Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-19 / 116. szám

I 2004. Május 19., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Támogatott egészségügyi centrum Jászapáti Szabó Lajos polgármester elmondta, a házior­vosi, gyermekorvosi, iskolaorvosi, fogorvosi rendelőket, a védőnői szolgálat új helyét, illet­ve az ezeket kiszolgáló helyiségeket magában foglaló földszinti épületrészt az emeleten ala­kítják ki, a tetőtérben pedig összesen 11 új la­kás lesz. A beruházás első szakasza jövő szeptemberig befejeződik. Lampert Mónika rámutatott, hogy megyénkből a lakásállo­mány gyarapítására, illetve az egyházi ingat­lanok rendbetételére összesen 83 pályázat ér­kezett a szakminisztériumhoz, amelyből 51- es pozitívan bíráltak el, s ezek révén összessé­gében 2,5 milliárd forintnyi támogatást nyúj­tott az állam az elmúlt időszakban. Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai ál­lamtitkára, aki tevékenyen részt vett a támo­gatási pályázat előkészítésében, örömét fejez­te ki a beruházás indulása miatt. Rámutatott, hogy az elmúlt tíz évben ezen kívül sikerült rendbe tenni a városban található középisko­lákat is. Jelenleg közel egymilliárdos beruhá­zás keretében állami segítségnyújtással zajlik a Mészáros Lőrinc Gimnázium teljes rekonst- rukciója és bővítése Jászapátin. banka csaba Új egészségügyi centrum, illetve bérlakások építése kezdődik meg a jövő héten. Az állam közel hatvanmillió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott az ösz- szesen mintegy 140 milliós beruházás támogatására. A létesítmény alapkövét teg­nap délután ünnepélyes keretek között rakta le Lampert Mónika belügyminiszter. Lampert Mónika belügyminiszter rakta le az új egészségügyi centrum alapkövét Próbaérettségit tartottak Tegnap az ország valameny- nyi gimnáziumában írásbeli próbaérettségit tartottak a 11. osztályos tanulók egy vá­lasztott tárgyból. A tapasz­talatokról a szolnoki Szé­chenyi István Gimnázium és Általános Iskolában érdek­lődtünk. Deák László igazgató el­mondta, hogy az iskolában 128-an vágtak neki a próba­érettséginek. A magyar, a matematika, a történelem, az angol és a német nyelv közül kellett egy tárgyat ki­választani. A diákok közül 89-en a középszintű, 39-en az emelt szintű vizsgát tettek. Ez utóbbiak dolgozatait bizottság javítja, a kö­zépszintre vállalkozókét pedig az iskola tanárai. A tapasztalatokat Deák László így foglalta össze:- Az előkészítés jó volt a mi­nisztérium részéről, tudtuk, hogy mit kell tennünk. Sajnos je­lenleg nem biztosíthatók teljes mértékig a technikai feltételek, és félő, hogy ez jövőre sem lesz meg, amikor „élesben” megy majd a dolog. Ez utóbbit említette Lukács Dénes, a 11. c osztály tanulója is, aki angolból emelt szintű érettségire vál­lalkozott. Bár utólag mintha megbánta vol­na... — Nagyon nehéz volt az angol dolgozat, ezt mondta a többi diák, de ez volt a tanárok véleménye is. Ha a középszintűt választom, biztosan jobban sike­rül, az sokkal könnyebb volt. Ne­künk a dolgozat sikeres megírá­sához olyan szakszavakat is kel­lett (volna) tudnunk, amelyeket legföljebb a felsőfokú állami nyelvvizsgán kérnek. Azt hi­szem, én jövőre megmaradok a középszintű angol érettséginél. Rendőrvizsga Szolnok „Normális közéletet” Hajráznak a pártok A megyei rendőr-főkapitányság tegnap tartotta a karos forgalom- irányítók, a járőr-gépkocsiveze­tők és a járőrmotorosok verse­nyét. A megyei versenyek leg­ügyesebbjei az országos vetél­kedőre jutottak tovább. A forga­lomirányítók a Mátyás király út és a Thököly út kereszteződésé­ben tették próbára tudásukat. A többi verseny helyszíne a gép­járművezető-képzést végző In­dex Kft. Mester úti tanpályája volt, ahol a motoros és a gépko­csizó járőrökre is nehéz felada­tok vártak. A motorosok között az ügyességi feladatokban - már nem első alkalommal — a főkapitányság forgalom-ellenőr­ző alosztályának munkatársa, Lajkó Csaba főtörzsőrmester volt a legeredményesebb, hoy A kultúráról Szolnok Vass Lajos, a Nemzed Kulturális Örökség Minisztériumának poli­tikai államtitkára tegnapi sajtó- tájékoztatóján méltatta a VMZK felújítására kapott pénz jelentő­ségét, és jelezte, hogy a színház felújítására is beadtak egy pályá­zatot. Felvetette, hogy a buda­pesti Monet- és Giacometti-kiál- lításhoz hasonló sikerű kiállítá­sokat vidéken is lehetne rendez­ni. A filmgyártás, a múzeumok, a színházak és a zene támogatá­sára szánt összegek tavaly egyes esetekben 60-100 százalékkal is növekedtek az előző évihez ha­sonlítva. B.A. Törökszentmiklós Az ország felkészült az unióra, csak az emberek nem - vélte az MDF el­nöke. Dávid Ibolya sze­rint az elmúlt két év leg­nagyobb hiányossága, hogy nem mondták el személyre szabottan, mit hoz az EU, így sokakban bi zonytalanság él. Dávid Ibolya Az MDF ezért indí­totta el EU-kisokos cí­mű tájékoztató füzet- sorozatát, mely min­denki számára hasznos tanácsokat, ismereteket nyújt az unióról. A pártvezető Török- szentmiklóson járva ki­fejtette: az Európai Unió nein oldja meg gondjainkat. A versenyképes gazdaság érdeké­ben mindenek előtt a közéletet kell normalizálni. Jelenleg ugyan­is nem esik szó olyan lényeges kérdésekről, mint a gyermeksze­génység, a 45 év felettiek foglal­koztatása, a korrupció elleni fellé­pés. Az utóbbi kapcsán az MDF már javasolta a lobbitörvény megalkotását, a pártok gazdálko­dásának átláthatóbbá tételét. _________TJ Ár emelés: olaj a gondokra (Folytatás az 1. oldalról) A megrendelő nem biztos, hogy tolerálja az üzemanyagár-növeke- dés továbbhárítását. Ott viszont, ahol elfogadja, árnövekedés kö­vetkezik be a szállított áruban. A vezető aláhúzta, a piacon inkább árverseny van, ezért a fuvarozók egymás alá ígérnek, vagyis azé az üzlet, aki kevesebbért dolgozik. Ez viszont a kicsiknek nem ked­vez, sőt lehetetlen helyzetbe hoz­za őket. A multi cégek ráadásul ki is hasz­nálják a helyzetet, mivel 90, 120 napra fizetnek csak, tankolni vi­szont addig is kell. Ha a fuvarozó­nak vannak tartalékai, akkor le­nyeli az üzemanyag-áremelke­dést, és valamikor majd kompen­zálja a többletdíjat. A magyar vi­szonyok között ha a költségek is­meretében tisztes haszonkulcsot alkalmazna egy fuvaros, akkor 3040 százalékkal növelni kellene a díját, csakhogy ezt a piac nem fogadja el. — Képzeljük el ezt a helyzetet, és akkor még megjelenik ez az ár­emelkedés is. Nem véletlen, hogy nagyon elégedetlenek a fuvaro­zók, és vannak olyan hangok, hogy „menjünk ki az utcára”. Hi­ába az érdekképviseletek erőfe­szítése, ha a kormánnyal folyta­tott tárgyalások nem vezetnek eredményre — jelentette ki a ve­zető. A pékeknél hasonló a helyzet. - Nemcsak a fuvar, de az egész élet többe kerül - mondta Bakos Róbert, a szolnoki Szolsüt Rt. ve­zérigazgatója. Tavaly már hatal­mas mértékben emelkedett a liszt ára, aminek kompenzálására alig tudtak valami áremelést elérni. Ha ezt az árnövekedést is velük akarják lenyeletni, akkor nagyon rossz helyzetben lesz a magyar sütőipar. A vezető rámutatott: hazánk­ban európai szintű árakon állíta­nak elő albán árszínvonalú ter­méket. Hogy ezt meddig bírják, nem tudja. Ez a helyzet kiváló táptalaja a fekete- és a szürkegaz­daságnak. Áraikat folyamatosan szeret­nék drágítani, de a kereskedők er­re nem hajlandók. Ők ugyanis ar­ra a multira mutogatnak, ahol sa­ját pékség van. Márpedig ahol ilyen van, arra nem vonatkozik egy sereg olyan szabály, ami a sü­tőiparra. Másrészt a saját sütödé­jével a kenyeret reklámként keze­li, nem pedig áruként. Csak vevő­csalogató. A vezető hangsúlyozta, az üzemanyag-áremelés csak a ne­hézségeik, gondjaik egy része. Az egész ugyanis kezdődött a áram- és a gázáremeléssel. Ezek havon­ta milliós nagyságrenddel több terhet rónak a korábbiakhoz ké­pest az iparágra.- Hiába mondta lassan egy po­litikus, hogy nem lesz gázáreme­lés, mégsem így történt - emlé­keztetett a vezérigazgató. TÓTH ANDRÁS (Folytatás az 1. oldalról) Az utolsó nagyobb kampányren­dezvényt 8-án Tiszafüreden tart­ják, ahová Hiller István kulturális miniszter látogat el. Az említette­ken kívül az országgyűlési képvi­selők is több fórumot tartanak a kampány jegyében, és további rendezvények előkészítése is fo­lyik. Az MDF a személyes kapcso­latteremtést helyezi előtérbe a kampány során - fogalmazta meg Petronyák László, megyei el­nök. Éppen ezért aktivistáik rendszeresen megjelennek pia­cokon, vásárokon, köztereken. A párt országos vezetői sem „csak- ” nagygyűlésekre érkeznek a me­gyébe, hanem minden alkalom­mal személyes beszélgetéseken is találkoznak a választókkal. Mindemellett a kampányban az MDF is kihasználja a hirdetések, a plakátok és a szórólapok nyúj­totta lehetőségeket is. A választó- kerületi kampányfőnökök azon­ban nagy szabadságot élveznek, így a központi tájékoztató anya­gok mellett helyben is készülhet­nek kiadványok. Az SZDSZ a rendszerváltás óta elkötelezett híve az Európai Uniónak, ezért nagy figyelmet fordít az európai parlamenti vá­lasztásokra - jelentette ki a párt megyei alelnöke. Fodor György kifejtette: tudatosítani szeretnék, hogy az SZDSZ a magyar liberális párt, másrészt meg kívánják jele­níteni az olyan általuk képviselt értékeket, mint az adócsökken­tés, az esélyegyenlőség, a csalá­don belüli erőszak elleni fellépés. A párt vezetői ugyanakkor rend­szeresen járják az országot, és igyekeznek minél több emberrel találkozni. Május 27-én Kurtcze Gábor pártelnököt várják Szol­nokra. A Munkáspárt hetente tart ki­sebb rendezvényeket és standot állít föl a szolnoki Hild téren - kezdte a választ Bársony Margit megyei sajtószóvivő. A párt több nagyobb rendezvényt is tart. Jú­nius 5-én Thürmer Gyula, a párt elnöke az egész napot a megyé­ben tölti, Szolnokon és több más településen részt vesz politikai nagygyűlésen és fórumokon. Egy később meghatározandó időpontban a Társadalmi De­mokráciáért Mozgalommal együtt a Munkáspárt gyertyás béketüntetést tart, amelyre a me­gyéből és a megyén kívülről is várnak résztvevőket. A rendez­vényen részt vesz Vajnai Attila a párt alelnöke és Czikora Gyula megyei elnök. A Jobbik Magyarországért Párt nem állít jelöltet az európai parlamenti választásokra, ám a kampányból kiveszi a részét — tudtuk meg a szervezet országos választmányának alelnökétől. Bi­ber József Tibor elmondta: plaká­tokkal elsősorban a fővárosban jelennek meg, de szórólapjaikat a megyében negyvenkétezer ház­tartásba eljuttatják. Ezeken — mint következetesen EU-ellenes párt - a csatlakozás hátrányaira figyelmeztetnek. A mostani kam­pányt ugyanakkor egyfajta felké­szülésnek tekintik a 2006-os vá­lasztásokra, így hangsúlyt he­lyeznek a szervezetépítésre is. BA-TJ Néhány mondatban BESENYSZÖG. Ismeretlen tet­tesek a kerítést kivágva behatol­tak egy telephelyre, ahonnan több száz liter üzemanyagot lop­tak el, 152 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak, mrfk JÁSZAPÁTI. Rongálók jártak a felújítás alatt lévő Mészáros Lő­rinc Gimnázium, Szakközépisko­la és Kollégium épületében. A be­törők nem vittek el semmit a ki­vitelezőknek átadott épület- szárnyból, de számos WC-csé- szét, mosdókagylót összetörtek, megnyitották a csapokat. A hívat­lan látogatók több éjszaka is pró­bálkoztak az első sikeres akció­juk után, de az időközben oda­rendelt biztonsági őrök lefülelték a suhancokat. Kalmár Pálné, az iskola igazgatója érdeklődésünk­re elmondta, hogy a munkálatok­ban mindez nem okozott csú­szást, de kellemetlenséget annál inkább, bcs JÁSZLADÁNY. Csinosítják, szé­pítik a települést a közelgő jász vüágtalálkozóra készülve. Áz el­múlt héten az önkormányzat hat­vanöt cserép (kétszáz szál) virá­got helyezett ki a nagyközség centrumában lévő kandeláberek­re, a polgármesteri hivatal és a középületek ablakaiba, összesen százezer forint értékben - mondta el érdeklődésünkre Dan- kó István polgármester, bcy KARCAG. Ismeretlenek elloptak egy Romét segédmotort. A rend­őrök rövid nyomozás után meg­állapították, hogy a járművet két fiatal fiú tulajdonította el, akik a motort az egyik temető sírjai kö­zött rejtették el. A gyanúsítottak beismerték a bűncselekményt és a motorkerékpárt is sikerült meg­találni. MRFK KUNHEGYES. Egy faág dőlt rá az Abádszalóki úton lévő busz­megállóra. Az építmény teteje et­től megrongálódott. A faágat a helyi tűzoltók távolították el. hgy KUNMADARAS. Tolvajok alu­mínium légkábeleket és földká­beleket vágtak le és loptak el a volt szovjet katonai repülőtér te­rületéről. MRFK KUNSZENTMÁRTON. A kun­szentmártoni tűzoltókat hívták segítségül tegnap reggel a 45-ös főúton történt közlekedési bal­esethez, melynek során egy To­yota típusú személygépkocsi bo­rult fel, de szerencsére nem tör­tént személyi sérülés. A baleset körülményeit a rendőrség vizs­gálja. HGY MEZŐTÚR. Folyamatban cím­mel budapesti vendégkiállításnak ad otthont mától a Móricz Zsig- mond Városi Könyvtár és Közös­ségi Ház. A tárlaton Kun Éva ke­ramikusművész alkotásai is meg­tekinthetőek. SZS SZOLNOK. Az Európai Szociális Alapokról rendeztek tegnap kon­ferenciát a Garden Hotelben. Az unión belüli fejlettségbeli kü­lönbségek csökkentése érdeké­ben létrehozott pályázati lehető­ségekről szakemberek tartottak előadásokat, szs TISZAIGAR. Május 17-én, szaktanári zsűri előtt vizsgáztak a helyi általános iskola versked­velő diákjai. Az iskola egyhar- madát felvonultató mezőny szépszámú közönség előtt dön­tötte el a végső helyezéseket a művelődési ház nagytermében. Az alsó tagozatosak legjobbja a negyedikes Barát Bence lett, megelőzve a harmadikos Csorba Nikolettát és a másodikos Mol­nár Mátét. A felső tagozatosok­nál úgymond tarolt a hetedik osztály, hiszen innen került ki az első három helyezett: 1. Sző­ke Judit, 2. Korda Ágnes és 3. Dudás Katalin. Említést érde­mel még az első osztályos Híd­végi Henrietta, akinek teljesít­ményét különdíjjal jutalmazta a zsűri, pm TÓSZEG. A községben befejező­dött az önkormányzati rendele­tek EU-jogharmonizációjának hosszú ideje tartó folyamata. A legutóbbi képviselő-testületi ülé­sen az utolsó néhány határozat is „terítékre került”. Ezzel a helyha­tóság korábban hozott döntései immár tartalmilag és formailag is megfelelnek az európai uniós előírásoknak, bj TÚRKEVE. Új elképzelések és lehetőségek előtt nyitott utat a Tessedik Sámuel Főiskola mező­túri kara számára hazánk euró­pai uniós integrációja. Mint azt dr. Vermes Pál főigazgatótól meg­tudtuk, a jövőben angol nyelvű képzés beindítását tervezik. Ez ugyanis megteremtené a feltétele­it annak, hogy a jelenleg mintegy 1100 hallgatót számláló felsőok­tatási intézmény a későbbiekben - átlépve a beiskolázási szem­pontból egyelőre még korlátokat szabó országhatárokat - bármely EU-tagállamból is fogadhasson diákokat, bj ZAGYVARÉKAS. A munkanél­küliség enyhítésére jelenleg az önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat húsz közhasznú és további tizenhárom közcélú munkást foglalkoztat ebben az évben. A dolgozók részt vesznek az utcák, árkok, terek karbantar­tásában, a szemétszállításban, il­letve gyűjtésében épp úgy, mint a virágültetésben, valamint a par­kok gondozásában, dszm

Next

/
Oldalképek
Tartalom