Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-10 / 287. szám

4. OLDAL TÜKÖR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ELTŰNT. Nem találták meg a szombat délután Budapesten a Parlamentnél vízbe esett kis­fiút, ezért a vízirendőrök és a tűzoltók este befejezték a ke­resést. A tízéves gyerek szom­baton 14 óra 30 perc körül esett a Dunába, amikor 11 éves társá­val felmentek egy pontonra, és az ott lévő láncon hintázni kezdtek. A fiút rögtön magával sodorta a folyó; Egy járókelő megpróbálta ugyan kimenteni, de ez nem sikerült. MEGLŐTTÉK. Nem javult az állapota, és még mindig nem lehet kihallgatni a péntek este tíz óra után Piiiscsabán meglőtt S. Andrást - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. S. András 49 éves piliscsabai la­kost a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen dulakodás után többször meglőtte egy ismeret­len személy. A sértettet élet- veszélyes állapotban szállítot­ták egy budapesti kórházba. FOGÁS. Összesen százhar­mincegy határsértőt fogott el csütörtökön és pénteken a ha­tárőrség - közölte Orodán Sándor, a szervezet szóvivője szombaton. Tájékoztatása sze­rint a legtöbb határsértöt - öt­venhármat - pénteken Sopron körzetében tartóztatták fel. Közülük 6 iraki és 47 török állampolgár. HALÁL. Két gépkocsi ütközött össze Szigethalom belterületén vasárnap délelőtt; a balesetben egy középkorú nő életét vesz­tette. A baleset egy stoptáblával védett kereszteződésben tör­tént, az áldozat a szabályosan közlekedő jármű jobb első ülé­sén ült, és nem volt bekapcsol­va a biztonsági öve. PETÁRDA. A vámosok petár­dákat, tűzijáték-rakétákat fog­laltak le Budapesten a nagybani piacon, illetve hamisított ruhá­kat koboztak el egy fővárosi il­legális varrodában - tájékozta­tott Sipos Jenő, a vám- és pénz­ügyőrség szóvivője szombaton. A vámkommandósok a nagyba­ni piacon két magyar személy- gépkocsi csomagtartójában 25 ezer darab petárdát és 700 da­rab tűzijáték-rakétát találtak. RABLÁS. Három férfi kirabolt egy benzinkutat pénteken a ké­ső délutáni órákban a Hajdú- Bihar megyei Hajdúszováton, s a 400 ezer forintos bevétellel távozott a helyszínről. A hajdúszováti Tüzép-telep és benzinkút őre, akit leütöttek, súlyos, életveszélyes koponya­sérülést szenvedett. HAMIS. A Budapesti Rendőr­főkapitányság bankkártyával el­követett bűntett alapos gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen férfi ellen. A gyanúsított május­ban és júniusban hamis bank­kártyával több alkalommal is különféle nagy értékű műszaki cikkeket vásárolt egy XX. kerü­leti áruházban. TOLVAJOK. November 23-án, a délelőtti órákban egy buda­pesti idősek otthona öltözőjé­ben két 18 és 20 év közötti fia­talember felfeszített egy szek­rényt. Abból eltulajdonítottak egy mobiltelefont, egy pénztár­cát 3000 forint készpénzzel, és 2 darab telefonkártyát. MEGHIÚSULT. Fiatalkorú fiú­val akarta mostohaanyját megöletni egy 21 éves lány Kisvárdán. A HavariaPress érte­sülései szerint a felbujtó egy 17 éves fiúnak 500 ezer forintot vagy egy személygépkocsit ajánlott fel, ha elteszi láb alól az 53 éves nőt. A fiatalember bele is egyezett az üzletbe, de egyik ismerőse értesítette a rendőrséget, így meghiúsult a terv. ■ 2001. December 10., hétfő Kiskorú gyilkosok pere Zárt ajtók mögött kezdi meg holnap a Fővárosi Bíróság annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben egy 15 éves lányt az­zal vádol az ügyészség, hogy tavaly májusban a fővárosban megölte a 11 éves Kocsis Franciskát. Budapest Az elsőfokú büntetőperben csak a perbeszédek és az ítélethirdetés lesz nyilvános. Korábban az ügy­ről a rendőrség úgy tájékoztatott: Kocsis Franciskát 2000. május 4. és 18. között ölték meg, holtteste a XVIII. kerületben a Szálfa és a Flór Ferenc utca közötti erdős te­rületen került elő. A 11 éves áldozat 2000. május 4-én két iskolatársával, egy 14 éves lánnyal és egy 12 éves fiúval indult el a II. kerületi általános is­kolából Kőbányára. Feltehetőleg kirándulás ürügyén csalták el, egy alkalmas helyen hátrakötöt­ték a kezét, betömték a száját egy zoknival, földre döntötték, és fel­váltva bántalmazták, végül pedig az egyik elkövetőnél lévő láncos bottá (nuncsakuval) megfojtot­ták. Ezután a gyermek holttestét a két fiatal elkövető betakarta fű­vel, avarral. A rendőrség 2000. május 22-én egymillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, majd na­pokon belül őrizetbe vette a gyil­kossággal gyanúsított 14 éves lányt, a 12 éves fiút pedig, aki a hatóságok szerint szintén részt vett a szörnyű cselekményben, javító-nevelő intézetbe helyezték. A büntető törvénykönyv sze­rint a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú legfeljebb 10 éves sza­badságvesztéssel sújtható. Erre akkor van lehetőség, ha felnőtt korú esetében életfogytiglani sza­badságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követett el, min­den más esetben pedig legfeljebb ötéves büntetést kaphat a 16. élet­évét be nem töltött fiatalkorú. Bu­dapesten utoljára az 1997-ben el­követett taxisgyilkosság ügyében állt bíróság előtt ilyen súlyos vá­dakkal két 16 évesnél fiatalabb lány. Őket a Fővárosi Bíróság 1998-ban első fokon, nem jogerő­sen 7 és fél-7 és fél éves szabad­ságvesztéssel sújtotta, ám ezeket a büntetéseket a Legfelsőbb Bíró­ság 1999. május 4-én kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében 9, illetve 8,5 évre súlyosbította. Börtön a bújócskáért A törvénymódosítás után már nem lehet kitérni a bírói ítélet elől Amennyiben a parlament áldását adja a büntetőtörvény mó­dosítására, úgy jövő év áprilisától akár börtönbe is kerülhet az, aki megpróbálja megakadályozni a jogerős bírói ítélet végrehajtását. Budapest A büntetőtörvény módosításá­nak tervezete szerint, amit az igazságügyi tárca készített, egy évig terjedő szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetve pénzbüntetést kaphat az, aki akadályozza a jogerős bírói döntés végrehajtását. A tör­vényjavaslat szerint ellenállás­nak számít a többi között pél­dául az is, ha valamelyik szülő nem engedi, hogy a másik elvi­gye a gyereket. Vagy ha valaki elrejt valamit, amit ki kellene adnia. Börtön elsősorban azo­kat fenyegeti, akik szántszán­dékkal ellene tesznek annak, hogy a bírói ítéletet végre lehes­sen hajtani. Példának okáért nem feltétlenül kerülnek az adósok börtönébe azok, akik nem tudnak fizetni, azok vi­szont igen, akik kibújnak e kö­telezettség alól. Jogi szakértők szerint az ed­digi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan azok közül, akik pert vesztettek, bármit hajlan­dóak megtenni azért, hogy a rá­juk kirótt kedvezőtlen ítéletet ne lehessen végrehajtani. Bár az alkotmány kimondja, hogy a bíróság jogerős ítélete minden­kire nézve kötelező, valójában a bírósági végrehajtás akadályo­zása valós gondot jelent. Szám­talan esetben^ : csak végre- IGI iCuSI hajtó által le­hét érvényt ___ sz erezni a bí- Sjj C j rói döntés- j A szakem- | I berek nem feltételezik, hogy a törvénymódosítás elfo­gadását követően a bírósági végrehajtás akadályozása miatt tömegesen indulnak majd meg a büntetőeljárások. Az is lehet­séges, hogy önmagában már a fenyegetettség is elegendő lesz az ítéletek végrehajtásához. A félelem visszatartó erő lehet, s remélhetőleg könnyebben elfo­gadhatóvá és megtarthatóvá válnak a nem tetsző bírósági ítéletek is. Korszerű eszközök a bűn ellen A rendőri munka hatékonyságának növelésé­hez nélkülözhetetlen az új munkamódszerek kutatása és az innováció. Az ezzel kapcsolatos tennivalókról hatvan szakember tanácskozott a siófoki országos értekezleten, amelyen Jenei Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója is részt vett. Siófok Az ORFK gazdasági főigazgatójának közvetlen irányításával Egerben, a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság objektumában működik a Rendőrségi Innovációs Adatbank. Az újítók, fejlesztők, tervezéssel foglalkozók számára in­formációs rendszert működtetnek, szakmai konferenciákat szerveznek. Az adatok elérhe­tőek a rendőri szervek számára. Piros Attila, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság mun­katársa javasolta: a szolgálati naplót teljes kö­rűen váltsa ki informatikai rendszer. Ezzel csökkennének a vezetők adminisztrációs ter­hei. Emellett a teljesített szolgálati és munka­időket, távolléteket, a szolgálati naplóhoz kap­csolódó feljegyzéseket könnyebben lehetne regisztrálni és összegezni. A rendőrségi és ügyészségi statisztika sza­bályai az elmúlt években többször változtak. Egy új program egységes szerkezetbe foglalt, könnyen kezelhető és átlátható kódtárat foglal magába, amely minden lényeges információt tartalmaz a bűnügyi statisztikai lapok ki­töltéséhez. Négy, a munkát jelentősen segítő találmány szerzőit emléklappal és innovációs díjjal jutal- mazhatta az országos rendőrfőkapitány, c. a. Csempészáru Pekingből Szinte naponta ellenőrzik a vámosok az olcsó ruházati cikkek lerakatait. Nem véletlenül: a többnyire keletről származó áruk eredete gyakran kétes, egy részüket becsempészték az országba. A határon is érdemes figyelni. Udvar A határon belép két nagy kamion, téli ruhaneműt szállítanak Buda­pestre. A gépkocsivezetők annak rendje és módja szerint leadják a vámnyilatkozatokat. A -vámosok átvizsgálják a rakományt, az áru mennyisége egyezik a papírokon lévő adatokkal, eltitkolt holmi nincs a fedélzeten. A gépkocsi- vezetők volán mögé ülnek: indu­lás, minden rendben!- Minden rendben? - kérdik a vámosok, akiknek megint „jó or­ruk” volt. Túl olcsónak tűnt a be­hozott áru; lehet, hogy a vámkölt­ség csökkentése kedvéért szám­lázták így, de az is lehet, hogy a számla is hamis. Ellenőrzésképpen elküldenek egy faxot Pekingbe a kínai vám- igazgatáshoz. A két kamion még Szekszárdra sem ért, már meg­érkezik a válasz: a számlán sze­replő feladó cég ismeretlen, tehát az okmány hamis. Ilyen közel van Pekinghez Udvar! Azonnal telefon a vámkom­mandónak. Csak a két rendszá­mot közük. A számítógépes és a kockázatelemző rendszerekből percek alatt előkerül minden szükséges adat. Ezt követően ki­számítják, hol is járhat a szállít­mány. Nem állítják meg, követik, mert így elvezethetnek a már elő­zőleg behozott csempészárukhoz is. Nehéz az ilyen raktárakba be­jutni. Sok száz millió forintról van szó, jelentős összegeket veszé­lyeztet a hatóság. A bűnözők ez esetben is úgy bezárkóztak, hogy a speciális bevetési egységet kel­lett csatasorba állítani. Az eredmény: a lefoglalt 360 millió forintnyi csempészárut, csizmát, télikabátot, meleg téli holmit csak három nap alatt tudták átszállítani a vámraktá­rakba. A büntető- eljárás szerint minden lefog­lalt árut csak jogerős bírói döntés után lehet felhasználni. De van olyan jogszabályi lehetőség, hogy az ügyészség az előzetes ér­tékesítést engedélyezheti, ha a tá­rolás költséges, ha az áru amorti­zálódik. A vám- és pénzügyőrség vezetői most azt igyekeznek en­nek alapján elintézni, hogy még karácsony előtt ki lehessen oszta­ni a rászorulóknak az itt elfekvő téli holmikat. Októberben 277 esetben össze­sen 1 müliárd 350 millió értékű csempészárut foglaltak le. Nem hiába mondta a VPOP parancsno­ka, Arnold Mihály, hogy minden vámőrre költött 1 forint 50 forintot ér az év végére. _______koós tamás Ki hez megy a pénz? Pártpolitika Szolnok város parkolási rendjében alapvetően az a probléma, hogy nem autós­barát, és elsősorban az üzle­ti érdekeket tartja szem előtt, nem a lakosságét — hangzott el a MIÉP megyei szervezetének sajtótájékoz­tatóján, melyet Biber József Tibor városi és megyei elnök tartott. Mint azt az elnök kifejtette, párt­ja megyei szervezetének tagjai felméréseket végeztek, és azt összevetették a hozzájuk beérke­zett lakossági panaszokkal. Esze­rint megállapítható, hogy a szol­gáltatás színvonala nincs össz­hangban az érte kért pénzzel. A parkolókat ugyanis számos he­lyen óriási gödrök, hóbuckák te­szik megközelíthetetlenné. Az el­lenőrök mobiltelefonnal, digitális fényképezőgépekkel és kézi szá­mítógépekkel róják az utakat, ahelyett, hogy a nagy hóesésben lapáttal tennék ugyanezt. A Reth- mann az ellenőrzésnek minden feltételét biztosította, a kulturált parkolásét azonban nem - mondta Biber József Tibor. A MIÉP városi szervezete szerint a parkolási rendszer jelenlegi for­májában közvetett adózás: a pénz a szolnoki önkormányzat és a Rethmann kasszájába befo­lyik, de az autósok ebből nem ér­zékelnek semmit. A párt helyi el­nöke feltette a kérdést: ha az üze­meltető a jelenlegi fizetőparkoló­kat sem tatja rendben, akkor mi­lyen alapon akarja azok területét kiterjeszteni és díját megemelni a jövőben? A párt ezzel szemben négy fizetőparkoló megszünteté­sét javasolja. A Gépipari és az Építészeti Szakközépiskolák, il­letve a Verseghy Gimnázium előtt kihasználtság híján, vala­mint a Hősök terén, a rendelőin­tézet előtt humanitárius okokból. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a párt a megye mind a nyolc választási körzetében meg­találta országgyűlési képviselője­löltjét, akiket a közeljövőben Csurka István országos pártelnök fog bemutatni a sajtónak. ________________________________IM.O.I TO RNABEMUTATÓ. A jászberényi tanítóképző főiskola testneve­lési tanszéke a napokban rendezte meg hagyományos tornabemu­tatóját. A három csoport a tananyagból mutatott be látványos gya­korlatokat. FOTÓ: SÁRKÖZI Telephelyeink: Szolnok, Tölgy út 11. (a Dréher Sörgyárak Rt. volt telephelyén) Tel.: 56/420-255 Orosz Gy. út 2. Tel.: 56/423-433 Törökszentmiklós, Almásy út 8. Abony, Ceglédi út 10. Tel.: 53/360-106 Tápióbicske, Nagykátai út 298. Tel.: 29/421-680 ÍZELÍTŐ ÁRAINKBÓL: Arany Ászok 0.5 I 85 Ft -i- ü. Szalon 0.5 I 79 Ft + ü. Borsodi 0.5 I 82 Ft + ü. Kőbányai 0.5 I 76 Ft + ü. Soproni Ászok 0.51 84 Ft + ü. Kaiser 0.5 I 107 Ft + Ü. Szalon hordó 501 8.800 Ft Kőbányai hordó 501 8.500 Ft Arany Ászok hordó 50 1 9.500 Ft Unicum 1/1 I 3.190 Ft Vilmos körtepálinka 1/1 I 2.950 Ft Johnnie Walker Red 0.71 3.490 Ft Baileys 0.5 I 3.600 Ft Hubertus 1/11 1.890 Ft Katinka vodka 0.2 1 370 Ft Törley Charmant doux pezsgő 470 Ft Számos bor és pezsgő bevezető áron! Különleges tájjellegű borok és márkás import italok széles választékban Pepsi Cola pet. 2.51 195 Ft Coca-Cola termékek w. 2 1 198 Ft Sunshine 1/1 alma, narancs 55 Ft őszibarack 65 Ft Top Joy 100 % narancs 1/1 172 Ft n it T dohánytermékek DaAa 1 kizárólagos forgalmazása. Árak az ÁFÁT tartalmazzák. Nyitva: H-P 7-17 Szó 7-13, kivétel Orosz Gy. út, mindennap 7-19 Várjuk a viszonteladókat és a lakosságot egyaránt! w KFT KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS Szolnok, Nagysándor József út 24. Tel./fax: 56/378-906 IRODA: Szolnok, József Attila út 82. Tel.: 56/411-073, 411-272 SPRANZ NÉMET SÉRVKÖTŐK ÉS FŰZŐK KEDVEZŐ ÁRON! HA SÉRVE VAN, forduljon a Spranz céghez, aki 80 éve specialistája a hasfali, lágyék- és heresérvek ellátásának! EGYEDI MÉRETRE készül, TÖKÉLETES VÉDELEM minden sérvre! Információ (levélcím): Spranz Kft. 2097 Pilisborosjenő, Fő út 3. Tel ./fax: 06-26-336-322,336-122 MÉRETRE RENDELHETŐ: 2001. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK SZOLNOK, 13.00-14.00 h. Korona Patika, Dózsa György út 26. CEGLÉD, 15.00-16.00 h. Tömörkény Gyógyszertár, Rákóczi út 51-53. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom