Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-13 / 136. szám

2. oldal jfléplap Grátisz 2002. június 13., csütörtök Nagyra nőtt a kicsike Próbaút: Ford Fiesta Comfort 1.4 Szolnok A Ford az utóbbi években nem kis­autójával aratott piaci sikereket hazánkban, hanem a Focus és a Transit hozta számára az igazi babérokat. Mostantól azonban a leg­nagyobb forgalmat ígérő szegmensben is of- fenzívát kezdhet, a napokban megjelent új Fiesta ugyanis feladta a leckét a konkurenci­ának. A kocsit elsőként próbálhattuk ki a Nesztor Kft. jóvoltából. Sokáig kellett várni az új Ford Fiesta megjelenésére, de megérte A mind nagyobbra növő, mind gömbölydedebb for- mavilágú kisautókra gyakran rásütik, hogy női kocsi. Rögtönzött véleménykutatásunk eredménye szerint a Fiesta amolyan uniszex négykerekű, egyszerre nő­iesen bájos és macsós kinézetű. Kevésbé extrava­gáns, mint a nagyobb testvér, a többszörös év autója győztes Focus, (bár az orra nem véletlenül erősen hasonlít rá), inkább visszafogottan elegáns és friss. Különösen tetszetős a hátsó traktus a magasra telepí­tett lámpaegységgel. Az új Fiesta jóval nagyobb elődjénél, külső mére­teiben már-már az alsó középkategória határait fe­szegeti.' A megnövelt tengelytáv az utastérben érez­teti jótékony hatását, belső tágasságával, fej - és láb­terével nagyobb autókat lepipál. Az ülések kemény tömetűek, de kényelmesek. Divatos, ugyanakkor egyszerű és áttekinthető a műszerfal, sportkocsikra emlékeztetnek a félgömb alakú levegőbeömlő nyílá­sok. A megmunkálás és az összeszerelés minősége kívül-belül egyaránt meggyőző. A magasabbra emelt vezetőülésből jó a kilátás, a meredeken lejtő motor- háztető miatt viszont megszokást igényel a kocsi or­rának pontos érzékelése. A csomagtér a VDA-mód- szer szerint 284 liter, ami a kategória élvonalába so­rolja az új kis Fordot. Tesztautónk első kerekeit 1,4 literes benzines mo­tor forgatta, amely erőforrás a Focusból származik, a Fiestában azonban 75 helyett 80 lóerős. Ez a kellően nyomatékos motor a precíz váltóval élénk, fürge ko­csivá teszi a kis Fordot, miközben a fogyasztása messze a fájdalomküszöb alatt marad. A futómű és a szervóval támo­gatott kormányzás remekül sike­rült munka, a Ford Puma kezes vi­selkedését ötvözték a tervezők a Focus felfüggesztésének elismert erényeivel, így nem csoda, hogy a Fiestát élmény vezetni autópá­lyán épp úgy mint hegyi szerpen­tineken. A rugózási komfortot sem érheti komolyabb kritika, a kocsi elviselhetővé teszi az uta­zást a bombatámadásra emlékez­tető, sokadrangú vidéki utakon is. A fékek a Fordoktól már megszo­kott módon működnek, egysze­rűbben fogalmazva kitűnőek. fotó: m. j. A Fiesta a biztonság terén sem hagy kívánnivalót. A karosszéria hajlítási és csavarodási merevsége 100, illetve 40 szá­zalékkal haladja meg a típuselődét. Az utasok épsé­gét intelligens védelmi rendszer óvja, ennek része a kettős eröbevezetési útvonal, az ütközés hevességé­től függően működésbe lépő kétfokozatú frontlég­zsákok (összesen hat légzsák rendelhető), a lábsérü­lés csökkentésére hivatott kiadó fékpedál. Az új Ford Fiesta sikere megjósolható, hiszen tá­gas utas- és csomagtere, élénk és gazdaságos motor­jai, kiemelkedő menettulajdonságai és élményszerű vezethetősége bizonyára sok hívet szerez majd neki. Pláne úgy, hogy kedvező, 2395 ezer forint az induló ára. LZ. Főbb műszaki adatok Szél./hossz./ mag. (mm): 3917/1683/1417 Motorteljesítmény (kW/LE): 58/80 Max. nyomaték (Nm): 127 Gyorsulás 0-100 km/h (s): 13,5 Végsebesség (km/h): 166 Kombinált fogyasztás (1/100 km): 6,1 Accent, háromhengeres dízellel A Hyundai-nak eddig is volt egy korszerű, kö­zös nyomócsöves dízelmotorja, ezt a kétliteres erőművet egy éve mutatták be. Ám a nálunk is legnépszerűbb alsó középkategóriás autójuk, az Accent nem kapta meg ezt a motort, csak a nagyobb modellekbe szerelték be. Most a dél­koreai gyár bemutatta a legújabb fejlesztésű közvetlen befecskendezéses dízel aggregátját, amely érdekes megoldással készült. A kétlite­res négyhengeresből elvettek egy hengert és kaptak egy 1.5-ös háromhengerest. A modern technika vívmányait azért al­kalmazták, így a közös nyomócsöves öngyulladásos aggregát hengerenként ______ né gyszelepes, vagyis összesen 12. A mo­tor ezzel 82 LE-s maximális teljesít- jg ményre képes, és 187 Nm a legnagyobb forgatónyomatéka, és ez már 2000-as fordulatszámon jelentkezik. Ezek az adatok kategóriájának megfelelőek, és szerencsére a menetteljesítménnyel sincs ez másképp. Az Accent CRDi ugyanis 14 másodperc alatt gyorsul 100- ra, míg a végsebessége 170 km/h, vagyis nem kell szégyenkeznie. Egy ilyen mo­tornál azonban mindig a fogyasztás a legfontosabb érv, emiatt vásárolják az ilyen erő­forrásokkal felszerelt autókat. A 1.5-ös turbódízel ebben a kocsiban 5,5 literes átlagfogyasztást pro­dukál, és az Euro3 -as környezetvédelmi előírá­soknak is megfelel, tehát minden téren teljesíti az elvárásokat. Az Accent 1.5 CRDi-t két féle felsze­reltséggel lehet majd kapni, háromajtós és ötajtós karosszériával. Már a szerényebb, L változatban is benne van a blokkolásgátló, a vészfékrásegítő, a négy légzsák, a pirotechnikai övrögzítő és överőhatároló, a négy fejtámla és a szervokor­mány, sőt a rádió-előkészítés négy hangszóróval. A jobb felszereltségű GLS változatban még eze­ken kívül az elektromos ablakok, az elektromo­san állítható és fűthető tükrök, a fordulatszámmé- rő, a jobb minőségű belső kárpitozás és autósrá­dió is van. A kívánságlistán pedig olyan dolgok szerepelnek, mint a klímaberendezés, a jobb hifi és az elektromos tetőablak. Az autóban széria még a 60:40 arányban dönthető hátsó ülések, amelyek segítségével az eredetileg csak 321 literes csomagtartó tovább bővíthető. Újabb orosz népautó? Két éven belül kezdődhet a két­ütemű Zil gyártása. Az amerikai Venture Industries és a Zil közös tervei szerint a cél egy olcsó, nagy szériában eladható kisautó gyár­tása, évi 150.000 darabszámmal. A hírek szerint a kiskocsi, amely­be az ausztrál Orbital által fejlesz­tett háromhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéses 1200 köbcentis kétütemű motor kerül­ne, nagyjából két éven belül jele­nik meg, az előkalkulációk sze­rint alig több. mint 4.500 dolláros (kb. 1,1 millió Ft) áron. Hogyan takarékoskodhatunk a benzinnel? Jön az új Audi A3 Külsőre szerény változtatások­ra számíthatunk az új Audi A3 bemutatásakor. A karosszéria éleit erősebbre vasalták, de a meredekhátú felépítés marad. A hátsó felfüggesztés a jelenle­ginél sokkal igényesebb konst­rukciót mutat, a Ford Focushoz hasonlóan négy len­gőkaros futóművet kap hátra a következő A3. A sportos csúcs- modelleket a jövőben nem 1,8 literes turbómotor hajtja majd. A Golffal megegyezően egy V6-os motor kerül a kínálat csúcsán álló autókba, méghozzá a VW Phaeton és a Touareg 3,2 literes hathengerese, 240 lóerős teljesítménnyel. Két köz­vetlen benzinbefecskendezéses motor is lesz, az egyik 1,6 literes, 116 lóerős, a másik FSI kétezres és 150 lóerős. Maradnak a PD TDI dízelmo­torok, amelyek teljesítményükkel és fogyasztásukkal most is az élvo­nalban vannak. A környezet- és üzemanyagkímélő autózás módszerei, apró trükkjei A korszerű, egyre kisebb fo­gyasztású benzin- és dízelmo­torok mellett a helyes vezetési technika is értékes, noha gyakran alábecsült eszköze a fogyasztáscsökkentésnek és ezzel a környezetszennyező kipufogógázok mennyiségi csökkentésének is. Aki csu­pán néhányat kihasznál a ta­karékos autózás legfontosabb szabályaiból, már a következő tankoláskor készpénzben nyeri el jutalmát. Ami az autót illeti, a legfontosabb, hogy rendszeres karbantartással megőrizzük a hajtómű magas ha­tásfokát. Számít az abroncsnyo­más rendszeres ellenőrzése is, a túlságosan alacsony nyomás ugyanis kétszeresen növeli a költ­ségeket: a gördülési ellenállás fo­kozódása miatt többletfogyasztást okoz, és gyorsítja a gumiabroncs elhasználódását. Aki nagyon sze­retne spórolni, egy-két tizeddel jobban is felpumpálhatja a gumit. Megéri eltávolítani a szükségtelen ballasztot a csomagtartóból, váro­si közlekedésben száz kiló rako­mány fél litert elérő mértékben vi­szi feljebb a fogyasztást. További pazarlásnak vehetjük elejét, ha le­szedjük a már nem szükséges te­tőcsomagtartót vagy síléctartót, hiszen minden, ami növeli a légel­lenállást, üzemanyagba kerül. Ne működtessük feleslegesen a klí­maberendezést, a hátsó szélvédő fűtését vagy a ködlámpát, mert ezek elektromos energiaigényét végső soron a motor fedezi, és többletfogyasztást okoznak. Menet közben az egyenletes, előrelátó vezetési stílus a legfon­tosabb. Kerüljük a felesleges gyorsításokat és fékezéseket, idő­ben vegyük le a gázt - ezzel nem csak benzint takarítunk meg, ha­nem kíméljük az idegeinket és a féket is. A gyorsítás legyen húzós, de nem agresszív. Közben kap­csolgassunk fel jó korán, inkább a felső fokozatokban, nagy gázzal gyorsítsunk, mintsem kihúzas­suk a fokozatokat. Városban gyakran lehet már ötvennél is az ötödiket használni. Általában ér­vényes, hogy mindegyik fokozat­ban maradjunk az alsó fordulat- szám-tartományban (2.000- 3.000/perc között). Mihelyt elér­tük a kívánt tempót, részesítsük előnyben az ötödik fokozatot. Előnyös továbbá, ha a csúcsse­bességnek csak 75 százalékát használjuk ki. Ezzel - említésre méltó időveszteség nélkül - igen jelentősen csökkenthetjük a fo­gyasztást. Ne álló helyzetben melegítsük be a motort, hanem azonnal in­duljunk el, és közepes fordulat­számokon hozzuk üzemi hőmér­sékletre a motort. Egy percet meg­haladó megálláskor - például pi­ros lámpánál vagy sorompónál - ajánlatos leállítani a motort, hi­szen alapjáraton is fogyaszt. To­vábbi lehetőséget kínál a befecs­kendezés szünetelése a motor tolóüzemében, például lejtmenet- ben vagy fékezéskor. Ilyenkor ne adjunk gázt, illetve ne nyomjuk ki a kuplungot, különben elmarad a hatás. Már kapható a Volvo XC90-es A Volvo terepjárója 14.279.000 forintos alapáron kerül forgalomba. Az XC90-es három motor-, és két karosszériaváltozatban kerül forga­lomba. A kisebb modellekbe öthengeres benzines- és dízelmotorok kerülnek 210, illetve 163 lóerős teljesítménnyel, míg a csúcsmodell- ben az S80-ból jól ismert hathengeres turbómotor dolgozik 272 ló­erős teljesítménnyel. A vásárlók öt-, és hétüléses karosszéria-változa­tok közül választhatnak, minden típusban automataváltót találunk. Az alapkivitel része többek közt a menetstabilizáló program, a füg­gönylégzsákok vagy az automata klíma. A Roveré lesz a lengyel Daewoo? A brit MG Rover járműipari csoport előrehaladott tárgyalásokat foly­tat a dél-koreai Daewoo eladásra váró lengyelországi részlege, a Daewoo-FSO megvásárlásáról - mondta pénteken Maciej Lesny len­gyel gazdaságiminiszter-helyettes. A Daewoo-FSO részvényesei pén­teken már jóvá is hagyták az új vállalat létrehozását a dél-koreai-len- gyel cég romjain. A Daewoo-FSO-nak becslések szerint 4,4 milliárd zloty (csaknem 1 milliárd dollár) adóssága van, s mióta a dél-koreai anyacég, a Daewoo Motor 2000 novemberében csődöt jelentett, a lengyel leányvállalatnak az alkatrész-beszerzés is gondot okoz. AUTÓALKATRÉSZ ÁRUHÁZ Tachográfok értékesítése, Illesztése. Camion-, teher- és személygépkocsi-alkatrészek forgalmazása, levegő-, olaj-, üzemanyagszűrők kis- és nagykereskedelmi értékesítése, Kamaz gyári alkatrészek értékesítése, vízhűtők felújítása betétcserével, fékdobok, fékbetétek forgalmazása, fékdobok, fékpofák szabályozása. Minőségi motorolajok, vezérműszíjak, ékszíjak, kerékcsapágyak forgalmazása. , Autószerelőknek, viszonteladóknak kedvezmények! ! 5002 Szolnok, Abonyl út 88. Tel.: 56/514-595, fax: 56/514-596. Mobil: 20/944-5355, 20/319-3846. MEGHÍVÓ 2002. JÚNIUS 15-16*1 Megérkezett a CITROEN C3! Jöjjön el éi saját szemével győződjön meg róla! Az Ön márkakereskedője: BODEX KERESKEDOHAZ KFT. 5000 Szolnok, Thököly út - Városkapu Tel.: 56/512-730, 56/512-744, 20/942-0261. E-mail: bodex@oxelero.hu bármilyen is az Ön furgonja, mi becseréljük Főkereskedő: Ford Nesztor Kft. Szolnok, Abonyi út 1/c. Tel.: 56/512-412, 56/375-201 E-mail: ford@nesztor.hu; www.nesztor.hu Alkereskedőink: Nesztor-Károlyi Kft. Cegléd, Külső-Kátai út 1. Nesztor-Terjéki Kft. Jászberény, Nagykátai út 25. Ford Sándor Service Kft. Kisújszállás, Közraktár út 4. Hozza el nekünk öreg, kiszolgált haszongépjárművét 2002. március 1. és június 30. között, és mi 500.000 forint értékben beszámítjuk bármelyik új Ford Transit árába. Ha még habozik, íme egy kis segítség: fii a Ford Transit az egyik leghosszabb szervizintervallummal (25.000 km) rendelkező haszongépjármű fii 152 változatban elérhető fii Magyarország legkedveltebb haszongépjárműve fii a legalacsonyabb üzemeltetési költségekkel rendelkezik Alapár: 3.352.000 Ft+áfától JÓL VÉGZETT MUNKA Q FORD TRANSIT Extra garancia Ford Credit hitel

Next

/
Oldalképek
Tartalom