Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-28 / 149. szám
TŰK Ö R 3. OLDAL Hm 2003. Június 28., szombat HAZAI Fejhullás a Pannonplast miatt Leváltották az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezérét Budapest Otthont teremtő összefogás Európai példa idegen gyermekek fogadására Lamperth Mónika belügyminiszter és Mádl Ferenc köztársasági elnök a megnyitó előtt fotó: békés megyei hírlap/lehoczky péter Egy ország szellemi és lelki állapotát, a területén érvényesülő jogbiztonságot azon is le lehet mérni, hogyan bánik azokkal, akik azért jöttek oda, mert saját hazájukban nem maradhattak. A gyermek menekültek a legkiszolgáltatottabbak - fogalmazott Mádl Ferenc köztársasági elnök a tegnap felavatott békéscsabai Kísérő Nélküli Gyermekek Otthonának avatóján. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter azonnali hatállyal felmentette pozíciójából Bitvai Miklóst, az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezérigazgatóját. A leváltott helyére Csillag István Tímár Józsefet nevezte ki, aki eddig a minisztérium felügyelete alá tartozó Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. igazgatója volt. Június 16-én reggel Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét baseballütőkkel brutálisan megverték. A fej- és kézsérülésekkel megoperált Szász még a kórházban azt mondta: megtámadása valószínűleg a Pannonplast- jelentéssel függ össze, amit másnap akart nyilvánosságra hozni. Az ominózus jelentést közzétették; ebben a PSZÁF megállapította, a Britton Kft. és a Pevdi Kft. egy állami cég segítségével - ez az Autópálya-kezelő Rt. (ÁAK) volt - a szabályok megkerülésével szerzett tulajdonrészt a Pannonplast Rt.-ben. A két kft. szavazati jogát felfüggesztették és 6, illetve 5,5 millió forintos pénzbírságot róttak ki rájuk. Az ÁAK-nak 375 millió forintja volt a cégek jogosulatlan részvényvásárlásában. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. Kiderült, hogy Bitvai tavaly novemberben egy befektetési szolgáltatónál, a K&H Equitesnél helyezte el az ÁAK szabadon felhasználható pénzét. Bodnár Zoltán, az ÁAK Rt. igazgatóságának elnöke szerint a brókercég a szerződést megszegve az ÁAK Rt. tudta és jóváhagyása nélkül saját céljainak megfelelően használta fel a pénzt, Budapest Nem osztja a fuvarozók aggodalmát Kuncze Gábor annak kapcsán, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van területükön a 7,5 tonnánál nagyobb gépjárművek áthaladását megtiltatni. A számítások szerint 27 százalékkal nőtt meg az autópályamatricát használók száma, amióta bevezették a négynapos matricát - mondta Kuncze Gábor. A pártelnök közölte azt is, hogy ezzel egyenes arányban csökkent az átmenő forgalom az autópályák mentén fekvő településeken. Nem igazolódott be, hogy az új rendszer bevezetése 4-600 millió forintos bevételkiesést okozhat a költségvetésnek, ugyanis ez a szám nem éri el a Titkos jelentés Az országos rendőrfőkapitány megküldte a Szász Károly ellen elkövetett bűncselekmény nyomozásáról készült jelentést a belügyminiszternek, aki azt továbbította a miniszterelnöknek. A dokumentum tartalmazza az eddigi nyomozati cselekményeket. A jelentés nem nyilvános, mert azt a belügyminiszter és a kormányfő számára készítették. A BRFK folytatja a nyomozást. így kerülhetett a két magáncég részvényvásárlási ügyletébe. A GKM szerint Bitvai nem járt el a vezető tisztségviselőtől elvárható fokozott gondossággal, és így súlyosan veszélyeztette a társaság érdekeit. Csillag István arra kérte a ÁAK Rt. igazgatóságát: forduljon a PSZÁF-hez annak megállapításáért, hogy a K&H Euqites törvényesen járt-e el, és a vizsgálat eredménye alapján döntsön, hogy kezdeményezi-e a büntetőjogi felelősségre vonást.- Bitvai Miklós leváltása a kormány beismerése, hogy közpénz gazdagította egyes magánemberek bankszámláját, a felmentéssel pedig beáldozták az első gyalogot - reagált a leváltásra Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőhelyettese. A politikus a Fidesz további kérdéseire is választ vár a kabinettől a Pannonplast-ügy- ben: kik húztak hasznot mindebből, kinek a magánvagyona gyarapodott, profitáltak-e ebből Med- gyessy Péter miniszterelnök pénzügyi körei. Hozzátette: az is nagy kérdés, hogy ezek után a kor- mánypár-tok meddig akadályozzák még a Pannonplast-ügy kapcsán az országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását. FARKAS MELINDA Békéscsaba Az emberi méltóság érvényesülése nagyban függ attól, hogy az ember szociális biztonságban érezheti magát vagy sem. Ez pedig nem csupán élelmet, szállást, egyáltalán, fizikai védelmet jelent, hanem az egyéni kibontakoztatás segítését is. Komoly, nehéz feladat a tőlünk távoli kultúrákból érkezett, nyelvünket nem beszélő, szokásainkat, jogrendJúliusban drágul a gyógyfürdő Budapest Az elmúlt évben több mint 318 ezer páciensnek írtak fel orvosi vényre tb-támogatott gyógyfürdőkezelést - tájékoztatta az Europresst Okolicsny Emília, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megbízott főosztályvezetője. Egy-egy betegnek legfeljebb évente kétszer fizeti a társadalombiztosítás a gyógyfürdőkezelés árának 85 százalékát. A fennmaradó 15 százalék térítési díjként a beteget terheli. Kivételt képeznek a közgyógyellátottak, akiknek ingyenes a felírt kezelés. A főosztályvezető szerint a támogatás százalékos aránya nem változik, de a növekvő árak mellett növekedik az OEP és a beteg által fizetett összeg. Az áremelészerünket nem ismerő kiskorúak fogadása. Nekünk mégis segítenünk kell, mert előírják menedékjogi törvényeink, nemzetközi egyezményeink - fogalmazott a köztársasági elnök. A példa jelzi: a hatóságok most ennek az intézménynek a falain belül is sokat tesznek ennek érvényesüléséért, mint ahogyan számos nemzetközi intézmény is segít, beleértve a civil és az egyházi szervezetek együttműködését. sek fürdőnként és szezonálisan is eltérőek. Az üzemeltetők a tb-támogatás emelése fejében önmérsékletet vállaltak: nem szednek egyéb jogcímen kiegészítő díjakat a betegektől. Kezelést a reumatológus, a fizioterápiás, az ortopéd, és a mozgásszervi rehabilitációs szakorvosok írhatnak fel tbA most átadott otthont közösen az Oltalom karitatív egyesület és a Belügyminisztérium működteti, helyi önkormányzati segítséggel. Lamperth Mónika kiemelte beszédében, hogy hazánk az otthon megnyitásával jelentős lépést tesz a kísérő nélküli kiskorúak oltalmára vonatkozó nemzetközi kötelezettségének teljesítésében. - Ennek az otthonnak a létrejötte találkozik azon értékrenddel, amely fontos, vagyis hogy a bármilyen okból hozzánk került gyerekek olyan körülmények közé kerüljenek, ahol segítenek nekik a beilleszkedésben, útravalót kapnak a teljes emberi élethez - mondta a belügyminiszter. Fábián istván támogatással. Az OEP összesen 116 gyógyfürdővel kötött szerződést a támogatott betegellátásra. A szolgáltatókat az egészségügyi intézményekhez hasonlóan rendszeresen ellenőrzik, főként azért, hogy az orvos által felírt kezeléseket teljes körűen megkapják-e a betegek. NÉMETH ZSUZSA GYÓGYFÜRDŐK TB-TÁMOGATÁSA; 2000. év 3,1 milliárd Ft 2001. év 3,9 milliárd Ft 2002. év 4,2 milliárd Ft 2003. év 5,4 milliárd Ft Hírek Paksi vizsgálat Ha a felelősség megállapítása segíti a biztonság fenntartását a paksi atomerőmű üzemzavara következményeinek elhárításakor, akkor ez sem fog elmarad- 'ni - mondta Csillag István gazdasági miniszter, az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) elnöke. Hozzátette: a bizottság személyi kérdésekről nem döntött a pénteki ülésen, s ő csak javaslatot tehet ezzel kapcsolatban. MTI Mentelmi bizottság Nem kezdeményezi az összeférhetetlenségi eljárás megindí- ■ tását Magyar Bálint oktatási miniszterrel, SZDSZ-es képviselővel szemben az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke. Géczi József Alajos (MSZP) szerint semmi nem támasztja alá, hogy Magyar Bálint bizalmasan szerzett információt az államilag támogatott kedvezményes lakáshitelek felső határának csökkenéséről. A Szövetség közölte: ragaszkodik a vizsgálathoz, és a miniszterelnökhöz fordul az ügyben, europress Kényszervállalkozás A munkavállalói oldal megdöbbent, hogy a szaktárca féléves moratóriumot adott a kényszer- vállalkozókat foglalkoztató cégeknek, miután a munkaügyi ellenőröket arra utasítja, hogy július elseje után lehetőleg kerüljék a munkaügyi bírság kiszabását - mondta Wittich Tamás, az oldal soros elnöke az Országos Érdekegyeztető Tanács-(ÓÉT) pénteki plenáris ülésén. Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium államtitkára közölte: a minisztérium nem utasítást, hanem útmutatót adott ki az ellenőrzés egységes gyakorlatáról, Ebben az szerepel, hogy első alkalommal, határidő kitűzésével hívják fel a figyelmet a jogsértés megszüntetésére, mti Nyugdíjasüdülés A nyugdíjasok július elsejétől igényelhetik a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 30 ezer forint értékű üdülési csekkjeit. Azok kaphatják, akik az idén még nem részesültek üdülési csekk-támogatásban, mti Kell a nyúl A magyarországi feldolgozó üzemek továbbra is számítanak a háztáji gazdaságokban megtermelt „szedett” nyúlra. Az uniós tagsággal várhatóan szigorodó minőségi és átvételi feltételeknek való megfelelés érdekében a Nyúl Terméktanács a jövőben is mindent megtesz - közölte Perjési László ügyvezető, egy korábban megjelent írásunkkal kapcsolatban, europress A TÁMOGATÁS 2003. ÉVI BŐVÜLÉSE; termál gyógymedence 22 százalék termál kádfürdő • 18 százalék iszappakolás, iszapfürdő 20 százalék súlyfürdő 18 százalék szénsavas fürdő 18 százalék orvosi gyógymasszázs 20 százalék víz alatti vízsugármasszázs 22 százalék víz alatti csoportos gyógytorna komplex gyógyfürdő ellátás 20 százalék 22 százalék csoportos qyógyúszás 18 év alatt 35 százalék A hivatalos kihirdetés időpontjától függően várhatóan július 15-től átlagosan 20,9 százalékkal emelkednek a gyógyfürdői szolgáltatások díjai. A társadalombiztosítási támogatás 20 százalékos növelése mellett a betegek térítési díja is átlagosan 20 százalékkal lesz több. A pártok megítélése a keleti országrészben A Szonda Ipsos által végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint Kelet-Magyaror- szágon a két nagy párt népszerűsége közel azonos, biztos szavazóinak nagyobb aránya miatt azonban az MSZP most is jobb esélyekkel vághatna neki a választásnak. Országos szinten a szocialista párt az összes megkérdezett 32 százaléka számára rokonszenves, a Fideszről pedig 30 százalékuk nyüatkozott pozitívan, s ez azt jelenti, hogy a szocialisták szimpa- tizánsi köre jelenleg 3 százalékkal szűkebb, a Fideszé pedig ugyanennyivel bővebb, mint egy hónappal ezelőtt. A keleti országrészben lakó megkérdezettek igen hasonlóan válaszoltak, így az MSZP itt keleten is a felnőttek 32 százaléka számára, míg a Fidesz 29 százalékuk számára rokonszenves. Ez országos szinten azt jelenti, hogy a kormányzó szocialisták népszerűségi többlete mára minimálisra zsugorodott (a Fidesszel szemben fennálló, ma 2 százaléknyi többlet a tél első felében még 10 százaléknál is nagyobb volt), s itt a keleti országrészben is hasonlóak az elmozdulások: a múlt év utolsó hónapjaiban fennálló 10-17 százalékos MSZP-előny ma mindössze 3 százalékos. Az MSZP ennek ellenére ma is jó esélyekkel indulhatna a választáson. Szimpatizánsi körében (mint általában) most is nagyobb a biztos szavazók aránya, mint a közelmúltban pártszövetséggé alakult jobboldali vetélytársáé- ban, így, amennyiben most vasár-60 ■ -50 - “40 A kérdezés ideje: 2003. június 5-15. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó kelet-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 740 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. II keleti országrész az ország egésze 2003. JUNIUS "30 - “20 ”10 0000 09 : 30 MSZP Fidesz SZDSZ MDF MIÉP Centrum Egyéb bizonytalan, párt nem szavazna szinten, mint itt keleten a szavazatok 42 százalékára számíthatna. A választók jól érzékelik a kormányzó szocialisták domináns pozícióját. A felnőtt lakosság négytizede (országosan és a keleti országrészben is 42 százaléka) gondolja úgy, hogy amennyiben most tartanánk a parlamenti választást, azt ismét az MSZP nyerné meg, míg háromtizede szerint most már a Fideszé lenne a győzelem. A kisebb pártok erőviszonyait, pontosabban mellőzöttségét illetően nem érzékelhetők változások. Rokonszenvtáboruk a felnőtt lakosság 1-3 százalékát teszi ki, biztos szavazóik aránya általában 1-2 százalékos. Ennél jobbat, 3-5 százalékos biztos szavazatarányt csupán az SZDSZ-nek sikerül elérnie rendszeresen. ■ nap kerülne sor a parlamenti választásra, országos szinten, és a keleti megyékben is megközelítőleg a leadott szavazatok felét megszerezné. (Országosan 49%, keleten 51%.) A Fidesz úgy országos Sikeres az új matrica 200 millió forintot - mondta a politikus. Az adatok szerint csütörtökig a négynapos és a Dl típusú tíznapos matricából az elmúlt két hétben több mint 223 ezret adtak el, míg a bevezetés előtti két hétben csupán 175 ezret. Az üzemeltető Nemzeti Autópályakezelő Rt. az új matricák eladásával 162 millió forinttal lett gazdagabb. A SZDSZ elnöke szerint meg kéne fontolni, hogy ne csak szezonálisan, hanem egész évben legyen matrica. Az Europress kérdésére Kun- cze Gábor úgy reagált: az éves bérlet a fuvarozók összköltségének csupán egy százaléka, ezért nem osztja a fuvarosok azon aggodalmát, hogy a teherautók autópályára kényszerítésével tönkremennek. Az autópályák azért épültek, hogy használják őket fűzte hozzá. BARANYA RÓBERT