Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-19 / 116. szám
6. OLDAL ALMA MATER 2004. Május 19., szerda ÜilHHH BEMUTATKOZIK A SZOLNOKI VÁROSI SPORTISKOLA Múlt, jelen, jövő Az első Szolnoki Városi Sportiskola még 1971- ben alakult meg, melynek irányítását először Rátái Ferencre, majd Kővári Lászlónéra bízta az a városi tanács. Tizenhárom évvel később azonban bármennyire is sikeres volt, bezárta kapuit az SZVSI. Közel tíz esztendőt kellett aztán várni arra, hogy a döntéshozók belássák tévedésüket, s 1993. január elsején, a Sportcentrum szerves részeként ismét beinduljon a sportiskolás utánpótlás-nevelés. Szalay Ferenc igazgató szervezésében hét szakosztály (atlétika, cselgáncs, kajakkenu, kosárlabda, labdarúgás, röplabda és úszás) kezdte meg működését. A cél nem változott: minél szélesebb alapokról indulva, megfelelően felkészített utánpótlás biztosítása a városi sportegyesületek, szakosztályok számára. Bár az igény már korábban felmerült a szakosztályok bővítésére, anyagi gondok miatt sokáig nem volt rá lehetőség, mígnem 1998-ban a kézilabda is csatlakozhatott az SZVSI nagy családjához. Az ezredfordulóhoz közeledve Chladek Kálmán személyében új igazgató került a sportiskola élére. Sajnos a női röplabda-, illetve kézilabda-szakosztály megfelelő városi felnőtt csapat hiányában egyre nehezebb helyzetbe került, miközben a Szolnoki MÁV FC saját utánpótlásbázis kialakítása érdekében átvette a komplett labdarúgó-szakosztályt. Amint az várható volt, a kézisek 2003 végén beadták a kulcsot, ám helyükre egy ismét egyre népszerűbb sportág, az evezés ugrott be. Három évvel ezelőtt, 2001. április 25-én a Szolnok Városi Sportiskolát és a Szolnok Városi Sport- centrumot ösz- szevonták, s azóta Szolnoki Sportcentrum, Sportiskola és Sport- szervező- Szolgáltató Közhasznú Társaság - röviden Szolnoki Sportcentrum Kht. - néven folytatja működését, melynek 2004. április 1-től Balassi Pétertől átvéve, Vígh László lett az ügyvezetője. Jelenleg több, mint ezer „hallgatója” van a sportiskolának, akik nyolc szakosztályban - a kosárlabdában külön működik a fiú és lány vonal - készülnek a „nagy életbe” való kilépésre, azaz a felnőtt csapatba való kerülésre. Hogy mit hoz a jövő? Még nem tudni, de az biztos, a sportiskolái rendszert ismét szeretnék országosan is életre kelteni, azaz ebben lépéselőnyben vannak a szolnokiak. Új „diák” az iskolában Felhívták magukra a figyelmet az evezősök Dezséri Dóra (balra) és Úri Szabó Olga ORV-győztesek, serdülő válogatottak Hajdanán úri passziónak, úri sportnak tartották az evezést, ám az idők folyamán egyre jobban veszített népszerűségéből, s hiába volt a Tisza jelenléte, a megszűnés határára sodródott a sportág Szolnokon. Pedig a hetvenes években megpróbálkoztak a sportiskola kereteiben is oktatásával, ám nem sikerült kilendíteni mélypontjáról. A kilencvenes évek közepén aztán újjáalakult a Tisza Evezős Egylet, mely mostanra jelentősen megerősödött, idén januárban aztán kihasználva, hogy üresedés történt a sportiskola szakosztályainak sorában, sikeresen „felvételizett” a város legnépesebb „tanintézményébe”. Az utánpótlás-nevelést, az oktatást természetesen közösen végzik az anyaegyesülettel, s már most kézzel fogható eredménye van a munkának. Egyelőre ugyan zömében kezdőkkel foglalkozik a szakosztály, de Kovács Zsolt, Simon Béla, Tóth Ádám, Juhász Adrián, Skultéti Róbert, valamint Hargitai Blanka, Gyurcsó Orsolya, Úri Szabó Olga és Dezséri Dóra személyében azért már kilenc korosztályos válogatottal is rendelkezik a szakosztály. A közelmúlt eredményeinek köszönhetően - a Tisza Evezős Egylet színeiben az Úri Szabó-Püski kettős harmadik lett az ifi vb-n, míg Szabó Kornél megnyerte az U23-as (junior) világbajnokságot - rohamosan nő az evezés népszérűsé- ge, egyre szélesebb alapokra építkezhetnek az edzők. A gyerekeket Dezséri Ernő, Molnár Csaba és Molnár Dezső oktatja, az edzésekre hétfőtől szombatig 15 és 18, vasárnap 9 és 11 óra között jelentkezhetnek az érdeklődők a Szabadság téri evezős hajóházban. Természetesen a sportág művelése kifogástalan erőnlétet igényel, így gyakorlói nem csak a Tiszán, hanem a konditeremben, Uletve a körgáton is gyakran feltűnnek. Itt is a lányok az eredményesebbek Horti Dóm és Fiilöp Dóm már bemutatkozott az NB 1-es kosárcsapatbart A két szakosztály - férfi és női - külön működik a sportiskolán belül, bár Mészáros Zoltán személyében a napokban egyszemélyi vezetőt kaptak a kosarasok. A női vonal mostanság éli aranynapjait, hiszen a kadett lányok a közelmúltban szereztek bajnoki aranyat, míg a juniorok és ifjúságiak egyaránt egy-egy ötödik helyezéssel büszkélkedhetnek. Sőt, a legfiatalabbak a napokban tovább öregbítették a sportiskola hírnevét. A vasárnap véget ért országos gyermekbajnokságon a sportiskolás lányok — a nagyok nyomdokain haladva -, igencsak kitettek magukért. A bajai nyolcas döntőben egészen a fináléig meneteltek, s végül ezüstérmet szereztek. (A csapat tagjai: Kovács Adrienn, Adamecz Lilla, Zele Dorina, Fazekas Szonja, Novák Ágnes, Tere- nyei Fruzsina, Slakta Vivien, Hegedűs Margaréta, Földi Alexandra, Oberna Nelli, Molnár Alexandra, Koncz Boglárka, edzők: Tóth János, Tóth Viktor.) Az esemény gólkirálynője, s egyben MVP-je, azaz legértékesebb játékosa Adamecz Lilla lett. Több tehetséges játékos is bontogatja szárnyait a szakosztálynál. Akad közöttük olyan is, akinek ismerősen cseng a neve a sportbarátok körében: Novák Ágnes (a MÁV-labdarúgó, Novák János lánya) és Kmézic Diána (az ex-Olaj-kósaras, Kmézic Zorán és válogatott röplabdázó, Kolláth Emi lánya) otthonról hozta magával a sport szeretetét. Utóbbi leányzót egyébként a serdülő bajnoki döntő legértékesebb játékosának választották. Adamecz Lilla, Zele Dorina, Katona Rita, Tóvi- zi Kata csapata legjobbja, szép jövő előtt állnak. Horti Dóra ugyan még csak 17 esztendős, de már a MÁV-Coop SE felnőtt együtteséAz országos bajnokságon ezüstérmet szerzett csapat FIÚK nek keretében is helyet követelt múlt esztendőkben. Két játékomagának, s Fülöp Dórával egye- sukra azonban érdemes odafiidőpontok edzők korosztály helyszínek temben a korosztályos válogatott gyelni: a 16 esztendős Kenyeres tagja. Sándor (magas bedobó) az EuróH-sz-cs-p: 18.00 Farkas János gyermek (92) KodálvÁ. I. J9 Á fiúk az utóbbi időben keve- pa-bajnoki döntőbe jutott ifjúsági sebb sikert mondhatnak maguké- válogatott, míg Szabó Péter (iráK-p: 14.00 Hegedűs Mária előkészítő (94-95) Zöld Ház nak, a serdülők, kadettek és ifjú- nyitó) a 15 éves nemzeti csapat H-p: 15.30 kadett B (89) Zöld Ház ságiak egyaránt a 13-14. helyen tagja. H-sz-cs-p: 17.30 Bede Miklós serdülő B (91) Közg. Szakköz. zárták versenysorozatukat az el- ■ K-p: 16.00 Pál Szabó Sándor serdülő A (90) Olaj-csarnok | H-sz-cs-p: 17.00 Szolnoki Zoltán kadett A (88) Zöld Ház Címek, elérhetőségek K 1730 Közg. Szakk. Cím; H-5000, Szolnok, Tiszaiigeti sétány LÁNYOK Telefonszám: 06-56-414-473 Sz: 14.30 Váraljai Csaba előkészítő Körösi A. I. Tel/fax: 06-56-423-902 H, cs: 15.00 Belvárosi E-mail: sportiskola@matavnet.hu H: 14.30 Hegedűs Rita előkészítő Körösi Á. I. P: 13.30. Kodály A. I. Web-site: www.szolnoksportcentrum.hu K, cs: 15.00 Tóth Viktor gyermek ver. Piros A. I. (2004. május 24-től üzemel) H, k, cs, p: 16.30 Tóth János serdülő Piros Á. I. H, cs: 15.30 Vágó Zoltán, Mészáros Zoltán kadett Verseghy Létesítmény: Tiszaiigeti Körcsarnok K, p: 14.30 Széch. Gim. Sz: 1730 Piros Á. I. Web-site: www.szolnokikorcsarnok.ini.hu H-p: 16.00 Mészáros Zoltán ifi, NB l/B Véső u. ________Úszás_________ Id ő kell a sikerekhez Az úszószakosztály lehetőséget nyújt a város összes gyermekének ahhoz, hogy a sportágat űzhesse. Az úszás kiváló alapsportág, mely megkönnyíti a további más sportágak választását is. Takács Zoltán vezetőedző és két kollégája, Podoroga Szvetlána és Juhászné Székely Ágnes dolgozik a mintegy kétszáz gyerekkel. Négy oktatási intézménnyel tartanak szorosabb kapcsolatot: a Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc, Fiumei és a Belvárosi általános iskolákkal. Ezen iskolák 1-2-os gyerekeikkel rendszeresen részt vesznek az úszófoglalkozásokon, nagyrészt közülük kerül ki a későbbi versenyzői csapat. Természetesen más iskolák érdeklődésére is nyitott a szakosztály. A már igazolt sportolók száma, akik különböző versenyeken is részt vesznek, megközelíti a hatvan főt. Több tehetséges fiatal van köztük, akik az elmúlt évek korosztályos magyar bajnokságain elért arany-, ezüst- és bronzérmek tulajdonosai. Közülük is kiemelkedik Szabó Géza, Oláh Gerda, Kardos Nikolett. Szabó Géza egyébként eredményei alapján jelenleg amerikai egyetemi ösztöndíjjal tanul az USA-ban. A jelenleg sportoló gyerekek - főként Földvári Barnabás, Molnár Viktor, Asztalos Márk, Kelemen Anna, Vidra Dóri, Lengyel. Boglárka, Fekete Gréta, Veres Szilvia, Tóth Fruzsina és Bencsik Fanni - nagyon szoros versenynaptár szerint készülnek az esztendő fő eseményeire: a június közepi, hagyományos németországi úszófesztiválra, az azt követő országos vidékbajnokságra, majd a versenyszezon csúcspontját jelentő korosztályos magyar bajnokságra. A szakosztály — egész nap — minden úszás iránt érdeklődőt szeretettel vár a Damjanich uszoda fedett medencéjénél.