Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-13 / 61. szám
Megfiatalodva is hatékonyan Évértékelés a karcagi tűzoltóknál Karcag Az önkormányzat hivatásos tűzoltósága Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras területén működik, de az egész ország területére riasztják őket, ha úgy hozza a helyzet. Az elmúlt évet állománygyűlésen értékelte Lévai Kálmán alezredes, parancsnok. A személyi feltételekről szólva elmondta, az utóbbi években kevesebb az idősebb, tapasztalt kolléga, akik a fiatalokat betaníthatnák, átadhatnák a szakmai fogásokat. Nagyon kevés a továbbképzés, így a megfiatalodott állománynak nehéz megszereznie a szükséges ismereteket. chiátriai osztályának tüze, ahol 123 beteget kellett kimenteni. A szakhatósági munkáról elhangzott, az elmúlt évek munkája kezd beérni, egyre többször jön be a tervező előzetes egyeztetésre, és kéri ki a tűzoltóság véleményét nagyobb beruházás előtt. Az OTSZ módosítására elkezdődött a tűzjelző rendszerek tervezése, a tűzoltóságon már kiépült ehhez a fogadóközpont is. A tűzoltók odafigyelnek az ifjúság nevelésére, tartanak nekik oltási, mentési bemutatókat, és megismertetik őket a tűzoltószertárral, a laktanyával. A területükön működő cégeknél is rendszeresen tartanak cél- és utóellenőrzéseket, ahol megnézik, hogy a feltárt kisebb szabálytalanságokat megszüntették-e. Nagy létszámcsere történt a vonulási állománynál fotói tűzoltóság- Végre tavaly kialakult a háromfős tűzmegelőzési osztály, és azt hiszem, nem kell hangsúlyozni az osztály tevékenységének jelentőségét - mondta a parancsnok, hiszen az osztály tavaly több mint 700 üggyel foglalkozott. A tűzoltás, műszaki mentés fő területe a tűzoltóságnak. Mint megtudtuk, óriási létszámcserén ment át a vonulási állomány, de a szolgálatparancsnokoknak, az idősebb kollégáknak és a korszerű technikának köszönhetően nem volt komolyabb visszaesés. A tavalyi év vonulási adataiból kitűnik, legtöbbször tűzesethez méntele, 137 esetben a működési területre, 111-szer pedig ezen kívülre, 25 vaklármás riasztásuk és 18 téves tűzjelzésük volt. A 100- ból 97-szer a működési területükön végeztek műszaki mentést. A tűzesetek közül 166 mező- és erdőgazdasági területen volt, 47- szer lakástűzhöz, 4-szer közlekedési tűzhöz vonultak. A 178 káresetből 49 volt közúti baleset, 51 vízkár. Kiemelkedő esemény volt a nyári felhőszakadás miatti belvízmentesítés, a Bábolna-típusú szárító tűzesete és a kórház psziAz elmúlt évben megfelelő védősisakot, csizmákat, ruhákat vettek, a hírtechnikájuk is fejlődött, minden vonulós tűzoltónak van rádiója. Remény van arra, hogy idén egy műszaki mentöszerrel és egy magasból mentő szerrel is gyarapodik a technikájuk.- Hosszú volt a 2001. év, mert gondokkal volt tele. Reméljük, hogy jobb jön. Várunk, remélünk, és közben dolgozunk, mert rajtunk nem múlik, múlhat — zárta szavait a parancsnok. Hoffmann Imre ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója elmondta, a parancsnokság megfelel a megyei elvárásoknak, a tűzoltók tavalyi munkáját jónak értékelte. Kérte az állománytól, figyeljen mindenki jobban saját egészségére, hiszen kimentem megyünk, tehát ne minket kelljen menteni - mondta. Dr. Fazekas Sándor polgár- mester gratulált a tavalyi eredményekhez, és megígérte, az önkormányzat a jövőben is odafigyel a technikai eszközök fejlesztésére, korszerűsítésére, segíti az intézményt a pályázatokon. DE Nyugalmas a Tiszazug Kunszentmárton A legjobb felderítési mutatókkal rendelkezik a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság a megyében — derült ki a tavalyi esztendő munkájának értékelésekor. A százezer lakosra vetített bűnesetek száma viszont elég magas értéket mutat. — Kicsit csalóka ezen a téren a statisztika — adott magyarázatot az utóbbi adatra Szakács László rendőrkapitány. - Az 1504 ismertté vált bűncselekmény között volt egy 536 rendbeli sik- kasztásos ügy, ami az összes cselekmény harmadát teszi ki. Többségében vagyon elleni bűncselekmények történtek tavaly, ami megfelel az országos tendenciának. Sokkal örömtelibb viszont a felderítési hatékonyság, a bűncselekmények 61,4 százalékában dolgoztak eredményesen a helyi rendőrök, ami a megyében a legjobb mutató. A váderedményességet, azaz a vádemelésig jutó ügyeket tekintve pedig második a kapitányság.- Növeli az elért eredmények jelentőségét, hogy folyamatos létszámhiánnyal küszködünk. Állandóan hiányzik tíz-tizenkét ember, s ez nagyobb terhet rak a többiek vállára. Azonban így is elmondható, hogy a tiszazugi településeken meglehetősen stabil a közbiztonság, elkerülik a térséget a súlyosabb bűncselekmények, illetve a szervezett bűnözés. Közlekedési szempontból ugyancsak nyugalmas év volt a tavalyi. A korábban gyakrabban előforduló kerékpáros balesetek is igencsak megcsappantak.- A felderítési mutatók javításán túl mindenképpen szeretnénk jobbá tenni a rendőrség és a lakosság kapcsolatát, újabb szolgálati formákat vezetünk be. Emellett igyekszünk szorosabb kapcsolatot kialakítani azokkal a civil és önvédelmi szervezetekkel, melyeknek célja a közrend és a közbiztonság javítása — tette hozzá a kapitány. ___________re El etfogytiglant akar a gyilkos Leütötte, megerőszakolta és megfojtotta áldozatát Ágak és avar takarta a fiatal nő véres holttestét. A gyilkosság után négy nappal találták meg a halott lányt, s még aznap elfogták a bűncselekménnyel vádolt Ádám Mihályt. A brutális emberöléssel vádolt férfi tegnap állt a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elé. Azt állítja, azért ölt, hogy visszajuthasson a rács mögé. Tatabánya- A lábánál fogva gyorsan lehúztam a folyó partjára. Meztelenre vetkőztettem. Bódult volt, de így is védekezett, megkarmolt. Fél óra alatt kétszer megerőszakoltam. Láttam, hogy erősen vérzik a feje, s a kezem is csupa vér volt. Megfojtottam. Védekezni próbált, de lefogtam. Meghalt - mondta a vádlott a tegnap kezdődött per első tárgyalásán, ahol az előzetes letartóztatásban lévő Ádám Mihály nyomozati vallomását tárgyalták. A vádlott öt héttel V. Gyöngyi brutális meggyilkolása előtt feltételesen, kedvezménnyel szabadult a börtönből, ahol hasonló bűncselekményért ült. Beismerő vallomásában elmondta, hogy 2000. október 26-án este 11 órakor Tatabánya-Dózsakertben megpillantott egy mobiltelefonon beszélő asszonyt, és a nyomába eredt. Egy hídhoz érve V. Gyöngyi befejezte a beszélgetést. Ádám Mihály ekkor döntötte el, hogy utánamegy, megerőszakolja és megöli. Egy kővel fejbe csapta áldozatát, az eszméletlen nőt meggyalázta, majd megfojtotta. Ölt, hogy visszamehessen a börtönbe fotó, kiss t. József A gyilkps a holttestet az eperföldön egy árokba helyezte. Ékszereitől és mobiltelefonjától megfosztotta, majd száraz avarral és ágakkal befedte. A szállóra érve megfürdött, véres ruháját a közeli konténerbe dobta. A vádlott az ékszereket két zálogházban eladta. Harmadik nap reggel a buszból látta, hogy az eperföldön rengetegen keresnek valamit. Öcsödre ment a barátnőjéhez. Másnap ott fogták el a rendőrök. A vádlott nyomozati vallomásában azt mondta, azért ölte meg áldozatát, hogy életfogytiglani börtönbüntetést kapjon. Vélekedése szerint kint nem fogadták el őt, csalódások érték, ezért akart a rács mögé visszajutni. Az ügyben ma várható ítélet. MADARÁSZ ANNA Félmillió forintot a két lányért Újabb emberkereskedési ügy robbant ki Kecskeméten. Félmillió forintért adott el két szolnoki férfi két nőt egy kecskeméti férfinak. A vevőnek, K. Györgynek nem ez az első emberkereskedési ügye. Kecskemét Az utóbbi hónapokban több lánykereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmény történt Bács-Kis- kun megyében. Tavaly októberben Kiskunfélegyházán, 2001. szilveszter éjszakáján pedig Kecskeméten indult nyomozás olyan ügyben, amelyben lányokat adtak el prostituáltnak. A most kirobbant ügy gyanúsítottját a rendőrök már ismerik: a kecskeméti K. György tavaly több lányt is fogva tartott. A férfira a kommandó legutóbb szilveszter éjszakáján csapott le lánykereskedelem gyanúja miatt. A férfi ezúttal 500 ezer forintért vásárolt meg két nőt két szolnoki fiatalembertől. Zs. Zoltán és Zs. Gábor tavaly december 13-án vették meg a lányokat egy kevermesi és egy sarkadi férfitől. Az adottvett áldozatokat (egyikük 19, másikuk 21 éves) Szolnokon tartották egy napig, majd december 14-én Kecskemétre kerültek K. Györgyhöz. A rendőrség már az első esetnél kezdeményezte az emberkereskedéssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. A bíróság ezt meg is ítélte, a férfi másik három személlyel együtt került rács mögé. A mostam ügy két szolnoki gyanúsítottjának előzetes letartóztatását is elrendelték. GERENCSÉR ZOLTÁN Adósból lett csaló Öttagú társaságot ítélt el jelentős kárt okozó csalás kísérlete miatt a siófoki bíróság. A banda 3,3 millió forinttal próbált megrövidíteni egy pénzintézetet. Az ötletgazdát és egyik társát letöltendő szabadságvesztéssel, a többieket felfüggesztett börtön- és pénzbüntetéssel sújtották. Siófok Egy nagykanizsai vállalkozót adóssága csábított bűnre: anyagi nehézségei miatt kölcsönkért négymillió forintot havi tízszázalékos kamatra. Az uzsorakamat miatt szinte reménytelennek tűnt a törlesztés. Az üzletasszony egy ismerőse azt javasolta, hogy a nő a hitelre kapott pénzből nyisson bankszámlát 3,3 millió forinttal, majd egy kis „stiklivel” mással felveteti az összeget, a bankszámla tulajdonosát pedig a pénzintézet kártalanítja. A tanácsadó egyik társa elkérte az adós személyi igazolványát, és eljuttatta másik két ismerőséhez. Az okmányban kicserélték a fényképet. Ám a bankban az ellenőrzéskor az aláírás nem stimmelt. Az a személy is tanúja volt az esetnek, aki a személyi igazolványt elkérte, és azonnal értesítette az asszonyt, aki - hogy mentse, ami menthető - bejelentette, hogy eltűnt a személyi igazolványa, és megpróbált pénzt felvenni. A rendőrség azonban nem hitt az asszonynak, és a csapat mind az öt tagját elfogta. A vállalkozó jelentős kárt okozó csalás kísérlete és közokirat-hamisítás miatt egy év négy hónapi, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést és 400 ezer forint pénzmellékbüntetést kapott. Az „ötletgazdát” - mint többszörös visszaesőt - két év két hónapi fegyházra és négy év közügyektől eltiltásra ítélték. Az igazolványt elkérő vádlottra egy év nyolc hónapi börtön, valamint háromévi közügyektől eltiltás vár. A terv végrehajtóit felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzmellékbüntetésre ítélték. JAKAB EDIT Robbanás a gyakorlótéren Szolnok Két hatalmas robbanás keltett riadalmat a Tisza-parti megyeszékhely Tallinn nevű városrészében hétfő este. A detonáció hatására több épület ablaka is betört, a környéken ijedtükben kimenekültek lakásukból. A szolnoki gyakorlótéren zajló katonai kiképzésen felrobbantották a megmaradt robbanóanyagot, ez okozta a hangorkánt.- A Budapesti Tűzszerészszolgálat a Szolnok külterületén lévő polgári védelmi gyakorlótéren tartott kiképzést külföldre készülő katonák számára - tájékoztatta lapunkat Lengyel György alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. - Aknamezőn történő átjárónyitást és az áthaladást gyakorolták. A nap végén Krupinczáéknál is betört az ablak FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS a fel nem használt robbanóanyagot két részletben felrobbantották. A detonációk következtében a közelben több lakóház ablaka betört. A rendőrségi vizsgálat szerint közveszélyokozás, személyi sérülés a robbantások során nem történt, a robbanószerek megsemmisítését az arra kijelölt gyakorlóterületen végezték. A katonák gyakorlatozásának szenvedő alanya volt az egyik Wágner úti épület második emeleti lakásában élő család is. Kmpincza Józseféknél három ablak sérült meg.- A feleségem és a három gyerek volt itthon. A fiam épp le akart ülni az íróasztalhoz tanulni, amikor egyszer csak berobbant az asztal mögötti ablak üvege - mesélte a családfő. A külső szárny üvege és az alsó, kisebb ablak a második robbanásnál tört ki. A lakók kimentek az utcára, és hívták a rendőrséget. A katonák gyakorlatát vezető tűzszerész tiszt még este felkereste a károsultakat, és jegyzőkönyvet vett fel a kitört ablakokról. hgy ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HATÁRSÉRTÖK. Harminc Szomáliái és afgán határsértőt fogtak el a járőrök a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Garbolc határában. A gyanús csoportra a Túr folyó hídjának közelében figyelt fel egy civil, aki telefonon értesítette a határőröket. A járőrök tizennyolc Szomáliái és tizenkét afgán állampolgárt vettek őrizetbe, köztük egy 10-11 év körüli kislányt és kisfiút. A külföldiek a magyar-román határon át illegálisan léptek az országba. A határőrök a környéken további határsértők után kutatnak, mivel a hídtól 10 kilométerre egy kazah illegális határátlépőt is elfogtak. Mn LAKÁSBETÖRŐK. Többrendbeli lopás miatt indult eljárás egy 30 éves nő és fiatalkorú élettársa ellen. A gyanú szerint a pár tavaly október óta Szegeden rendszeresen lakásokat tört fel. Az asszony közös gyermeküket babakocsiban tolva derítette fel a terepet, majd figyelte a környéket, amíg élettársa feltörte a lakásokat. A betörőpáros úgy bukott le, hogy az egyik házban a fiatalember otthon találta a lakókat, akik a rendőrök kiérkezéséig fogva tartották a fiút. A fiatalkorú férfit a rendőrség visszaszállította abba a nevelőintézetbe, ahonnan korábban megszökött, mti ÍTÉLET. Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a férfit, áld három évvel ezelőtt a fővárosban bosszúból gyúlékony folyadékkal locsolta le alvó haragosait, majd megpróbálta őket felgyújtani. Komolyabb sérüléseket nem okozott. Rafael Jánost a Fővárosi Bíróság tavaly több emberen elkövetett emberölés kísérlete, illetve közveszélyokozás kísérlete miatt 10 év fegyházzal sújtotta. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete szerint a közveszély okozás nem állapítható meg, az élet elleni cselekménynek pedig ez oly „távoli” kísérlete, hogy indokolt a büntetés enyhítése, mti ÜZEMI BALESET. Többszörös csonttörést szenvedet) egy férfi, akinek a jobb keze egy (tésztanyújtó gép hengerei közé szorult egy budapesti tésztagyártó üzemben. A tűzoltók szétvágták a gép acélhengereit, így szabadították ki a munkás kezét. A férfit - aki a jobb csuklója több helyen eltört - a mentők kórházba szállították, mti TELEFONRABLÓ. Rablót fogtak a debreceni rendőrök. Sz. Z. Márton az utcán telefonált, amikor egy férfi lépett oda hozzá, hátracsavarta áldozata jobb kezét, kivette belőle a telefont és elmenekült. A sértett a környéken tartózkodó járőrnek jelezte a történteket. A nyomozók mintegy 10 perc múlva, a helyszíntől nem messze elfogták a gyanúsítottat, S. I.-t. A román férfi kihallgatása során azt állította, a készüléket aznap este vásárolta egy ismeretlentől. A gyanúsítottat őrizetbe vették, europress HAMIS PARKOLÓJEGYEK. A Debreceni Közlekedési Vállalat Rt. feljelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek hamisították a cég által kibocsátott parkolóbérleteket. A gyanúsítottként kihallgatott Sz. Cs. elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt megismerkedett egy férfival, aki felajánlotta neki, hogy egy eredeti bérletért cserébe szerez neki hamisakat. Sz. Cs. 90000 Ft-ért vásárolt 50 darab hamis bérletet, valamint a hozzá tartozó matricákat. A gyanúsított azt állította, hogy három embernek adott az áruból, akik közül egy azt szintén továbbadta. Az ügyben Sz. Cs. mellett négy főt hallgattak ki gyanúsítottként, europress ________■ í'