Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-10 / 133. szám

10. OLDAL S P 0 R T 2002. Június 10., hétfő i SÜH Kifogástalan létesítmények A FIFA szerint a labdarúgó-világ­bajnokság 20 japán, és dél-kore­ai stadionja, valamint a 32 részt­vevő válogatottnak biztosított edzőpályák minősége kifogásta­lan.- A nemzetközi szövetség na­gyon büszke a létesítményekre - mondta Walter Gagg, a FIFA biztonsági igazgatója. - A ren­dezők magasra tették a mércét, Németországnak négy év múl­va nagyon nehéz dolga lesz, ha hasonlóan kiváló körülménye­ket akar teremteni. Buszon a szurkolók Kellemetlen helyzetbe került az ír labdarúgó-válogatott, mert a csa­pat buszán a játékosokon kívül néhány szurkoló is utazott, s így a biztonsági ellenőrzések elkerülé­sével jutott be a stadionokba.- Jelzést kaptunk, hogy az egyik buszon a futballistákon kí­vül civilek is tartózkodnak - mondta Walter Gagg, a FIFA biz­tonsági főnöke. - Ellenőriztük az információt és kiderült, hogy az íreket szállító járművön tíz druk­ker is utazott, akik ily módon töb­bek között a fémdetektoros kaput is elkerülték. Az írek eddig két ja­pán stadionban játszottak: Niiga- tában Kamerunnal, Ibarakiban pedig Németországgal szemben értek el 1-1-es döntetlent. Brit ünneplés Mintegy 300 futballszurkoló ün­nepelte az angolok 1-0-ás győzel­mét Argentína ellen a hányatott sorsú Falkland-szigeteken. A dél­amerikai országtól 20 éve, hábo­rúban visszaszerzett atlanti terü­let fővárosában, Port Stanleyben az erős havazás ellenére kisebb tömeg verődött össze a Globe Tavern Pub nevű bárban. A civil lakosok és a katonák már helyi idő szerint reggel fél 7-kor a kocs­ma előtt toporogtak, hogy láthas­sák az élő közvetítést. Az ivó tu­lajdonosnője egyébként - a máig vitatott hovatartozású szigetcso­port történetében először - kü­lönleges engedélyt kapott, hogy a szokásosnál jóval korábban ki- nyithasson. _______________■ A házigazdák történelmi sikere XVII. Labdarúgó-világbaj- ___________ NOKSÁG B-c soport Dél-afrikai Köztársaság— Szlovénia 1-0 (1-0) Tegu, 47 226 néző, v.: Sanchez (argentin) Gólszerző: Nomvethe (4.) A dél-afrikaiak a gyorsan meg­szerzett vezetés után fölényben játszottak és főleg a második fél­időben többször növelhették volna előnyüket. Szlovénia kevés helyze­tet dolgozott ki, így hiába irányítot­ta a játékot a mérkőzés egyes sza­kaszaiban, nem tudott egyenlíteni, második mérkőzésén is kikapott. Az első világbajnoki győzelmét megszerző Dél-Afrika négypontos, s szerdán a már nyolcaddöntős Spanyolországgal találkozik, sze­rencsés esetben vereséggel is to­vábbjuthat a csoportból. Jomo Sono (a dél-afrikai válo­gatott szövetségi kapitánya): - Nem volt szépségdíjas mérkőzés, de mi elsősorban nyerni jöttünk. Örülök első vb-győzelmünknek, mert a spanyolok ellen már sok­kal felszabadultabban játszha­tunk. Nagyon bízom a fiúkban. Srecko Katanec (a szlovén válo­gatott szövetségi kapitánya): - A korai gól sokkolta a játékosaimat. A második félidőben javíthat­tunk volna, de elpártolt mellő­lünk a szerencse. A kiesés ellené­re büszke vagyok arra, hogy idá­ig eljutottunk. A csoport állása: 1. Spanyolor­szág 6 pont, 2. Dél-afrikai Köztár­saság 4, 3. Paraguay 1,4. Szlové­nia 0. 3. forduló, június 12.: Dél­afrikai Köztársaság—Spanyolor­szág és Szlovénia—Paraguay. G-csoport Horvátország— Olaszország 2-1 (0-0) Ibaraki, 32 ezer néző, v.: Poll (an­gol) Gólszerzők: Olic (73.), Rapa- ic (76.), illetve Vieri (55.) Jobban kezdtek a horvátok, de a szünetig nem sikerült előnyt szerezniük. A második félidőben Vieri góljával az olaszok vezet­tek, majd visszaálltak és ez meg­bosszulta magát. A horvátok megérdemelten fordítottak, s ha némi szerencsével is, de a lefújá­sig megőrizték egygólos előnyü­ket. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Poll játékvezető két olasz gólt is érvénytelenített les, illetve szabálytalanság miatt. Mirko Jozic (a horvát válogatott szövetségi kapitánya): - Véglete­kig kiélezett csatát hozott a mér­kőzés. Nagyon örülök, hogy a já­tékosaim végrehajtották azt, ami­re kértem őket. Hősies küzde­lemben nyertünk. Giovanni Trapattoni (az olasz válogatott szövetségi kapitánya): - Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, s ez így is történt. Nem iga­zán akarok a játékvezetéssel fog­lalkozni, de úgy érzem, hogy a két meg nem adott gólból az egyik - de talán mindkettő - sza­bályos volt. Nekünk a döntetlen megfelelt volna. Mexikó—Ecuador 2-1 (1-1) Mijagi, 45 610 néző, v.: Daami (tu­néziai) Gólszerzők: Borgetti (28.), Tor- rado (56.), illetve Delgado (5.) Letámadással kezdett, s meg­lepte esélyesebb ellenfelét az ecuadori együttes. A lelkes játék az ötödik percben gólt eredmé­nyezett, de ezt követően a mexi­kóiak átvették az irányítást és megérdemelten egyenlítettek. A második félidőben mindkét olda­lon adódtak helyzetek, végül Torrado jól eltalált lövése döntött a szervezettebben játszó Mexikó javára. A közép-amerikaiak hat ponttal állnak a csoport élén, Ecuador a további eredmények­től függetlenül már nem juthat a nyolcaddöntőbe. Az állás: 1. Mexikó 6 pont, 2. Olaszország 3 (3-2), 3. Horvátor­szág 3 (2-2), 4. Ecuador 0. 3. for­duló, június 13.: Mexikó-Olasz- ország és Ecuador-Horvátország. C-CSOPORT Brazília—Kína 4-0 (3-0) Szogvipo, 36 750 néző, v.: Frisk (Svédország) Gólszerzők: Roberto Carlos (15.), Rivaldo (32.), Ronaldinho (45. - ti­zenegyesből), Ronaldo (55.) A brazilok esélyeshez méltóan az első perctől kezdve kezdeményezőb­ben léptek fel, és bő félóra elteltével már biztosan vezettek a csekély ellenállást ki­fejtő kínaiak ellen. Roberto Car­los bombaerős szabadrúgásból, Rivaldo egy pontos beadás után, közelről, Ronaldinho pedig 11- esből lőtt a kapuba. Térfélcsere után folytatódott a dél-amerikai fölény, s egy lendületes akció vé­gén Ronaldo is eredményes volt. Az ázsiaiak erejéből csak egy ka­pufára futotta a mindvégig egyol­dalú találkozón. Luiz Felipe Scolari (a brazil vá­logatott szövetségi kapitánya): - A 4-0 ellenére a kínai válogatott rengeteget fejlődött az utóbbi években. Éreztük, ha felpörget­jük az iramot, akkor ellenfelünk nem igazán tudja tartani a lépést. Technikailag mindenképpen job­bak vagyunk, ráadásul a rutin is mellettünk szólt. Bora Milutinovic (a kínai válo­gatott szövetségi kapitánya): - Büszke vagyok a játékosaimra, a négy bekapott gól ellenére jól helytálltunk. Úgy vélem, sokat tanultunk a végső győzelemre is esélyes braziloktól. Természete­sen csütörtökön a törökök ellen már más felfogásban lépünk pá­lyára, mert szeretnénk meglepe­tést okozni. Törökország— Costa Rica 1-1 (0-0) Incshon, 41 000 néző, v.: Codjia (benini) Gólszerzők: Emre Belezöglu (56.), illetve Parks (86.) A mérkőzés jelentős részében Costa Rica játszott fölényben, de a közép-amerikai együttes játéko­sai sorra kihagyták a jobbnál jobb helyzeteiket. A törökök kissé ide­gesen kezdtek, körülményesen támadtak. A második játékrész­ben némi szerencsével mégis ők szereztek vezetést, ám előnyüket nem tudták megtartani a tudato­sabban és szebben futballozó ellenféllel szemben. Costa Rica sikerével a szombaton Kínát legyőző, hat- J pontos brazilok már i biztos továbbjutónak számítanak. Senol Gilnes (a tö­rök válogatott szövet­ségi kapitánya): - Csalódott va­gyok. Jól kezdtünk, de sajnos el­fáradt a csapat. Ám ha legyőzzük Kínát, Costa Rica pedig kikap Brazíliától, akkor továbbjutunk. Ez lenne 48 év után az első török győzelem világbajnokságon. Alexandre Guimaraes (a Costa ) Rica-i együttes szövetségi kapitá- J nya): - Büszke vagyok a csapa­tomra. A játékosok nem vesztették el a fejüket és az utolsó pillanatig keményen küzdöttek. Érdekes mérkőzés vár ránk Brazília ellen. Az állás: 1. Brazília 6 pont, 2. Costa Rica 4,3. Törökország 1,4. Kína 0. 3. forduló, június 13.: J Costa Rica-Brazília és Törökőr- | szág-Kína. H-csoport Japán— Oroszország 1-0 (0-0) Yokohama, 70 ezer néző, v.: Merk (német) Gólszerző: Inamoto (51.) A japánok végigtámadták az el­ső félidőt, de alig tudtak helyzetet kidolgozni, szünet után viszont gyorsan vezetést szereztek. Az addig jobbára védekező oroszok azonnal átvették az irányítást, nőtt az iram, s mindkét kapu többször forgott veszélyben. A házigazdák a hajrára teljesen be­szorultak, de megőrizték előnyü­ket. Ez egyben azt is jelenti, hogy megszerezték első győzelmüket a vb-k történetében. A helyzetek és a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Az állás: 1. Japán 4 pont/2 mér­kőzés, 2. Oroszország 3/2,3. Bel­gium 1/1,4. Tunézia 0/1. 3. forduló, június 14.: Japán- Tunézia és Belgium-Oroszor- szág 2002 FIFA WORLD CüF 1<Jdrea Japan Előzetes Franciaország— Dánia A második forduló után egy pon­tos franciák-abban reményked­nek, hogy a keddi, Dánia elleni mérkőzésük idején hőség lesz Incshonban, mert szerintük a skandinávjátékosok náluk jobban szenvednek majd a forróságtól.- A dánok nem bírják a mele­get, nekünk viszont ez nem okoz problémát - mondta maga­biztosan a csapatkapitány, Marcel Desailly. A csütörtöki, Dánia—Szenegál találkozó (1-1) alatt 30 fok fölé kúszott a hőmé­rő higanyszála, s az európai vá­logatott orvosa bevallotta: a játé­kosok fejenként négy liter folya­dékveszteséggel „zárták” a 90 percet. A címvédő franciák eddi­gi két összecsapásukon megle­petésre még egyszer sem talál­tak ellenfeleik hálójába, kedden viszont legalább két góllal kell győzniük a továbbjutáshoz. Anglia-Nigéria Valószínűleg nem számíthat Owen Hargreaves játékára Sven- Göran Eriksson, az angol labda­rúgó-válogatott szövetségi kapi­tánya Nigéria ellen. A Bayern München 21 éves középpályását Argentína ellen 18 perc után le kellett cserélni sérülés miatt.- Szerencsére nem tört el a lá­ba és a szalagok sem károsod­tak, de néhány napot pihennie kell - mondta Eriksson. A svéd szakembernek elsősor­ban az okoz gondot, hogy egyre kevesebb a rendelkezésére álló középpályás. David Beckham, Nicky Butt és Kieron Dyer a rajt előtt épült fel, Steven Gerrard és Danny Murphy viszont kényte­len kihagyni a vb-t. Spanyolország— Dél-afrikai Köztársaság Jose Antonio Camacho valószí­nűleg a tartalékcsapatot küldi pályára szerdán Dél-Afrika el­len. A spanyolok hat ponttal ve­zetik csoportjukat a világbajnok­ságon, és már biztosították he­lyüket a nyolcaddöntőben.- Szeretnék néhány cserejáté­kosnak bizonyítási lehetőséget adni - indokolta döntését a szö­vetségi kapitány, aki szombaton ünnepelte 47. születésnapját. ■ Horvát—olasz sajtóvisszhang Gyengélkedő sztárok A Real Madrid portugál sztárja, Luis Figo az edzéseken próbálja meg felpörgetni magát a lengyelek elleni rangadóra Az Olaszország felett aratott 2-1- es győzelem kapcsán a horvát la­pok nem foglalkoznak a bíró tevé­kenységével, elsősorban a játéko­sokat és Mirko Jozic szövetségi kapitányt méltatják. Vecemij List: „Folytatódik a ha­gyomány: Olaszország ismét nem tudta legyőzni Horvátorszá­got. Jozic megmutatta, hogy mi­lyen nagy edző.” Vjesnik: „Horvátország térdre kényszerítette Olaszországot! Futballistáink szíwel-lélekkel küzdöttek s megverték a vb egyik esélyeseként számon tartott olasz csapatot.” A vasárnapi olasz napilapok kommentárjai egyöntetűen igaz­ságtalannak tartják, hogy Hor­vátország 2-1-re nyert Giovanni Trapattoni válogatottja ellen a labdarúgó-világbajnokságon, el­ismerve ugyanakkor, hogy az el­lenfél sokkal aktívabbnak bizo­nyult, mint azt várni lehetett. „Olaszország továbbjutása ko­molyan veszélyben forog” - álla­pítja meg a Corriere della Sera, amely első oldalas tudósításában „blamázsról” ír. De ez a lap is ugyanazt vallja, mint mindenki, aki él és mozog Itáliában: elsősorban a játékve­zető tehet a vereségről, mert a partjelző jelzésére nem adott meg két teljesen szabályos gólt az olaszoknak. „Az ilyen bírókat mi máglyán szoktuk elégetni!” - idézi nagybetűs cí­mében a lap az elke­seredett Maidinit. Trapattonit sem kí­méli az olasz sajtó. A La Stampa egyene­sen „bukott hősnek” nevezi a szövetségi kapitányt, aki, miu­tán jól felépítette tak­tikáját, az utolsó éj­szakán gondolta meg magát és változtatott a felálláson. A 'La Repubblica úgy véli: a sok sze­rencsétlen tényező között Trapattoninak egy a szerencséje: most többet beszél­nek a játékvezető hi­bájáról, mint az övé­ről, ezért a figyelem egy kicsit elterelődik róla. Az II Messaggero el­ső oldalas címében ez áll: „A csalódott és kifosztott Itália”. Mai műsor D-csoport: Koreai Köztársaság- Egyesült Államok, Tegu 8.30. H- csoport: Tunézia-Belgium, Óita [ 11. D-csoport: Portugália-Len- gyelország, Csondzsu 13.30. Csúcsbeállítás Paolo Maidini 21. világbajnoki mérkőzését játszotta végig csere nélkül, és ezzel beállította a né­met Uwe Seeler rekordját. Az olasz hátvéd azonban nem lehet igazán boldog, hiszen együttese 2-1-re kikapott a horvátoktól. A 33 esztendős, 124-szeres váloga­tott klasszis csütörtökön Mexikó ellen döntheti meg a csúcsot. Az AC Milan labdarúgója még ezen a vb-n Lothar Matthaus abszolút rekordját (25) is átadhatja a múlt­nak. Ahhoz, hogy Maidini meg­előzze őt, az olaszoknak a döntő­ig vagy a bronzmeccsig kell eljut­niuk, a védőnek pedig minden al­kalommal szerepelnie kell. Fáradt játékosok Franz Beckenbauer szerint a já­tékosok zöme fáradtan szerepel a világbajnokságon. - Túl nagy a terhelés rajtuk, ami árt a futball színvonalának. Ha a legjobbak, mint Zidane, Figo vagy Be­ckham nem egészségesek, már­is gyengébb meccseket látha­tunk - fejtegette a „Császár”. A legendás német hátvéd gyors és hatékony reformokat sürgetett: - Csökkenteni kell az európai ku­pákban részt vevő csapatok szá- j mát, különben 2006-ban, a ná­lunk sorra kerülő vb-n sem lesz más a helyzet. _____________■ Ez a világbajnok­ság nem az Euró­pában játszó sztárokról szól. Azok a klasszi­sok, akik a Baj­nokok Ligájában heteken, hóna­pokon keresztül szint elkápráztat­ták a szurkoló­kat, most egytől egyig szinte sé­rültek (vagy az­zal bajlódnak) vagy formán kí­vül játszanak. Azt már a felké­szülés utolsó napjaiban is tud­ni lehetett, jó né­hány elismert futballista kény­telen kihagyni a vb-t, ám arra ke­vesen számítot­tak, hogy az egészségesek a valóban meg­erőltető tavaszi sorozat után eny- nyire fáradtak lesznek. Bár ha belegondolunk, a Real Madrid, a Bayer Leverkusen vagy éppen az Arsenal játékosai május közepéig kiélezett csaták­ra kényszerültek - BL, bajnok­ság, hazai kupa -, azaz a spa­nyol, német vagy éppen angol klub alkalmazásában álló klasz- szisok szinte beestek a világbaj­nokság nyitányára, már érthető haloványabb teljesítményük. Hosszú azonban még a vb, szép lassan csökken a meccsek száma is, amennyiben tehát a sztáralakulatok túlélik az első kört, kezdhetnek reménykedni. Igaz, Franciaország, Portugália vagy éppen Argentína éppen a harmadik fordulóban nem mondhat le mérkőzést eldönte­ni tudó játékosairól, Zidaneról, Figóról vagy éppen Veronról. ______________________lomi i í á i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom