Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-16 / 63. szám

6. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2002. Március 16., csütörtök | ú;-j§$ Büszkén emlékeztünk a forradalomra Karcagon a központi színpadon többek között fellépett a Debreceni Népi Együttes is FOTÓ! B. L. Tiszafüreden az utóbbi évek leg­népesebb ünneplő közönsége kö­szöntötte az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc év­fordulóját. A városi ünnep legfon­tosabb üzenete talán az lehetett, hogy a forradalmi eseményekben játszott szerepe miatt Füred büsz­kén emlékezhet történelmünk egyik legdicsőbb korszakára. A Kossuth téren megemlékező Var­ga Mihály pénzügyminiszter a térség országgyűlési képviselője­ként is utalt erre a nemes városi örökségre. Szimbolikus jelentőséggel bír­hatott az is, hogy a Zrínyi iskola tanulói ezt a városi örökséget do­kumentum értékűen feldolgozva mutattak be egy történelmi játé­kot, s annak is, hogy a Kossuth té­(Folytalás az 1. oldalról) Add, Urunk, hogy Magyarország továbbra is anyaországa legyen a határon kívül rekedt magyarság­nak! - zárta szavait. Ezután a Kossuth- és Petőfi-Szobornál az önkormányzat, az intézmények, a pártok és civil szervezetek kép­viselői elhelyezték koszorúikat. * * * Szolnokon az ünnepségek, ko­szorúzások már csütörtökön el­kezdődtek. A főrendezvény azon­ban tegnap délelőtt a szolnoki egyesített énekkar műsorával in­dult. A több ezer ünneplő Kos- suth-nótákat hallhatott, illetve a Lenn a földön van az ég című táncjátéknak tapsolhatott, majd a fúvószenekarokat, mazsoretteket, huszárokat követve a Damjanich- szoborhoz vonult, ahol több ez­ren gyűltek össze, hogy megemlé­kezzenek a 154 évvel ezelőtti március 15-éről. — Olyan hazafiakról emléke­zünk, akik tudták, miként kell cselekedni, hogy maguk alakít­hassák a jövőt - mondta az em­lékmű talapzatánál Szolnok pol­gármestere. Szalay Ferenc ünnepi köszöntőjében kifejtette: 154 ével ezelőtt a nemzeti összefogást el­sősorban nem az ideológiák, ha­nem az alapvető értékek tették le­hetővé. 1848 hősei ugyanis építe­ni akartak, felépíteni a polgári Magyarországot. Hazánkat több­ször megpróbálták letéríteni a polgári fejlődés útjáról, de ma már mindenkinek világos, ez a jö­vő záloga. Ma is két értékrend üt­közik. A közös nevező most is az alapvető értékek lehetnek: a csa­lád, a vallás, a nyelv, a nemzeti identitás. A nemzet újra talpra állt - jelentette ki a szónok. Szalay Ferenc a Nemzeti dal kezdősorá­nak születéséről szóló anekdotát felidézve állította: itt az ideje visz- szaadni Petőfi sorát, és azt mon­dani: „Rajta magyar, hív a haza”. ■k * * A hagyományoknak megfelelő­en Jászberényben reggel a ka­tolikus Főtemplomban megtar­Szolnok főterén látványos műsor szórakoztatta az ünneplőket FOTÓ: CS. I Az ünnep előestéjén fáklyásmenettel vonultak végig a Petőfi iskolától a főtéri Kossuth-szo- borig a törökszentmiklósi lakosok fotó: m. j. Az utóbbi évek legnépesebb ünnepsége volt zásnál készült tott szentmisével, illetve a refor­mátus templomban bemutatott istentisztelettel vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és sza­badságharcra emlékező ünnepi rendezvénysor. A megemléke­zést az 1848-as emlékműnél tar­tották, ahol Kán László igazga­tó, a Gróf Apponyi Albert Általá­nos Iskola vezetőjé tartott ünne­pi beszédet. Szónoklatában fel­elevenítette a forradalom és sza­badságharc eseményeit. Kiemel­te a jász huszárok helytállását a Jászkun Lehel Huszárezred és a Nádor Huszárezred katonái­ként. Mint mondta, a szabadsá­gáért életüket áldozó mártírok példájából 1956-ban és 1989- ben is erőt merített a magyarság, s fellépett az elnyomókkal szemben. Nem szabad megfe­ledkeznünk arról, hogy sokan áldozták életüket a mai szabad­ságunkért. A műsort az általá­nos iskola diákjai és az Árendás Néptáncegyüttes mutatták be. Az emlékműnél koszorút he­lyeztek el az önkormányzat, a pártok, civil szervezetek és in­tézmények képviselői, s a meg­emlékezés virágai kerültek Pető­fi Sándor szobrához is. Tiszafüreden. Képünk a Kossuth téri koszorú­FOTÓ: P. M. ri megemlékezés után a tömeg a Kossuthnak többször szállást adó Lipcsey-kúriához, a mostani Kiss Pál — aki az 1848/49-es szabad­ságharc füredi tábornoka volt - Múzeumhoz vonult. Itt az ünnepi műsor keretén belül a kárpátaljai Viskről érkező fiatal Szabó István emlékezett, aki utalt rá: a magya­roknak, éljenek a világ bármely táján, arra kell büszkének lenni­ük, hogy a 154 évvel ezelőtt útjá­Megemlékezés Jászberényben, a Petőfi-szobornál FOTÓ: S. J. ra indult forradalom magyar módra zajlott. így akkor is, és most is azt kell kérdeznünk, hogy mit tehetünk a nemzetért, nem pedig azt, hogy a nemzet mit te­het értünk. * * * Meglehetősen sokan ünnepeltek Martfű főterén tegnap délelőtt. A szolnoki csata előtt katonáival a martfűi pusztákon táborozó Dam­janich emléktáblájának megko­szorúzása után az 1848/49-es em­lékműnél helyezték el a pártok, intézmények képviselői a meg­emlékezés virágait. Dr. Szekeres Imre, az Országgyűlés Költségve­tési Bizottságának elnöke beszé­dében hangsúlyozta, a 154 évvel ezelőtti forradalom azért volt kü­lönösen emlékezetes népünk tör­ténelmében, mert ekkor vált az ország lakossága igazán magyar­rá, s ekkor jött létre a modern ma­gyar nemzet. — A forradalom szimbolikus napja március 15-e, a nemzeti szabadságünnepé, s nem szabad elfelednünk, hogy 1848 öröksége mindannyiunké — mondta a poli­tikus. — Akkor is ünnep, ha éppen nincs politikai tétje. A délután folyamán megnyitot­ták a helytörténeti múzeum kibő­vített tárlatát is, mely tárgyak, írá­sos emlékek sokaságán keresztül mutatja be az alig több mint ötven éve önálló település régmúltját. DE-TJ-BCS-PM-PE Nyugtalanítóan megindító Pillantás Miller-dráma bemutatója a Szigligeti Színházban A nagy sikerű Gogol-bemutató után újabb fajsúlyos, rangos színházi este, Ar­thur Miller immár klasszikusnak számí­tó, Pillantás a hídról című drámáját játsz- sza a Szigligeti, ami önmagában is figyel­met érdemel - ebben a könnyed szóra­koztatásra hangolódó, olcsó sikerekre va­dászó színházi világban. Méghozzá meg­bízhatóan szép előadásban, Tordy Géza mindenféle bűvészkedést kerülő, tuda­tos, gondos, részletekre is szigorúan ügyelő vendégrendezésében, amelyben jólesően vágnak egybe a különféle kifeje­zési eszközök — egységes színpadi vízió! -, a puritán színpadi díszlet, csaknem csupasz térrel és vaslépcső traverzekkel (Menczel Róbert), a borongó balladás vi­lágítás, a fel-felhangzó drámai zene, a ka­rakteres jelmezek (Dévényi Rita), és a rendkívül sűrű színészi játék — együtte­sen hozzák létre a feszültséggel teli, iz­galmasan nyugtalanító atmoszférát. A kibontakozó dráma egy mondhatni mindenkor érvényes — azaz ma is — mé­lyen erkölcsi-emberi problémát feszeget, melynek megoldására nincs paragrafusa a jognak, csak a természet rendje igazít­hat el benne. Történetesen: ha egy gyer­mek felnő, eléri nagykorúságát, szabad-e őt akadályozni abban, hogy kirepülve a fészekből, saját lábára állva maga dönt­sön önmaga sorsáról, illetve boldogságá­ról. Ha valaki azt teszi, például túlzó sze- retetből, bizony a természet rendjével fordul szembe, miként e dráma hősével is történik, aki nevelt lányát — az iránta érzett, öntudatlan szerelem táplálta vágyból - mindenképp szeretné otthon, azaz magánál tartani. Előbb csak féltve a külvilágtól, majd szenvedélye hatalma- sodásával az ifjú Rodolphóval kötendő házasságának akarja útját állani, akit a férfiatlanság gyanújába is kever, mond­ván, hogy az „nem oké”. Végül az ott ille­gálisan tartózkodó honfitársait adja fel a hatóságnak, hogy így Rodolphót is eltá­volítsa. Dermesztőén döbbenetes, ahogy ez az egyébként derék ember, Eddie Car­bone a féltő szeretettől eljut a lelkiisme- ret-romboló szenvedélyig, hogy azután erkölcsi, majd valóságos hullává váljék. Pusztulása értelmetlen, épp ezért kijár neki a szánalom, amit zárszóként Alfieri, az ügyvéd — akit Mertz Tibor személyesít meg kellő eleganciával - részvétbe oltott enyhe iróniával meg is fogalmaz: „emlé­két némi... nyugtalansággal gyászolom”. Érdekesség, ho'gy az eredetileg narrátor­szerep itt korántsem ráaggatott ruhada­rabként lötyög a cselekmény testén, ötle­tesen épül be a folyamatba, részévé válik a megidézett rideg, bizalmatlan világnak. Hangsúlyozni kívánom: az előadás rendkívül letisztult formákban, erős in­tenzitással szólaltatja meg a különös, „kavargó, nyers bonyolultságú” drámát. A letisztultság vonatkozik természetesen az Eddie-t alakító Gáspár Tibor igen érett játékára is, aki hangsúlyból, arcjátékból többet nem ad, csak amennyi kell, túlzá­sokba nem esik, helyesen adagol: hiteles és természetes, emberi. Remek, ahogy a szenvedély alakulásában a csendesebb pianótól eljut az érzelem harsány forté­jáig, akár egy „sorsszimfóniában”. Buká­sával is ezért tud a nézőben megindultsá- got teremteni. De a többiek is, az előadás más szereplői mind elsőrangút alkotnak. Egri Márta bensőségesen rajzolja meg, lélektani finomsággal, gazdagon a meg­tört, elhanyagolt feleség testi-lelki magá­nyosságát. Halksága mögött azonban ott rejtezik és fel is tör olykor a lázadó asz- szony öntudata is. Kovács Martina és Ba­lázs Zoltán a boldogságra jogot érző fia­talok természetes örömét hozzák, vilá­gos, derűs színekkel, s szinte kiragyog­nak a komor játék borús egén. Előbbi kedves, előzékeny, ám határozott Cathe- rine-jával, utóbbi Rodolphóként a humor megcsillantásával is, vidítóan. Marco, a robosztus, gyanakvó és egyszerű férfiú Petridisz Hrisztosz, ezt a szerepet mintha testére szabták volna, telitalálat. Szótlan­ságával is végtelenül fenyegető és titok­zatos, a „leszámolásban” a végzet keze sújt le vele Eddie-re. Molnár László és Ka­szás Mihály a dokkmunkások vaskos vi­lágát idézik markánsan, s hasonlóan kis szerepekben Mihályfi Balázs, Horváth Eddie (Gáspár Tibor) és felesége, Beatrice (Egri Márta) FOTÓ: CSABI ISTVÁN Gábor, valamint Deme Gábor is „helyü­kön vannak” ebben az érzelmekben ma­gas hőfokú előadásban, amelyről mi, né­zők minden bizonnyal gazdagabban tá­vozunk — gondolatokban és lélekben egyaránt. valkó mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom