Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-18 / 268. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR A VILÁG HÍREI PAT COX, az Európai Parlament elnöke elismerte, hogy az EU bővítése kapcsán heves vitákat kiváltó egykori csehszlovákiai Benes-dekrétumok mai jelentőségének megvizsgálásakor az EP elmulasztotta szemügyre venni e rendeletek szlovákiai hatását, és nem zárta ki, hogy e mulasztást még pótolja a parlament, mti GROZNIJBAN agyonlőttek két csecsen rendőrt, akik részt vettek egy orosz tábornok meggyilkolásának körülményeit tisztázó vizsgálatban. Igor Sifrin altábornagy, a Glavszpecsztroj katonai-üzemeltetési igazgatóságvezetője szombatra virradóra Groznij Oktyabrszkoje kerületében vesztette életét terrortámadás következtében, mti NADZSI SZABRI iraki külügyminiszter vasárnap azt kérte Kofi Annantól, az ENSZ-főtitkárától, hogy a világszervezet tegyen ellene, hogy brit és amerikai gépek megsértsék az iraki légteret. Szabri szerint a berepülések kimerítik az állami terrorizmus fogalmát, és agressziót jelentenek Irak szuverenitása és területi integritása ellen. Irak kész együttműködni az ENSZ fegyverzet-ellenőrző bizottságának vezetőjével, aki ma érkezik Bagdadba, mti GEORGE BUSH elnök azért megy Prágába, hogy megkérdezze, melyek azok az országok, amelyek készen állnak arra, hogy segítsenek az Egyesült Államoknak Szaddám Húszéin ellen - jelentette ki George Robertson NATO-főtitkár a spanyol El Mundo vasárnapi számában, mti SZEIF AL ISZLÁM KADHAFI, a líbiai vezető fia vasárnap cáfolta a The Times brit magazinban megjelent értesülést, miszerint Szaddám Húszéin iraki elnök 3,5 milliárd dollárt ajánlott volna fel Líbiának, hogy - a hatalomból való eltávolítása esetén - nyújtson menedéket családja és vezető iraki politikusok számára, mti A KUVAITI FŐÜGYÉSZ előtt kellett megjelennie az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat feltételezett Öböl-menti vezetőjének és egy másik kuvaiti gyanúsítottnak. Mohszen al-Fadli és Adel Buhaimed még szombaton állt a főügyész elé - közölte az AFP-vel a kuvaiti biztonsági szolgálat egyik illetékese. A kuvaiti lapok szerint al-Fadli letartóztatásával meghiúsult egy szanaai - főképpen amerikaiak lakta - szálloda elleni támadás, amelyet a most tartó muzulmán böjthónapra, a ramadánra terveztek, mti NEW YORKBAN és Londonban is emelkedett a határidős nyersolaj ára pénteken a fedezeti vásárlások és az Irakkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Ugyanakkor természetes a korrekció az utóbbi napok jelentős, esetenként az 1 dollárt is elérő áremelkedései után. mti AZ INDONÉZ rendőrség azonosította az október 12-ei báli terrormerénylet fő szervezőjét és a pokolgépek felrobbantóját. Mangku Pastika tábornok szerint a fő szervezőt Imam Samudrának hívják, és ő az egyik irányítója a merényletért felelőssé tett - az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatban lévő - Dzsemáa Iszlámija szélsőséges iszlám csoportnak. A pokolgépeket Pastika szerint egy használtautó-kereskedő és elektronikai szakértő, bizonyos Dulmatin helyezte működésbe mobiltelefonnal, mti 2002. November 18., hétfő Kormányválság Ukrajnában Kijev Leonyid Kucsma elnök szombaton aláírta a rendeletet Anatolij Kinah kormányának menesztéséről, és Viktor Janukovics jelenlegi donyecki kormányzót javasolta a parlamentnek jóváhagyásra a miniszterelnöki posztra. Kucsma a kormányfő hatáskörének megszüntetéséről döntött, ami a menesztését jelenti. A kormányfő hatáskörének megszüntetésével kapcsolatosan döntés született az egész kormány menesztéséről is. A jelenlegi kabinet az új kormány megalakulásáig ügyvezetőként tevékenykedik. A legnépesebb ukrán parlamenti frakció, a Mi Ukrajnánk csak abban az esetben támogatná Viktor Janukovics miniszterelnök-jelöltségét, ha a frakció részvételével alakulna meg a parlamenti többség - közölte Juríj Kosztenko, az Ukrán Népi Mozgalom (RUH-UNR) vezetője, a Mi Ukrajnánk pártszövetség tagja. A negyvennyolc éves Anatolij Kinah 2001 májusa óta állt a kormány élén. Leonyid Kucsma a leköszönő kormány javára írja, hogy fennállása alatt mindvégig fenn tudta tartani a gazdasági növekedést. A kabinet legfőbb hiányosságának nevezte viszont, hogy az nem tudott megbirkózni a szociális gondokkal.____________________________■ Anatolij Kinah már csak ügyvezető fotó. europress/epa Célpontnak érzik magukat A múlt év szeptember 11-ei New York-i és washingtoni merényletek megismétlésével fenyegetett az al-Kaida terrorszervezet vezetése az al-Dzsazíra televízióhoz eljuttatott írásos üzenetében - adta hírül a The Sunday Times brit lap. A hatoldalas írásos dokumentumot aznap juttatták el Joszri Foudához, az al-Dzsazíra újságírójához, amikor a katari székhelyű arab nyelvű tévéállomás megkapta Oszama bin Laden terroristavezér legújabb hangüzenetét. London Az újságíró az al-Kaida egyfajta „stratégiai kiáltványának” nevezi az Egyesült Államok és szövetségesei közel-keleti, Szomáliái és kasmírt politikáját elítélő dokumentumot, amely „szent háborúval, ellenállással és megtorlással” fenyegetőzik. „Hagyjanak minket békében, ellenkező esetben számolniuk kell a Washingtonban és a New Yorkban történtek megismétlődésével” - figyelmeztetnek az írás szerzői, akik az Egyesült Államokat az emberiség története „legrosszabb nemzetének” nevezik. Felszólítják az amerikaiakat, hogy tartózkodjanak a muzulmánok elnyomásától, sőt, térjenek át az iszlámra. John Prescott brit miniszterelnök-helyettes cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint terroristák gáztámadást készítettek elő a londoni metró ellen. London-Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter szerint hazáját nagy mértékben fenyegeti terroristatámadás veszélye. A France-lnter rádiónak adott interjújában a miniszter úgy vélekedett: Franciaország célpontja a terrorizmusnak, s ennek tudatában a hatóságok minden eszközt mozgósítottak a szóba jöhető fenyegetés elháritására. ban őrizetbe vettek három személyt a terrorizmusellenes törvény alapján, de John Prescott szerint nincs semmi bizonyíték a gáz- vagy pokolgépes támadásra. Egy Londonban ismertetett közvélemény-kutatás szerint a brit lakosság közel fele arra számít, hogy a szigetország fél éven belül terroristaakció célpontja lesz. ■ Munkavállalás az EU-ban Brüsszel A bővítés után az új tagországokból - elvben - több millió munkavállalóval számol az Európai Unió, amiben szerepet játszik az is, hogy tartanak a Kelet-Közép-Európából kiinduló „népvándorlástól”. Ez a szám valójában jóval alacsonyabb lesz, már csak azért is, mert a régi uniós államok átmenetileg korlátozásokkal igyekeznek fékezni a munkahelyek „elözönlését”. Németország és Ausztria - afféle ütközőzónaként - kiharcolta, hogy a stop hét évig tartson, ám a Tizenötök többsége fölöslegesnek tartja a hosszú korlátozást. A megegyezés úgy szól, hogy a tagság első két éve után feloldható lesz az átmeneti intéz-HOL VÁLLALHATUNK MAJD MUNKÁT? Fenntartja a korlátokat Rugalmas elbírálás várható Nem várható korlátozás Ausztria, Németország Belgium, Finnország, Franciaország, Luxemburg, Nagy-Britannia Görögország, Olaszország, Spanyolország Várják a munkavállalókat Dánia, Hollandia, Írország, Svédország Nem nyilatkozott Portugália kedés, ha az újonnan érkezők nem veszélyeztetik a hazai munkavállalók esélyeit. Ellenkező esetben viszont a szabad munkaerő-áramlás előtt további három évre leereszthetik a sorompókat. A dánok, az írek, a hollandok és a svédek máris jelezték, hogy nem látják semmi értelmét a gátaknak, és nem fogják alkalmazni a brüsszeli szabályozást. Az sem érdektelen, hogy a tagjelölt államokban a lakosság fele úgy gondolja: ha országukat felvennék az Európai Unióba, ott csak másodrendű partnernek tekintenék. Egyharmaduk viszont ezzel ellenkező véleményt képviselt. A lettek, a szlovákok és az észtek a legborúlátóbbak: tízből heten éreznék a másodrendű szerepet^ EUROPRESS F. TÓTH BENEDEK 100 magyar nábob Megjelent a 100 leggazdagabb magyar emberről szóló könyv. Igaz, akad milliárdos, aki máris jelezte, hogy pert fontolgat csak azért, mert a könyv szerzői azt számolgatják, latolgatják, mérik, becslik, hány bőröndbe fér bele egy átlag gazdag magyar vagyona. Nekem például esélyem sincs arra, hogy a közeljövőben ilyen vagy ehhez hasonló pereskedésen törjem a fejem. Bőröndöm, az persze van. Nyitnám-csuknám, nyitogatnám, pislognék a bankókra, de kizárt, hogy ügyvédre költsék belőle egyetlen forintot is. Nem, tévedni tetszik, nem az ügyvédekkel van a gond, hanem a szándékkal. Ha ugyanis rajta lenne gyönyörű nevem a 100 magyar milliárdos listáján, ugyan mindegy volna is, hányadiknak sorolnának be a lektorok, elölről vagy hátulról. Olvasnám csendben, mit rólam írtak, birkóznék inkább egy szivarral, mint a szerzőkkel. Másrészt, ha eltévesztették volna vagyonom pontos, kilogrammra is megfelelő nagyságát, nem áldoznék egyetlen könnycseppet sem az elszámított milliókért. Ha ugyanis fölfelé tévedtek volna, azaz, hozzáírnak pár nullát vagyonomhoz, máris gazdagabb vagyok, tudtom nélkül. Igaz, jogalap lehet ez a vagyonellenőrző hivatalnak arra, hogy megkeressen, mondván, ők mást végösszeget olvastak, mint amit én aláírni szoktam évente, égve a bevallási láztól, a különbségért azonban a könyv szerzőihez irányítanám őket, keressék rajtuk a láthatatlan forintokat. Ha viszont elvennének pár nullát a vagyonomból, örömöm határtalan volna. Megint szem elől veszett pár köteg bankó. Mert az, hogy milyen gazdag vagyok, úgyis csak rám tartozik. Következtetés: mindegy, hogy mekkora a vagyonod, a lényeg az, rajta vagy-e a milliárdosok listáján. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330-304 ___________________ÁLLÁSPONT____________________ TORONYI ATTILA Egy nyelven Az esti kabaré „Falugyűlés” című jelenetében a helyi önkormányzat ülésezik. Mindenki valamelyik kisebbséghez tartozik, maga Kató néni - „a tehene jogán” - a svájcihoz. Természetesen mindenki magyarul beszél, már csak azért is, mert Ihos József bohózata a sokszor elmarasztalt „etnobizniszt” hivatott kifigurázni. Az „igazi” nemzetiségiek joggal sérelmezik az októberi választások után kialakult visszaéléseket, elvégre a „megélhetési” lengyelek, bolgárok, ruszinok és mások mellett jócskán vannak olyanok, akik nemcsak származási alapon, az ősök jogán vallják meg - hirtelen felindulásukban - hovatartozásukat. Nemrég a volt kisgazdavezér és a Magyar Távirati Iroda egykori vezérigazgatója döbbent rá önazonosságára. Mindketten örmények - persze anélkül, hogy beszélnének ezen a nyelven. Egyikük azt mondta az őt faggató tévériporternek: ebben nincs semmi furcsaság, hiszen a Nobel-díjas Kertész Imre sem ivritül írja műveit. Ami egyértelmű célzás arra, melyik kisebbséghez sorolja Alexa Károly az írót. De Lányi Zsoltról sem tudtuk, hogy örmény szív dobog a kebelében, ám hogy pártja lényegében köddé vált, most már több ideje jut erre. Elképzelem az egyébként erdélyi gyökerekkel is büszkélkedő két urat Romániában. Hiszen az is előfordulhatott volna, hogy őseikkel együtt „ott ragadnak” a Maros túlpartján, sőt el is románosodnak. Aztán anélkül, hogy egy szót is tudnának magyarul, jelentkeznének az RMDSZ-be, sőt magyarigazolványt kérvényeznének. Ebben sem lenne semmi furcsa? A képzelőerőmet az a minapi hír indította el, hogy tudniillik a magyarországi bolgár, görög, örmény, szerb és ukrán közösség vezetői kizárólag anyanyelvükön akarják megtartani országos önkormányzatuk elektori gyűlését. így vennék elejét annak, hogy jelentősebb befolyásra tehessenek szert a nem a népcsoporthoz tartozó személyek. Kató néni tehene igazoltan a svájci „kisebbséghez” tartozik. Igaz, nincsenek is nyelvi problémái. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Kína készül a kozmoszba 2003. január 1-jén indul az űrbe a negyedik Shenzhou-rakéta: ezzel zárul a kísérletsorozat, amelyben az oroszok és az amerikaiak után a kínaiak is embert küldenek Föld körüli útra. Peking Három éve folynak a lázas előkészületek Kínában; legutóbb márciusban bocsátottak fel űrkapszulát: a Shenzhou (Isteni hajó) nevű űreszköz Föld körüli pályára állt, fedélzetén egy doboznyi megtermékenyített csirketojással. A negyedik, és talán egyben utolsó, január elsejei kísérlet szerkezetét szánják arra, hogy ötödik útján a világűrbe segítse a kontinensnyi ország első űrutazóját. A jelentések szerint most egy Peking melletti titkos bázison 14 vadászpüóta ért el kiképzése utolsó szakaszába. Amerikai szakértők úgy vélik: az első kínai űrhajós másfél éven belül meghódíthatja a kozmoszt. Kína tehát világhatalmi szerepre tör a világűrben is. A becsvágyó tudósok életnagyságú műszerekkel és szondákkal felszerelt bábukon próbálták ki a vérnyomás, az oxigénfogyasztás, a szívműködés és a testhőmérséklet alakulását a súlytalanság körülményei között. Kísérleteket folytattak egy olyan különleges rendszerrel is, amely lehetővé teszi a visszatérést, vészhelyzetben is. Pekingi illetékesek megerősítették: a sorozat negyedik űrhajóját már a legfrissebb tapasztalatok birtokában készítik elő a startra. 2010-ig el akarják érni az Egyesült Államok és Oroszország űrtechnikai színvonalát; legkésőbb 2020- ig pedig emberek lakta bázist kívánnak telepíteni a Holdra. A legigényesebb szakértők sem vitatják, hogy a pekingi kiképzőközpont semmivel sem marad el a Moszkva melletti Csillagváros és a houstoni űrközpont színvonala mögött. Kína már most három indítóbázissal rendelkezik, Jiuquanban, Hszincsangban és Taiyuanban. A jövőben pedig - Pekingben és az ősi fővárosban, Hsziánban - két ellenőrző központ, valamint négy megfigyelő hajó segíti a kínai asztronautákat a csillagok világában. S minthogy Kínáról van szó, az űrhajók hordozórakétái a maoista történelemre emlékeztetnek. A „Hosszú menetelés II F” mindamellett nem annyira neve miatt, hanem azért nyugtalanítja a külföldi katonai szákértőket, mert földi célpontokra is irányítható. KOCSIS TAMÁS Múzeumban Becs Az osztrák főváros Történeti Múzeumában megnyílt kiállítás íő témája a szegénység - jelenti a Compress sajtóügynökség. Az érintetteket felkaroló szervezettel, a Caritassal közös kiállítás nemcsak elmúlt korok szegénységével foglalkozik, hanem a jelenre is ráirányítja a figyelmet. Uniós mérce szerint ugyanis a mai osztrák lakosságnak mintegy tizenegy százaléka még mindig szegénynek számít. A tárlat több szemszögből vizsgálja a jelenséget, bemutatja a régi „szegénységcsapdákat”, a városi jótékonysági intézmények fejlődését, rákérdez a politikai irányzatok szociális programjaira, magyarázatot keres arra, miért válnak az emberek hajléktalanná. A kiállított tárgyak a különböa szegénység zö korok szegénységét idézik. A látnivalók kialakításában hajléktalanok is részt vettek, akik saját tapasztalataikkal gazdagították a téma feldolgozását és tették hitelessé az anyagot. A nyomor és a nélkülözés látványa sok művészt is megragadott: Rembrandt, Kollwitz, Picasso és mások képei egészítik ki a látnivalókat. A kiállítás a klasszikus szegénység mellett a lelki szegénységgel is foglalkozik, és felhívja a figyelmet a „jóléti elhanyagoltság”, a szociális kapcsolatok ritkulásának veszélyeire. Külön fejezetben mutatják be az egyházi szegénységeszményt, a kolduló rendek szerepét. A kiállítást kísérő programok keretében hét estén át zenés produkciót is bemutatnak, amely a szegénység és a globalizáció öszszefüggéseit kutatja, s néhány alkalommal kortárs osztrák írók olvasnak fel műveikből. ■ I É I 1