Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-08 / 260. szám
2001. November 8., csütörtök OTTHON UN K MŰSOR 7. OLDAL T Színek, formák hatalma Nagy terek, extra nélkül Az olyan vadonatúj településen, mint Telki, ahol - a szervezett építési negyedtől eltekintve - százféle formát mutatnak a házak, nehéz kitűnni. Mellesleg, ez eszében sem járt Gábornak, amikor megkérte apját, tervezzen neki egy ilyen meg ilyen házat, amelyet ő majd felépít, s beleköltözik. És mégis... Akkor hát elöljáróban tisztázzunk egyet-mást. A kis ház - mert terjedelmében szerény, 250 négyszögölön épült, mindössze száz négyzetméteres hajlékról van szó - építtetője, kivitelezője és immár lakója Gáborjáni Szabó Gábor építőmérnök, tervezője pedig dr. Gáborjáni Péter, a Műegyetem nyugalmazott professzora, aki az apa-fiú eszmecseréből kibontotta a formát. A hátsó átrium zsenge növényeivel is a jövőt hirdeti Gábortól először azt tudakolom, vajon hol, hogyan lakott előzőleg. Szintúgy zöldövezetben, derül ki, ám azt is „túl városinak” találta. Merthogy fut, kerékpározik, amihez itt a fantasztikus erdő és hozzá az egész természet, a látvány... Tehát döntött. És nyomban a közepébe vágott: tavaly augusztusában vette meg a telket, október végén fogtak bele az építésbe és március végén beköltözött. Ami mindössze öt hónap! Ez még Telkiben is kirívó, pedig Itt szinte látni, amint a földből kinőnek a házak. Persze, hiába volt „házilagos” a munka, roppant szigorúan szervezett meg mindent, még ha - állítja - egy személyben építtetni és kivitelezni erősen tudathasadásos helyzet is. Ami a sajátságos formát és a ház szerkezetét, funkcióját illeti, azt tudakolom, mire is törekedett elsősorban? Hogy átlátható legyen ke- resztül-kasul, mert nem szeret bezárkó- zottan élni. Érdekes persze, hogy az U-forma révén mégiscsak bekerítettek, mintegy megvédtek a külvilágtól egy kicsiny kertrészt. Hiába, még e nyitott mentalitással is szüksége lehet az embernek intim „magánterületre”. így született az átriumszerű pihenő. Mindezen túlmenően a színek fölöttébb meghatározóak, s mellettük a különböző formaelemek ...„nyitott mentalitással is szüksége lehet az embernek intim magánterületre... ” szabad társítása, ami igen határozott elképzelésre és ízlésre vall. Gábor tudatos szemlélete erősen közrejátszik ebben. Azt állítja ugyanis, hogy látszólag igencsak különböző dolgokat igényel - hozzáteszem: vagy egyszerűen, szeret - az ember, például korszerűséget és hagyományt, s. a kérdés csupán az, akad-e képesség az összebékítésükre. A belsőt, ennek megfelelően, teljesen maga alakította, ha nem nevetnivaló azt mondani, merész, fiatalos lendülettel - hisz’ még a harmincas éveiben jár -, geometrikus vonásokkal, (mégis?) melegen. Ehhez hozzáteendő, hogy berendezkedési szabadságát némiképp korlátozták a korábbi lakásából származó, megvolt bútorok. De ami már ide készült, például az igen eredeti rajzú, épített étkező- asztal és alatta a vele rímelő padlóburkolat, az tudatos alakító szándékra vall. Ami, fogadni mernék rá, mert látni lehet és benne van a levegőben, a továbbiakban sem nyugszik majd. A függönyök, textilek, párnák jelenléte sem megkerülhető, mert hát a mama is - Pájer Emília textiltervező - közreműködött. Szerencse, hogy „Mimi” közkedvelt függönyei igencsak szellősek, átengedik a fényt. Még Gábor holland nosztalgiájának is eleget tesznek, ami, mondhatni, kötelez az ablakok, főként a nappali nyitottságára. No és a tetőszint? A lakásteremtés fokozatossága - amelyet sokaknál nem csupán az anyagiak korlátozottsága, de a megfontolás, a kiérlelés kényszere is indokol - Gábor esetében magától értetődő. Egyszóval, erre még se pénz, se posztó. De sorra kerül. Az U-alak két szára rakodótérként szolgál „A függönyök, textilek, párnák jelenléte sem megkerülhető...” majd, a homlokzati részben vendégszoba készül, fürdőszoba, WC komforttal. Manapság, természetesen, nem lehet megfeledkezni a kocsiról sem. A ház egyik „végén”, a dolgozószoba ki/bejáratánál jelölték ki a pergola helyét. Ez mostanában mind elterjedtebb megoldás, a hagyományos garázs pótlására. Még hátra van mindaz, amit a természettől kell elvárni. Hiába az öthónapos „rekordgyorsaság”, az emberi lelemény, az elképzelt kerthez idő kell. Gábor szerint nem csupán a kerthez. Az a szigorú igényesség, amely a lakás már rendeltetésszerűen működő övezeteit jellemzi, sejteti a hátralevőt is. Akárcsak az életvitelt, amely ez esetben a környezet és az atmoszféra szüntelen formálásában talál örömet és kielégülést. Legyenek nagy terek, de bennük semmi olyan extra, ami nem időtálló, hangoztatták a tulajdonosok, mikor új házuk építésének és berendezésének tervezésébe fogtak. Kívánságukat sikeresen teljesítették a szakemberek. A szülői ház nyári konyhájából átalakított, tizenhat négyzetméteres „lakásban” kezdtük a közös életünket, majd egy fölújított parasztház következett, végül a gombatermesztésbe fektetett energia eredményeként megengedhettük magunknak, hogy elképzelésünk szerinti új házat építsünk - mesélik vendéglátóink új, kétszáznyolcvan négyzet- méteres, csendes, vidéki otthonuk nappalijában beszélgetve. - Olyan földszintes házat kértünk a tervezőtől, amelyben a konyha-étkezőhöz nagy nappali kapcsolódik, a fürdőszoba is valóban tünk meg, hogy a végeredmény modern hangvételű, nyugalmat, polgári biztonságot és kényelmet sugárzó, barátságos és egyúttal mértéktartóan elegáns legyen. A berendezés egyik legfontosabb elemének tartom, a háziakkal együtt, a különleges technikai és esztétikai adottságú, ausztrál hajópadlót, amelyet a hagyományos lakkozás helyett speciális növényi olajjal itattunk át. A keletkezett felület olyan gyönyörűséges lett, hogy szinte sajnáltuk bebútorozni a tereket. Az ausztrál hajópadló kitűnő aláfestést ad szoba méretű és a jól elhelyezett, különálló gardrób- szoba pedig - kiűzve az összes szekrényt a lakótérből - minden holminak helyet ad. Legyenek nagy terek, de bennük semmi olyan extra, ami nem időtálló, hangoztattuk a szakembereknek. Végül is az első tervet némileg átdolgozó Pőcze Bálint építész és Pozsgai Katalin, Győrben élő lak- berendező vezényelte az építke- zést.- Öröm úgy dolgozni, hogy a megrendelő teljes bizalmát élvezi az ember, s mire a munka véget ér, barátságnak is beillő kapcsolat alakul ki közöttünk, ahogy ezúttal történt - jegyzi meg Kati. - Megkönnyítette a dolgomat, hogy már a kezdetektől beleszólhattam valamennyi olyan részletbe, amely a berendezési koncepcióimat szolgálta. Javasoltam például a belmagasság megemelését 3,1 méterre, valamint hogy az időközben funkcióját vesztett dolgozóból két remek gyerekszoba legyen. - A berendezést is teljes mértékben rám bízták, egyetlen kikötéssel, hogy a minőséget szem előtt tartva, semmiféle, épp „divatos” holmi nem kerülhet a lakásba. Abban egyez\ 2001. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖKI MŰSORAJÁNLÓ TV2 RTL KLUB mi m2 DUNA TV 6.30 Reggeli 9.00 Joker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.15 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (176.) 9.45 Sportvonal 9.50 Tiltott szerelem (177-178.) 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne. Ünnepnaptár; Joker 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Híradó 13.10 Kavalkád 13.20 Helene és a fiúk (41.) 13.50 Idegenek (7.) 14.35 Milagros (113.) 15.20 Joker 15.25 Híresek és gazdagok (303-304.) 16.20 Joker 16.25 María Mercedes (67-68.) 17.15 Mónika 18.05 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Esti Showder Fábry Sándorral 22.05 Mercy Point - Vészhelyzet a világűrben (7.) Megváltás 22.55 Amstel Jam 23.45 Sportvonal 23.50 Híradó 0.05 Pont hu 0.35 Fókusz (ismétlés) 1.05 Divatklip 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (46.) 9.05 Naprakész 11.05 Derült égből egy család (16.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Slovenski Ütrinki 13130 Együtt Velünk élő kisebbségek 14.05 Trópusi hőség (45.) 15.00 Kvartett 15.30 Iskola utca Ráadás; Világvevő 16.30 „Mária a jobbik részt választotta" 17.00 Érintő (17.) 17.30 Unokáink is látni fogják... 18.00 Híradó 18.10 Az olvasás éve (19.) 18.15 Esti mese 18.35 Szerelem a Hohenstein-kastélyban (13/13.) 19.30 Híradó 20.05 Millenniumi mesék CeyBert Róbert Gyula gasztronómus 20.35 A jog hálójában (5.) 21.30 Panoráma 22.00 Híradón 22.05 Aktuális 22.25 Théma 22.45 +1 (művészeti műsor) 23.40 A vágy tovább él 0.35 Kárpáti krónika 0.40 Világhíradó 22' Satelit 5.50 Jó reggelt, Ma- I gyarország! 9.00 Milady (167.) 9.45 Diresta 10.10 Ablak Európára 10.40 Segíts magadon!12.10 Mi, magyarok 12.15 Riviéra 12.40 Marimar (136.) 13.00 Gyorsabb a golyónál 14.40 Jó barátok 15.10 Széllovagok (17.) 16.05 Sebzett szívek , 16.35 Lucecita 104.) 17.05 Szeretni beindu- | lásig 18.00 Fiorella (185.) 18.30 Tények -19.00 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem 20.00 Vad angyal 20.30 Motoros zsaruk (német akciófilm-soro- zat) 21.30 Az igazi vészhelyzet (magyar dok.- film-sorozat) 22.30 Szokatlan - Az élet sója Szily Nóra műsora 23.30 Jó estét, Magyar- ország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sporthírek 0.15 Korri| dor Love Kánya Kata műsora 1.15 Sördinasztia (magyar dok.-film-so- rozat) 1.25 Szabadesés (német film, 1999) 87' 3.15 Vers éjfél után Viasat3 14.15 Hazai pályán (ism.) 14.40 Starsky és Hutch 15.35 Rajzfilmek 16.25 Fraser és a farkas 17.15 Hazai pályán (180.) 17.40 Starsky és Hutch 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (49.) 19.35 Egy rém rendes család (128.) 20.05 Szerelmek Miamiban (75.) 21.00 Az igazság és más hazugságok 22.45 Egy rém rendes család (ispn.) 23.10 Édes vágyak 7.40 Celeste (158-159.) 9.20 Torna 9.25 Gokartsport 2001 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.10 Fémforrás 14.20 Mit szól hozzá? 15.15 Beszélőn (ismétlés) 16.15 Bruttó 16.45 Zajlik az élet (ism.) 18.50 Torna 18.55 Mese 19.00 Poirot 20.00 Esti Mérleg 20.25 Flynn 22.10 Mit szól hozzá? 23.05 Pár-beszéd 23.15 Házibuli 8.30112 9.05 Iskola utca 10.05 Forma-1 (10.) 11.00 Autisták 11.30 Magyar Szalon 12.00 Topmodell (14.) 12.30 Pillangósziget (14.) 13.00 Híradó délben 14.00 Főtér-Tokaj 14.50 Tv-klinika 15.20 Millenáris Teátrum 15.45 Nekem ne lenne...? 16.05 Naprakész magazin 18.00 Nem jogerős 18.30 Háló 19.00 Európai arcok 19.50 Théma 20.10 Híradó este. Sport 20.40 Tízparancsolat (10/1.) 21.30 Észak, észak 22.35 Záróra 16.00 Klip-zóna 16.15 Színinövendékek (1.) 16.40 „A magok oltalmára...” - Erdélyi erődtemplomok (sor.) 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, helyes beszéd! 18.00 Hírek. Váltó 18.10 Egy század emlékezetes pillanatai (52/45.) 18.35 Mesefilmek 19.00 Híradó 19.30 összkép 20.00 B. Ú. É.K. 21.20 Zorán-Az elmúlt 30 év 21.45 Híradó 22.00 Miért? Kérdések a közéletről' 22.30 A világvége forgatókönyvei (6/4.) 23.20 Zenés műszak MR SZOLNOK 5.55-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 6.00-7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30, 12.45,17.45 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Staféta; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli Krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Zenés magazin; 17.05 Fórum; 18.00 Esti Krónika; 18-30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 70-, '80-, '90es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 600, 6.30, 7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 7,45 Helyi információk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Csütörtök délután Szőllősi Judittal. Benne: óránkénti hírek, időjárás; 18.05Tőlem, neked; 2000-24.00 A 70es, ’80as, '90es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ 00.0006.00 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 06.00 10.00 Jó reggelt! - reggeli ébresztő információkkal, játékokkal; 10.0012.00 Izvilág - sok zenével, érdekességekkel, menüajánlatokkal; 12.0013.00 Szieszta - egy óra zene; 13001600 Aktív délután - programajánló, útinform, játék; 16.00-20.00 Mesterhármas - benne: 160017.00 Toplisták, 17.00-1800 Sztárpletykák - interjúk; 18.0020.00 Élő kívánságműsor; 20.0024.00 Nagy slágerek SZOLNOK TV 9.00 A november 1-jei, esti adás ism.; 13.15 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Adrenalin szg. magazin; 18.45 Esti mese; 1900 Aktuális hírmagazin; 19.30 Notesz - Női magazin; 2000 Különjárat-Zenei magazin; 20.30 A jelszó (francia film); 22.00 Hírzáró; 22.15 Képes Képújság ___________SPORT 1____________ 13 .15 Baseball Max 13.45 Tenisz, Federation kupa Oroszország- Ausztrália, USA- Argentína (élő közvetítés) 20.15 Jégkorong, NHL magazin 20.45 Jégkorong, NHL mérkőzés St. Louis Blues- San Jose Sharks 22.45 Futballmagazin A nappaliban már a „hozott” bútorok is otthont teremtenek A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget írem vállal.