Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-16 / 63. szám
2002. Március 16., szombat KÉK 7. OLDAL T Ü K Ö R Technikát kaptak a határőrök Pintér Sándor a lépésérzékelő rendszerrel ismerkedik fotók, europress/kerék Agnes Budapest Korszerű technikai eszközöket, köztük járőrfelszereléseket, lépésérzékelőket és okmányvizsgáló buszokat adott át a határőrségnek Pintér Sándor belügyminiszter. Az 5,3 milliárd forintos beruházáshoz nagyban hozzájárult a 2,3 milliárd forintos PHARE-támogatás. A 26, Schengen- busznak nevezett mobil okmányvizsgáló gépjárművet főként szúrópróbaszerű ellenőrzések- Hatékonyabb lesz a munka az új járművekkel re használja majd a határőrség elsősorban az ember- közlekedési csomópontok mentén, csempészek lefülelésére, illetve az A határőrség több embert képzett ideiglenes határátkelők okmány- át a járművek működtetéséhez, de vizsgálatához. A járműveket az a további fejlesztésekhez új mun- „uniós” külső határoktól néhány katársakat is felvesznek az idén. kilométerre helyezik üzembe, a _____________________naqye.d. Pénzbüntetés a károsultaknak Személyi szabadság megsértése miatt ítélt pénzbüntetésre egy taszári testvérpárt a Kaposvári Városi Bíróság. A fivérek dollárt vásároltak egyik ismerősüktől, ám kiderült, a pénz hamis. Az árust a rendőrségre akarták vinni, ám az szabadulni akart a kezek szorításából, ezért ököllel bírták jobb belátásra. Kaposvár Az ügy sértettje, egy kaposvári férfi az egyik söröző előtt talált egy százdolláros bankjegyet. Nem akarta megtartani, így bevitte egy kocsmába, és megpróbálta eladni a talált pénzt egy nőnek. Az asz- szony ugyan nem akarta megvenni, ám felhívta egy ismerősét - az ügy elsőrendű vádlottját -, aki viszont utasította a kocsma csaposát, hogy vásárolja meg a 100 dolláros bankjegyet 27 ezer forintért. Amikor az esti záráskor a vevők megnézték a bankjegyet, arra gyanakodtak, hogy hamis. Másnap egy pénzváltóban is megnézették, ott bebizonyosodott, igazuk van. Ezután a feldühödött testvérpár - a 32 és 28 éves férfiak - egy ismerősükkel a „dollárárus” keresésére indultak. Egy bevásárlóközpontban találtak rá. Kihívták, s amint a férfi kilépett az ajtón, két oldalról közrefogták, közölték vele, hogy hamis pénzt adott el, ezért most elviszik a rendőrségre. A sértett szabadulni akart „fogvatartói” szorításából, dulakodás közben a földre került. A testvérek bántalmazták, sőt harmadik ismerősüket is megkérték, hogy segítsen lefogni a lábát. A csetepaténak a bevásárlóközpont biztonsági őre és a helyszínre érkező rendőrjárőr vetett véget. A testvérpárt a bíróság személyi szabadság megsértéséért 50- 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Harmadik társuk próbára bocsátást kapott. Az ítélet nem jogerős: az első- és másodrendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett. JAKAB EDIT Ki tud róla? A Szolnoki Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya halált eredményező közúti baleset gondatlan okozása bűncselekmény vétségének alapos gyanúja miatt büntetőeljárást folytat, és kéri tanúk jelentkezését. 2002. március 13-án, 1 óra körüli időben Szolnok külterületén, a 4. számú főközlekedési út 97. kilométerszelvény 900 méterében egy Debrecen felől Budapest felé haladó járműszerelvény az úttesten térdelő ismeretlen férfit ütött el. A baleset során az ismeretlen gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elhalt személynél semmilyen, személy- azonosságának megállapítására szolgáló okmányt nem találtak. Ezért a személyazonosság megállapítása érdekében a rendőrség kéri, hogy aki a mellékelt fénykép alapján felismeri a személyi, vagy azonosítani tudja, jelentkezzen. A rendőrség kéri azon személy vagy személyek jelentkezését is, akik az ismeretlen férfit ismerik és azonosítani tudják, vagy esetleg a fénykép alapján hozzátartozójukat felismerik. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon a rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán, Szolnok, dr. Sebestyén krt. 5. szám alatt, vagy telefonon az 501-600/18-84 melléken, illetve bármely rendőri szervnél vagy a legközelebbi rendőrnél. A dupla fenekű bőrönd története Budapest Három kilogramm, 14 millió forint értékű, közel hétszáz halálos adagnak megfelelő heroint foglaltak le a ferihegyi vámosok. Egy 37 éves kanadai férfi Delhiből Zürichen keresztül érkezett Budapestre, és a kijáratnál a zöld folyosót választotta. A pénzügyőrök - a kockázatelemzés módszerével - ellenőrizték, a férfi azonban csak egyik bőröndjét tette a vizsgálóasztalra, a másikat a földön hagyta. A tételes átvizsgálás során a bőröndökben minden rendben volt. A kanadai már csaknem fellélegezhetett, amikor a vámos kissé súlyosnak találta az üres bőröndöt. Kiderült, a bőrönd dupla falú. A kanadai férfi ellen megindították az eljárást. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy kinek érkezett a szállítmány, és hogy mi lett volna a kábítószer sorsa. ______________________________________KOTA Bi zonyítvány vizsga nélkül Egyre többen vásárolnak okmányokat a feketepiacon Akár egy év szabadságvesztéssel is sújthatják azt, aki hamis nyelvvizsga-bizonyítványt próbál felhasználni a diploma megszerzéséhez. Az okirat hitelességét az intézmények is ellenőrizhetik, gyanú esetén azonban bárki állampolgári bejelentést tehet a rendőrségen. Budapest Egy diplomához szükséges államilag elismert, középfokú C típusú nyelvvizsga 9500 forintért tehető le. Ugyanebben a kategóriában a honosításra, vagyis a nem állami vizsga elfogadására 5700 forintot kell költeni. Az eredményre hat hetet kell várni, arról nem is beszélve, ha valaki több száz forintos nyelvórákat vesz a fontos bizonyítvány megszerzése érdekében. A feketepiacon 50 ezer forintért már lehet kapni hamis „iratot”, a jobb minőségű bizonyítványért több százezer forintot is elkérhetnek. Ha egy munkáltató vagy egy felsőoktatási intézmény ellenőrizni akarja, hogy a bemutatott nyelvvizsga-bizonyítvány valódi-e, akkor az Idegennyelvi Továbbképző Központhoz (ITK) is segítségért fordulhat - mondta Juhász Gyula, az intézet munkatársa. A nyilvántartás segítségével meg tudják mondani, hogy az ITK az illető nevére állított-e ki okiratot avagy sem. Ha valaki evanút fog munkavállalójának bizonyítványát illetően, akkor állampolgári bejelentést tehet a helyi rendőrkapitányságon, amely 30 napon belül megvizsgálja az ügyet - mondta Kátai Elek, az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozói osztályának helyettes vezetője. Hozzátette: amennyiben a gyanú bebizonyosodik, az illető - függetlenül attól, hogy ő készítette, vagy csak használja a bizonyítványt - 1 évig tartó szabadságvesztéssel sújtható, továbbá pénzbüntetésre ítélhető magánokirat-hamisítás miatt. Nem befolyásolja az ál- nyelvvizsga-bizonyítványt gyártókat, hogy idén még a dokumentum nélkül lehet államvizsgázni - mondja Kátai. A diplomához amúgy is kötelező ez az okirat, így nem csoda, ha szinte hivatásszerűen készítik azokat. Meglepő módon nemcsak az egyetemistáknak, hanem a gimnazistáknak is jól jöhet egy-egy ilyen dokumentum. Előfordult olyan eset, amikor a diák néhány pont híján nem nyert felvételt az egyetemre, ezért gyorsan vett egy nyelvvizsga-bizonyítványt, és a fellebbezett a bejutásért - mondta az alezredes. Az utóbbi időben kevés ilyen üggyel foglalkoztak a nyomozók. Mivel nem minősül kiemelt bűncselekménynek, ezért még pontos statisztikai kimutatás sem jelzi, hány hamis iratot foglaltak le a rendőrök. NAGY ESZTER DÓRA Arzénnal ölt a fekete démon Halálosan beleszerettek a férfiak az ukrán nőbe Hannover Karcsú alkat, fekete, göndör haj, titkot rejtő, fekete gyémántként szikrázó szemek. Az 52 esztendős Robert H. az első pillantásra belehabarodott a tüzes ukrán nőbe. Romana R. ugyanis amellett, hogy vonzó és szexis teremtés, a legszebb asz- szonykorba lépett, 38 éves. A férfi eltökélte: egy ilyen pompás teremtés mindenképp megérdemli, hogy bevezesse a hannoveri finomabb körökbe. Csak mostanság kezdi sejteni, milyen borzalmas tervet szövögetett a szépséges Romana, miközben látszólag forró, szerelmes pillantással viszonozta a férfi őszinte csodálatát: „Meg akart mérgezni. Én letten volna az arzénes gyilkos következő áldozata!” Romana R. most vizsgálati fogságban ül. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy legalább két férfit tett el láb alól arzénnal és ciánnal. Mindkét esetben ugyanazon jéghideg számítás alapján. Finomakat főzött a szerelmes férfiaknak, aztán apránként belekeverte ételükbe a halálos mérget. Első áldozata egy 74 esztendős nyugdíjas volt. Romana és a meglett korú férfiú ugyanabba az egyházközösségbe tartozott. Az élete alkonya felé közelítő úr nem tudott ellenállni a fiatal- asszony bájainak. Nagyvonalúan támogatta, 20000 márkát költött arra, hogy bearanyozza a hétköznapjait. Romana mindent elért a férfinál, aki állítólag csak kölcsönbe adta az ezreseket. Amikor két évvel ezelőtt megpróbálta visszaszerezni a pénzét, Romana fölajánlotta: ledolgozza nála a tartozást. Takarít és főz rá. A idős úr pár hét elteltével elhunyt. Az ügyészség elrendelte a kihantolását, az igazságügyi szakértők ciánt és arzént találtak a földi maradványokban. Még el sem hunyt Romana első áldozata, amikor kivetette a horgát a tehetős Robert H.-ra. „Azt mondta, hogy megözvegyült, férjét baleset érte. Már az ismeretségünk második napján élénken érdeklődött betétszámlám, a takarékkönyveim és az életbiztosításom iránt. Ösztönöm azt súgta, legyek óvatos, szerettem volna megszabadulni tőle, ám ágaskodott bennem a férfi: nagyon beleestem” - emlékezik a jómódú hannoveri kereskedő, aki szintén jócskán költött a fekete szépségre: ékszereket, márkás lábbelit, ruhát vett neki, dugta az ezreseket az örökké pénzzavarban lévő asz- szonynak. Egyszer 35 ezer márkát kért tőle, anyja állítólagos rákműtétére, máskor számító- gépes tanfolyamra kellett neki a pénz. Amikor Robert H. megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba, a könnyeivel akarta meghatni - és a főztjével. Legszívesebben orosz leveseket kínált: borscsot, pirogot, hallevest. Minden alkalommal túlfűszerezte az ételt, különösen fokhagymával, hogy elnyomja az arzén keserűmandula-illatát - ő maga sohasem kóstolta meg a saját főztjét. H. úrnak azonban szerencséje volt, mert viszonylag kényes gyomra tiltakozott az asszony főztje ellen. Hányinger, pánik- hangulat vett erőt rajta, úgy érezte, ereje kezdi elhagyni, a bénultság jelei mutatkoznak rajta. A lappangó arzénmérgezés tünetei. Négyszer vitték be az intenzív osztályra, az orvosok egyszer sem jöttek rá a titokzatos betegség okára. Aztán Romana hibázott, amikor kikezdett egy autószerelővel: Robert H. kiadta az útját, és hirtelen megszűntek a panaszai. H. úr túlélte Romana „ragaszkodását”, most megkönnyebbülve üldögél háza nappalijában, gyakorlatilag meggyógyult. A hajában mutatták ki az arzént. Alexander R. (35) gépkocsiszerelő ugyanakkor képtelen volt ellenállni, és feleségül vette a fekete szépséget. Elvakította a szerelem, 50 ezer eurós élet- biztosítást kötött kettejük javára. Pár nap elteltével holtan maradt a hitvesi ágyban. A halál oka: arzénmérgezés. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig RABLÓK. Kiraboltak egy ukrán autóbuszt a 4-es számú főúton, Záhonytól 15 kilométernyire. A buszt egy ukrán rendszámú személygépkocsi állította meg, amelyből négy férfi felszállt a járműre, és késekkel arra kényszerítette az utasokat, hogy fejenként 50-50 dollárt adjanak át nekik. Személyi sérülés nem történt, mti HALOTTAK. Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak a rendőrök Gödön, lakossági bejelentés nyomán. Az 57 éves férfi és a 63 éves asszony élet- társak voltak, a helyszínelők vizsgálatai szerint legalább két hete hunytak el. A halál okát az igazságügyi boncolás deríti majd ki. mti KÉRÉS. A lakosság segítségét kéri a rendőrség a Duna gödi szakaszán megtalált fiúcsecsemő megölésével gyanúsítható személy felkutatásához. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az ügyben információval rendelkezik, a 06-1-443-5119-es vagy a 105-ös telefonszámon jelezze, mti NEM BŰNCSELEKMÉNY. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta a nyomozást a február 5-i parlamenti „hazaárulózás” ügyében, mert a feljelentésben szereplő esemény nem bűncselekmény. Korábban állampolgári feljelentés érkezett az ügyészségre, amelynek tárgya a hazaárulás feljelentése elmulasztásának vétsége, mti BÍRSÁG. Harmincezer forint pénzbírságra ítélték a 25 éves szegedi Hőgyes Andreát, akit védett övezeten belül kaptak prostitúción a rendőrök. A nőt szervezett akció keretében fogták el a szegedi rendőrök, amikor az E75-ÖS út mellett, Szeged határában szexuális szolgáltatásokat ajánlott fel az úton közlekedőknek. Ha az elítélt nem fizeti meg a jogerős büntetést, akkor hat nap közmunkát kell végeznie, mti PER. Beismerte bűnösségét Pásztor József, akit az ügyészség két prostituált meggyilkolása miatt, nyereségvágyból több emberen előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádol. A vádbeli cselekmények tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. A 2000. június 7-én, illetve június 20-án késsel elkövetett gyilkosságok indítéka a vádlott vallomásából nem vált egyértelművé. A büntetőper áprilisban folytatódik, mti ZSÁKMÁNY. Fegyverrel rendelkezett az a két rabló, aki csütörtökön reggel megtámadta és kirabolta a főváros I. kerületében a Széna téri pénzintézethez érkező pénzszállító kocsit. Az eset nem sokkal 8 óra után történt, amikor a pénzszállítóból kiszálló alkalmazott a pénzintézet hátsó bejáratához ment. Az egyik tettes fegyverrel megfenyegette, a másik megkötözte az alkalmazottat, majd a pénzzel távoztak. Személyi sérülés nem történt, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, mti DROG. A hegyeshalmi vámhivatal munkatársai 5,4 kilogramm marihuánát és 6 gramm hasist fedeztek fel egy belépő magyar állampolgár személy- gépkocsijában szerdán, a késő esi órákban. A Daihatsu 25 éves vezetője nem jelentett be vámolni való árut - a pénzügyőrök kockázatelemzés módszerével választották ki vizsgálatra a járművet, amelynek a motorterében, jobb sárvédőjénél és kesztyűtartó alatti gyári üregében találták a mintegy 22 millió forint értékű drogot, mti Bevált a kockázatelemzési módszer Rajka Sikeres a vámkommandó kockázatelemzési módszere. Legutóbb négyszázötven liter tiszta szeszt találtak egy Audiban a járőrök Csongrád megyében. A hatóság jövedék elleni törvénysértés miatt eljárást indított, de arra is kíváncsiak voltak, kié a szesz, Magyarországon gyártották-e vagy külföldről csempészték be. Rajkán egy magyar fuvarozó kérte szállítmányának vámkezelését, ám tételes vizsgálat után 45 ezer darab elrejtett öngyújtó került elő, értékük 4,5 millió forint. Egy Hongkongból érkezett csomagban pedig két kígyótetemet tartalmazó kígyópálinkát találtak. Az egyik kígyó pápaszemes kobra (Naja-naja) a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozik. A címzett ellen természet- károsítás gyanúja miatt indult eljárás. KOÓS TAMÁS Elkábított madarakat találtak a vámosok SÁTORALJAÚJHELY Huszonkét kanárit, 8 rozella- papagájt, 2 törpepapagájt, 2 für- jet és 1 fodros galambot találtak egy autóban a vámosok a sátoraljaújhelyi vámnál. Az autót vezető magyar állampolgár az ellenőrzésnél az mondta, nincs el- vámolnivalója, ám a vámos a volán melletti ülés előtt lévő gumiszőnyegen madárürüléket vett észre. A jármű tételesen átvizsgálása után egész kis állatkertre bukkant a járműben. Az elaltatott madarakra a kesztyűtartóban és a pótkerekek mögött talált rá. A környezetvédelmi szakértő szerint ezek közül egyik sem védett jószág, ezért természetkárosítás - ami egyébként bűncselekmény - nem történt, de az ügyben csempészet bűntette miatt megindították az eljárást. A madarak a miskolci vadaskertben ébredtek fel. ______________________________________ko6»