Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-10 / 287. szám

nllflU 2001. December 10., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI DIVATBEMUTATÓ. A szolnoki Ruhaipari Szakközép- és Szakiskolában szakmai hetet rendeztek, melynek leglátványosabb eseménye a tegnapi divatbemutató volt. A VMZK színháztermében nagy si- kert arattak a bemutatott kollekciók._____________________________________________fotó: mészáros Vesztes telefonkártyások? Több ezer, még fel nem használt régebbi, ha­zai kibocsátású telefonkártya van még forga­lomban. December végén ezek a kártyák érvé­nyüket vesztik. A felhasználóknak vesztesé­get okoz az a helyzet, hogy a Matáv semmi­lyen beváltási vagy csereakciót nem kínált föl. Információ A műanyag lapocskákon feltüntetett felirat 2001. december 31-ig teszi lehetővé felhasználásukat. A kártyahamisítás miatt biztonsági szempontok­kal indokolt lépés azonban várhatóan érzékeny veszteséget okoz majd a felhasználóknak, ugyan­is a kártyákra költött pénzük: teljes összeg esetén általában 800, illetve 1600 forint veszik el. Az idő- korlátozással viszont a kártyát kibocsátó Matáv Rt. tesz szert nyereségként szép summára. A társaság közleménye szerint az év végén le­jár az első eurochipes telefonkártyák és a tavaly kibocsátott Barangoló kártyák érvényességi ide­je. A telefonkártyák érvényességének korlátozá­sára biztonsági okok miatt van szükség - állítja a cég. 1999 nyara óta több mint 14 millió új gene­rációs telefonkártya került forgalomba. A Matáv adatai szerint azonban még több ezer olyan tele­fonkártya van használatban, amelyeknek az ér­vényességi ideje most jár le. Mivel ezekkel a kár­tyákkal 2002. január 1-jétől már nem lehet hívást kezdeményezni, a Matáv arra hívta fel ügyfelei fi­gyelmét, hogy telefonkártyáikon ellenőrizzék a lejárati határidőt, és a lejáró kártyákat az év hát­ralévő részében használják fel. A helyzet tehát úgy fest, hogy a lapocskák a hónap végétől gyakorlatilag semmit sem érnek majd, mivel - mint megtudtuk - a Matáv nem kí­nál semmilyen beváltási vagy csereakciót. Érdek­lődésünkre is azt javasolták, hogy azok a kártya- tulajdonosok, akiknek még részben vagy egész­ben fel nem használt kártya van a birtokukban, a hátralévő időszakban „próbáljanak meg többet beszélni”, telefonálják el az összeget, vagy adják oda olyan valakinek, aki még föl tudja használni azt. Számos panaszos elmondta, hogy ez nem megoldás, kiszolgáltatottnak érzik magukat és sérelmezik, hogy noha korábban a telefonkártya vásárlásával, előre fizetve egy később megvalósu­ló szolgáltatás költségét előlegezték meg, fizették ki a Matávnak, ugyanakkor most még ezt a pén­züket is elveszthetik. _______________________________________B«! Méltón ünnepeltek Zöld úton járt a szeretet Göncz Árpádné is jelen volt az eseményen Tiszaszentimre „Civilek” Brüsszelben — A brüsszeli tanulmányút célja az volt, hogy közvet­len tapasztalatokat szerez­hessünk a regionális part­nerség európai uniós mód­szereiről — mondta lapunk­nak Szoboszlai Zsolt szocio­lógus, a szolnoki székhelyű Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület (KFTE) elnöke. Az egyesület öt tagja a projekt­beli partnerszervezetnél, a Ge- westelijke Ontwikkeingsmaat- schappij-nél (GOM) tett munka­látogatást a közelmúltban. Mint azt a KFTE titkára, dr. Nagyné Varga Hona lapunknak elmond­ta, a magyar küldöttség számára a tanulmányút lehetőséget biz­tosított arra, hogy a civil szerve­zetek regionális hálózati műkö­désének módszertanáról, a part­nerségen alapuló együttműkö­dések regionális összefüggő cél­jairól, tartalmi kérdéseiről és szervezéséről testközelből kap­jon betekintést. Ezenkívül az Európai Unió intézményrend­szere működésének sajátossága­iról is ismereteket szereztek. A GOM a program előkészítésé­ben és szervezésében törekedett arra, hogy a magyar résztvevők saját szakterületükkel kapcsola­tosan is tapasztalatokat szerez­hessenek. így egyrészt a regio­nális fejlesztés és együttműkö­dés többféle dimenziójáról sze­reztek információkat, másrészt egy-egy terület speciális kérdé­seiről folytattak közvetlen gya­korlatot érintő konzultációkat. Szoboszlai Zsolt kifejtette, a tanulmányút optimális feltételt jelentett az elkövetkező hazai projektidőszak feladataira törté­nő hatékony felkészülésben, a szervezetközi és személyes szakmai kapcsolatok felvételére, kiépítésére. ______________im.o.i Na prakészek lehetnek A karcagi polgármesteri hivatal is igyekszik eleget tenni a köz­oktatási törvény által előírt nyil­vántartási rendszer működteté­sének. Az adatok kezelése jelen­leg manuálisan történik. A most elfogadott testületi döntés értel­mében a technikai feltételeket még ebben az évben biztosítják a humán szolgáltatási iroda ré­szére. A számítógépes hálózat kiépítése mellett a város megvá­sárolja a tanköteles-nyilvántartó rendszert és az önkormányzati tervezőrendszert is. E két prog­rammal megvalósul valamennyi karcagi tanköteles korú tanuló - mintegy 4500 gyermek - tanul­mányi útjának nyomon követé­se, valamint lekérdezhetőek lesznek a város közoktatási in­tézményeinek a statisztikai adatbázisai is. de Túrkeve Közel két év munkájának eredményeként a napokban a harmadik rész megnyitá­sával elnyerte végleges for­máját a túrkevei Finta Múze­um állandó kiállítása. A tár­lat egyúttal a félszáz éve mű­ködő intézmény jubileumi rendezvényeinek egyik csúcspontja. Pontosan ötven évvel ezelőtt dr. Dankó Imre, a helyi gimnázium első igazgatója alapította az intéz­ményt - emlékezett a kezdetekre a jelenlegi vezető, dr. Örsi Julian­na. Az első kiállítást még ugyan­ebben az esztendőben rendezték a városban. A tárlat anyaga a mai néprajzi- és helytörténeti gyűjte­mény alapjának tekinthető. Az ötvenes évek második felében dr. Györffy Lajos munkájának ered­ményeként először a Finta-testvé- rek szobrai, majd Mihály István festőművész alkotásai is a múze­um tulajdonába kerültek. Az első, Finta-szobrokból ren­dezett állandó kiállítás 1967-ben nyílt, az intézmény ekkor vette fel a híres művészcsalád nevét. Ezt a tárlatot több mint három év­tizeden át láthatták az érdeklő­dők. Az intézmény munkatársai napjainkig a legkülönbözőbb té­mákat felölelő, közel háromszáz­ötven időszaki bemutatóval gaz­dagították a város kulturális éle­tét. A rendszerváltást követően a múzeum több programot is meg­valósított. Ezek legjelentősebbike az a kezdeményezés volt, mely hat évvel ezelőtt, a Jászkun re- demptio alkalmából harmincegy megyei település szakembereit és civil társadalmát is megszólította. Az épületet két éve, komoly összefogás eredményeként sike­rült felújítani. Az új, állandó kiál­lítás megvalósítása 2000 januárjá­ban kezdődött. Ekkor az első, idén tavasszal pedig a második részt nyitották meg a látogatók előtt. Az ötvenedik évforduló al­kalmából a nagy mű most kitelje­sedett, hiszen a harmadik rész is elkészült. BUGÁNY Örökös és mindenkori fő­védnöke, Göncz Árpádné, Zsuzsa asszony jelenlétével rendezte meg évzáró ren­dezvényét a térségi mozgás- sérülteket támogató és ér­dekképviseletüket ellátó Zöld úton Alapítvány. A számtalan támogató, szim­patizáns és segítő jóvoltából elmondható, hogy vasárnap délután „zöld úton” járt a szeretet is a helyi művelődé­si házban. A szeretet jele nemcsak a meg- számolhatatlan támogatói segít­ség volt, hanem az a tény is, hogy ez az alapítvány, amely Fegyver- nektől szinte Debrecenig képvi­seli sorstársai érdekeit, igen ered­ményes esztendőt zárhatott. A jó­szívűség idei zárszámadásába így nemcsak egy budapesti kis­lány gyógyulásának 800 ezer fo­rintos támogatása, s 12 elektro­mos tolókocsi megfelelő helyre való megérkezése fért bele, ha­nem számtalan sikeres rendez­vény, kirándulás is. No és persze az az évzáró, melyen Sípos Erzsé­bet alapítványi vezető megnyitó­ja után a mindenkori fővédnök, Zsuzsa asszony kifejtette: „Mos­tanság tele vagyunk panasszal. Az egész világ önzővé, tülekedő- vé vált. Olyannyira, hogy az em­ber nagyon el tud keveredni. Ám az ilyen rendezvények békéje el tudja felejtetni ezt a keserűsé­get.” Ez utóbbihoz feltétlenül hozzájárult Dalos János, az Or­szágos Fogyatékos Tanács tagjá­nak előadása az elérhető kom­penzációkról és támogatásokról, az a kiállítás, melyet a mozgássé­rült, fogyatékos emberek munká­iból válogatva nyitottak meg, s az a zenés műsoros köszöntő, mely- lyel a karcagi Gólyafészek Otthon „Aranyeső” együttese kedveske­dett a telt háznak. És persze nem szabad megfe­ledkeznünk arról az alapítványi figyelmességről sem, amely ven­dégül látta a jelenlévőket, s ami révén huszonhárom, arra rászo­ruló ember juthatott a szeretet ajándékaihoz. PM Röviden COMENIUS 2000 KLUB. Összesen 19 intézmény tagja a Come- nius 2000 Klubnak, amely a minap a szolnoki Tiszaparti Gimnázi­um és Humán Szakközépiskolában tartotta második foglalkozását. Ezen bemutatták a klub általános céljait, határoztak több, a szer­vezeti életre vonatkozó kérdésben, bemutatkoztak egyes intézmé­nyek és előadás hangzott el a minőségfejlesztés témakörében. VISSZAÁLLÍTJÁK. Jászjákóhalma történelmi főterét — mely idő­közben a Szent József tér nevet kapta — az 1970-es évek végén be­építették. Ahol korábban a Szent József szobor állt, egy panel ABC-t húztak fel 1980-ban, tönkretéve a történelmi faluközpontot - mondta a település polgármestere, Fodor István Ferenc. Most le­hetőségük nyílt a főtér képének helyreállítására. Az ABC tulajdo­nosai nem zárkóztak el attól a lehetőségtől, hogy áthelyezzék áru­házukat. Megkezdődött az új hely keresése, illetve tárgyalásokat kezdtek arról, hogy az önkormányzat visszavásárolja a kérdéses te­rületet a részvénytársaságtól. Varga Mihály pénzügyminiszter 15 millió forint költségvetési támogatás biztosításáról rendelke­zett. Ml VALÓ? Mindannyiunkat egy emberként sért az, ahogyan a bal- liberális sajtó gyalázza a nemzeti oldal kiváló személyiségeit — hangsúlyozta Kiss Endre József református lelkész, a Honfoglalás 2000 Egyesület és a Közakarat Egyesület nagygyűlésén, amelyet vasárnap délután tartottak a budapesti Petőfi Sándor szobornál. A Sárospatakról érkezett lelkész a mintegy háromszáz egybegyűlt előtt közölte: „nem való egy civilizált társadalomba az a média, amely hátat fordít a tisztességnek, és amely az alkalmi politikai térnyerés érdekében sorozatosan folyamodik nemtelen eszközök­höz”. Úgy fogalmazott: ha Petőfi Sándor ma lenne képviselő, men­telmi jogát felfüggesztenék és többrendbeli izgatás és kirekesztés vádjával vinnék a bíróság elé. KEVESEBB IGÉNYLŐ. Az előzetesen számítottnál kevesebb ügyfél igényli a lakástakarék-pénztárak kedvezményes, 6 százalé­kos kamatozású hitelét áz idén. Ezt elsősorban a lakásvásárláshoz nyújtott állami kamattámogatások növekedése és az elfogadott adómódosítás okozza. Kedvezményes lakáshitelhez ugyanis már 2,9 százalékos kamattal is hozzájuthatnak az ügyfelek és jelentő­sen emelkedik a hiteltörlesztéshez biztosított adókedvezmény mér­téke is. Jövőre az új lakások vásárlásához igényelt kölcsön törlesz­tő részleteinek 40 százalékával, de legfeljebb 24.0 ezer forinttal csökkentheti adóalapját a hitelt felvevő. FELÚJÍTOTT KÚT. Rákócziújfaluban felújították az óvoda szomszéd­ságában lévő kutat, ahová artézi vízért járnak a település lakói. FOTÓ: MÉSZÁROS Támogatás bölcsődés kortól Az MSZP képviselőjelöltjei rendszeresen találkoznak felké­szítő foglalkozásokon a választási kampány előtt. Tegnap a Jász-Nagykun-Szolnok és a Békés megyeiek jöttek össze Szolnokon a Hozam Klubban. A résztvevőkkel találkozott Medgyessy Péter, az MSZP kormányfőjelöltje, aki sajtótájé­koztatón is kifejtette nézeteit időszerű kérdésekről. Szolnok Medgyessy Péter főleg a mező- gazdaság és a családok, a gyer­mekek helyzetéről beszélt. Bevezetőben elmondta, hogy a mezőgazdaságnak és általában a magyar vidéknek három dolog­ra volna szüksége: társadalmi békére, boldogulásra és bizton­ságra. A szocialista kormány ezek megteremtésére törekszik majd. A társadalmi békéhez azzal járul hozzá a mezőgazdaságban, hogy nem tesz majd különbséget a vállalkozások között, legyenek azok egyéni vagy társas vállalko­zások, hiszen mindegyiknek van élettere. Ehhez az kell, hogy ne legyen vitatott a föld sorsa. A tulajdo­nosok ne legyenek kénytelenek eladni a földjüket, meg lehes­sen élni annak hozadé- kából. Aki pedig nem maga műveli a földjét, az eladás helyett adja bérbe, hiszen az Euró­pai Unióhoz csatlakozva a föld­árak jelentősen emelkedni fog­nak. Á szocialista kormány ezért a bérbeadást adókedvezmény­nyel, sőt bizonyos esetekben adómentességgel támogatja majd. A boldogulás a mezőgazda­ságban elsősorban a jövedelmek emelkedését jelenti. Ezért a szo­cialista kormány duplájára emeli a kistermelők adókedvezmény­ét, pénzzel és állami garanciával támogatja a beszerzési és értékesítési szövet­kezeteket. Az eladóso­dott társas vállalkozá­sok esetében adósság- rendezésre törekszik, azoknál a vállalkozá­soknál pedig, amelyek nem adósodtak el, a fej­lesztéshez támogatást nyújt. Mindez munka­helyteremtéssel is jár, ami létkér­dés a falu számára. A biztonság pedig azt jelenti, hogy legyen kiszámítható a me­zőgazdaság helyzete. Ennek fon­tos feltétele az elvesztett keleti piacok visszaszerzése. Ehhez a mainál sokkal dinamikusabb gazdasági diplomáciára lesz szükség. A másik témakörre áttérve Medgyessy Péter arról beszélt, hogy a szocialisták programjá­ban kiemelt rész foglalkozik a családok, a gyermekek helyzeté­vel. Nem egyetemista korban kell segítséget adni - mondta -, a segítségre a bölcsődés kortól szükség van. Ezért a szocialisták programja tartalmazza, hogy a bölcsődétől kezdve ingyenes ét­kezést biztosítanak a gyerme­keknek, és ingyenessé teszik a tankönyvellátást. Ennek módja az lesz, hogy a családok iskola- kezdés előtt 13. havi fizetést kap­nak. BISTEY A. A É I ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom