Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-10 / 133. szám

MMMiHMHMMH ■■ . : , , - , . Bendó Csaba vezérletével Férfi kézilabda, VB-SELEJTEZŐ Ukrajna—Magyarország 21-26 (10-10) Kijev, 4000 néző, V.: Nacevski- testvérek (macedónok) Legjobb góldobók: Koszteckij, Nyikiforov 5-5, ill. Bendó 7, Nagy 6, Lendvai 4, Mohácsi 3, Mezei, Tóth, Pásztor 2-2 Jól kezdtek a magyarok, a szol­noki nevelésű Bendó találataival és Fazekas remek védéseivel egészen a 21. percig tartották egy-két gólos előnyüket. Ekkor viszont két ziccer is kimaradt, és fordítottak az ukránok. A szünet előtt azonban Mezei és Bendó - utóbbi már negyedszer — volt eredményes, így 10-10-zel men­tek pihenőre a csapatok. A fordulást követően egészen az 50. percig fej-fej mellett ha­ladt a két gárda. Ekkor viszont sorozatban háromszor találtak be a vendégek, így összesítésben már öt gólra nőtt az előnyük. Az ukránok megzavarodtak, és már nem volt esélyük a fordításra. A magyar együttes kettős győ­zelemmel harcolta ki, hogy részt vehet a 2003. január 20. és febru­ár 2. között sorra kerülő portugá­liai vb-n. Skaliczki László, a magyarok kapitánya: Játékosaim maradék­talanul betartották a taktikai uta­sításokat. Türelmesek voltunk, és akkor sem estünk pánikba, amikor nem álltunk továbbjutás­ra. Az első félidőben jól védekez­tünk, és szerencsére a későbbiek során sem fáradtunk el, sőt, a hajrában még a támadásban is jeleskedtünk. Nagyon boldog va­gyok, de sok munka áll még előt­tünk, hogy a vb-n is sikeresek szerepeljünk. Földvári sikerek Úszás A napokban három versenyen, három helyszínen vettek részt a Tiszaföldvári Úszóklub fiataljai. Két részre szakadva, megosztva próbáltak egyszerre mindenhol helytállni a gyerekek a verseny- dömping idején. A kétnapos Har­kány Kupán inkább a nagyobbak indultak, hogy felmérjék tudásu­kat. Ez nemzetközi nyílt úszóver­seny volt, melyen Fehér Csilla, Zsigri Zsófia, Nagy Zoltán és Ba­logh István országos versenyre előírt nevezési szintek közelében lévő, jó időeredményekkel, a kö­zépmezőnyben végeztek a na­gyon erős mezőnyben. Ezalatt a csapat másik része egyik napon a Mezőtúri Rövidpályás Kupán, másik napon a csongrádi Dr. Csongrádi József Úszó Emlék- versenyen képviselte Tiszaföld- várt. Csongrádon szintén nagy csa­patok között a Szikora ikrek és a legkisebb Mogyorósi dobogós, ill. pontszerző helyezése nagyon szép teljesítmény volt. Mezőtú­ron viszont a nagyok nélkül is 3. helyezést ért el a Tiszaföldvári Úszóklub. Ezt Papp Lajos (1 arany), Szikora Enikő (2 ezüst), Tenovszki János (2 ezüst), Tichi Zoltán (1 ezüst), Szikora Fruzsi­na (2 bronz), Berta István (1 bronz), Nagy Melinda (1 bronz) és László Imre, Trenovszki Má­té, Mogyorósi Bence, Herkó Má­té, Mogyorósi Tamás pontszerző helyezésével érdemelték ki a földváriak. Nem ezt vártuk a visszavágón Mol Szolnok-Falco KC 72-80 (26-15, 12-19, 19-29, 15-17) Férfi kosárlabda, EnterNet-Internet Liga, A 3. HELYÉRT Tiszaligeti Sportcsarnok 1500 n.V.: dr. Vígh, Benczúr T. Mól Szolnok: Maljkovics 3/3, Pavlovics 15/6, Vukicsevics 16/ 6 Orosz 9, Lapov 12. Csere: Tre- pák, Mérész Cs. 12/6, Szarvas, Cziczás 5/3, Rusznák. Edző: Goran Miljkovics. Fakó KC: KÁLMÁN 27/12, Alexe 10, Pankár 2, Sallay, TARLE 23. Csere: WILEY 18/6, Dénes, Gráczer, Henrik, Horváth. Edző: Zsoldos And­rás. Az eredmény alakulása. 4. p.: 8-7, 8. p.: 20-11, 15. p.: 29-22, 18. p.: 35-27, 24. p.: 41-46, 28. p.: 53-59, 35. p.: 62-72. Kipontozódott: Lapov a 37. percben. Kiállítva: Vukicsevics a 23. percben. Meglepetésre csupán fél ház fogadta a bronzcsa­ta résztvevőit. A szerdai találkozón kényszerű pi­henőjét töltő Vukicsevics találataival — a bedobó csapata 26 pontjából 16-ot vállalt a nyitó negyed­ben - szökött ellenfelétől a Mól Szolnok. A vendé­gek csupán Tarle pontjaiban bízhattak, társai kö­zül Alexe rendre hibázott, mellette összeszedett három faultot, ezért hamar lecserélte edzője. Kál­mánnak sem ment ebben az időszakban a játék, az irányító csupán egy mezőnykosarat ért el. így nem csoda, hogy az első negyedben még a Szolnok érezhette magát a dobogón. A folytatásban azon­ban kapcsoltak a vasiak, Kálmán elkapta a fonalat, Wiley vezérletével összeállt a védekezésük és egy 10-0-ás rohammal tették szorossá az állást a szü­netig. A fordulást követően Wiley és Tarle pontjaival már a szombathelyiek vették át a vezetést. A 24. percben pedig robbant a bomba. Az addig jól ját­szó Vukicsevics ismét megfeledkezett magáról, megütötte Tarlét, melyért Benczúr játékvezető azonnal kiállította a szolnokiak játékosát. Ideges­kedni kezdett a hazai gárda, az okosan játszó Falco pedig élt a lehetőséggel és tetszés szerint érte el pontjait. A zárónegyed 57-63-as Falco-vezetésnél kezdődött volna, ám Vukicsevics a lelátóról fenye­gette a játékvezetőket, a közönség pedig tüntetett a bírók ellen, ezért ők kényszerszünetet rendeltek el addig, amíg Vukicsevics el nem hagyja a csarno­kot. Mivel a légiós eltávozott a létesítményből, folytatódhatott a játék. A pauzát követően rendre a vendégek akarata ér­Orosz (fehérben) és társai nem bírtak a jól játszó Tarlévai FOTÓ: CSABAI vényesült a teljesen széteső szolnoki legénységgel szemben. A bronzérmet kettős győzelemmel (167-149) a szombathelyi Falco KC szerezte meg. Goran Miljkovics: — Gratulálok a Falcónak a harmadik helyhez, a bírók tevékenységét pedig jó lenne, ha az illetékesek kielemeznék. Zsoldos András: - Büszke lehetek csapatunkra, extra eredménynek tartom a harmadik helyet. Bajnoki döntő: Körmend-Atomerőmű 84-72 (1- 1) A három győzelemig tartó párharc kedden 17.50 órakor folytatódik, az m2 közvetíti a derbit.) _______________________________________________________(VÉCSÉI Röviden JÉGKORONG. A Detroit Red Wings drámai csatában, a har­madik hosszabbításban harcol­ta ki a 3-2-es győzelmet a jégko­rong Stanley Kupa-döntő har­madik összecsapásán, a Caroli­na Hurricanes otthonában. A négy nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2-1 a Detroit. SAKK. Ruck Róbert nyerte a Balatonlellén rendezett, 2 millió forint összdíjazású férfi sakk- bajnokságot, miután a döntő­ben 4:2-re győzött Ács Péter el­len. A finálé első két mérkőzé­se, majd a két rövidített játszma is döntetlenre végződött, így a villámpartik döntöttek Ruck ja­vára, aki ezzel elnyerte a 700 ezer forintos Abbott-díjat. TENISZ. A spanyol Albert Cos­ta 6:1, 6:0,4:6, 6:3-ra nyert hon­fitársa, Juan Carlos Ferrero el­len a francia nyílt teniszbajnok­ság férfi döntőjében. A mérkő­zés 2 óra 30 percig tartott. Al­bert Costa elsőször diadalmas­kodott Grand Slam-tornán. TRIATLON. A kaposvári Buda- Cash Teamben versenyző Kuttor Csaba, valamint a duat- lonban világ- és Európa-bajnok százhalombattai Csömör Erika győzelmével zárult a Nyíregy­háza melletti Leveleken rende­zett rövid távú triatlon országos bajnokság. VÍVÁS. Ahogy tavaly, úgy idén is Kulcsár Krisztián győzött a stockholmi párbajtőr Világ Ku­pa-versenyen. A magyar fölény­re jellemző, hogy Fekete Attila harmadik, Imre Géza pedig ha­todik lett. Ezzel egy időben Csaba Edina remek vívással a második helyen végzett a né­metországi Tauberbischof- sheimben rendezett kard VK- viadalon. ■ Sportolók egy családban Simon Orsolya Nagyváradon és Vilniusban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott a junior Európa-bajnokságon. fotó: archív Lewis kiütötte Tysont Profi boksz Lennox Lewis a nyolcadik menet­ben kiütötte Mike Tysont és meg­védte a WBC és az IBF profi ne­hézsúlyú ökölvívóbajnoki címét. Az egyesült államokbeli Mem­phisben megrendezett gálán a világbajnok taktikusan bokszolt, az első három menetben távol fölé kerekedett, egyre magabiz­tosabbá vált és a nyolcadik me­net elején megrendítette Tysont. Az egykori bajnokra számolni kellett, de ekkor még folytatni tudta a küzdelmet. A következő ütéskombinációjával azonban Lewis végleg padlóra küldte az erejével teljesen elkészült Tysont. Lewis (balról) alaposan lerendezte nagyhangú vetélytársát FOTÓ: EPA JÁSZBERÉNY Mi a közös a szolnoki MÁV kosa­ras és jászberényi röplabdás höl­gyek, avagy a Mól kosárlabdázói, a ceglédi kézilabdás fiúk, esetleg a Yakuzák karatékái között? Lát­szólag semmi összefüggés nincs sem települési - három várost képviselnek -, sem sportági meg­határozás alapján - labdajátéko­sok és küzdősportolók -, mégis mind az öt klub képviselői jelen voltak azon az állófogadáson, me­lyet a Coop Star Rt. rendezett szá­mukra Jászberényben. Ebből ta­lán már egyértelműen kiderülhet, valamennyi szakosztály kiemelt támogatói sorában tudhatja a Coop Rt-t. A meghívottak termé­szetesen nem jöttek üres kézzel, közel 10-10 perces videofilmen mutatták be egyesületük múltját, jelenét és legjobb eredményeit.- Nem panaszkodhatunk vá­lasztásunk helyességére, hiszen olyan sikerekben volt részük, melyre mindannyian büszkék le­hetünk - tudtuk meg dr. Rédei István elnök-vezérigazgatótól. A ceglédi kézisek idei ötödik, a herényi röpisek kupa és bajno­ki harmadik helyük minden idők legjobb kluberedményét jelenti, akárcsak a Mól Szolnok Magyar Kupa-győzelme. A kyo- kushin karatézó Simon Orsolya tavaly októberben már második junior Európa-bajnoki aranyér­mét szerezte - idén októberben a harmadikat is begyűjtheti a szolnoki Eb-n -, ráadásul vasár­nap Lőrik Tímea a budapesti, felnőtt karate kontinensbajnok­ságon képviselte Jászberényt a tatamin. _______________________________I PELEI) Ké kes csúcsfutás Tömegsport Május 25-én egy magyar feljutott a világ tetejére. Június 22-én 1500 magyar juthat fel az ország tetejére, ekkor rendezi ugyanis a Budapest Sportiroda az 5. Prosport Kékes Csúcsfutást. A futók Mátrafüredről indul­nak, és a 11,6 kilométeres táv il­letve a 671 méteres szintkü­lönbség leküzdése után máris megérinthetik a kékestetői leg­magasabb pontot jelző követ. A pálya egy 150 méteres sza­kasz kivételével végig emelke­dik, az utolsó 3 kilométer kifeje­zetten nehéz. Ennek ellenére az elmúlt években a rajthoz állók 99%-a célba ért, igaz a győztesek 45-50 percével szemben volt, akinek 120 percre volt szüksége. A verseny résztvevői az óriási él­ményen kívül emblémázott pó­lót, egyedi oklevelet és ered­ménylistát kapnak. Az indulók között ajándékokat sorsolnak ki. A versenyre különbuszt indít a Budapest Sportiroda, melyre jú­nius 14-éig lehet jelentkezni. Érdemes igyekezni a nevezés­sel, egyrészt, mert csak az első 1500 nevezést fogadják el, más­részt, mert az első kedvezmé­nyes nevezés határideje, illetve a postai és az internetes neve­zés határideje június 14. Bővebb információ a 1273- 0939-es telefonszámon kérhető, vagy a www.bpsportiroda.hu internetes oldalon olvasható, ahol lehetőség nyílik az on-line nevezésre is. ■ tartotta magától a hatalmas ütő­erővel rendelkező amerikait. Az összecsapás negyedik és ötödik szakaszában már látszott, hogy Tyson fárad. Lewis ezt ki­használva még inkább ellenfele A 37 éves Lewis 40. profi sike­rét aratta (31 K.O., illetve T.K.O.), Tyson pályafutása 53. összecsapásán a negyedik vere­ségét szenvedte el. a i 1 i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom