Új Néplap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-27 / 73. szám
TÜKÖR 5. OLDAL í 1Ü HHH 2004. Március 27., szombat MEGYEI Sikeres szövetkezet Tiszaföldvár Nyereséges évet zárt tavaly a Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ, mely tegnap tartotta küldöttközgyűlését. A tanácskozáson többek között a tavalyi év beszámolóját és az idei terveket hallgatták meg a küldöttek.- Egy gondosan megalapozott terv alapján dolgozott a szövetkezetünk, a közel 2,2 milliárd forintos árbevétel mind a kétszáz munkatársunknak a közös eredménye - beszélt lapunknak a tavalyi esztendőről dr. Tóth József, a szövetkezet elnöke. - Különösen annak fényében siker ez az adat, hogy egyre több piaci szereplővel kell számolnunk működési területünkön. Az áfész több mint százmillió forintot fordított korszerűsítésre, ennek eredményeként 2003- ban a Öcsödön, Martfűn és új területként Kengyelen újított meg, illetve nyitott boltot.- A 2004-es évben is várhatók nehézségek, nőnek az üzemeltetés költségei. Ennek ellenére 2,3 milliárd forintos forgalmat várunk. Ezt segítheti elő az új cserkeszőlöi áruházunk, melyet május elején szeretnénk megnyitni. A továbblépés érdekében piacbővítésre törekszünk, remélhetőleg minél hamarabb sikerrel járnak az elképzeléseink - tette hozzá dr. Tóth József. pe Ingyenes marad a szabad strand Tiszafüred Több fontos napirendet tárgyalt tegnapi soron kívüli ülésén a város képviselö-testülete. A közvélemény érdeklődéssel várta a szabad strand bekerítéséről szóló előterjesztést, amit úgy fogadott el a testület, hogy a bekerítés után az idén még ingyenes lesz a fürdésszolgáltatás, míg a bekerítés csak egyes rendezvények belépőjegyes lebonyolítá- . sát teszi lehetővé. A képviselők támogatták a Knapper és Társa ápolási intézmény alapításáról szóló kérelmet, ami azt jelenti, hogy a város új, emelt szintű egészségügyi szolgáltatással gazdagodhat az idén. Döntés született az étkezési normákkal kapcsolatban, amelynek nyers- anyagárai inflációt követő módon (mintegy 6 százalék) növekednek, míg a szolgáltatások rezsikulcsait 46 százalékban határozták meg. A testület egyhangúlag támogatta azt a munkahelyteremtő pályázatot, amely a tiszavégi iskola átalakításával több mint 50 megváltozott munkaképességű dolgozónak biztosíthat munkát. A jelen lévők emellett döntöttek újabb munkahelyek teremtését segítő in- gatlan eladásáról is. _______ml Ma rkáns változások a jogban A rendezvényen megjelent az igazságügyi miniszter is Dr. Bárándy Péter igazságügyi miniszter is felszólalt a 2004- es Jászkun jogásznapon, amelynek témája hazánk közelgő európai uniós csatlakozása volt. szókból álló hallgatóságának, hogy a jog területén milyen változásokat hoz majd számunkra a csatlakozás. Mint mondta, a jogban markáns változások lesznek. Megváltozik a belső jog, és több jogszabály is életbe lép majd május 1-jei hatállyal. Példaként említette a jogi személyek büntetőjogi felelősségére vonatkozó szabályok bevezetését. Nagy változást jelent majd a hazai és a közösségi jog közötti viszony jellege. A csatlakozást követően ugyanis egyértelműen a közösségi jog lesz számunkra is a mérvadó, csakúgy, mint a többi tagállam esetében. Az elhangzottak _____Szolnok_____ A Magyar Jogászegylet megyei szervezete és a megyei bíróság által közösen létrehozott hagyományosan nívós szakmai nap helyszíne ezúttal is a megyeháza díszterme volt. Az előadók Magyarország európai uniós csatlakozásának jegyében fejtették ki gondolataikat. Dr. Náná- si Illés, a megyei bíróság elnökének és Tokár István, a megyei közgyűlés elnökének köszöntőjét követően első felszólalóként dr. Bárándy Péter igazságügyi miniszter arról beszélt a bírákból, ügyészekből, ügyvédekből és a közigazgatásban dolgozó jogászerint hatezer olyan rendelkezés van, aminek alkalmazása kötelezővé válik. Ezek egy része ugyan technikai jellegű, vannak azonban olyan normatív rendelkezések, amelyekhez feltétlenül alkalmazkodnunk kell. Más lesz például a bírói ítélkezés is - mondta. Érvényre kell juttatni az Európai Bíróság döntéseit, ítéleteit. A továbbiakban dr. Kiss László alkotmánybíró beszélt az Európai Unió Alkotmányáról, majd a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Lom- nici Zoltán tartott előadást A hazai bíróságok szerepe a közösségi jog alkalmazásában címmel. Dr. Fazekas Judit, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a jogharmonizációs feladatokról szólt hallgatóságának, végül dr. Sárközy Tamás professzor az európai gazdasági társaságokkal kapcsolatos előadását hallgathatták meg az érdeklődők.______hgy Juza is testvérváros lett Több mint két évtizedes, a távolság ellenére szoros és intenzív együttműködés után tegnap a polgármesterek aláírták a Juza és Szolnok közötti testvérvárosi szerződést. rosi kapcsolatban új területeket is föl lehetne fedezni, például a gazdaság területén. Ónodéra Kicsim, Juza polgár- mestere fölidézte a kapcsolatok fölvételének 21 évvel ezelőtti eseményeit, amelyeknek, még nem polgármesterként, részese volt. Együttműködésünk 21 éves - mondta —, tehát nagykorú, a szerződés aláírását akár házasságkötésnek is lehet tekinteni. A Magyarország és benne Szolnok iránti érdeklődés amolyan „magyar kór” lett Juzában, ez azonban olyan kór, amely nem káros, Szolnok A Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola Leánykórusának rövid műsora után Botka Lajosné, Szolnok polgármestere méltatta a szerződés aláírásának jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy ezt a kapcsolatot nem hivatalnokok szervezték, hanem maga a lakosság, művészeti csoportok, családok, magánszemélyek kezdeményezték és tartották fönn hosszú ideig. Az eddigi kapcsolatok jelentőségének méltatása mellett jelezte, hogy a testvérvánem kell, de nem is lehet belőle kigyógyulni. A két polgármester ezután ünnepélyesen aláírta a testvérvárosi szerződést. Üdvözölte a kapcsolatok magasabb szintre emelését Inagava Teruyoshi, Japán budapesti nagykövete, majd a polgármesterek ajándékokkal kedveskedtek egymásnak. Ónodéra Kicsiro egy ju- zai festőművész képét adta át, amit Botka Lajosné egy szalmából font szolnoki címerrel viszon- zott. A testvérvárosi szerződés aláírásának ünnepsége a Tisza Táncegyüttes műsorával és koccintással ért véget, a poharakba ez alkalommal Japánból hozott igazi szaké került. ___________ba Bí znak az idei termésben Jászberény A vetőgépek karbantartására is ügyelni kell FOTÓ: S. J. Veszteséggel zárta a múlt évet a Kossuth Mg. Rt., ami a katasztrofális időjárásra visszagondolva nem meglepő. A társaság vezetőit egyelőre optimistává teszi az idei évkezdet, a tavaszi munkák a megfelelő rendben zajlanak, ráadásul még eső is esett az őszi vetésekre. Mint azt Pesti Gyula elnök-vezérigazgatótól megtudtuk, már elvetettek 68 hektár tavaszi hagymát, 200 hektár fénymagot, 100 hektáron előkészítették a talajt a cukorrépának, s 550-600 hektár őszi vetésű búza megkapta a tavaszi fejtrágyát is. Összességében tehát nem állnak rosszul. Az elmúlt napok esőzései jótékony hatással voltak mind a most elvetett kultúrákra, mind pedig a már fejlődésnek indult őszi gabonára. A műtrágyát is a csapadék előtt tudták kiszórni. A tavalyi problémákat követően a jelenlegi helyzet némi biztatást jelent a termelők számára. BANKA CSABA Üzlet lehet a látogatásból Megyei információ Rendkívül sikeresnek nevezte egy angol küldöttség látogatását a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. A tárgyalások gazdasági kapcsolatokkal kecsegtetnek. Hugh Crooks, az angol nemzetközi mezőgazdasági és technológiai központ vezetője, Simon Fennelly, az Egyesült Királyság Kereskedelmi és Befektetési Intézet munkatársa, valamint Liptay- Wagner Sándor, a Brit Nagykövetség kereskedelemfejlesztési tanácsadója a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, dr. Szi- ráki András kalauzolásával számos jelentős tárgyalást folytatott a hét közepén. A szakembereknek az elnök bemutatta a kamarát, majd tárgyaltak többek között az agrárkamara vezetőjével, dr Deme Pállal és Radócz Zoltánnal. A szolnoki alpolgármester részletesen ismertette az ipari park és a logisztikai központ nyújtotta lehetőségeket. Ezt követően a vendégek ellátogattak több üzembe. Mint az elnök lapunknak elmondta, a látogatók rendkívül jó tapasztalatokat szereztek. Nagy megelégedettséggel nyugtázták, hogy a szakembereink jól felkészültek, a termelés mindenhol magas színvonalon, korszerű technológiával folyik és az uniós követelményeknek mindenki eleget tett. Elismerésüket fejezték ki a vezetők a kor követelményeinek megfelelő gondolkodásmódjáról, kreativitásáról. Dr. Sziráki András kifejtette, a látogatás eredményeként az Alcsi Rt. génbankja és hasonló angol partnerek között nagy valószínűséggel együttműködés alakul ki. Ugyancsak aktív érdeklődést tanúsítottak a vendégek a jelenleg felszámolás alatt levő Szolnoki Mezőgép iránt, és további anyagokat kértek, hogy angol befektetőket találhassanak. TÓTH ANDRÁS Fogy az idő... (Folytatás az 1. oldalról) De mindenkitől azt hallottam, hogy az igazán nagy roham jövő héten várható. Akkor pedig sokkal több időt kellene sorban állással töltenem. A negyvenhárom esztendős Kovács Gábor ugyancsak nem hagyta az utolsó pillanatra az adategyeztetést.- Bejöttem, mert nem tehettem mást. De őszintén szólva nem örülök, hogy ilyen dolgokkal rabolják az időmet. Semmilyen változás nem történt az adataimban, amióta megnyitottam a számlámat, akkor meg minek ez az egész? Ráadásul engem zavar az az eljárás, miszerint törvényileg rendelkeznek arról, hogy április elseje után megtagadhatják, hogy hozzájussak a saját pénzemhez. A megyeszékhely egy , másik pénzintézetében csak alig néhá- nyan várakoztak adategyeztetésre.- Valamikor e hónap elején kaptam az értesítést, hogy be kell jönnöm a betétszámlám miatt — mondta a huszonhat éves Tóth Laura. - Édesanyám már volt itt hasonló okból. Neki kedvező tapasztalatai voltak. Állítólag nagyon gyorsan végezhet a számlaazonosítással az ember. Remélem, nekem sem tart majd túl hosszú ideig. Azt viszont nem tudom, miért tették kötelezővé az adategyeztetést. Úgy emlékszem, a bankom írt valamit erről a tájékoztató levelében. Ám hogy pontosan mivel indokolták a dolog szükségességét, arra már nem emlékszem. MOLNÁR G. ATTILA Kiket ellenőriznek? (Folytatás az 1. oldalról) A személyi jövedelemadó-bevallások vizsgálatánál lényeges feladat a különféle kedvezmények, mentességek szabályszerűségének - idén kiemelten a Sulinet- program keretében történő vásárlásoknak és a lakáshitel-kamatkedvezmények érvényesítésének — az ellenőrzése. 2005-től lehetővé válik az, hogy magánszemélyek kérelmére - meghatározott feltételek fennállása esetén - az adóhatóság állapítsa meg személyi jövedelemadójukat. Az új eljárás alapja a jogszabályi előírásoknak megfelelő körű és tartalmú adatszolgáltatások megléte az adóhatóságnál, mely miatt az eddigieknél fokozottabb ellenőrzöttségre van szükség ezen a téren. Az ellenőrzési kötelezettségen túl a többi adózói körre vonatkozóan az adóhatóság egyrészt a véletlenszerűségen alapuló számítógépes, másrészt a célzott kiválasztást is alkalmazza. Ez utóbbi esetben egy-egy adózóról korábban beszerzett adóinformációk, közérdekű bejelentések, bevallások, kapott adatszolgáltatások, más adózókkal összefüggő vizsgálatok, korábbi adóellenőrzések tapasztalatai alapján fel kell mérnie az adóhatóságnak az egyes adózókban rejlő „adókockázatot’’. TÓTH ANDRÁS Néhány mondatban BESENYSZÖG. Két éve, a cél- támogatási pályázat elnyerése óta húzódik a szennyvízcsatorna-hálózat megvalósításának ügye. A beruházást jogorvoslat hátráltatja. Ha végre minden tisztázódik, akkor akár két hónapon belül is elkezdődhetnének a munkák - mondta Balogh Zoltán polgármester. Nagyon szeretnék, ha az összesen egymilli- árd forintos beruházás még az idén üzemkészen megvalósulna. A csatornahálózat a szolnoki tisztítóműhöz csatlakozna. TA JÁSZFÉNYSZARU. A Színjátszók Baráti Köre szervezésében mutatják be a Fortuna Együttes Bolhabál című előadását vasárnap délután öt órai kezdettel. A rendezvény egyben lezárja a Fortuna Együttes fennállásának 30 éves évfordulójáról megemlékező ünnepségsort is. bcs KUNHEGYES. Az elmúlt napok esőzése során a megyében átlagosan 35,6 mm csapadék hullott le. A legtöbb esőt (47,9 mm) Kunhegyesen mérték, a legkevesebbet (24,1 mm) Jászberényben. Az esőzések miatt a kunhe- gyesi, a cibakházi, a jászkiséri, a kisújszállási és a karcagi belvíz- védelmi kerületben kellett I. fokú belvízvédelmi készültséget elrendelni. Jelenleg a belvíz által borított terület 2500 hektár, és 13 szivattyútelep üzemel, ta KUNMADARAS. Elkészült a református iskola ebédlője. A Kálvin utcai ingatlan felújításával - melyhez anyagi segítséget a Tiszántúli Református Egyházkerület adott — a tanulók technikaszaktantermet és melegítőkonyhás étkezőt kaptak, de KUNSZENTMÁRTON. Népmeséi rajzpályázatot hirdetett a városi óvoda. A Tiszazug intézményeinek apróságai összesen 174 rajzot küldtek be, azokban feldolgozták kedvenc hőseiket, mesejeleneteiket. Az ötévesek között a helyi Kiss Mária kapta az első díjat, míg a hat-hétévesek rajzai közül az ugyancsak kunszentmártoni Ménesi Roland munkáját ítélte a legjobbnak a szakmai zsűri, pe RÁKÓCZIFALVA. Támogatja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a község és Tiszavárkony közötti révátkelő megépítését. Elsőként a tervezési költségek fedezésére kapott pénzt a település, 1,3 millió forintot fordíthat erre a célra az önkormányzat, pe SZOLNOK. A Fiumei Úti Általános Iskola tizedik alkalommal rendezte meg a megyei helyesíró versenyét a 3. és 4. évfolyamosok számára. A versenyen 67 kisdiák vett részt. A 3. évfolyamon első lett László Anitó (Kunszentmárton, Városi Általános Iskola, felkészítője: Vinczéné Papp Mária), második lett Nagy Anna (Törökszentmiklós, Bethlen Gábor Ál), harmadik helyezést ért el Lengyel Kincső (Szolnok, Fiumei Úti Ál) és Berta Zsófia (Kenderes, Általános Iskola). A 4. évfolyamon az első helyet szerezte meg megosztva Alekszi- ev Rita (Szolnok, Fiumei Úti Ál, felkészítője: Abonyiné Szalai Rozina) és Kiss Viktor (Szolnok, Belvárosi Ál, felkészítője: Korsós Ildikó), harmadik helyezett lett Majzik Máté (Szolnok, Széchenyi Körúti Ál), bgy SZOLNOK. E hét végén befejeződik az Éneklő Ifjúság Jász- Nagykun-Szolnok megyei hangversenysorozata. Tegnap a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában lépett pódiumra több általános iskolai énekkar, ma pedig a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola látja vendégül Szolnok, Jászberény, Tiszaföldvár, Jászapáti, Mezőtúr középiskoláinak kórusát. BA TISZABŐ. Csak a reményből nincs hiány a többségében romák lakta kistelepülésen - véli a polgármester. Szabó Béla érdeklődésünkre elmondta, a település vezetői idén is több beruházás tervét megfogalmazták, hogy mi valósul meg, az azonban nem tőlük függ. Hiszen szerettek volna már óvodát, utakat építeni. A pályázataik azonban nem nyertek támogatást, de az is megesett, hogy - halmozottan hátrányos helyzetű településként — a szükséges önerőt sem tudták előteremteni. TJ TISZAFÜRED. A térségi vállalkozásoknak, vállalkozóknak nyújthat hathatós segítséget az a pályázati siker, amelynek révén egy, heti 36 órában nyitva tartó információs központot (eMa- gyarország Pont) alakíthat ki az önkormányzat. Az 1 millió 50 ezer forintos pályázati segítséggel legkésőbb a nyár elején kezdheti el munkáját az Örvényi út 5. szám alatt az új információs szolgáltatás, pm TISZAVÁRKONY. Az önkormányzat az idei esztendőre tízmillió forint összegű folyószámlahitel felvételére kényszerült, amelynek kigazdálkodása rendkívül komoly intézkedéseket igényel. Ezért a képviselő-testület gazdálkodási szigorításról döntött, amelynek keretében például felülvizsgálják a szolgáltatási szerződéseket, mga