Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-27 / 276. szám
2003. November 27., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Kódex a választásokra Budapest Etikai kódex létrehozását kezdeményezi az SZDSZ az európai parlamenti választásokra. A szabaddemokraták azt szeretnék, hogy a kampány nyugodt, tisztességes keretek között folyjon. Az SZDSZ által kidolgozott etikai kódex az európai parlamenti képviselők választásának kampányára tiltaná például, hogy a jelöltet bűncselekménnyel vádolják a kampányidőszak alatt - mondta Demszky Gábor. Az SZDSZ EP-listavezetője közölte: a kódex szerint nem tartozik a hitelrontás fogalmi körébe a jelölt korábbi politikai előéletének, tevékenységének ismertetése. Díj az oktatás Budapest Kiosztotta a Kármán Tódor-díja- kat az Oktatási Minisztérium. Az elismerést azok a cégek, illetve magánszemélyek kapják, akik kiemelkedő tevékenységet végeznek a magyar oktatásért, kutatás- fejlesztésért és tudományos kutatásokért. Az idén négy cég és egy magánszemély részesült a díjban: az Alcoa Köfém Kft., az Audi Hungária Motor Kft., a Matáv PKI Feljesztési Távközlési Intézete, a Siemens Nemzeti Vállalat és Honti Pál békéscsabai vállalkozó. A díjazottak többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és ÁlA kódex tiltaná a nemzeti szimbólumok kisajátítását, továbbá azt, hogy a felek megzavarják egymás választási gyűléseit. A kódex aláírói azt is vállalnák, hogy az etikai szabálysértéseket maguk kivizsgálják és az elkövetőt felelősségre vonják; a jelöltek elhatárolódnak a köznyugalmat aláásó, törvénytelen megnyilvánulásoktól. Demszky Gábor közölte: a kódexet a Független Jogász Fórum 1990-es tervezete alapján dolgozták ki, és minden parlamenti párt elnökének elküldik. Kuncze Gábor pártelnök hangsúlyozta: az etikai kódexet azért állították össze, hogy az legyen a tárgyalási alap. ■ támogatóinak lamigazgatási Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem a Kodolányi János Főiskola és a Miskolci Egyetem támogatásáért kapták az elismerést. A cégek több tízmillió forinttal támogatták idén a felsőoktatást. A díjakat Medgyes Péter, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára adta át. Pakucs János, a díjakat odaítélő szakmai kuratórium elnöke azt mondta: a gazdasági szféra és a felsőoktatás együttműködése mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolat, hiszen az intézmények célja, hogy minél jobban képzett szakembereket bocsássanak útra a diploma után, a vállalatok pedig „felszippanthatják” a szakképzett munkaerőt. steiner Kevés pénzhez jó ötletek Balatonföldvár A jövő évi állami költségvetés szűk marokkal juttat pénzt az önkormányzatoknak. A jegyzőknek szerveztek háromnapos továbbképzést; s információkkal látták el őket, hogy miképp lehet biztonságosan gazdálkodni, sőt fejleszteni ebben a helyzetben. Somogy megye úttörő szerepet játszik a hivatalnokok képzésében: A jegyző mint vezető elnevezésű programjukat országosan akkreditálták. A mostani fejtágítón száznál is többen vettek részt, köztük vendégjegyzők is Zalából és Baranyából.- A 2004-es költségvetés kihívásaira akartuk felkészíteni a jegyzőket - mondta Hoffmanné Német Ildikó, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. - Arról beszélgettünk, hogy milyen lehetőségeik vannak a szolgáltatások ésszerűbb és hatékonyabb megszervezésére. Ágazatonként áttekintettük az ügyeket, s a résztvevők hasznos tanácsokat tudtak adni egymásnak is többek között az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás, a hulladékok kezelése és a temetők gondozása területén. Voltak, akik az állattartási rendelet betartatásával kínlódtak, másnak bankkártyával való visszaélés okozott gondot; most Balaton- földváron kibeszélték magukat, s így társaik nem kerülnek bajba, illetve könnyebben megoldják a problémákat. A jegyzők különösen érdekes jogeseteket elemeztek, s praktikus ötleteket nyertek a települési költségvetések elkészítéséhez. Információhoz jutottak arról is, hogy a közigazgatási reform területén a területfejlesztési intézményreform tart a legelőrébb. Somogybán sikeresen szorgalmazzák a többcélú önkormányzati társulások létrejöttét; például a tabi iskolát - ahova több településről járnak diákok - közösen finanszírozzák, czene attila Kivizsgálják a kórháztörvényt Értesülésünk szerint hamarosan döntést hoz az Alkotmány- bíróság a „kórház-privatizációs” törvényként elhíresült intézményi törvény ügyében. Mádl Ferenc köztársasági elnök arra vár választ, hogy minden esetben alá kell-e írnia az Országgyűlésnek megfontolásra visszautalt, majd „újratárgyalt” törvényt. A jogszabály felülvizsgálatát több párt és szervezet is kérte. ____Budapest____________h Az Alkotmánybíróság a folyamatban lévő ügyekről, köztük az intézményi törvényről semmilyen felvilágosítást nem ad. Annyit viszont megtud- m tunk, hogy a testület tagjait nem sürgeti határidő a döntés meghozatalában. Elképzelhető, hogy nem találnak kifogást az Országgyűlés által elfogadott jogszabályban, ám az is lehetséges, hogy részben vagy egészben vissza kell vonni a törvényt. A bíróság külön mérlegeli, hogy egy ilyen döntés azonnal, visszamenőlegesen vagy jövőbeni időponttól lépjen-e hatályba. Amennyiben törvényhozói mulasztást állapít meg a testület, akkor a jogszabályt újra kell tárgyalni a parlamentben. Kolláth György alkotmányjogász szerint a törvény „több sebből vérzik”, és alkotmányossági szempontból sem makulátlan. Egyetlen pozitívuma, hogy gátat vetett az ágazatban korábban elindult vadprivatizációnak, a haszonnal kecsegtető részlegek „kimazsolázásának”. Ugyanakkor az ominózus törvény megszületése óta egyetlen valóságos privatizáció sem történt - hangsúlyozta az alkotmányjogász. Ennek okát abban látja, hogy a jogszabály és a hozKét oldal, egy akarat A Fidesz elnöksége ma foglalkozik Orbán Viktor javaslatával, amely szerint a Fidesznek és híveinek is érdemes lenne támogatni a Munkáspárt kórház-privatizációval kapcsolatos aláírás-gyűjtési akcióját. Az aláírásokat a kórháztörvény megsemmisítésére irányuló népszavazás kiírásáért gyűjtik. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: mindenekelőtt meg kell várni az Alkotmánybíróság kórháztörvénnyel kapcsolatos döntését. Visszautasítás A Munkáspárt alelnöke visszauta- ' sítja Csáky András MDF-es képviselő bírálatát, amely szerint a kórháztörvénnyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezés célja az összes egészségügyi ellátás állami kereteken belül tartása, így a családorvosi szolgálat megszüntetése is. Vajnai Attila szerint a referendummal csak az állami és önkormányzati tulajdonban lévő intézmények privatizációját akarják megakadályozni. zá kapcsolódó kiszámíthatatlan politikai légkör elriaszt minden érdemi befektetőt. Pedig már Magyarországon is működnek jól prosperáló magánklinikák, amelyek mintájára külső tőkebevonással az önkormányzati intézmények is felvirágoztathatóak lennének. A szakember úgy véli: „gyönyörű gesztus a kormányzat részéről, hogy támogatott hitelt nyújt a magánosításban szerepet vállaló egészségügyi dolgozóknak. Ám ez nem más, mint a templom egerétől várni a lepusztult ágazat felvirágoztatását.” Kolláth György szerint felesleges lenne jóslásokba bocsátkozni az Alkotmánybíróság várható döntése ügyében, hiszen a taláros testületnek az alkotmányosság mellett a jogbiztonság felett is őrködnie kell. Németh zsuzsa Határidőre elhárulhat a baj A sérült elemek eltávolítása előtt indítanák a kettes blokkot Az orosz szakemberek határidőre, biztonságosan elvégzik a kárelhárítást a paksi atomerőműben - ígérte az elhárítást végző TVEL konzorcium alelnöke. Peter I. Lavernyuk azt mondta; a kettes blokk biztonságosan újraindítható a sérült fűtőelemek kiemelése előtt, most azt vizsgálják, kell-e ehhez sugármentesíteni a reaktort. Budapest - Paks Lezárult az üzemzavar körűimé nyeit vizsgáló, a helyzetet stabüi záló munkaszakasz, a szakemberek a jövő feladataira összpontosítanak. Az atomerőmű műszaki állapota, vezetése és szakemberei megfelelnek mindazon körülményeknek, amelyek a biztonságos üzemeltetéshez, a blokkok teljesítményének növeléséhez és az üzemidő meghosszabbításához szükségesek - mondta Kocsis István vezérigazgató a Paksi Atomerőmű Rt. sajtó- tájékoztatóján, Budapesten. Az üzemzavar elhárítására kiválasztott orosz TVEL konzorcium elnökhelyettese, Peter I. Lavernyuk elmondta: szakembereik nagy tapasztalattal rendelkeznek a fűtőanyag-sérüléssel járó balesetek felszámolásában, a paksi áprilisi üzemzavarnál súlyosabb eseteket is felszámoltak már.- Tisztában vagyunk a feladattal, szakembereink biztonságosan, határidőre befejezik a munkát - közölte. A TVEL december 16-ig átadja az elhárítási program műszaki-gazdasági leírását egyeztetésre a paksiaknak, majd megkezdődik az engedélyeztetés. Ezzel párhuzamosan folyik a szükséges kiegészítő berendezések, szerszámok gyártásának tervezése. Dimitrográdban elkészítik a tartály modelljét, hogy a gyakorlatban készíthessék fel a tényleges elhárítási munkában résztvevő orosz és paksi személyzetet. Az elnökhelyettes szerint a tisztítótartály és a benne lévő sérült kazetták nem akadályozzák a blokk újraindítását. Az orosz szakemberek elemzéseket végeznek, 2-es blokk hogy választ adjanak arra, szükség van-e a blokk primer köri rendszerének vegyszeres sugár- mentesítésére, vagy anélkül is visszaindítható a reaktor. - A sérült üzemanyag-kazetták eltávolítását terveink szerint 2004. decemberében végezzük el - mondta P. I. Lavernyuk. Emlékezetes, hogy Aszódi Attila miniszteri biztos kezdettől ellenzi a kettes blokk újraindítását mindaddig, amíg a sérült fűtőelemeket nem távolítják el. EUROPRESS Nyitott repülőtér, nyitott repülőgép Budapest A repülés technikai hátterét mutatta be a Malév Rt. a Ferihegyi repülőtéren. Az utasoktól elzárt területek nyíltak meg egyetlen napra, ahol betekintést engedtek a szerelés munkálataiba a karbanartó- hangárba, az oktatási központ technikai termébe, ahol épp egy sugárhajtómű belső felépítését tanulmányozhatták a meghívottak. A Malév ezúttal azt is bemutatta, hogyan készítenek fel egy repülőgépet a felszállásra (például a tankolás, az élelmiszer- és italkészlet feltöltése), amit szaknyelven kiszolgálásnak neveznek. ■ Déli pihenő a „turistaosztályon” Útra készen FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Hírek Vasútépítés Ahhoz, hogy hazánk behozza az uniós országokkal szembeni lemaradását, stabilizálni kell a vasutak pénzügyi helyzetét; ehhez a finanszírozási rendszer módosítása, teljesítményhez igazítása, áttekinthetővé tétele szükséges - mondta Csillag István gazdasági miniszter a Közép-Kelet-Európai Vasút című nemzetközi konferencián Budapesten, mti Csapatmozgás Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a NATO- csapatmozgásokkal összefüggő alkotmánymódosításról szóló javaslatot az Országgyűlés honvédelmi bizottsága. A javaslat szerint a jövőben a kormány engedélyezné a fegyveres erőknek az Észak-atlanti Tanács döntésén alapuló alkalmazását és a NATO döntésén alapuló egyéb csapatmozgásokat, mti Gyermekjólét Ma minden hetedik, nyolcadik gyermek veszélyeztetett, kétharmaduk a neveltetésükhöz szükséges anyagi feltételek hiánya miatt - mondta Gyurcsány Ferenc sportminiszter a magyarországi gyermekjogok helyzetéről az ENSZ számára készített kormányjelentés ismertetésekor. A jelentés a legfőbb hiányosságokat a gyermekjólét, az oktatás, a gyermekbántalmazás és a fiatalkorú bűnözés területén állapítja meg. mti Családok Az MDF keresztényszociális platformja szükségesnek tartja, hogy 13 évvel a demokratikus átalakulás után végre szociális értelemben is váljon valóra a rendszerváltozás - mondta Lévai Zoltán és Almássy Kornél. A platform két vezetője szerint a Medgyessy-kormány elmúlt másfél éves intézkedései alapvetően támadják a család intézményét, mti Adományok Halmozottan sérült gyerekek és idősek megsegítésére összegyűjtött adományokat adtak át Szombathelyen az Egészség- ügyi Gyermekotthon és Idősek Otthona lakóinak a Szent Vitus Alapítvány képviselői. Az alapítvány egy hordozható EKG- gépet, gyógyászati segédeszközöket és játékokat adott át. mh Kérdőívek A romák élettartama tíz-tizenöt évvel alacsonyabb, mint a nem romáké. Az Egészségügyi Minisztérium arra kíváncsi, hogy ennek hátterében az egészségügyi ellátással összefüggő okok állnak-e - nyilatkozta Göncz Kinga a romák egészségügyi ellátását firtató kérdőív kapcsán, mti A szint alatt A foglalkoztatás tartós növelését megalapozó összkor- mányzati intézkedéssorozatot javasol a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az erre vonatkozó koncepciót először társadalmi vitára bocsátják, majd a kormány elé terjesztik - közölte Burány Sándor. A tárcavezető szerint Magyarországon messze elmarad a foglalkoztatási szint az európai országok többségétől, mti Lemondás Lemondott a Matáv Rt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója - áll a társaság közleményében. A közlés szerint a lemondás azzal függ össze, hogy Csányi magánemberként telekommunikációs társaságba kíván rövid időn belül befektetni, ez a tevékenység pedig a jogszabályok és a Matáv alapszabálya szerint is összeegyeztethetetlen, mti ■