Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-18 / 268. szám
Részletek a 14. oldalon 02268 70865 L5016 XIII. évfolyam, 268. szám 2002. november 18., hétfő HÉTFŐTŐL - PÉNTEKIG 8 - 16 óráig előfizethet az #1 íVK/iMK/ -ra **—*■»■*■»*»J. A— az alábbi zöldszámon: Sorokban MADARBARAT KERT. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az idén indította el Madárbarát kert programját. Bármely, akár a legapróbb kerttel is rendelkező honfitársunk egyszerű módon, fészkelésre alkalmas fák, bokrok telepítésével, a télre és a nyári szárazságra is gondoló madármenedékek és etetők-itatók kihelyezésével sokat tehet védett madarainkért. Az első elismerő táblát Jónás Norbert zalaegerszegi fiatalember vehette át. Hasonló „Madárbarát kert” feliratú díszes zománctáblát pedig november 20- án Kunszentmártonban is átadnak az egyesület vezetői, bcy MEGÉRDEMELTÉK. Kengye len és Jászladányban a szolgálat fáradságát enyhítendő, vacsorával egybékötött zenés estét tartottak a polgárőrök. Megtisztelte a rendezvényt megjelenésével Kolozsi József, a megyei polgárőr szövetség elnöke, valamint Molnár Gábor, a szövetség titkára. Az eseményen megköszönték a vezetők a családtagoknak azt a türelmet, amelyet akkor tanúsítanak, míg a polgárőrök szolgálatot látnak el. ta SZAKKÖRÖSEK. A jászkarajenői iskolában a nyolcadikosok matematika, magyar, angol, informatika, illetve műszaki rajz előkészítő foglalkozásokra jelentkezhetnek, hogy sikeres legyen a középiskolai felvételijük. A harmadik-negyedik osztályosoknak tehetséggondozó szakköröket tartanak, amelyeken tantárgyi versenyekre készítik fel őket. A művelődési házban ingyenes kézműves, színjátszó, valamint tánc szakkörök között válogathatnak az érdeklődők, dszm FELÚJÍTOTTÁK. A karcagi Gólyafészek Otthon a megyei önkormányzat fogyatékosok otthona. Az ingatlan a karcagi önkormányzat tulajdonában van, így a két önkormányzat pályázati támogatással az elmúlt két évben mintegy 100 milliós felújítást, átalakítást hajtott végre. A felújítás során leszerelt épülettartozékokat értékesítették, az ebből befolyt pénzt a zuhanyzókra fordítják, de ■ Új beruházás az Electroluxnál Jászberényi mérnökök tervei alapján indulhat a gyártás A gyártósorral a jászberényi mérnökök elképzeléseit valósítják meg Már legyártották az első darabokat abból az új kombi hűtőszekrénycsaládbó , amely sorozatgyártását a jövő év elején indítják az Electrolux Lehel Kft. jászberényi központjában. A beruházás több száz munkahelyet teremt. _______ Jászberény _________ A helyi mérnökök termék- és technológiafejlesztési tervei alapján mintegy 400 millió forintot költött el a svéd világcég az új gyártósor beállítására. Az új termékek készítéséhez valamivel több mint 300 munkavállaló felvételét tervezik. Szőke Csabától, az Electrolux Lehel Kft. Szabadonálló Hűtőkészülék gyárának igazgatójától tudjuk, hogy az új hűtőszekrényekből jövőre összesen 160 ezer darabot szeretnének gyártani. A jászberényi tervezők elképzeléseiket az olaszországi fejlesztési központ szakembereivel kooperálva dolgozták ki. Az európai piacokat kiszolgáló jászberényi gyárban az úgynevezett nullszériás gyártást már elvégezték. A munkástoborzás kezdete januárban várható. Az elképzelések szerint jövő év márciusára a három műszak felvétele, illetve az új munkavállalók betanítása megtörténik, hogy a szezonra már teljes kapacitással működjön a gyártás. A gyártósorok melletti munkára előnyben részesítik a középfokú végzettségű munkavállalókat. BANKA CSABA A főiskola költ, de nem költekezik A Szolnoki Főiskola web oldalán megjelent egy névtelen közlemény, mely szerint a főiskola úgy kiköltekezett, hogy pénzügyi csőd fenyegeti. Dr. Törzsök Éva főigazgatótól és Fajcsák Károly gazdasági igazgatótól arról érdeklődtünk, van-e valamilyen alapja ennek. Felsőoktatás- Meglep a kérdés, mert mi ezzel az információval nem rendelkeztünk - kezdte válaszát a főigazgató asszony. - Mindkét információ, tudniillik hogy a főiskola túlköltekezett volna, és az is, hogy a csőd fenyegeti, légből kapott állítás. A főiskola messze van attól, hogy a csőd szélén álljon. Egyike azon állami felsőoktatási intézményeknek, amelyek a legjobb anyagi körülmények SPORT Sikertelenség, leváltották az edzőt Ferencz Gábor, a MÁV FC elnöke közölte lapunkkal, hogy Vágó Attila edzőt a szombati nappal felmentették a további munkavégzés alól. 12. oldal Szokatlan paktum Az MSZP fegyelmit indított alpolgármestere ellen Jászság desz-MDF képviselőcsoportjával, a háttérben megkötött paktum szerint határozták meg az önkormányzat bizottságainak összetételét. Ezt érzékelve tartózkodtak a szavazástól, mivel nem kívántak részt venni a személyi függőséget alapul vevő helykiosztásban. A megegyezés ellenében a Magyar Levente felkérését elfogadó MSZP-s dr. Vass Imre - immár megválasztott — alpolgármester ellen pedig pártfegyelmi eljárást indítottak, amely egyelőre még nem zárult le. ács Az MSZP jászberényi szervezete és önkormányzati képviselői nevében Balogh Béla helyi elnök sajtótájékoztató keretében értékelte a herényi önkormányzat képviselő-testületének alakuló ülésén kialakult helyzetet. Megállapította, hogy dr. Magyar Levente polgármester az alpolgármester jelölésekor, illetve a bizottsági helyek elosztásakor figyelmen kívül hagyta a korábban született megegyezéseket, s a Fi-FOTÓ: MJ Problémamentes próbaüzem Vannak, akik feketén kötnek rá a vezetékre között gazdálkodnak. A főiskola éves költségvetése idén 1,5 milliárd forint. Ennek körülbelül az 50 százalékát maga gazdálkodja ki saját bevételként. Ezzel az 50 százalékból természetesen nem költekezhetünk szabadon, ez a minisztérium által és általunk együttesen tervezett saját bevétel. Ezt produkálnunk kell ahhoz, hogy a tervezett kiadásainkat fedezni tudjuk. __________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALONI Tiszafüred A szennyvíztisztító-telep korszerűsítésével és bővítésével vált lehetővé az a próbaüzem, amely a több mint 3 milliárd forintos szennyvízberuházás részeként októberben átadott 110 km-es csatornarendszert teszteli a városban, valamint Tiszaszőlősön és Tiszaörvényen. Az októberi sikeres műszaki átadás azt is jelenti, hogy az érintett településeken 3500 rácsatlakozási lehetőség vált lehetővé. Esetünkben azonban még azért kell lehetőségről beszélni, mert eddig még csak 2500-an jelezték ez irányú igényüket. A szennyvízberüházás mindezekkel együtt úgymond, a „föld alatt” már elkészült. A végleges befejezés feltétele az, hogy ugyanez elmondható legyen a „föld felett” is, ami az utak helyreállítását jelenti. Ez utóbbiak végleges határideje december 20-a, ami vélhetően tartható lesz, hiszen már rehabilitálódott az útszakaszok mintegy 90 százaléka — tájékoztatta lapunkat Varga Ferenc, a generálkivitelező Hídépítő Rt. helyi vezetője, aki ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a városi önkormányzat továbbra is szankcionálja — 100 ezer forint büntetéssel — az illegális, „fekete” rákötőket, s kérte azokat, akik még ezek után kívánják igénybe venni az új közműszolgáltatást, hogy a rácsatlakozást csak a szabványban előírt tisztító idommal, valamint a Tiszavíz Kft. úgynevezett betakarási engedélyével hajtsák végre. Az igazgató mellett tüntettek A Polgári Kör felelősséget érez jelöltje iránt JÁSZAPÁTI Csendes demonstrációt tartottak a napokban az Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola minap lemondott igazgatója, Kiss János mellett a helyi polgári kör szervezésében. A kör képviselője és a választókörzet fideszes országgyűlési képviselője az új megyei vezetés politikai nyomásgyakorlásával magyarázza az igazgató hirtelen lemondását. A mintegy kettőszáz résztvevővel lezajlott tüntetés egyik szervezője Pócs János, a helyi polgári kör képviseletében elmondta: véleményük szerint az egymást követő, indokolatlan ellenőrzések sorozatával az új megyei politikai vezetés olyan helyzetet teremtett, hogy a nyáron újraválasztott, Apáczai-díjas igazgató jobbnak látta, ha lemond tisztségéről. Mint mondta, tudomása szerint az egyik ellenőrzés alkalmával egy apró szabálytalanságot észleltek az intézmény működésében, ami miatt fegyelmi eljárást helyeztek kilátásba. Az ominózus ügy, hogy a szakképző iskola diákjainak az igazgató engedélyezte: bizonyos munkán vegyenek részt, amelyért fizetséget is kaptak. Ez szabálytalan eljárás volt. Pócs János szerint azonban ez nem akkora súlyú ügy, hogy miatta egy öt tantermes kis iskolából iskolavárost teremtő igazgatónak mennie kelljen. Mint mondta az is elgondolkodtató, hogy a tanári kar 90 százaléka kifejezte: Kiss Jánossal kíván együtt dolgozni. Szerintük azért kellett távoznia az igazgatónak, mert fel merte vállalni az októberi választáson jobboldali nézeteit, s a polgári kör által támogatott polgármesterjelölt volt. A tüntetést azért szervezték, mert felelősséget éreznek korábbi jelöltjük iránt. Járvás István, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, arra nem készültek fel, hogy az önkormányzati választások után vetélytársaik igazgatóváltásra is készülnek. Tudomása szerint az október 20-i választások előtt néhány nappal egy névtelen levél alapján indult vizsgálat, majd a vizsgálatok folyamatossá váltak. Egy apró hiba után retorziót helyeztek kilátásba a megyei vezetők, amit az iskola érdekében nem vállalt fel az igazgató. (FOLYTATÁS AZ 5. OLOALOMI DIVATBEMUTATÓ. Gazdag műsorral kísért látványos divatbemutató színhelye volt szombaton a Szolnok-Szandaszőlősi Művelődési Ház. A rendezvényen minőségi olasz fehérneműket mutattak be a manökenek. FOTÓ: BUGÁNY j.