Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

4. OLDAL TŰK Ö R MEGYEI 2004. Március 27., szombat < H| A gyertyákra már nem lesz szükség Szabóné Erika otthon lévő négy gyerekével a mostani házuk előtt. A kép bal szélén Skorka Antal, a hivatal dolgozója, aki megmutatta nekünk a messziről érkezett család otthonát fotó: bakos judit Segítség érkezett — cikk ik nyomán - ahhoz a Tiszasüly határa oan, az úgyne­vezett Nagymajorban élő kilenctagú csa­ládhoz, akik kénytelenek évek óta min­dennapjaikat villamos áram nélkül, gyertyafény mellett élni. Ma már Tisza- jenőn lakhatnak, villanyos házban. Tiszajenö Még február utolsó szombatján foglalkozott lapunka családdal: Szabó Józseffel, a feleségé­vel, Erikával meg a hét aprósággal, akik közül öt iskolás, egy óvodás, egy meg otthon van anyucival. A férj rendszeresen dolgozik. A leg­idősebbik gyerek 16 éves, a legfiatalabb két és fél. Ami döbbenetes: már a tanya előző lakója is hagyott hátra villanyszámla-tartozást, mi ta­gadás, ők is növelték ezt az összeget, ezért a Titász 1999-ben kikapcsoltatta az áramot. Az­óta se hűtő, se centrifuga, se mosógép a csa­ládnak, a hírek egy kis zsebrádión érkeznek, és naponta tizenöt szál vastag gyertya fogyott a két szobában, konyhában. Hozzáteszem, mindezek ellenére a gyerekeket édesanyjuk— aki kézzel mos — tisztán járatja. Nos, a cikk megjelenése után három nap­pal felkereste Horthy Csaba tiszajenői pol­gármester ezt tanyát - tudtuk meg Szabó­né Erikától, a feleségtől. Fogalma sem volt, ki ő, de azután tisztázódott minden. El­mondta, olvasták a cikket, megvitatták, és a jenői képviselő-testület úgy határozott, segítenek a családon. Mert a település szé­lén akad egy jó állapotú önkormányzati la­kás, amelyik kis felújítással emberibb élet- körülményeket biztosítana nekik. Ha a vá­lasz igen, két nap múlva újra eljön értük, nézzék meg a leendő otthonukat.- Amikor hazajött a párom, azt mondtam neki, üljünk le, mert nagy hírrel fogadom. Elmondtam, hogy lenne villanyos lakásunk Tiszajenőn. Azt se tudtuk, merre van ez a község, de végtelenül örültünk. Két nap múlva tényleg eljött értünk a polgármester úr kocsival, és elhozott bennünket. Meg­mutatta az új házat, ahol gyümölcsfák, melléképületek is vannak, meg alsókonyha kemencével. Ráadásul majdnem egy hold portais tartozik hozzá. Azt hittük, álmo­dunk, sírtunk az örömtől. Közben a tíztagú képviselő-testület egy­hangúlag támogatta Szabó Józsefék letele­pítését. Március 11-én felpakolták a bútort, a gyerekeket, és új élet kezdődött a család számára. Erika, az anyuka az összes gyer­tyát otthagyta, jó lesz majd az valakinek. Mert az új helyen minden más. Villany ég a szobákban, a konyhában. Azóta kaptak té­vét is: ottjártunkkor vezették a vizet, épült a járda meg a kerítés a ház elé, körül. A költségeket átvállalta a polgármesteri hiva­tal. December 30-ig ingyen lakhat a család, ezt követően majd lesz valamilyen bérleti díj. A férj azóta új helyen, Kecskeméten dolgozik, pontosabban fogalmazva odavi­szik, s hozzák. Ami nem mellékes: többet keres előző munkahelyénél. A gyerekek nem győznek betelni a villany előnyeivel. Hol ezt a tévécsatornát néznék, hol azt. Hogy azért a tanulásra se legyen pa­nasz, április 1-jétől napközisek lesznek. Erika is végtelenül boldog, örül ennek a háznak.- Ott nem nagyon tudtam húst sütni, ké­szíteni, mert messze volt a bolt. Itt mindig van friss hús, úgyhogy ez se hiányzik majd az étrendből - sorolja boldogan. Ami a lényeg: sok-sok jó ember segítsége, fáradozása, munkája kellett ahhoz, hogy a cikk megjelenése után Szabó Józsefék új életet kezdhettek Tiszajenőn. Olyan kör­nyezetben, ahol már villany, tévé, mosó­gép, járda, ivóvíz is van a lakásban vagy a ház körül. Most már rajtuk is függ, hogyan élnek mindezzel. d. szabó miklós ______________Tv-notesz______________ Új szelek fúj dogálnak? Miről is szóljak? - tornyosul elém a kérdés, merthogy a bőség zavarával küszködöm. Hisz több jel, illetve program mutatja, mintha új szelek fújdogálnának a köztévében, és a kereskedel­mi csatornák, azok sem akarnának lemaradni a versenyben, ezért újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Szóval, beszéljek arról, hogy merész húzással, újszerű ka­baréval szeretné megfogni az igényesebb humorra is vevő né­zőt a Farkasházy-Verebes duó, a közreműködő hatokkal, szándékosan kerülvén a humorban, ami olcsó és alpári (a be­mutatkozás — szerintem — talán túlságosan is „jól sikerült”, hiperigényesre). Avagy említsem a másik kulturális kísérle­tet, a Rakott című magazint, amely azt hirdeti fennen, hogy a szellem is lehet szórakoztató és érdekes? S épp ezért szegő­dik az ő szolgálatába Győrfy Miklós vezérletével; akkor, ami­kor egyébként a megszólaltatott cseh Jirí Menzel szerint Eu­rópában is, nemcsak nálunk, eltűnőben van, s hovatovább csak a megszállottaké, azok tartanak ki mellette. Van tehát kultúrában is az, ami az étkekben, lásd rakott kel, rakott krumpli, csak még ízlelgetni kell. Aztán itt van délelőtti idő­töltésnek az új magazin, a Napi mozaik, amely viszont arról kíván képet adni, hogyan is élünk ma Magyarországon. A kezdeti benyomásokból ítélve, inkább amolyan vegyes salá­ta ez, régebbi műsorokból is összegyúrva-elegyítve, ezzel-az- zal ízesítve, például Ablak, Holmi, Évgyűrűk stb. Egyelőre nagy az igyekezet, a műsorvezető kettősök azt sem tudják, hogyan járjanak a néző kedvébe, kedvesek, aranyosak szeret­nének lenni mindenáron. Szót szánhatnék arra is, hogy újab­ban Jakupcsek is miként népszerűsíti csatornájának sztárja­it, a megákat éppúgy, mint a Nagy Őt is, aki ha megszólal, egyre csak azt hajtogatja, mennyire szeretne már magának családot és gyermekeket, elege lévén a szingli életből. (Hogy most is jó helyen kereskedik-e, ebben a szemfényvesztő já­tékban, majd elválik.) És Bajor Imre, ő meg önálló show-val jelentkezett, megirigyelvén talán Gálvölgyi dicsőségét is, ró­la sem szabadna megfeledkezni. No, meg az Anyacsavar, az is új szülemény, mely már megjelenése előtt alaposan felbor­zolta a kedélyeket, az anyák „vak” cseréjéből - két család vál­tott anyát — okkal féltvén a gyermekek békéjét. Amiben mély igazság van, ezt támasztják alá a látottak is. Torzszülött ez, s értelmetlen televíziós vállalkozás, amiből semmi jó, értelmes nem sülhet ki. Ha csak az nem - „óh, irgalom atyja, ne hagy el” -, hogy a szabadosságra épülő, a csúnya beszédet is ter­mészetesnek tartó családi környezet, az lenne a szabadság igazi otthona. Elképesztő. Látnivaló van tehát, Arannyal szólván, hogy nézni is „tereli”. Az újdonságok mindegyike önállóan is megér majd egy misét. Ha gyűlik és több lesz róluk a tapasztalat. Ezúttal jegyzetem is csak afféle „rakott”, jelzésekből összerakva, akár egy „moza­ik”. VALKÓ MIHÁLY Sikeres diák kutató volt hivatalos. Itt vette át ugyan­is az egyik természetvédelmi fo­lyóirat pályázatán elért első díját. Önálló kutatásait összegezte ezen dolgozatában. Hoffmann Károlyt, mint mond­ja, a természet- és környezetvé­delem kiskora óta érdekli. Szülő­városában, Püspökladányban Borúzs András tanár úrral min­den évben részt vett az erdei is­kola programjaiban. így járt a Farkasszigeten, de a hortobágyi Karcag Jól indult 2004 Hoffman Ká- rolynak, a karcagi Szentan- nai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázi­um 12. a osztályosának: több versenyt megnyert, és bevá­lasztották a kétszáz legte­hetségesebb diák közé. Leg­utóbb a Magyar Tudomá­nyos Akadémián vett át pá­lyázatáért díjat. Hoffman Károly - akinek a felkészítő ta­nára Kolostyákné Pljesovszki Zsuzsan­na - eddig két alka­lommal hozta el a legjobbnak járó díjat a Kitaibel Pál közép­iskolai biológia- és környezetvédelmi verseny országos döntőjéről. Az elmúlt héten pedig Csurgón, a református közép­iskolák természettu­dományos konferen­ciáján volt verhetet­len, ahol a bihari sík sziki növénytársulá­sát mutatta be. Szülei is, osztály­társai is nagyon büszkék Karcsira, gratuláltak neki a szép helyezésekhez, és ahhoz, no; . eddi­gi tudom mun­kássága, - ...ín a Bo­lyai Műit. ly Alapít­vány beváiogatta a legtehetsége­sebb kétszáz diák közé, így mos­tantól ők segítik információkkal a kutatásaihoz. Néhány napja nagy megtisztel­tetés érte az ifjú kutatót, ugjsm's a Magyar Tudományos Akadé­miára - ahogy ő mondta, a tudo­mány legnagyobb fellegvárába ­Ágota-puszta vagy a báránd- nagyrébei túzokterület is isme­rős számára. Nyaranta részt vesz a dr. Tóth Albert vezette hortobá­gyi és püspökladányi kutatótá­borban is. Borúzs tanár úr min­denben segítette Karcsit, így ne­ki köszönheti, hogy beleszeretett a természetbe. Érettségi után hi­vatásszerűen szeretne termé­szet- és környezetvédelemmel foglalkozni, továbbtanulási lap­ját is ez irányba adta be. A kö­zépiskolában szaktanára, Kolos­tyákné Pljesovszki Zsuzsanna segítette a felkészülésben. Elő­ször a túzokvédelem, majd a szi­ki növénytársulások vizsgálata érdekelte az ifjú kutatót, aki nem tartja magát a természet meg­szállottjának, csak érdeklődő ti­zenévesnek. Mint mondta, ő is épp olyan, mint osztálytár­sai, szereti a filmeket, a bulikat. Amikor pedig egy kis magányra vá­gyik, akkor hazamegy, kézbe veszi horgászbot­ját, és kimegy a tóra pe- cázni. Legnagyobb fo­gása augusztusban egy hatkilós amúr volt, me­lyet húsz percig fárasz­tott. A zsákmányszerzés minden mozzanatára percre pontosan emlék­szik Karcsi, aki minden­ben szeret alapos mun­kát végezni. Azt vallja, ha valaki valamit csinál, és a tudományért felál­dozza szabadidejét, egy idő után kell egy kis la­zítás, kell lenni egy ba­ráti körnek, akikkel ki tud kapcsolódni, jól ér­zi magát. Ez neki a szentannaisokkal meg­adatott. Hoffmann Károly a technikumban az elmúlt négy évben igyekezett rejtett biológia­földrajz képességeit a versenye­ken kibontakoztatni. Bár a mér­cét már elsőben nagyon magasra rakta, de ma sem döntene más­képp, ha természetvédelemről van szó. DARÓCZI ERZSÉBET FOTO: A SZERZŐ EPUL A KETPOI HULLADÉKLERAKÓ, amely huszonnégy település évente keletkező, mintegy két száz-hatvanhatezer köbméter szemetét fogadja majd be ____________________________fotó, bakos judo Néh ány mondatban CSATASZÖG. A településen mű­ködő könyvtár heti két alkalom­mal tart nyitva. Az intézményben három számítógép is üzemel, amelyekhez éppen most építik ki az internetes kapcsolatot, mca KISÚJSZÁLLÁS. Az Arany Já nos Városi Könyvtár tulajdonába került a Juci Fotó hagyatékénak egy része. A régi fotóeszközöket a zenei könyvtárban tekinthetik meg az érdeklődők. A hatvanas és hetvenes évekbeli, jórészt csa­ládi fényképeken pedig aki felis­meri magát vagy szeretteit, el is viheti azokat, de SZOLNOK. A Gépipari, Közle­kedési Szakközép és Szakiskola Jendrassik György Tagintézmé­nyében kétnapos távoktatási ta­lálkozó kezdődött tegnap az or­szág négy középiskolája és a Gö­döllői Távoktatási Központ rész­vételével. A távoktatás keretében felnőtteket készítenek fel érettsé­gi vizsgára, s ezen a két napon az oktatással kapcsolatos problé­mákról tartanak megbeszélést a szakemberek, bgy TISZAFÜRED. A művelődési központban dr. Füvessy Anikó néprajzkutató nyitotta meg teg­nap a Bodnámé Földi Zita tanár­nő festményeiből összeállított ki­állítást. A Hordalékok — a cím az alkotónak a Tisza folyóhoz, a ti­szai tájhoz való kötődését is jelzi — elnevezésű tárlat március 26- tól április 6-ig tekinthető meg, 9 és 17 óra között, pm TISZAPÜSPÖKi. Folytatódik a római katolikus templom tataro­zása. Korábban már rendbe tették a tetőszerkezetet, és most a kül­ső-belső felújítás van soron, ami­be beletartozik az óra javítása is. Bár a pap meghalt a településen, ennek ellenére a település fontos­nak tartja 1726-ban épült templo­mát, és arra törekszenek, hogy új­ra legyen plébánosuk, akinek új paplakot szeretnének majdan épí­teni, ha szükséges lesz - mondta Polgár István polgármester, ta TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Kapó­sak a Zsanett Modell- és Táncstú­dió tagjai, hiszen jószerével az egyik helyről a másikra hívják a ti­zennégy csoport valamelyikét. A fellépők életkora is változó: a há­rom és fél évesektől kezdve a hu­szonhat évesekkel bezárólag. Fel­léptek már rengeteg helyen, így szerepeltek például az RTL Klub Delelőjében, Törökszentmikló- son, Szolnokon a Plaza állandó vendégei, s a debreceni autókiállí­táson. Legújabban szerepelnek a Budapesti Nemzetközi Vásáron, Rákóczifalván, illetve bemutatót tartanak ma Karcagon is, a „Nagy­kunság szépe” versenyen, dszm Hoffman Károly beleszeretett a természetbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom