Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-13 / 136. szám
Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap 2002. június 13., csütörtök *5 LEGKÖZELEBB JUNIUS 20-AN, BENNE: •10. SZOLNOK EXPO KIÁLLÍTÁS / / / ESVASAR AKTUAUS ÁLLÁS- ÉS ÜZLETI AJÁNLATOK Fiat-tervek - kérdőjelekkel A Fiat legújabb, a következő hét évre vonatkozó menetrendjében háttérbe szorultak az egyterű modellek, így bizonytalanná vált a már beharangozott Stilo alapú egyterű sorsa is. A Stilo padlólemezére épülő kompakt egyterű fejlesztését egyelőre felfüggesztette a gyártó, helyette 2005 körül a Multipia alapos frissítésével igyekeznek erősítem a Fiat pozícióit ebben a szegmensben. Az egy számmal kisebb MPV, amely a Puntón alapul, csak hat hónap késedelmet szenved: 2003 vége helyett 2004 elején jelenik meg. Az idép Genfben bemutatott PSA-Fiat nagy egyterű (Ulysse) leváltását sem sietik el, a tervek szerint a típus 2009-ig marad gyártásban, ekkorra tervezik ugyanis a harmadik generáció bemutatását. Emellett a tervekből kiderül, hogy a Fiatnál egy kisebb hobbiterepjáró modellen is dolgoznak, amely Európában várhatóan Fiat, míg Amerikában Alfa Romeo néven kerül bevezetésre 2004 körül. A Punto utód Európában 2005 szeptemberében mutatkozik be. Az új Puntón kívül fontos mér- földkő -íehet a cég európai boldogulásának szempontjából az új Lancia Y, amely 2003 elején mutatkozik be, valamint a Seicento és Panda modelleket felváltó kisautó, amely 2003 szeptemberére várható. Szintén 2003 végén mutatkozik be a Croma típus szellemi örököse, a „Nagy” Fiat. A sikermárka, az Alfa Romeo teljes megújulás előtt áll: 2003 decemberében jelenik meg a 147-es alapjain a háromajtós Sprint kupé, 2004 elején érkezik a 156-os utódja, az új GTV/Spider 2004 végén érkezik, a 166-os utódtípusa pedig 2005 szeptemberében láthatja meg a napvilágot. Az olaszok legújabb terveiben jóval nagyobb szerepet kapott a GM-mel való együttműködés. A legfeltűnőbben a Palio projekt változott meg: az eredeti tervekkel ellentétben nem a 2005-ben megjelenő új Puntt$ veszi át a világautó szerepét, hanem egy, a General Motors-szal közösen kifejlesztett platformra épül a 2006-ban megjelenő utód. A Fiat vezérigazgatója, Giancarlo Boschetti szerint a következő Palio már az új platform-stratégia részeként jelenik meg, amelynek keretei közt 15-ről 9- re csökkentik a Fiatnál használt padlólemezek Talán ilyen lesz az új Fiat kiskocsi számát. Az új padlólemezeket nagyrészt a General Motors más márkáival közösen fejlesztik. Ahogy a tervekből kiviláglik, a racionalizálás legkorábban 2006- ra hozhat eredményt, így az sem biztos, hogy minden részlete valóra válhat, ugyanis a legújabb hírek szerint addigra akár teljes egészében a GM tulajdonába is kerülhet a Fiat autós részlege, amely minden valószínűség szerint a menetrend újbóli megváltoztatását jelentené. Már most gondoljon a nyárra! UJ.FIAT PUNTO DYNAMIC modellek AJÁNDÉK Extrák: Fiad Code, fedélzeti computer, távirányítású központi zár, első elektromos ablakemelők, szervokormány, osztott hátsóülés, autórádió, vezető- és utasoldali légzsák, állítható kormány + vezetőülés, deréktámasz, színre fújt lökháritó, fordulatszámmérő... Ring Autóház Kft. 5000 Szolnok, Fik út 3. Tol.: 50/512-432 mmí tiARANUA A SZENVEDÉLY VEZET MINKET Jön az egyterű Focus Az új típus - nevét még nem ismerjük -, amely műszaki megoldásaiban messzemenőkig a Focus-on alapul, várhatóan ősszel Párizsban mutatkozik be, gyártása pedig 2003 elején indul. Érdekes, hogy a Ford nem lép be a hétüléses kompakt egyterűek piacára. A döntést állítólag heves viták előzték meg, de végül az anyagi szempontok győztek. Korábban úgy volt, hogy a Ford egyterűje ugyanúgy hétüléses lesz, mint az Opel Zafira, vagy a hamarosan bemutatkozó VW egyterű. Ám a Ford döntéshozói azon a véleményen vannak, hogy a vásárlók többsége amúgy sem használja ki a Zafirához hasonló típusok két hátsó pótülését, így az emberek nagyobb része számára megfelelő lesz a Focus egyterű öt üléssel is. A COOP Szolnok Rt. valamennyi szolnoki és vidéki ABC áruházában, valamint a Tiszavidék Áruház szupermarketjében L KÍHÁLJJJK június -J 4-15-én: Sertéscomb 749 Ft/kg Sertés hosszú karaj 739 Ft/kg Előhűtött egész csirke 379 Ft/kg Előhűtött pulyka medalion 899 Ft/kg Sága sajtos pulyka párnácska 1 kg 699 Ft Milli tejföl 20% 450 g 169 Ft Coop tejszínhab spray 250 g /nQ Ft ■VV I % Karaván D. E. kávé 250 g A A A rí 3Z9 rí Suzy alma, narancs üdítőital 1.51 114 Ft Coca-Cola 21PRB 219 Ft+palad CSÜTÖRTÖK BEVÁSÁRLÓNAP a Tiszavidék Áruház szupermarketjében! 5.000 Ft feletti vásárlás esetén 5 %, 10.000 Ft feletti vásárlás esetén 10 % engedményt adunk. Szövetkezeti tagjainknak további 3 % kedvezményt biztosítunk! Ezenkívül sok egyéb élelmiszer és vegyi árut kínálunk engedménnyel, amíg a készlet tart. mmm C00PSZ0LN0K COOP SZOLNOK RT. Tiszavidék Áruház műszaki osztályán 2002. június 30-ig CREDIGEN& ORION televízió 29” 72 cm txt, PIP, sztereó Eredeti ár: 149.990 Ft Csere esetén: 119.990 Ft hitelre: 6.771 Ft/24 hé + ajándék 6 üveg Coop sör ORION 51 cm txt televízió Eredeti ár: 49.990 Ft Csereár: 46.990 Ft hitelre: 3.038 Ft/20 hó SAMSUNG TV CW-28 C75V 71 cm 100 Hz, sztereó, txt Eredeti ár: 219.990 Ft Csaraár: 199.990 Ft Hitelre: 8.600 Ft/36 hó t ajándék 6 fejes HIFI sztereó videóval 3.083 Ft/16 hó SIEMENS komb. hűtőszekrény KS 24V22,162/54 A energiaosztály Eredeti ár: 99.990 Csereár: hitelre: 5.360 SAMSUNG kombinált hűtőszekrény SR 32, NO FROST, 195/70 I, B energiaosztály Eredeti ár: 109.990 Ft Csereár: 99.990 Ft hitelre: 5.642 Ft/24 hó hTHOMAS takarítógép compakt 20, 4 bar nyomószivattyú, 1300 W telj., 201 por- és víztartály Eredeti ár: 53.990 Ft Akciós ár: 39.990 Ft hitelre: *A csere- és hitelakció részleteiről érdeklődni lehet az áruház 56/373>635 telefonszámán. THM: A teljes hiteldíjmutató mértéke a Credigen Bank Rt. által nyújtott kölcsön összege, a hitel kamata, a kazelesi költsége és a hitel futamidejének függvényében minimum 38.3514 % és maximum 51.1648 %. *