m!-es, felújított lakás eladó. Érd.: 70/384- 6713.----------------------------------------------------------»147541* SZOLNOK, Indóház úton II. emeleti, 68 m2-es, felújított (1 + 2 fél szoba, étkező, cirkofűtés) lakás eladó. Garázs igény szerint megoldható. Érdeklődni: 66/386-646, 30/389-7882. Irányár: 13.5 M Ft.----------------------------------------------------------•147550­AB0NYBAN régi típusú 3 szobás, közművesí­tett ház - megkezdett felújítással - 685 m! te­lekkel eladó. Ugyanitt 2127 m! építési telek el­adó (gondozott)! Tel.: 53/362-603.----------------------------------------------------------*147576* bás, 3. emeleti lakás eladó. 70/544-3764.-------------------------------->------------------------•147665" SZ OLNOKON, Kisfaludy úton 2 szobás lakás eladó. Érd.: 06-70/3877-378.--------- *147689* KE RTVÁROSI 70 m!-es házrész + melléképület eladó. 06-20/574-9513.----------------------------------------------------------n47693‘ SZOLNOKON, Mátyás király úton 1 szobás la­kás eladó, lár.: 6,1 M Ft. 20/944-1399.--------------------------------------------------------- * 147712* EL ADÓ Tószegen 800 m! hobbitelek. Ár.: 250 E Ft. Tel.: 06-30/401-3536.----------------------------------------------------------•147809* a SZOLNOKON, belvárosban 3 szobás, tár­sasházi lakás garázzsal eladó. Érd.: 56/341- 456.----------------------------------------------------------•147844* 8 ELADÓ Szolnokon 529 m2-es, összközmű- ves építési telek. Érd.: 56/512-545, 8-16 óráig.------------------------------------------------’ume. JÁ RMŰ ELADÓ VW 1.6TD Passat 1985. évj., eleje sé­rült, műsz. érv. 2005. 02-ig. lár.: 160 E Ft. Érd.: 06-30/461-1255.----------------------------------------------------------*147573* LADA Niva 1988-as, 1600 cm3-es, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 30/9680-078.-------------------------------------------------ursoe' TO YOTA Hiace 9 szem., eladó. 70/244-3058.------------- *147819* OPELAstra 1.6-os, ‘93-as, friss műszakival el­adó. Tel.: 30/597-4826. Lár: 920 E. HASZONGÉPJÁRMŰ ELADÓ 1 db 1994. évjáratú Hyundai H-100 tí­pusú tehergépkocsi, friss műszaki vizsgával. Érdeklődni lehet: az 56/439-122 telefonon munkanapokon 7.30-16 óráig, vagy a 30/9657-343 mobiltelefonon.----------------------------------------------------------*147877* GÉPEK 8 HV-6011-ES billenős pótkocsi 5 év műsza­kival eladó. Érd.: 30/9473-750. A Nagykun 2000 Mg. Rt. Kisújszállás, árverés útián értékesíti az alábbi eszközöket: MTZ 80-as erőgépek, rendképző, rendkezelő, fix- és billenőplatós pótkocsi, szervestrágyaszóró, TZ-4K traktor+pótkocsi, UTB 3.5 pótkocsik, IH Cyclo 800-as vetőgép, Unirak-600 rakodó, cukorrépa-klszedő, E 302-es önjáró fűkasza. Az árverés helve: Konta géptelep Kisújszállás, Túrkevei út mellett. j Ideje: 2004. június 18., 14 óra. » Érdeklődni lehet: 06-30/415-4968 telefenon. 8 ELADÓ E303-as fűkasza, MTZ 82-es, T088 trágyaszóró, 600 literes permetező, Amazon műtrágyaszórók, tárcsás és csoroszlyás vető­gépek, ekék, tárcsák, kombinátorok, fűkaszák. Érd.: 06-20/535-3521,06-30/254-5862. (Folytatás a 12. oldalon.) Új Fiat Panda Multijet ÍV, m*m Ring Autóház Kft. 5000 Szolnok, Fék út 3. | Tel.: 56/S12-432; 30/967-2376 E-fnaH:maH@fiat-ring.hu Az új 1.3-as Multijet dízelmotorral nem is nevezhetnél másképp. Külö­nösen a 70 LE és a már 1500- as fordulatszámon leadott 145 Nm-es nyomaték mellett. Szóval hívhatsz tinédzsernek, találékonynak vagy a 2004-es év autójának. És persze hívhatsz gazdasá­gosnak is, hiszen a fogyasztá­som városon kívül csupán 3,7 liter*, a finanszírozás össz­költsége, a THM pedig, va­lamennyi Panda modell ese­tén, mindössze 3,7 %. Csak egyre kérlekl Ne nevezz ki­csimnek! Minden í FIAT Panda 3,7% THM C02-kibocsátás 114-135 g/km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom