Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-18 / 41. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2003. Február 18., kedd MEGYEI BÁRÁNY A KONYHÁBAN. Jónás Sándorék Karcagon, a cserháti határrész egyik tanyájában családtagként nevelnek egy ajándékba kapott, háromhetes kisbárányt. A pótszülők cumisüvegből etetik az eleven kis jószágot.______________________________________fotó: mészáros jános Tanárok az oktatás stabilitásáért A Pedagógusok Szakszervezete Intézményvezetői Tagozata és a Gimnáziumok Országos Szövetsége a múlt hét végén ülést tartott, ahol dr. Szüdi János, az Oktatási Minisztérium köz- igazgatási államtitkára ismertette a közoktatási törvény módosítására vonatkozó minisztériumi javaslatot. Dr. Pataki Mihályt, az intézményvezetői tagozat elnökét és a GOSZ-választ- mány elnökségének tagját kérdeztük a készülő törvénymódosításról és az érdekeltek által megfogalmazott véleményekről. Oktatásügy Dr. Pataki Mihály elmondta, hogy a törvénymódosítás megvitatásának első köre lezárult. A Közoktatás-politikai Tanács, a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács és más civil szervezetek, szakmai közösségek megtárgyalták a készülő törvény- tervezetet. Az országos vezetői tagozat ülésén már az Oktatási Minisztériumban átdolgozott változatról cserélhettek véleményt. Az intézményvezetők megfogalmazták, hogy a pedagógustársadalom a hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő oktatáspolitika kialakítását tartja szükségesnek. Az oktatásnak stabilnak és kiszámíthatónak kell lennie. Visszautasítják a közoktatási törvény vitájában fölmerült bírálatokat, melyek szerint a közoktatás jelenlegi kudarcaiért csak a pedagógusok felelősek. Közben az alapvető okokról, az oktatáspolitika megalapozatlan irányváltásairól, az oktatási intézmények fenntartási, finanszírozási gondjairól, a pedagógusképzés reformjainak halogatásáról sokan megfeledkeznek. Elodázhatatlan a közoktatási és a felsőoktatási törvény összehangolt módosítása. Enélkül kezelhetetlen az érettségi-felvételi rendszer. Ugyanakkor a felsőoktatási törvény módosításának előkészítése jelentősen elmarad a közoktatási törvényétől. Az intézményvezetők támogatják a törvénytervezet gyermek- központú szemléletét, a lineáris képzési rendszer bevezetésének szükségességét, a tantervi anyag módosítását, különös tekintettel az idegen nyelv és az informatika oktatására. Egyetértenek a pedagógusok túlmunkájának, az osztályfőnöki és vezetői pótlékok magasabb bérezéssel való elismerésével. Aggályos azonban a túlmunka közös megegyezésen alapuló túlhajtott alkalmazása. Jónak tartják a tervezetben a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök teljes státusban történő foglalkoztatását. Sajnos azonban, a törvény továbbra sem tenné kötelezővé e munkakört az óvodában és a kollégiumban. Továbbra is elhamarkodott és megalapozatlan lépés a tanulók kötelező tanórai foglalkoztatásának csökkentése. A tanulók túlterhelését ugyanis nem elsősorban a kötelezően iskolában töltött idő okozza. Sőt a hátrányos helyzetű tanulók esélyeit növeli a nevelési-oktatási intézményben töltött minél több idő. Ugyanakkor egy ilyen döntés jelentősen csökkentené a pedagógus-álláshelyek számát. Az oktatáspolitikai elképzelések csak akkor valósulhatnak meg, a kívánt változások csak akkor következnek be, ha meglesznek a megfelelő személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek. A közoktatási törvény módosításával együtt elengedhetetlen követelmény az oktatás finanszírozásának áttekintése. Olyan hatástanulmányt kell készíteni, amely figyelembe veszi a törvénymódosítás következményeit és a demográfiai folyamatokat is. Emlékezés Paál Istvánra Öt éve hunyt el a neves rendező Színházi eseményre, megemlékezésre várnak Szolnokon. Az invitálás így szól: Meghívunk egy hétvégére, egy napra, egy órára, egy percre... Szolnokra, az egykori Szobaszínházba, mely Szobaszínházat 1979-ben Paál István nyitott meg A játszma vége című előadással. Meghívunk, hogy gondolj rá... Szolnok- Éppen öt évvel ezelőtt vetett véget életének Paál István rendező.- Vasárnap volt öt esztendeje annak, hogy telefonon ért az értesítés: meghalt. Nem akartam elhinni — mondja Sol- ténszky Tibor, dramaturg, egykori tanítvány. - Nem sokkal halála előtt volt szerencsém találkozni vele, mert egy közös munkát terveztünk, amire már nem kerülhetett sor. Hosszan beszélgettünk, és a mi beszélgetésünk után pár nappal készült egy televízió-interjú is vele, és azt visszanézve láthattam, hogy szellemileg nagyon jó állapotban van, fizikailag volt rendkívül leromolva az emésztőszervi bénulástól, ahogy ő magyarázta nekem, hogy mi történt vele. Mindenesetre elszakadt benne az utolsó szál is, ami idetartotta, ehhez a világhoz. Erről mondott néhány megjegyzést. Meghalt az édesanyja is, és amikor a halálhírét vette, akkor másnap ledobta magát egy győri bérház tizedik emeletéről.- Mindössze 56 éves volt.- Nagyon fiatal volt, de rendkívül gazdag a pályája. A ’70-es, ’80-as években a magyar színházi forradalmat előkészítő néhány nagy tehetségű alkotó egyike volt, aki igazából nagyon nagyot azzal a szegedi együttessel tudott létrehozni, amelynek én is tagja voltam, s amely életemet a színház irányába fordította. Az ez után következő években volt pár nagyszerű rendezése Pécsett, és egy elég jó korszaka Szolnokon is, ahol még azokból az energiákból is és azokból az ihletett gondolatokból táplálkozva fantasztikus és országos népszerű- ségű előadásokat tudott rendezni, amit még Szegeden gyűjtött magába, és amit mi már együtt nem tudtunk megcsinálni. Eljutott az akkori létezésünk az alternatív színházi határvonalig, ahova nem lehetett átlépni a ’70-es években. — Említsünk egy-két nagyon emlékezetes rendezést, Szegedről, Pécsről, Szolnokról.- A szegedi évek alatt az első nagyon híres rendezése Déri TiPaál István (1942-1998) bor Óriáscsecsemője volt. Meg- küzdve a hivatalosságok nem tetszésével is. A világsikert számára Petőfi verseiből és naplórészleteiből egy zenésztársával, Vági Lászlóval együtt komponált mozgásszínházi kompozíció hozta meg, a Petőfi napja.-Ezt a világsikert hogy kell érteni? — Nem elszólás volt részemről a világsiker. Ezzel az előadással a Szegedi Egyetemi Színpadot körülbelül nyolcszor hívták meg, Lengyelországban járt, Olaszországban, Jugoszláviában, Ausztriában. Lengyelországban, ahol a wroclawi híres Nyitott Színházak Fesztiválján fölléptünk 1973-ban. Olyan hihetetlen sikere volt, hogy az azt követő lengyelországi turnéra eljött a mi szellemi vezérünknek tekintett Grotowski, a wroclawi Laboratórium Színház vezetője is megnézni, hogy lám- lám az ő szellemi tanítványai Magyarországról milyen színházat voltak képesek csinálni. És amikor a ’90-es évek elején Lengyelországban újra indították ezt a világszínházi fesztivált, amely a nyitott színházak fesztiválja, akkor arra hivatkoztak, hogy merthogy annak idején a ’70-es években ilyen nagy számok fordultak ott meg, mint a Paál István rendezése. A profi világban első nagy dobása a Pécsett megrendezett Kaligula volt, amelyre zarándokolt az ország. Aztán jöttek a szolnoki évek, ahol botrányos híres előadásai voltak: Dür- renmat: Az öreg hölgy látogatása, Az ember tragédiájának egy újraértelmezése és még lehetne sorolni. De igazából a szolnoki évek után már nem volt benne annyi muníció, hogy akarjon kompromisszumot kötni a hivatásos színházzal, és sodródott kifelé sajnos, és talán ennek is volt következménye, hogy az alkoholba menekült. — Szolnokon jelentős sikereket ért el tehát Paál István, és itt elsőként rendezte meg Beckettnek A játszma vége című darabját. A mostani, február 21-22-i hétvégének a címe: A játszma vége. Árkosi Árpád rendező az emlékrendezvény egyik szervezője, kitalálója. — A meghívóban az a fajta invitálás fogalmazódik meg, hogy hozza el magát, és mi pedig, akik ott készülünk erre az estére, olyan anyaggal várjuk, olyan kiállítással, olyan személyes momentumokkal az Isti életéből és az ő színházáról, amelyben ő részt vehet - válaszolja Árkosi Árpád. - Tehát nem marad kívül, és azt gondolom, hogy ez a legfontosabb. De a meghívó azt is jelzi, hogy hozzon az illető magával olyan személyes rekvizítu- mot is, vagy olyan élményt, vagy olyan készültséget, hogy ő bátran tudjon esetleg ezekben az eseményekben részt venni. Régi műszóval én hapeningnek hívom. A hapening szó alatt mindenféle megnyilatkozásra lehetőség van. Ez azt is jelenti, hogy a szó, a film, a rögzített hang, a látvány, a csönd terepei adottak. Azok, akik ezt az estét létrehozták, szeretnék hinni, hogy az Istinek ez tetszeni fog. FARKAS ÉVA ______________________________(KRÓNIKA-HÉT) Székelyként a nagykunok között A történelem olykor önmagát ismétli. Emberöltővel, emberöltőkkel később megint előfordulhatnak, lehetnek olyan események, amelyek hasonlítanak egymáshoz. Mindezt Farkas Mária esete példázza, aki Székelyudvarhelytől tizenkét kilométerre, Homoród-Szentpálon született és mostanság Kisújszálláson lakik. Ez még önmagában aligha rendhagyó eset, de az már igen, hogy az apai nagyapja valamikor a múlt század elején erről a környékről vándorolt ki a székelyek közé. Ott élte le az életét, hogy azután leányunokája visszafelé tegye meg az utat a Székelyföldről az anyaországba. A miértekre és hogyanokra keresi írásunk a választ. Kisújszállás Mária, vagy Marika — nevezhetjük így is - székelynek vallja magát. Hegyek, völgyek, lankák, erdők övezte faluban látta meg a napvilágot egy olyan településen, ahol összesen 297 házszám volt. Nincs ott egy fia szász, román se, csak székely. Mária tanult, diplomás ember, pedagógus lett, majd tanított is. Az eleiről, őseiről tudta, hogy a gyökerek anyaországba, Jász-Nagykun-Szolnok megye szélére, Kerekdombra vezetnek. Apai nagyapja ott lakott, dolgozott. Akkoriban folyt az első világháború, amikor ugyanazon a településen szolgált egy mutatós, szép székely kislány. A két fiatal - mármint Marika későbbi nagyapja és a messze földről érkezett fiatal lány - nemcsak megismerkedett, hanem közöttük kölcsönös szerelem szövődött. Olyannyira, hogy a kislány terhes lett. Amikor ezt megtudta, kurtán-furcsán összecsomagolt és visz- szaköltözött Erdélyországba. El sem búcsúzott szerelmétől, Farkas Balázstól. Nem értették, miért ez a gyors, kiszámíthatatlan költözés. Szerencsére az elkeseredett lány az egyik ottani jó ismerősének elmesélte hazamenetelének igazi okát, titkát. A beavatott pedig egy ideig mélyen hallgatott, majd elmondta mindezt Balázs édesapjának. Az öreg nem teketóriázott, hívatta a fiát. — Ha már ez történt köztetek, nem hagyhatod cserben, fiam. Vonat megy, ha kevesebb is, mint békeidőben. Pénzt adok, jegyet veszel, elmégy a szüleihez, megkéred tőlük a lányt, aki a te gyerekedet, az én unokámat hordja, oszt éltek tovább. Kinn is terem ennivaló, akad munka annak, aki megfogja a dolog végét — így az apa. A vándor pedig elbúcsúzott szüleitől, a szülőföldtől, és egy kis bőrönddel, tarisznyával nekivágott a messzi Erdély- országnak, a lányhoz. Mert akkor még Erdély is ide, Magyarországhoz tartozott. Székelyudvarhelyig vitte a pöfögő vicinális, onnan az apostolok lován kellett megtennie a tíz-egynéhány kilométeres távot. Már az égi lámpások pislákoltak, mikorra beért Homoródra és táAz embereket a háború, a forradalmak vihara néha ide-oda sodorja - állítja Farkas Mária fotó: m. j. jékozódott. Szusszanásnyi idő után megtalálta a családot, égett a mécses, és körbeülve az asztalt, éppen puliszkát vacsoráztak, amikor kopogott. Majd leestek a székről, mert rögtön kiderült, ki is ez a fáradt, csapzott, Nagyalföldről érkezett vándorlegény, aki már két napja úton volt a kedveséért. A kölcsönös bemutatkozások után illedelmesen megkérte a szülőktől a lány kezét, amelyet megkapott, majd közéjük fogadták a szerény vacsorára. Hamarosan összeházasodtak, és rá néhány hónapra megszületett Marika édesapja. Közben befejeződött az első háború, Erdély Romániához került, kacifántos, lehetetlen lett az utazás. A szülei így ott élték le az életüket, és tavaly szinte egymás után, hirtelen temették el odakinn őket. Két lányuk született, az egyik Marika, aki pedagógus. A kinti forradalmat követően 1990. december 2-án egy kis táskával a kezében nekivágott a nagyvilágnak, az anyaországnak. Budapesten kötött ki, és néhány nap múlva Zuglóban már tanított is. Kevésnek bizonyult azonban a kereset, ezért lángossütő, majd pincér lett. Öt évet egyedül élt, majd Kisújszállásra költözött egy özvegy emberhez. Mos, főz, takarít, mikor mit kell a családban. Nyugdíjas, de hát az nem sok. Pesten van, maradt egy garzonja, a nővére Székelyföldön lakik. Szülei kint nyugszanak egy székely temetőben, miután a nagyszülők Kerekdombról odáig jutottak az első világháború vérzivataros éveiben. Ő pedig, mint unoka, onnan tért vissza 1990-ben az anyaországba, ha nem is Kerekdombra, onnan nem messze a Nagykunság egyik városába. a. sz. m.
