Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-31 / 303. szám
megajándékozunk teqVielőfizétót! I ffiM) Sikerekben boldog új évet kívánunk minden Kedves olvasónknak! AZ ÉV KÉPEKBEN Ma mögöttünk hagyjuk a 2001-es esztendőt. Összegzésül néhány fontosabb megyei eseményből adunk ízelítőt a 6-7. oldalon. Megszépül a quadrum Jászberény Két évvel ezelőtt határoztak arról a Jászberényi Katolikus Szeretetszolgálat Otthonában, hogy az épületegyüttes által határolt quadrumot felújítják. Az egyes elemeiben már az 1500-as években is létező egykori ferences rendház udvara régóta igényelte volna a felújítást, de csak most nyílt arra lehetőség, hogy ott tevőlegesen munkához lássanak. Szatmári Antalné, az intézmény vezetője elmondta, hogy a quadrum felújításához a Műemlékvédelmi Hivatal engedélyére is szükség volt, de azt csak úgy adta meg, ha előtte a területet régészeti kutatás alá vonják. A régészek az elmúlt nyáron elvégezték munkájukat. Az udvar felújításához egy kertépítő tervező segítségét kérték, aki a műemlékvédelmisek előírásainak megfelelően végezte el munkáját. A felújításhoz a Szociális és Családügyi Minisztérium egyházi ingatlanok rekonstrukciójára kiírt pályázatán a 30 százalékos önerő mellé 8,6 millió forintot nyert az intézmény. A kertépítőnek legfőbb vezérfonalként kellett azt figyelembe vennie, hogy a quadrumnak a felújítást követően vissza kell kapnia középkori hangulatát. A hangulatteremtést az egykori díszkút helyreállított változata is segíteni fogja. Az intézményvezető elmondta, hogy a munkákat márciusban kezdik el, és a szerződés szerint június 30-ra át is kell adni a felújított „középkori udvart”. BANKA CSABA / / / KEDVES VÁSÁRLÓINK, SZÖVETKEZETI TAGJAINK! AZ ÚJ ESZTENDŐBEN . SIKEREKBEN GAZDAG, ' BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK. COOP SZOLNOK Növekszik a szürkegazdaság? A magyar agrárgazdaság teljesítményéről, különösen a mezőgazdasági termelők költségvetési kapcsolatairól — annak szerkezetéről — teljes körű, komplex adatszolgáltatással a magyar gazdaságirányítás nem rendelkezik. Az agrárgazdálkodók széles köre kívül van nem csak a statisztika, de az adó- és társadalombiztosítás látókörén is — állapította meg a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöksége. jesítményeinek tényleges számbavételét is nagymértékben rontja. Az érdek-képviseleti szervezet megállapította, hogy miközben az agrárgazdálkodás szereplőiAgrárium A MOSZ elnöksége szerint önmagában ez a tény nemcsak a magyar agrárium uniós harmonizációját, hanem a gazdálkodás telnek döntő hányada kis- és közép- vállalkozásnak minősül, a gazdálkodási formától és mérettől függően, de a valós teljesítménytől függetlenül eltérő támogatási, elvonási környezetben kénytelen gazdálkodni. Ez a gazdálkodók, illetve a különböző gazdálkodási formációk esélyegyenlőségét rontja, versenyképességét nemcsak befolyásolja, hanem az esetek többségében ma már alapvetően meghatározza. (FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) Agyzúzódás a diszkóban Büntetőjogi szempontból „klasszikusnak” mondható, életveszélyt okozó testi sértés helyszíne volt az elmúlt év nyarán Szolnok egyik diszkója. Az esetből tanulságos büntetőügy lett, amelyben egymástól eltérő véleményen lévő büntetőjogászoknak kellett állást foglalniuk. Első fokon, a vádban megfogalmazottaktól eltérő bűncselekmény miatt, a vártnál enyhébb ítélet született. mindenképpen hibázott, ám tette, ami nem volt több egy talán mindennaposként is értékelhető diszkóbeli dulakodásnál, akár súlyos börtönéveket is jelenthet számára. Azt, hogy mi történheA BÍRÓSÁGRÓL JELENTJÜK Az ügy jogi megítélése egyáltalán nem mindegy a vádlottak padjára ültetett 23 éves fiatalembernek. Jóllehet, azon a forró nyári estén tett, sem a vádlottól, sem az áldozattól nem ismerhették meg közvetlenül az ítélkezők. A vádlott nem tett vallomást, a sértett pedig épp a dulakodást követő fejsérülése miatt nem emlékezett vissza az esés előzményeire. Mindenesetre annyit sikerült kibogoznia a bíróságnak, hogy a két - egymással nem egy súlycsoportban lévő - fiatalember akarva-akarat- lanul összeszólalkozott, mire az erősebbik elégtételt követelt. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Sorokban E1B-HITEL. Az Európai Beruházási Bank (EIB) 43 millió eu- rós hitelt nyújt Magyarországnak hat környezetvédelmi projekt támogatására, köztük a szolnoki szilárdhulladék-kezelési program finanszírozására - jelentették be a bank székhelyén, Luxemburgban. Az EIB az Európai Bizottsággal közösen biztosít forrásokat a projektekhez. ÁRUFUVAROZÁS. Önállóvá válik a MÁV Rt.-n belül 2002. január 1-jétől számvitelileg az árufuvarozási szakterület. A tervek szerint 15 árufuvarozási központot is létrehoznak az ország különböző területén an- j nak érdekében, hogy közelebb kerüljenek az ügyfelekhez. Az egyik ilyen központ Szolnokon lesz. $ LEGELSŐK. Az észak-alföldi régió, által benyújtott, Phare-for- rásokat igénylő pályázatok között elsőként rangsorolták a rá- kóczifalviak beadványát. A régió illetékesei úgy határoztak, hogy a majdani szabadidőközpont létesítése prioritást élvez a többi pályamunkával szemben. Éreztette hatását a gyárbezárás A megyei munkaügyi központ adatai szerint novemberben a további kétszázalékos csökkenés eredményeként 16 ezer 533 főre mérséklődött a megyében regisztrált munkanélküliek száma. Mindez azzal együtt, hogy Törökszentmiklóson nagymérvű létszámleépítés történt a közelmúltban. Munkaerőpiac A megyei munkaerő-piaci körzetek közül - októberhez viszonyítva - Törökszentmiklós, Szol- nok-Martfű és Kunhegyes térségében csökkenés, míg Tiszafüred, Kunszentmárton és Jászberény körzetében növekedés történt. Megyei szinten az előző hónaphoz mérten 335, az előző év azonos időszakához viszonyítva 3219 fős csökkenés volt tapasztalható. Tovább csökkent a pályakezdő munkanélküliek száma is. Novemberben jelentős létszámleépítésre érkezett bejelentés Törökszentmiklósról (648 fős), amely érinti Szolnok- Martfű, Kunhegyes, Mezőtúr és MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A RÉGIÓBAN Megye Regisztrált munkanélk. Munkanélk. ráta (%) száma (fő) 2000. nov. 2001. nov Hajdú-Bihar 26.308 14,1 11,8 Szabolcs-Szatmár-Bereg 33.192 18,3 15,8 Jász-Nagykun-Szolnok 16.533 12,2 10,0 Észak-Alföld összesen 76.033 15,0 12,7 Karcag térségét is. (Mint azt már többször megírtuk, a Videoton Holding Rt. törökszentmiklósi gyárában történt ilyen nagymérvű létszámleépítés.) Ezzel szemben állásbejelentés 1242 főre történt ebben az időszakban a megyében - Jászberény (292), Szol- nok-Martfű (261), Karcag (195), Törökszentmiklós (118). Az érvényes összes 2253 álláshelyre 1394 közvetítés történt, amelyből 673 elhelyezkedéssel végződött. Az észak-alföldi régióban októberhez mérten növekedett a munkanélküliek száma, ezen be— lül azonban Jász-Nagykun— Szolnok megyében csökkent. A munkanélküli-rátát tekintve a megye országos összehasonlításban javuló pozícióban a 8- 9. helyen áll — tudtuk meg a megyei munkaügyi központ. elemzőitől. im. o.) VÉGSŐ ROHAM. A hét végén a legtöbb helyen már javában folytak a szilveszteri mulatságok előkészületei. Az üzletek felkészültek az esztendő utolsó nagy rohamára, a virsli- és pezsgőhe- gyek között ki-ki kedve szerint válogathatott. _______________________________fotó, buoáhy j. * » T k i — Ml LESZ MÉG VELED éjfélig, Jenő, ha már most így nézel ki?