Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-15 / 266. szám
Szolgáltatás Rejtvény — Horoszkóp — Rádió- és tévéműsor 11. oldal Szikrázik az üllő A pécsi bordalfesztiválok nemzetközi kórusparádéján állandó szereplő a házigazda Pannon Volán Rt. Bartók Béla Férfikar, a Zengő együttes, a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, egy sztárvendég (többnyire) operaénekes - Kováts Kolos, Marczis Demeter is énekelt már itt klasszikus bordalokat, idén a siklósi származású Sólyom-Nagy Sándor volt a meghívott -, valamint a budapesti Berecz András előadóművész, a népművészet mestere. 0 így vélekedik a bordalfesztiválról:- Belvárosi gyerek vagyok, máig bennem él, amint anyám, a kunhegyesi lány énekel, mesél, két bottal táncol. Ezért is indultam neki a Székelyföldnek, Moldvának, s húsz éve gyűjtöm a dalokat, történeteket. Természetesen kedvelem a bort és a bordalt is, megjegyzem, utóbbiból hazánkban Somogy megye áll a legjobban, gyűjtésem kétharmada onnan származik, emellett az erdélyi és az alföldi régiók igyekeznek lépést tartani. Úgy tartják, a bort lassan kell inni, mert akkor érezni, ahogy az ízek egymásra rétegződnek. Nincs ez másképpen a bordalokkal sem, csak itt az emberi érzések kapcsolódnak egymásba, szerelem, barátság, öröm és bánat rajzolja meg az ember mindennapjait ezekben a történetekben. A bor és a dal elválaszthatatlanul összekapcsolódik, a bor az üllő, a muzsika a kalapács, s együtt szikrát vetnek, az érzelmek tengerét. Persze mindenképpen kell hozzá a Bartók kórus, melynek öröm a közelében lenni, és elmaradhatatlan a pécsi lakosság is, akik felkarolnak minden valamire való művészeti próbálkozást, legyen az színháztalálkozó, vagy bordalfesztivál. A borban és a bordalban is az A villánykövesdi Batthyány-pince fura látvány: szüretre készül itt az a kétszáznál több maskarás ember? Egy csapat kozákkucsmában, tölténytáras mellényben feszít, arrébb meg olasz hegyimentők téblábolnak. Egy szlovén úr bőrbe burkolt dézsát cipel, melyből huzal, meg valami mángorlóféle mered az égbe. Ördögbőgő ez, mondja a szomszédom, és az egy húrból és dobból álló hangszer már dübörög is, sajátos ütemet diktálva. A társaság meg egyszerre rákezd az In vino veritas rigmusra, de nem ám úgy borgőzösen trillázva, hanem mintha a templomban zengene az ének. Nem csoda, templom a Batthyány-pince is. A bornak fennkölt háza, hiszen a hatalmas kórust félszáz, ötven hektós borral teli hordó veszi körül, a 10 méter magas pinceboltozatnak pedig tökéletes az akusztikája. Fel is csendül sorban a finnek, az alánok, az angolok nótája, tucatnyi nemzet borissza dalnokának tárul öblös torka. Minden nép másként mulat, az angol visszafogottabb, az olasz mediterrán temperamentumban, hasonló vérmérséklettel, mint a magyar, a szlovén valahol a kettő között, de mindenképpen zeneszóval, a finn meg bár szőlőtőkét soha nem lát, megénekli mások borait. Belman nevű szerzőjük például a Tokajit is kottába öntötte, s bizony a magyar fülnek nem szól idegenül sem a dallam, sem a szöveg. Érkezett egy másik ősi rokon is az idén, Oszétiából az alánok, fényes karddal az oldalukon. Arrafelé ugyanis ez a férfiasság külső jele. A hagyományok egyébként a keletről jött karokat mindig sokkal jobban áthatják, az alánok közt például rendre a legidősebb kórustag a szólista, s van is tekintélye, addig senki nem ihat a poharából, amíg ő nem hör- pint egyet. Kicsiny a hordócska, éneklik a házigazda magyarok, Blum Jónosborász pedig a maga pincéjében rákontráz, idén az elmúlt évtizedek legjobb bora forr, tombolt a napsütés egész esztendőben, de lé alig lett, sok az üresen maradt tárolóedény. Mert a kórusok sorra járják a helyi borospincéket is, megkóstolva a mustot, az újbort, s közben dalolnak mindenütt a szépen szaporodó közönségnek. Blum Jánosnál az angol Cornwall tartomány válogatott bárdjai figyelték, miként érdemes a rosétól eljutni a Cabernet Sauvignon barrikolt változatáig. Nem akármilyen dalárda gusztálta itt a hegy levét, hiszen a szigetország kórushagyományai közismertek, ám a fesztiválra érkező csapat nem csupán egy jó kórus a nevesek közül, hanem a tartomány válogatottja.- A szőlő a Nap és a Föld örökös szerelmének gyümölcse, s kint a tőkével úgy kell bánni, mint a terhes nővel - számol be munkájáról a borász. - Figyelni minden mozdulatát, ápolni, simogatni, különben elvetél. A szüret a szülés, de ekkorra már otthon természetesen előkészítették a „bölcsőt”, a hordókat és a tiszta környezetet. A gyerek aztán csendben elvan egy darabig, de eljön az iskola, a fejtés ideje, az érettségin pedig kiderül, mire nevelték, vagyis amikor palackba kerül, megkapja a minősítést is. Mindezt a kimért angol feleségek csendes áhítattal hallgatták, de amint a férjek rázendítettek egy-egy tivornyázó nótára, maguk is poharat ragadtak, s időnként egy-egy szoprán hang is belekeveredett a vigalomba. A szemlélődő hazai vendég pedig a maga italát kortyolgatva fellelkesülve figyelte, hogy a hideg angolok arcát mindinkább megfesti a jóféle villányi, s hamar mosolyra fordultak a tekintetek.- Hogy honnan a bordalfesztivál gondolata? - kérdez vissza a rendezvény kitalálója és mindenese, Lakner Tamás, a Bartók kórus karnagya. - A nyolcvanas évek végétől rendszeresen járunk külföldi fesztiválokra, de mindenütt ugyanaz a koreográfia, eléneklünk négy-öt számot, aztán egyet közösen a többi fellépővel, majd megnézzük az adott város nevezetességeit és nyomás haza. Jó bulik ezek, de nincs különösebb hangulatuk. Ezért szerettünk volna valami tematikusabb, közvetlenebb dolgot kitalálni. Pécsett ekkortájt indították a Szőlő és a Bor Ünnepét, így szeptemberben minőségi borkimérések települtek sorba a Széchenyi térre, ám az emberek csak koccintgattak, senki nem mert hangoskodni. Nosza, gondoltam, csináljunk ide egy bordalfesztivált. Környezetemben mindenki óva intett tőle, mondván, hamar kifullad a repertoár, másrészt ez a műfaj a színpadon nem él meg, az asztal mellett szól igazán. Aztán kiderült hamar, hogy Mozarttól Schubertén át Kodályig jócskán akadnak bordalok. Ha pedig a folklórt is ideszámoljuk, akkor kimeríthetetlen a bor- dalutánpótlás. Márpedig megszólal itt mindkét változat, a gálán, a színházban ki-ki a műdalgyűjteményét intonálja, a pincékben, a téren pedig mulatósabbra fogják az előadást. Sőt, még az is belefér, hogy klasszikus kórusművekből templomi koncerteket is adnak a vendégek a Siklós-vilányi Borút településein. Az már csak hab a tortán, hogy a meghívottak egy éven át készülődnek erre az eseményre. Több kórusvezető jelezte már, hogy ennek köszönhetően fedezte fel nemzete népdalkincsének egy különleges szegletét, legutóbb például a németek döbbentek rá, hogy nem csak sramlizenére lehet emelni a poharat, igényesebb muzsikájuk is van ilyen célokra.- Tudni kell azt is, hogy kizárólag csak férfikarok jöhetnek a találkozóra - szól közbe az egyik kórustag. - Számos vita volt már ebből, női csapatok reklamáltak a megkülönböztetés miigazság att, de nincs mese, ez egy ilyen összejövetel. Jöhetnek az asszonyok nézelődni, hallgatózni, még a pincébe is beengedik őket, de csak a férfiak ereszthetik neki a hangjukat. Egyetlen kivétel volt eddig, pár esztendeje egy japán hölgyet nem lehetett visszautasítani. Mert ugyan a felkelő nap országában egyáltalán nincs borkultúra, de neki sikerült meggyőznie a szervezőket, hogy a szakét annál inkább meg- éneklik. Nincs itt verseny, csak afféle öröméneklés, a meghívottak is a Bartók férfikar külföldi barátaiból, ismerőseiből állnak, olyanokból, akikkel nemzetközi kórusfesztiválokon jöttek össze. Mindemellett ma már egymást ajánlják a külföldiek a pécsieknek, és többszörös a túljelentkezés. Aki egyszer járt itt, mind szeretne újra visszatérni, pedig csupa világjáró társaságról van szó.- Terebélyesedik a fesztivál, kezdi szétfeszíteni a kereteit - mondja Lakner Tamás. - A helybeliek alig várják már azt a pillanatot, amikor a közönség együtt énekelhet a téren, vagy éppen a színházban a kórusokkal. A pincebulik igen népszerűek, a gálát többször is megismételhetnék telt ház előtt, a háromnapos program már rövidnek tűnik. Ugyanakkor egyre több vendéget vonz Baranyába a találkozó híre, a németek, osztrákok buszos turistautakat szerveznek az eseményre, de a karok is többnyire saját közönséggel érkeznek, másrészt elviszik a hírét szerte a világban a villányi boroknak, a pécsi csodáknak. Farkas Ferenc zeneszerző még itt járt az első pécsi bordalfesztiválon és akkor boldogan összegezte a látottakat: - így kell a zenéhez közelítem. Óriási ajándék ez, nem a színpadon szenvednek az előadók, természetes közegben szólal meg a dal és minden arcon csak az örömöt látni. MÉSZÁROS B. ENDRE Nemzetközi nótaszc Egy műalkotás az ember lelkében kel életre, s ez történik a borral is, tehát különleges művészi produktum az, amikor a hegy levét megénekeljük. Pécsett Európa és a világ kórusai immár tizedik esztendeje találkoznak, hogy szüret idején bordalokat szólaltassanak meg. Az évek során négy földrész 28 országának 50 együttesével háromezer dalnok jött el Baranyába, idén tucatnyi kórus mulatozott Villányban és Pécsett a közönséggel. Ezúttal kontinentális parti volt, finnek, alánok, szlovének, olaszok, angolok voltak a meghívottak. A férfikórusok daloltak pincékben, színházban, templomokban, a bordaloktól a klasszikus énekekig széles volt a repertoár, s mindenütt hatalmas a siker. Ezt a találkozót ma már minden valamire való kórus számontartja a földgolyón, mert négy évente világfesztivállá bővül az összejövetel. Az elhangzó dalok legszebbjeiből eddig két CD is készült, így az egész ország együtt vigadhat a kiváló énekesekkel.- A hordók közt vigadni egy kupa itókával a kézben, nincs ennél inspirálóbb az énekesnek, mondja a bordalfesztivál egyik házigazdája a pécsi Bartók Béla Férfikarból, abból a csapatból, amelyik tíz esztendeje rendre megszervezi a nemzetközi találkozót- állítja Blum János borász.
