Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-07 / 209. szám

UH 2002. Szeptember 7., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL ADER JANOS Jogász, 1959. május 9-én született Csornán. 1985-90: az MTA Szociológiai Kutatóintézet munkatársa. Kutatási területe: az Országgyűlés törvényalkotó munkája. 1988-tól a Fidesz tagja. 1990-től országgyűlési képviselő. 1998 és 2002 között az Országgyűlés elnöke. 2002-től a Fidesz ügyvezető alelnöke. FOTÓK: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Áder János: A koanány beült a készbe „Az első száz nap alatt nem történt más, mint hogy szétosztották azt a 320 milliárd forintot, amelyet az Orbán-kormány sikeres gazdaság- politikája többletforrásként előteremtett. A Medgyessy-kormány 13+1 pontos választási ígéretének fedezetét az Orbán-kormány bizto­sította.” A frakcióvezető, aki egyben pártja ügy­vezető alelnöke is, úgy fogalmazott: a kormány a száznapos programjának jó ha ötven százalé­kát teljesítette.-Mi a dolga az ügyvezetőalelnök- nek a Fideszben?- Irányítania kell a párt appará­tusát és a pártszervezteket.- Ki a főnök?- Az ügyvezető alelnök, jelen esetben én. Vannak döntések, amelyeket egyedül hozok meg, s vannak, amelyek esetében ki kell kérnem az elnökség véleményét.- Orbán Viktor hol van a párt­hierarchiában?- Ő az elnökségi ülések szava­zati joggal rendelkező állandó résztvevője. Az alapszabály sze­rint a volt miniszterelnököt a min­denkori alelnököknek járó jogo­sítványok illetik meg. így a Fidesz döntési folyamataiban ugyanúgy részt vesz, mint korábban.- Ki értékelte a kormány első száz napját?- Közös munka eredménye. A parlamenti frakció mellett 12 ka­binet működik. Ők értékelték az elmúlt száz nap kormányzati te­vékenységét. Ezt követően pedig a szakmai osztályok munkatár­sait, a politikai elemzést végzőket kértem, hogy készítsék el értéke­lésüket. Az ennek alapján készült előterjesztést az elnökségi tagok­kal megvitattuk, és kialakítottuk az álláspontunkat.- Miért pont ötvenszázalékos a kormány teljesítménye?- Jó, ha megvan az ötven szá­zalék. Ha végigvesszük a 13 plusz egy pontos ígéretcsomagot, kide­rül, mennyit teljesítettek. Teljesí­tették például a nyugdíjasoknak ígért 19 ezer forintos egyszeri jut­tatást, kifizették a kéthavi családi pótlékot, a televízió-előfizetési dí­jat eltörölték, és a főiskolai, vala­mint az egyetemi ösztöndíjakat 30 százalékkal emelték. Ezek te­hát azok, amelyek teljesültek.- A pedagógusok, illetve egész­ségügyi dolgozók béremelése?- A szocialisták azt vállalták, hogy szeptember 1-jétől 50 száza­lékkal emelik a pedagógusok fize­tését, október 1-jével az egészség- ügyi dolgozók és a többi közal­kalmazott munkabérét. Kiderült azonban, hogy ez nem minden - a szocialisták választási ígéretei­ben bízó - érintett számára jelen­tett ekkora béremelést. Ráadásul a pedagógusok ese­tében ez csak az alap­bérre kozott, pedig a bérük jelentős ré­szét a különböző pótlékok teszik ki. Ezek emelése elmaradt. A hit­oktatók pedig kimaradtak a bér­emelésből.- Abban egyetértés van, hogy er­re a béremelésre már régóta rászol­gáltak, és régóta hiába várták a pe­dagógusok és az egészségügyiek.- Ezt nem is vitattuk. A vita ar­ról szól, hogy a szocialisták a ko­rábbi ígéretüknek megfelelően százszázalékosan teljesítették-e a választási programjukat. Nincs oka annak, hogy a kormány ün­nepelje magát, mert nem azt köl­tötték el, amit ők teremtettek elő, hanem azokat a pénzeket osztot­ták szét, amelyeket még az Or­bán-kormány sikeres gazdaság- politikája biztosított.- Azért azt nem alap nélkül ál­lítják a kormányzó pártok, hogy tudatosan alultervezett infláció következménye a többletforrás.- Ez teljesen téves értékelés. A 2002-es költségvetésben 4-6 szá­zalékos inflációt terveztünk. Ma az infláció 5,7 százalék, és már 5 hónapja 6 százalék alatt van.- Miből származik a többlet?- A bruttó és a nettó keresetek 1990 óta ebben az évben emel­kedtek a legjobban. Ez természe­tesen a fogyasztás emelkedését is eredményezte. Ebből - mind az szja, mind pedig a forgalmi adó vonatkozásában - többletbevétel keletkezett. A Széchenyi-terv minden egyes állami forintja négy forint magántőkét mozdított meg. Ennek nemcsak a munkahelyek számát, hanem a költségvetés be­vételeit is növelő jótékony hatása lett. A lakáshitelkamatok leszorí­tása jelentős élénkülést eredmé­nyezett az építőiparban. A gazda­hitelek pedig pezsdülést hoztak a mezőgazdaságban. Az export lát­ványosan nőtt: az 1998-as 18 mil­liárd dollárhoz képest 2002-re 30 milliárd dollárra emelkedett. Ezekhez a gazdaságpolitikai dön­tésekhez a szocialistáknak semmi közük nem volt, sőt, ellenezték azokat. Emlékezzünk csak! Két és fél évvel ezelőtt, amikor egy re­cessziós időszak köszöntött a vi­lágra, azt hallottuk, hogy Magyar- országon is megszorításokra, újabb csomagokra - éppen csak azt nem mondták, hogy Bokros­csomagra - van szükség. A jó em­lékezőtehetséggel megáldott olva­sók tudják, hogy az Orbán-kor­mány erre határozott nem­mel válaszolt. Megszo­rító csomag helyett beindította a növekedés belső hajtómotorjait. A cél az volt, hogy a kedvezőtlen külgazdasági környezet ellenére is Magyarországon tartós, 4-5 szá­zalék körüli növekedés legyen. A Széchenyi-terv, a lakáshitelezési és a lakásépítési program, az inf­rastrukturális fejlesztések beindí­tása - autópálya-építések, hídépí­tések, és más fontos informatikai fejlesztések - ezt a célt szolgálta. Ennek köszönhetően a magyar gazdaság tartós növekedési pá­lyán maradt. Ezt nevezte az akko­ri gazdasági miniszter magyar modellnek. A program eredmé­nyes volt: csökkent a munkanél­küliség, amely 8,7 százalék volt, amikor az Orbán-kormány mun­kába állt, amikor pedig átadta a kormányrudat, mindössze 5,6 százalék. Ez a mutató azóta 5,9 százalékra emelkedett. Arról se feledkezzünk meg, hogy négy év alatt 236 ezer új munkahely jött létre, és 3 százalékkal csökkent a munkanélküliség. Ha pedig valaki 1998-ban lakást akart építeni, még messze 20 százalék fölötti kamatra kapott kölcsönt, most pe­dig már van, aki három százalék alatti kamattal tud felvenni lakás­hitelt. Ezért is mondhatjuk azt, hogy a szocialisták beleültek a készbe. De nézzük csak tovább a szocialisták ígéreteit! Azt mond­ták, adómentessé teszik a mini­málbért. Ez azt az érzetet keltette, hogy aki minimálbéren van, az 50 ezer forintot visz haza. Ez azon­ban nem igaz, mert a járulékokat továbbra is levonják. Sőt, ebből a kedvezményezetti körből több százezer embert kizártak: az egyéni vállalkozókra, a betéti tár­saság beltagjára, az egyszemélyes kft. tulajdonosaira ugyanis nem vonatkozik a döntés. A szocialis­táktól folyamatosan azt a kritikát kapta az Orbán-kormány, hogy nagyon sok a kényszervállalkozó Magyarországon. Most ezeket az úgymond kényszervállalkozókat is kirekesztették a számukra ked­vező lehetőségből. A választási programban nem az szerepelt, hogy az előbb felsorolt vállalko­zókat kivéve adómentessé teszik a minimálbért, hanem azt mond­ták, hogy kivétel nélkül minden minimálbér adómentes lesz. Azt mondták továbbá, hogy kezdemé­nyezik az Orbán-Nastase paktum újratárgyalását. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szocialisták nyolc hónappal ezelőtt még több millió romániai munkavállalóval riogatták az embereket. Ehhez ké­pest amikor Medgyessy Péter a ro­mán miniszterelnökkel találko­zott, mégsem tárgyalták újra a ko­rábbi Orbán-Nastase megállapo­dást. Az ok egyszerű: nem is volt mit újratárgyalniuk. Az egész rio- gatási kampány ugyanis puszta politikai blöff volt. Nemhogy több millió, de még több tízezer romá­niai munkavállaló sem érkezett Magyarországra. A megállapodás újratárgyalása bekerült ugyan a 13 pontba, de a szocialisták ma­guk is tudják, hogy nincs szükség az újratárgyalására. Hiszen a ve­szélynek, amivel két hónapon ke­resztül riogatták az embereket, és amivel megítélésem szerint nem kevés szavazatot szerzett a szo­cialista párt, semmi valóságalapja nem volt. Az is szerepelt a szocia­lista programban, hogy a magyar mezőgazdasági termelők érdeké­ben haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek az Európai Unióval a csatlakozás pénzügyi feltételei­nek javításáért. Történt ilyen lé­pés? Nem, mert nem is volt rá szükség, hiszen a magyar delegá­ció, Juhász Endre vezetésével évek óta végzi ezt a munkát. Ez megint olyan választási blöff volt, amelyet nem kellett teljesíteni. Összefoglalóan azt mondhatjuk tehát, ha az Orbán-kormány 1998- ban fele akkora többletforrással kezdhette volna meg a munkát mint a szocialista-szabaddemok­rata kormány, az első száz napja sokkal könnyebb lett volna.- Alaptétel az, hogy az új kabi­netnek gazdaságpolitikai céljai megfogalmazásakor figyelembe kell venni elődei döntését, a folya­matosság érdekében. Az viszont ízlés kérdése, hogy hova helyezi a súlypontot. Nem ilyen súlypont­áthelyeződésről volt csupán szó?- Most, amikor elköltötték 320 milliárd forintot? Itt nem súly­pont-áthelyeződésről van szó. En­nek a gazdaságpolitikához semmi köze, hiszen a talált pénzt mindig könnyű elkölteni. A baj nem a költekezéssel van, hanem azzal, hogy a száz napon túl nyúló ígé­ret is megbicsaklik, inflálódik.- Kovács László mondta, hogy a kormányprogram négy évre szól, és ebből száz nap telt csak el.- Ez igaz, de már most látszik, hogy nem fogják teljesíteni. Az egyszerűsített vállalkozási adóval kapcsolatos fizetett hirdetésben az szerepelt, hogy egymillió vál­lalkozónak teszi könnyebbé az életét a kormány. Most azt hall­juk, hogy jó, ha 10-15 ezer vállal­kozó bekerülhet ebbe a körbe. Medgyessy Péter választópolgá­roknak küldött kampánylevelé­ben személyesen tett ígéretet arra is, hogy az általános iskola első nyolc osztályában ingyenes lesz a tankönyv. A kormány legutóbbi döntése azonban arról szólt, hogy ezt az ígéretét a ciklus végéig sem kívánja teljesíteni.-Ha így lenne, nagy adu volna az a következő választáson a Fi­desz számára.- Igen, de ezzel a választókat becsapó politikával négy évig mégis kormányon tud maradni a szocialista párt a Szabad Demok­raták Szövetségének segítségével. Ami még hab a tortán: vannak döntések, amelyeket még az Or­bán-kormány hozott meg, de a Medgyessy-kormány úgy tesz, mintha ezek az ő érdemei lenné­nek. Mondok erre három példát. Az egyik az Andrássy Gyula Né­met Nyelvű Egyetem. A megnyi­tón az Oktatási Minisztérium szo­cialista államtitkára hosszasan méltatta az új intézmény nagy- szerűségét. Csak a történeti hűség kedvéért jegyzem meg: az egye­tem felállítását az Orbán-kor­mány kezdeményezte, és az erről szóló törvényt az Országgyűlés 2001. július 19-én fogadta el. Ezt a törvényt akkor sem az MSZP-, sem pedig az SZDSZ-frakció nem támogatta. A másik példa erre a Széchenyi-hitelkártya. A hitelkár­tyarendszert teljes egészében az Orbán-kormány dolgozta ki. A Gazdasági Minisztérium közigaz­gatási államtitkára múlt heti beve­zetésekor mégis úgy mutatta be, mintha ez a jelenlegi kormány egyedi, kizárólagos terméke, ötle­te lenne. Egy szó sem hangzott el arról, hogy maga az ötlet és a munka oroszlánrésze is az Orbán- kormányé volt. így igyekszik a Medgyessy-kormány a dicsőséget és a babérokat learatni. És a har­madik példa: Lamperth Mónika belügyminiszter nemrég átadott egy másfél kilométeres gátsza­kaszt Tiszadobnál, miközben úgy tett, mintha az az elmúlt két hó­napban épült volna meg. Attól tar­tok, hogy ez nem lesz másképp a következő hónapokban sem.- Mivel lehet akkor magyarázni azt, hogy a Fidesz a népszerűségi listákon hátracsúszott, az MSZP 20 százalék körüli különbséggel megelőzte?- Az április 7-i választások óta elég nagy fenntartással olvasom a közvélemény-kutatók adatait, hi­szen egyik sem lehet büszke a tel­jesítményére. A szokásos „győz­teshez húzás” jelenségén túl a mostani eredményt nyilván az is befolyásolja, hogy a Medgyessy- kormány, beleülve a készbe, jóko­ra összegeket tudott többletfor­rásként felhasználni és szétoszta­ni. A harmadik ok pedig az lehet, hogy a kormány az első száz nap intézkedései kapcsán sikeres pro­pagandát folytatott, amit az egyébként is túlsúlyban lévő bal­oldali sajtó hatékonyan támoga­tott. így azok is, akik egyébként nem voltak haszonélvezői ezek­nek a döntéseknek, úgy gondol­hatják, hogy a Medgyessy-kor­mány hivatalba lépésével elérke­zett az az idő Magyarországon, amikor már a kerítéseket is kol­bászból lehet fonni.- Kolbászt a Fidesz-politikusok szoktak tölteni.- Igen, de nem kerítésfonásra. Azt gondolom, a költségvetési vita során, amikor a következő év gaz­dasági döntései születnek, elérke­zik a kijózanodás pillanata. Ennek már látható jelei vannak, hiszen a kormány már most kezdett vissza­kozni. László Csaba pénzügymi­niszter például egy óvatos jövede­lempolitika szükségességéről be­szél. Egy általa készített feljegy­zésben azt olvasom, hogy 2003- ban az energetika, a közlekedés, a vízgazdálkodás területén az inflá­ciót meghaladó áremelkedés lesz. Medgyessy Péter egyik konferen­cián mondta: „A következő évek­ben nem tudunk olyan nagy elosz­tási csomagokat vállalni, mint 2002-ben. A nagy elosztási csoma­gok olyan makrogazdasági kocká­zattal járnának, amelyek csökken­tenék az ország versenyképessé­gét.” A Pénzügyminisztérium az szja-t csökkenteni, míg a tb- járulékot növelni akarja. A kor­mány azonban október 20-ig min­dent megtesz azért, hogy ezeket az információkat elzárja a nyilvá­nosság elől. Október 20-át követő­en pedig „utánam az özönvíz!” felkiáltással jön, aminek jönnie kell. Ekkor végre megtudjuk, hogy a Medgyessy-kormány hosszú tá­von pontosan mit is gondol a ma­gyar gazdaságról, és ennek megfe­lelően milyenek is valójában a gazdaságpolitikai elképzelései. KERCZA IMRE A Fideszről mondták Horn Gábor államtitkár A kormány elégedett a száz nap teljesítményével, megtette, amit ígért a válasz­tóknak. (Kelet-Magyarország, 2002. július 26.) Szalai Annamária Fldesz-polítikus Zalában, ahol a parlamenti választásokon komoly fölényt szerzett a polgári oldal, számos területen visszalépést hozott a baloldali kormány első száznapos ötven napja. (Zalai Hírlap, 2002. augusztus 7.) Orbán Viktor volt miniszterelnök Az elmúlt napokban, hetekben meghozott hálás döntésekkel szétosztott pénzt az előző kormány termelte meg. (Kisalföld, 2002. augusztus 30.) Várkonyi Iván újságíró Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy a szocialisták hirdessenek száznapos kormányprogramot, de most biztosan megdicsőült. (Népszabadság, 2002. szeptember 3.) Barát Mihály újságíró A száz nap utáni kormány arra a kisgyerekre emlékeztet, aki egy százassal a zsebében elszántan bemegy a műszaki boltba: „most pedig veszek egy csen­gőt, és akkor már csak a bicikli hiányzik”. (Magyar Nemzet, 2002. szeptember 3.) Keresztes Sándor KDMP-s politikus Vezetőinek tehetsége életben tartja. (Magyar Hírlap, 1996. január 13.) Várnai László szocialista politikus Az Antall-kormány nem volt nekik elég liberális, a jelenlegi nem elég nemzeti, a következő nem lesz elég szocialista. (Halasi Szegfű, 1997. december 24.) Demszky Gábor szabaddemokrata politikus A Fidesz kommunizmust Ígér, szocialisták nélkül. (TV3, 1998. április 9.) Thürmer Gyula munkáspárti politikus A Fidesszel egy kis Torgyánt és egy kis Csurkát is kapott az ország. (24 Óra, 1998. október 6.) Krajczár Gyula újságíró A Fidesz a jelek szerint yuppie-Magyarországot akar, ahol a háttérben szólnak a citerák. (Népszabadság, 1998. december 10.) Debreczeni József konzervatív publicista Ezek a fiúk talán megérdemelték a választási vereséget, de mi nem. (Petőfi Népe, 2002. augusztus 1) A SZÁZ NAPRÓL MONDTÁK

Next

/
Oldalképek
Tartalom