Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-06 / 31. szám

9 2003. Február 6., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL M E GYE ÁGOTHA MARGIT KIÁLLÍTÁSA. A művésztelep galériájában tegnap az itt dolgozó művészek mun­kásságát bemutató sorozat keretében megnyílt Ágotha Margit Munkácsy-díjas grafikusművész kiállítá­sa. A kiállított grafikák zöme illusztráció, illetve irodalmi művek, főleg Babits Mihály műveinek inspi­rációjából született, de Ady, Kosztolányi, Voltaire is szerepel az ihletadók között. A tárlatot Verebes György grafikus-festőművész rendhagyó módon nyitotta meg, egy ismeretlen tisztelőnek Ágotha Mar­githoz írott költői hangú levelének felolvasásával. Képünkön: beszélgetés a megnyitó előtt, balról jobb- ra Meggyes László, Fazekas Magdolna festőművész és Ágotha Margit. _____________________fotó= m.j. Kr itikus helyzet az utakon Sorokban TÖBB MUNKAHELY. Az el következőkben Magyarország keleti megyéiben jóval több munkahely jön létre, mint az ország nyugati felében. A cé­gek beruházásaik jelentős ré­szét ezen a területen valósítják meg — derült ki egyebek mel­lett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtit­kára, Szalay Gábor keddi parla­menti felszólalásából. Az ál­lamtitkár Gedei József, a Felső- Jászság országgyűlési képvise­lőjének a munkaerőpiac ten­denciáira irányuló kérdésére válaszolva fogalmazott így. Hozzátette: megyénk bekerült a hét leghátrányosabb hazai térség közé, ezzel több fejlesz­tési támogatás érkezhet sző­kébb hazánkba, mint koráb­ban. BCS BÉKE VAGY HÁBORÚ? Le mondásra szólította fel Med- gyessy Péter miniszterelnököt a Munkáspárt szolnoki szerveze­te. A párt úgy véli, hogy a kor­mányfőnek nem lett volna sza­bad aláírni az USA iraki agresz- szióját támogató levelet, mert a magyar polgárok nagyobb ré­sze ellenzi a háborút. A Mun­káspárt véleménye szerint a háború csupán Amerika érde­keit szolgálná, hiszen egyetlen célja az olajban gazdag, straté­giai területek megszerzése. Ép­pen ezért az elsők között csat­lakozott a párt a „Civilek a bé­kéért” mozgalomhoz. Nagy Endre, a párt szolnoki elnöksé­gének tagja sajnálatosnak érté­kelte, hogy a szervezet de­monstrációját - melyhez ha­sonlót február 15-én Európa számos nagyvárosában tarta­nak - Budapesten először be­tiltották és csak közfelháboro­dás hatására engedélyezték, tj (Folytatás az 1. oldalról) A mellékutak állapota még ennél is siralmasabb volt. Bár a köz­utak tisztítására tegnap már 58 munkagépet vetettek be, közel tucatnyi mellékút vált tegnap jár­hatatlanná. így többek között a jászsági településeket, valamint a Kunhegyest Abádszalókkal és a Tiszaszentimrét Tiszaderzzsel összekötő utakon vált reményte­lenné a közlekedés. A MÁVINFORM közleménye szerint a havazás és a viharos szél miatt országszerte késtek a vonatok. A Budapest-Cegléd- Szolnok és a Budapest-Újszász- Szolnok vonalakon 15-20 perces késések voltak, mert Cegléden és Szolnokon nehezen tudták a vál­tókat átállítani. Tegnap 14 órától 60 rendkívüli hómunkást terveztek fölvenni Szolnok közterületeinek, gyalog- átkelőhelyeinek, buszmegálló­A lakossági bejelentések és a se­gélykérések fogadására a követ­kező ügyeleti telefonszámok mű­ködnek a polgármesteri hivatal­ban: nappal, munkaidőben: 503- 499; éjszaka, munkaidőn túl: 503- 432. A Rethmann Rt telephelyén működő ügyelet telefonszáma: 511-429 és 511-450. A Katasztró­favédelmi Igazgatóság ügyelete: 420-114. inak tisztítására. A munkásokat a Rethmann József Attila úti telep­helyére várták, a munka koordi­nálását is a Rethmann Rt szak­emberei végezték. A szolnoki oktatási intézmé­nyekbe vidékről bejáró diákok­nak a mai napon egyéni szülői el­bírálás és a szülők írásos igazolá­sa alapján nem kell részt venniük a tanításon. Az iskola a fentiek alapján igazoltnak tekinti a hi­ányzást. A szolnoki önkormányzat, te­kintettel a kialakult rendkívüli időjárásra, folyamatosan kapcso­latot tart és együttműködik a ka­tasztrófa-elhárítással, a rendőr- séggel és a mentőkkel, h. gy- b. a. Több jövedelem a termelőknek (Folytatás az 1. oldalról) Ezt az idei nemzeti támogatás­ban is bevezetik, éppen azért, hogy a tejtermelésből fakadó ki­esésüket a termelők kompenzál­hassák. Az ültetvénytelepítők 50 százalékos támogatást kaphatnak 60 millió forintig. Komoly pénze­ket szánnak a gabonatárolók kor­szerűsítésére, valamint az élelmi­szerfeldolgozó kis- és középüze­meknek is. A tejtermelés frontján kriükus változásokat kénytelenek beve­zetni. Az érintettekkel most ül­nek le egyeztetni, hogy mielőbb elinduljon a tejtermelés visszafo­gása. Ezt nagyon komolyan kell venni, mert csak így lehet fenn­tartani a jövedelemszintet. 2004- ben viszont teljesen ki kell hasz­nálni a kvótákat. Az állam meg­vásárolja a kvótákat, ha el akar­ják azt adni. A sertés termékpályával kap­csolatban elmondta, született egy egyezség, a PM is aláírta a szüksé­ges rendeleteket. Arra számíta­nak, hogy a legkésőbb jövő hét elejére visszaállnak az árak a múlt év végi árszintre. Elhangzott, hogy új jogsza­bályként a közeljövőben új ter­melői nyilvántartást vezetnek be. Benedek Fiilöp címzetes állam­titkár, a Nemzeti Földalapkezelő szervezet elnöke kifejtette: a szer­vezet egyik legfontosabb feladata a birtokrendezés előmozdítása, il­letve a földterület elaprózódásá­nak megakadályozása. Ezért indí­totta el többek között a földet életjáradékért programot és szor­galmazza a helyi birtokhasznosí­tási bizottságok mielőbbi létrejöt­tét. Megemlítette, hogy működé­sükkel biztosítható a nagy nem­zeti programokhoz szükséges a földterületek igénybevétele. Ilyen például a Tisza mentén a 32 árví­zi öblözet kialakításához szüksé­ges terület biztosítása. Bonyolítják a helyzetet a rész­aránytulajdonok. Eddig 70 ezer hektárt ajánlottak fel az NFA-nak. Az eddig feldolgozott, 45 ezer hektárt érintő 35 ezer (!) felaján­lás adatai alapján a földterületek 20 százaléka alkalmas lesz felvá­sárlásra, 5-10 százalékban arany­korona értékben ajánlottak fel, 10-15 százalék vitatott, a terület 40-45 százaléka pedig részarány­tulajdonosi felajánlás. Az első pá­lyázat keretében ezeket nem tud­ják megvásárolni, mert hiányzik hozzá a jogszabályi háttér, de a következő, vélhetően májusban meghirdetett pályázathoz olyan előterjesztést kívánnak tenni, hogy a részaránytulajdon kisebb (1-3 hektár) összecsoportosításá- val már lehetővé válik az életjára­dékra váltás. ' Benedek Fülöp felhívta a fi­gyelmet az ügyben érintett az FVM-hivatalokra, a földhivatalok­ra és az NFA megyei irodáira; ahol lehet bővebb felvilágosítást kapni. Az első elbírálásokra már­cius 25-27-e táján lehet számítani. A fórumon előadást tartott dr. Szanyi Tibor is, aki az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgya­lások eredményeiről tájékoztatta a fórum résztvevőit. TÓTH ANDRÁS VÉLEMÉNY Hivatalos tájékoztatás Dühödt hangú olvasói levelet kaptunk a minap. A levélíró a szemünkre hányta, hogy félrevezet­tük, amikor a havazás okozta megnehezült üt­és közlekedési viszonyokról írtunk. Cikkünk szerint ugyanis az autóbuszok mindössze öt-tíz percet késnek, ő pedig másokkal együtt fél órá­nál is többet fagyoskodott a megállóban, mikorra a menetrend- szerű járat végre megérkezett. Autóspanasz is eljutott hozzánk. Mi arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy az utakat rendesen keze­lik, azok a sózástól latyakosak, hókásásak, de jól járhatók. Ezzel szemben több autós arra esküdött, hogy hókotrót aznap még csak nem is látott és az utak — lényeges különbség — jégbordásak vol­tak, ezért csak lépésben lehetett hajtani. Folyamatosan tisztítják a parkolókat - jelentettük, miután fel­világosítást kértünk az illetékes cég nyilatkozatra illetékesétől. Aztán mi is tapasztaltuk: Az illetékes nem ismeri a valós helyzetet vagy lódít. a parkolók tisztításával a kutya sem törődött, az autósok maguk törtek he­lyet autójuknak a friss hóban. Abban viszont nem tévedtünk, hogy a jegy nélküli parkolás most büntetlen ma­rad - talán mintegy ellenszolgáltatásként az autósoknak a tisztí- tatlan parkolókért. A vonatok néhány perc eltéréssel tartani tud­ják a menetrendet, biztonsággal lehet rájuk számítani — hangzott a tájékoztatás. Aki elhitte, pórul járt. Órákat várakozott a vasútál­lomáson, vagy ücsörgött a veszteglő vonaton. A hivatalos tájékoztatás és a tapasztalatok nagy különbségére kétféle magyarázat lehet. Az egyik, hogy az illetékes nem ismeri a valós helyzetet. A megoldás egyszerű: meg kell vele ismertetni! A másik lehetséges ok, hogy a mundér becsületének védelmében a tájékoztatást adó tudatosan lódít. Ez már nagyobb baj! Nem hinnénk azonban, hogy sokáig és sokan a sajtót tennék felelőssé azért, ha az illetékes állításával szemben tisztítatlanok az utak, a parkolók, ha késnek a buszok, meg a vonatok. Mi sem vagyunk persze vétlenek: még feltétel nélkül hiszünk a hivatalos tájékoz­tatásoknak! Megújult ügyfélszolgálat (Folytatás az 1. oldalról) Az elnök elmondta, hogy az el­lenőrzési irányelvek nyilvános­ságra hozatala azért jó, mert ez­zel megelőző hatást érhetnek el. Hangsúlyozta: ha minden adózói csoportnak számítani kell arra, hogy az adóhivatal időről időre megjelenik nála, akkor ez na­gyon sokakat arra késztethet, hogy helyesebben adózzanak, másrészt visszatarthat bizonyos cselekményektől. Példaként em­lítette a fiktívszámla-kibocsátá- sok jelentős csökkenését.- Amikor arról beszélünk, hogy szolgáltatást nyújtunk az adózóknak, akkor az jelent egy közvetlen kapcsolatot, de a társa­dalom egészének tartozunk az­zal, hogy az adórendszert mű­ködtetjük. Ha kell, ellenőrzéssel, és azzal, hogy belekényszerítjük a helyes adózásba azokat, akik ez alól ki akarnak kerülni. Tu­dom, ebben van még tenniva­lónk, de biztos vagyok benne, hogy az adóhivatal 15 éves mű­ködése során hatalmasat léptünk előre - fejtette ki az elnök. Tamásné Czinege Csilla, az APEH megyei igazgatója az új, valóban gyönyörűen kialakított ügyfélszolgálat átadása kapcsán elmondta, a kibővített ügyféltér­ben az országosan 10 éve első­ként itt bevezetett ügyfélhívó mellett újabb elsőséggel rukkol­tak elő. Ez pedig az internetes bevalláskitöltés lehetősége. Az internetes kuckón túl helyet ka­pott egy gyorsügyfélszolgálati munkahely, amiből szintén nem sok van az ország más APEH- igazgatóságain. A sorállás nélküli pulton kívül számos, ablakkal elkülönített he­lyet alakítottak ki a diszkrét ügy­intézés érdekében. Ellenőrzésre szintén külön teret biztosítottak, ahol teljesülhet az adótitok „in­tézménye”. Összesen 22 ablak áll az ügyfelek rendelkezésére, és külön helyen intézhető ez­után az adóigazolványok kiadá­sa. Az adózók egyelőre az ugyan­csak megújult főbejárat felől kö­zelíthetik meg az ügyfélszolgála­tot, mert a Hunyadi utcai bejára­tot - a mozgássérülteknek is ki­alakított feljáróval együtt — eddig nem tudták megújítani, ugyanis az építkezésbe beleszólt a zord időjárás. Az új bejárat mielőbbi megépítésére mindent megtesz az építő. TÓTH ANDRÁS Fórum kontra értekezlet A városvezetés több javaslatot is a lakosság elé tár Nem megy üres kézzel a szandaszőlősi hulladékudvarról ren­dezendő mai lakossági fórumra az önkormányzat vezetése — több megegyezésre törekvő javaslattal is előállnak. A polgár- mesteri hivatalt ugyanakkor meglepte, hogy a fórummal egy időben a városrész általános iskolájának több osztályában szülői értekezletet szerveztek. SZOLNOK-SZANDASZŐLÖS Debreceni Sándor, a polgármeste­ri kabinetiroda vezetője érdek­lődésünkre elmondta: a város­részben élők által kezdeménye­zett lakossági fórum időpontjáról még január 24-én döntött Botka Lajosné polgármester. Még aznap postázták a meghívókat az érin­tetteknek, a sajtón keresztül pe­dig tájékoztatták a lakosokat. Két nappal később lefoglalták a szan­daszőlősi művelődési házat is, mely az általános iskola kezelés­ben működik. Az iskola igazgatója viszont ál­lítja, a fórumról csak később, egy falragaszról értesült. Kállai Mária cáfolta, hogy szándékosan hirdet­tek volna az iskola összesen tíz osztályban is szülői értekezletet erre az időpontra. Az értekezletek idejét már korábban rögzítették és éppen a szülők kérését figye­lembe véve vetették el a pénteket. Az igazgatónő kijelentette, min­den szülőnek lehetővé teszik, hogy részt vegyen a lakossági fó­rumon. Aki oda megy, azt egy ké­sőbbi időpontban tájékoztatják majd. Úgy tudjuk, hogy csaknem minden a meghívott szakember és politikus jelen lesz a fórumon. Egyedül Szalay Ferenc expolgár- mester jelentette be már koráb­ban távolmaradását. Információ­ink szerint a városvezetés több ja­vaslatot is a lakosság elé tár. Ezek között a kompromisszumos meg­oldás éppen úgy szerepel, mint egy új, a városrészhez közeli te­rület kijelölése a hulladékudvar számára. Mindenesetre a város- vezetés szándéka, hogy a terve­zett létesítmény ügye megnyug­tatóan rendeződjön. Elképzelhe­tő, hogy hamarosan a szandasző- lősihez hasonló lakossági fórum­ra kell sort keríteni a megyeszék­hely másik érintett városrészében is, mert a Széchenyi-lakótelepre tervezett hulladékudvar ellen is aláírásgyűjtés kezdődött, telem Ön hisz-e a medvéknek? A néphit úgy tartja: ha február 2-án a barlangjából előmerész- kedő medve megrettenve saját árnyékától visszabújik némi „pótalvásra”, akkor a télnek még vannak tartalékai. Nos, a bu­dapesti állatkert két grizzly mackója szerint idén beigazoló­dik ez a megfigyelés. Lapunk ennek kapcsán tegnap arra volt kíváncsi: vajon a járókelők hisznek-e a bundás időjósoknak. Körkérdés Dr. Kalász Ani­kó, 59 éves ügyvéd: - Ezt az irdatlan mennyiségű havat látva né­ha már attól tartok, ha így haladunk talán még a húsvét is fehér lesz. Mindenesetre úgy tű­nik, egyelőre nem nagyon tudjuk takarélúa venni a fűtést. Pedig lassan már ideje volna. Az idei szokatlanul kemény és tartós hi­deg ugyanis már a gázszámlán is megmutatkozik. Én eddig leg­alább ötven százalékkal fizettem többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Gulyás Ottó, 34 esztendős sza­kács: — Már hogyne hinnék a medvék „idő­jós-tehetségé­ben”. Elvégre ezek a népi böl­csességek év­százados meg­figyeléseken nyugszanak. Ráadásul arra már magam is rájöttem, hogy három-négyéven- te rendszerint a korábbiakban el­maradt csapadékot és hideget is bepótolja a tél. Ilyenkor viszont a fagyos, fehér hónapokat többnyi­re hosszú, száraz, forró nyár kö­veti. Kézér Erzsé­bet, 42 éves bolti eladó: - Szerintem még vagy három hé­tig biztosan el­tart ez az idő. Legalábbis a meteorológu­sok szerint. Én mindenesetre úgy érzem: nincs okom különösebben kételkedni ezekben a prognózisokban. Ta­pasztalataim szerint ugyanis mostanában már egyre megbíz­hatóbbak a szakemberek előrejel­zései. 8UGÁNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom