Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-13 / 61. szám
2002. Március 13., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI _______Sorokban_______ PE DAGÓGIAI NAPOK. Idén Törökszentmiklós is csatlakozik a megyei pedagógiai napok programsorozatához. A városi Kölcsey Ferenc Általános Iskola kulturális rendezvénye, a Köl- csey-hét ezáltal megyei eseménnyé bővül. MG MATEKSIKEREK. Kiválóan szerepeltek a tiszafüredi diákok a Zrínyi Ilona matematikai verseny megyei döntőjén, amelynek ünnepélyes eredményhirdetése Jászberényben volt. A negyedik osztályosok között Antal Dorka, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója, míg a 8. osztályosok között Dányi Zsolt, a Kossuth Lajos Gimnázium versenyzője vívta ki I. helyével a jogot arra, hogy rész vegyen a március 27-29-e között megrendezendő kecskeméti országos döntőn. A füredi diákok mellett még a szolnoki általános iskolásoknak sikerült két kategóriában győzni, egy- egy első díj pedig Jászberénybe, illetve Tiszaföldvárra került. Eredmények: 3. osztályosok: 1. Kalina Kende Jászberény, Gróf Apponyi A. Á. I„ 4. osztályosok: 1. Antal Dorka Tiszafüred, Kossuth L. Á. I., 5. osztályosok: 1. Fekete Lili Tiszaföldvár, Kossuth L. Á. I., 6. osztályosok: 1. Tóth Petra Szolnok, Széchenyi Körúti Á. I., 7. osztályosok: 1. Kovács Péter Szolnok, Fiumei Á. I., 8. osztályosok: 1. Dányi Zsolt Tiszafüred, Kossuth L. G. PM HAMIS BÉRLETEK. Hamis parkolóbérleteket foglaltak le Debrecenben. A bérletek a megtévesztésig hasonlítanak az eredetire. ■ Kezdődik a nagyberuházás Tiszaszőlös Az előzetes terveknek megfelelően jövő hétfőn kezdi el a szennyvízhálózat kiépítését a generálkivitelező Hídépítő Rt. A hárommilliárd forintos, tiszafüredi nagyberuházás részeként megközelítően 14 kilométer gerinc-, 2 kilométer nyomvezeték épül ki, s elkészül három átemelő műtárgy is Tiszaszőlősön. A március 18-án kezdődő szőlősi szennyvízprogram révén közel 700 porta rákötése válik lehetővé a rendszerre. Varga Ferenc, a kivitelezés helyi vezetője arról adott továbbá még tájékoztatást, hogy a városrészi szennyvízprogramban foglalkoztatni kívánnak helyi vállalkozókat is, valamint elmondta, hogy július végére befejezik Tiszaszőlősön a munkát, az utak helyreállításá- val együtt. _______________p.m. A tél megviselte az utakat (Folytatás az 1. oldalról) A közúthálózatot érintő bem- technikai szempontból átalakítFelületi bevonatot kap a 32-es út húzásokról dr. Pintér Lászlótól ják a 4-es szolnoki elkerülő sza- Jászberény és Pusztamonpstor megtudtuk, épül a Törökszent- kaszának keleti csomópontját a között, valamint a Berényt Árok- miklóst elkerülő út két felüljárója, Mol-kútnál, ahol sok baleset tör- szállással összekötő út. Á közút- a jövő héten pedig megkezdődik tént. Szintén napirenden szerepel kezelő további felújításokat is tér- az út nyomvonalában a töltés ki- a megyeszékhelyen a Szabadság vez, ezek előkészítése folyamat- alakítása. Idén felújítják a Horto- téri csomópont átépítése az ónban van, illetve összehangolják a bágy-Berettyó felett Mezőtúron kormányzattal közösen, kátyúzási munkálatokkal. átívelő hidat, valamint forgalom- __________________________hh VÉLEMÉNY _____________ZSOLDOS QYÖROY ____________ Ma gyar módra 1981 márciusában a bebörtönzött Bobby Sands, az IRA ideiglenes szárnyának egyik vezére és tíz társa halálig tartó éhségsztrájkba kezdett. Valószínű, nem ők voltak az elsők, akik a tiltakozás eme válfaját választották, de elszántságuk bizonyos tekintetben tiszteletet parancsolt, nagy politikai vihart kavart, és a média jóvoltából világhíressé vált. (Bobby Sandset halála előtt néhány nappal még ír parlamenti képviselőnek is megválasztották.) Ha morbid akarok lenni, divatot csináltak, hiszen alig húsz évvel utána Magyarországon is végigzúdult egy máig tartó éhségsztrájkhullám, ilyenolyan okokból protestálnak nálunk menekülttáborok lakói, kisebbségek, polgármesterek, politikusok. Szerencsére halálesetről eleddig nem szólnak a krónikák (vagy csak én nem tudok róla), hiszen van, ahol a sztrájkolót orvosi tekintetek óvják, s ha netán rosszul lesz a páciens, rohammentő szállítja kórházba. Van, aki rádöbben, nem is olyan egyszerű éhezni. Na de a hírverés már megvolt, folytatni kell a sztrájkot, ilyenkor lépnek be a váltótársak, akik átveszik a stafétabotot, vagyis az üres kanalat. Ez a váltórendszer valószínű, leleményes magyar találmány, s míg tart az éhségsztrájk, a szalámis zsemlét majszoló média itt is ugrásra kész. Csak épp az nem tűnik fel a tengernyivé duzzadt önkéntes koplalóknak, hogy mivel sokan vannak, az éhségsztrájk fogalma nálunk már alaposan devalválódott, megkockáztatom: nevetségessé vált. Ezt érezhette meg néhány egyetemista, mert nem is oly régen, persze brahiból, négyórás éhségsztrájkba kezdett, követelvén többek között, hogy a rossz tanuló is kapjon ösztöndíjat. Azokról viszont kevesebb szó esik, akik csak úgy, sztrájk nélkül, csendben éheznek... Hetedik az óriás bika Az éhségsztrájk fogalma nálunk már devalválódott Lábod A világranglista hetedik helyére lépett előre a Somogy megyei Lábod Rt. vadászterületén ejtett és előzetesen a kilencedik helyre sorolt Heisig-trófea, amely a tavalyi vadászszezonban az „Év szarvasbikája” volt hazánkban. Az agrárminiszter nemzeti kinccsé minősítette a szarvasbikát, melyet tilos az ország területéről kivinni. A Lábod Rt. és a trófea el- ejtője egy-egy élethű másolatot kap, míg az eredetit a Mezőgazdasági Múzeumban helyezik el. Az agancs ma az ország legnagyobb trófeája, mivel a Magyar- országon valaha lőtt egyetlen nagyobb súlyú trófea külföldön található. REGIOPRESS METSZIK A FÁKAT. Metszik Szolnok parkjainak és utcáinak fáit, bokrait. Az összegyűjtött ágakat a felvételünkön is látható géppel apróra darálják, és komposzttelepre szállítják. FOTÓ! MÉSZÁROS JÁNOS A legfontosabb a megmaradás Egyetért az éhségsztrájkokkal? Kisújszállás — Választások előtt most önök jobb helyzetben vannak, mint bármikor. Elfogytak azok a pártok, amelyeket még nem próbáltak ki. Legalább négy évig minden párt volt kormányzati pozícióban, így soha olyan megalapozott döntést nem tudnak hozni, mint most — mondta tegnap Kisújszálláson Kövér László, a Fidesz- MPP alelnöke. Az elmúlt esztendőről a szónok úgy fogalmazott, a magyarság legnagyobb teljesítménye a megmaradás volt. Túléltük, meg tudtuk őrizni sajátos nemzeti kultúránkat. A következő száz év kihívásának is a megmaradás a legfontosabb feladata, túl kell élni ezt a századot - hangsúlyozta Kövér László, aki beszélt arról, hogy évente 35 ezer emberrel fogy a lakosság, és ha így megy tovább, 50 év múlva 6,5-7 millióan leszünk. S minden második ember 50 év feletti lesz. így legfontosabb ennek a fogyásnak a megállítása. A Fidesz célja, hogy Magyarország gyarapodó nemzet otthona legyen, így a munka, tanulás, rend, összetartás elé fő helyre a család problémája kerül. Erre példaként a kormány eddigi intézkedéseit hozta föl. Szólt a családpolitikáról, az adókedvezményről, arról, hogy míg 1997-ben 420 ezer, addig 2000-ben már csak 264 ezer gyerek volt veszélyeztetett. Az intézkedéseik hatására elindult a születések számának növekedése, de ezzel párhuzamosan arról is szólt, hogy kialakult egy olyan fajta családmodell is, ahol a sok gyerek vállalása vált megélhetési forrássá. Kövér László szólt 240 ezer új munkahelyről, arról, hogy megyénkben négy év alatt 11 ezer új munkahely alakult, melyek majd elősegítik a gazdaság növekedését. Mint elhangzott, a "keleti országrész felzárkózása megkezdődött, 15 év alatt az intézkedésekkel meg tudjuk oldani a képzettséget, el tudjuk érni az uniós szakmai felkészültséget, s ezzel újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk - mondta a szónok, aki szerint pártja ígéretei számon kérhetőek lesznek. _____________________D. E. Kör kérdés Az utóbbi időben az éhség- sztrájk a demonstrációk egyik legnépszerűbb formájává vált. Ehhez a fegyverhez nyúltak nemrégiben a kunmadarast képviselők, a Munkáspárt néhány politikusa, de ily módon tiltakozik jelenleg egy tunyogmatolcsi romacsalád is. Ennek kapcsán arról kérdeztünk járókelőket, hogyan vélekednek ezekről az akciókról. Török Csaba, 47 esztendős polgármester:- Csupán abban az esetben tartom a tiltakozás etikus eszközének az éhségsztrájkot, ha az bizonyíthatóan közügyét szolgál. Ebben az esetben elfogadható egy ilyen akció, mint a figyelemfelkeltés egyik lehetséges formája. Ám kizárólag a kampányon kívüli időszakban. A választások közeledtével ugyanis mindenféle demonstráció politikai színezetet kap, és elveszíti eredeti jelentőségét. Pintye Józsefbe, 71 éves nyugdíjas: — Egyetlen demonstrációval sem értek egyet, hiszen felesleges időtöltés az egész. Úgysem érnek el vele semmit. Az éhségsztrájkolókról is ez a véleményem. Menjenek inkább dolgozni, mint hogy lopják a napot és csinálják a felhajtást maguk körül. Aki ilyen mondvacsinált ürügyekkel hajlandó kínozni magát, az tényleg megérdemli, hogy éhezzen. Kiss Petra, 20 esztendős főiskolai hallgató: - Teljesen indokolatlannak tartom az elmúlt időszakban tapasztalható éh- ségsztrájkdöm- pinget. Elvégre ilyen alapon még nagyon sokan demonstrálhatnának az országban. Arról már nem is beszélve, hogy hány ezer ember teszi ezt kényszerből nap mint nap. Rájuk mégsem figyel oda senki. BUGÁNY KORHŰ BERENDEZÉS. A felújított tiszaroffi Borbély-kastély földszinti szobáit antik bútorokkal ren- dezték be, még a cserépkályhát is újrarakták.__________________________________fotó, mészáros jános „Rapsickommandót” terveznek Vizeink megóvása a természetvédők szerint szigorúbb fellépést követel Mint arról már beszámoltunk, több mint egy hónapja védett madarak estek a Jászsági-főcsatorna egyik zsilipaknájának fogságába. Az esetet egy szolnoki természetvédő szervezet önkéntesei fedezték fel, akik rapsicok nyomaival is találkoztak a helyszínen. Mivel az ügyben azóta nem történt előrelépés, a tömörülés tagjai tervbe vették egy orvhalászok elleni akciócsoport létrehozását. Megyei információ Az Élő- és Holt Folyóinkért Alapítvány immár ötödik esztendeje működik a megyeszékhelyen. A szervezet már korábban is sokat tett a megye természetes vizeinek védelmében - tudtuk meg Her- nády B. Györgytől. Az elnök elmondta: három éve hozták létre azt az önkéntes alapon működő folyófigyelő szolgálatot, amelynek horgászszekciója heti rendszerességgel járőrözik a térség élővizeinek, csatornáinak és holtágainak partján. Munkájuk során eddig több száz méternyi, illegálisan lerakott hálót és varsát szedtek össze. Ezen a télen valameny- nyi befagyott állóvizén lékeket is vágtak a jég alatti élővilág oxigénhez juttatása érdekében. Egy ilyen alkalommal, január utolsó vasárnapján fedezték fel a jászsági csatorna egyik mellékágában található zsilip „rabjait”. — A nyomok alapján egyértelmű volt, hogy rapsicok jártak a területen, mégpedig nem is szerény felszereltséggel — állítja a természetvédő. — A zsilipakna súlyos acélfedelét ugyanis a hegesztéseknél levágták és eltávolították, majd a kút mélyén maradt vízből módszeresen kitermelték az ott rekedt nagyobb méretű nemes halakat. Ám mivel az apróbb példányokat otthagyták, a „terített asztal” kelepcébe csalta az éhes gázlómadarakat. A folyófigyelők összesen tizenhat szárnyast számoltak össze, amelyek közül akkor még öt életben volt. Másnap a szervezet egy nagyobb csapata sietett a bajba jutott állatok segítségére, ám speciális felszerelések híján csak két szürkegémet sikerült kiszabadítaniuk. Legközelebb két nap múlva jutottak ki a zsiliphez, ám addigra már nem volt élő madár a gödörben.- A Kötivízignél azonnal jelentettük a történteket, de mivel az elkövetők ismeretlenek maradtak, a vízügyes szakemberek sem tudtak mit tenni. Mi azonban ebbe nem nyugodtunk bele, mert ilyen alapon lassan minden élőlényt elpusztítanak körülöttünk. Úgy gondoljuk, a hasonló esetek megelőzhetők lennének, ha szigorúbban lépnénk fel a törvény- sértők ellen. Éppen ezért az alapítvány a kö- zeljövőben kezdeményezni fogja egy orvhalászellenes akciócsoport felállítását a hatóságok és szakmai szervezetek összefogásával. BUGÁNY