Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-20 / 270. szám
6. OLDAL TÜKÖR 2002. November 20., szerda MEGYEI Borúsan látja a jövőt lába, de nem adta fel Fiatal voltam, így műlábbal is megtanultam járni - állítja Nagy István FOTÓ: CSABAI ISTVÁN — A privatizáció engem egy nagyon jó munkahelyről, a kutatóintézettől kiszakított. Természetesen az én akaratommal, és innen már egyenes volt az út. Olyan ez, mint amikor egy gyermeket ráültetnek a csúszdára és félúton mondják, gyere vissza. Onnan már képtelen visszajönni — mondja a karcagi dr. Bene Sándor okleveles mezőgazdasági mérnök, családi gazdálkodó, aki szerint ilyen ez ő vállalkozása is. Induláskor egész kicsiben kezdték a sertéstartást. Ma a telep 100 koca és szaporulatának az elhelyezésére alkalmas. A telepet támogatások igénybevételével építették. Mára a családi gazdaságban a lánya, a felesége és a veje is főállásban dolgozik, hogy minél nagyobb legyen az ágazatra a rálátásuk. A sertéstenyésztés mellett juh- és húsmarhatartással is foglalkoznak. Bár a több lábon állás miatt bővítették az ágazatot, ám mivel manapság a mezőgazdaságban minden „láb” nagyon gyenge, ők is nagyon gondolkodnak, melyik irányba induljanak.- Úgy érzem, szakosodni kell. Ezért a sertésállományt fogjuk csökkenteni, mert megítélésünk szerint a nagy abrakfogyasztó ágazatnak nincs perspektívája. A magyar gazdaságnak egyre kevesebb szüksége van még az 50-52 százalékos húskitermelésű sertésekre is. A növénytermesztést is igyekszünk saját gépeinkkel megoldani, bár az utóbbi években anyagi fedezet hiányában nem volt komolyabb beruházásunk. Családi örökség, hogy nagyon félek a nagyobb hitelösszegek felvételétől. Féltem a gazdaságot az eladósodástól. Most kombájnon kívül minden gépünk megvan, bár a legfiatalabb gépünk nyolc-, a legidősebb harmincöt éves. Nagyon nagy kárunk származott a csapadékhiányból, várjuk az aszálykár-támogatást. Bízom benne, hogy ilyen kár a következőkben nem lesz. Ezt okszerű talajműveléssel, megfelelő fajtákkal lehetne csökkentenünk, de talajművelő eszközökben nem állunk olyan jól, hogy megfelelőeket tudjunk alkalmazni.- Pályáznak-e most a SAPARD-program géptámogatására?- Úgy érzem, a szocialista kormány is támogatja a családi gazdaságok megerősödését. A géptámogatásoknál a 25+10 százalékos támogatás nagyon kecsegtető. Bele fogunk mi is vágni, de most kicsit óvatos vagyok. Megnézem, hogy a többieknek hogy megy ez, és csak azt követően pályázunk. A közeli jövőt pesszimistán látom. Az uniós csatlakozásig, úgy érzem, komolyabb döntéseket nem célszerű hozni, mert nem tudjuk az unió mezőgazdaságunkra milyen feladatot határoz meg.- Hogyan állnak az őszi munkákkal?- Az őszi vetéssel naprakészek vagyunk. Az őszi talajmunkákat elvégeztük, a tavaszi növények alá kiszórtuk a szerves trágyát, az őszi búzát időben és jó minőségben elvetettük. Mivel még nagyon sokat alszik kint a kikelt növény, nem tudjuk, mit aratunk. Optimistán kell előrenézni és gondolkodnunk kell a fejlesztésben. A sertésállományunk megítélésem szerint megfelelő szinten áll. Sajnos az önköltség alatt 30-40 forinttal tudjuk értékesíteni az állományt egy éve. Ezt nem sokáig bírjuk, de bízom benne, ebben is lesz változás. DE Odalett a Emberközelben A kisújszállási Nagy István már sok mindent átélt, hiszen több mint hat évtizedet hagyott eddig maga mögött. Mégis, ha visszanéz a gyermek-, majd ifjúkora mezsgyéjéig, talán legélesebben 1964. május 16-ra emlékszik vissza. Arra, hogy Debrecenben a klinikán feküdt a hófehér lepedőn, és délután ötkor bejött Papp professzor úr. Nézegette, vizsgálgatta egy ideig törött jobb lábát, majd csendben leült az ágy szélére. Megdermedt a világ, a pillanat, és a fekvő kisúji fiatalember messziről, nagyon messziről hallotta az ősz doktor hangját:- Fiam, nem tudom megmenteni, amputálni kell. Ha nem teszem, vérmérgezésben meghalsz, hiszen itt nem a jobb lábad a tét, hanem az életed. Hallott mindent, hogyne hallott volna. Érkezett a papír, azonnal aláírta, és a beavatkozás annyira sürgős volt, hogy megkapta a „koktélt” és már vitték, tolták a műtőbe. Másfél óráig tartott az egész, majd még eltelt egy kis idő, mire ébredezni kezdett. Kereste a jobb lábát, és iszonyatosan meglepte: sajnos a térde is hiányzik, hiszen az a lába combközépig örökre ott maradt. Lassan fogta fel, focizni, rohanni már soha többé nem tud. Mindez úgy történt, hogy 1964. május 4-én Danuvia motorjával róta a kilométereket a határban. Nem ment gyorsan, nem ez volt a baj. Inkább az, hogy nem a motoros-, hanem a napszemüveg volt a szemén. Hogyan, hogyan nem, egy bogár az üveg alá, majd a szemébe repült. Fájt nagyon, egy pillanatra lehunyta a szemeit és lassított, de a motor nekisodródott egy út széli óriási kerékvető kőnek. Elesett. Fájt a jobb lába. Kiderült, nyílt törést szenvedett két helyen is. Bevitték Karcagra, megvizsgálták, helyrerakták a csontokat, majd begipszelték. Ez volt a baj, várni kellett volna még valameddig, mert a gipsz alatt a gyógyulás helyett romlott a végtag. így került a klinikára, de a fertőzött lábat már ott sem tudták megmenteni. A következő esztendőben az ifjú Nagy István megkapta az első műlábát. Most éppen a tizediket hordja. Úgy megtanult járni-menni, hogy aki nem ismeri balesetét, azt hinné, az égvilágon semmi baja nincs. Korábbi hivatását nem folytathatta, hiszen tulajdonképpen 1965 óra nyugdíjas. Ennek ellenére végigdolgozta az életét, mostanság is a református lelkészi hivatalban szorgoskodik. Nős, egy fia, egy lánya született, és olykor még ma is elgondolkodik azon, esetenként milyen apróságoktól függ az ember élete. Mondjuk, egy szembe került kis bogártól, egy nem kellően kezelt töréstől, egy motorozástól, és még ezernyi apró dologtól. Amikor láb nélkül ébredt Debrecenben az altatás után, csak egy pillanatra keseredett el. Rögtön elhatározta: ha már így történt, azért is megtanulok járni! És azóta is járja az élet útjait, pedig időközben több mint harmincnyolc esztendő telt el. d. szabó miklós Dr. Bene Sándor m ** \ f ‘ Izzásban Tóth István népi iparművész közel harminc éve izzítja és veri a vasat. A Karcagon élő és dolgozó díszműkovács egykoron a SZIM üzemvezetője volt, majd nyolc éve díszműkovácsolással foglalkozik. Főleg sírkereszteket, kerítéseket és dísztárgyakat készít. Karcagon a Nagykun Múzeum kapuját, parkrácsát, valamint az angyalos kút védőkorlátját is ő kovácsolta. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS A 1 l
