Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-18 / 244. szám

6. OLDAL KÉK T ÖKÖR 2001. Október 18., csütörtök A családon belüli erőszak ellen indít mától három hónapon át tartó plakátkampányt a Nők a Nőkért - Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület. A képek öt forgalmas bu- pesti aluljáróban láthatók. Budapest Az egyesület tagjai a Keleti és a Nyugati pályaud­varnál, a Moszkva és a Lehel téren, valamint a Népstadionnál található aluljárókban helyezik el a plakátokat. A szervezet célja, hogy a képekkel fel­hívják a figyelmet: minden ötödik nőt ver a férje vagy az élettársa. A NANE képviselői rá akarnak mutatni arra, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy. Wirth Judit, az egyesület munkatársa elmond­ta, hogy szervezet segélyvonalán az elmúlt fél év­ben több mint 2500-an jelentkeztek, és szinte min­den esetben nők voltak a családban történt erő­szakos esetek szenvedő alanyai. Több esetben is előfordult, hogy nem maguk a sértettek, hanem valaki a baráti körből, esetleg a rokonok közül kér­te az egyesület segítségét. A szervezet által közölt adatok szerint Magyar- országon hetente legalább egy nő halála családon belül elkövetett erőszak közvetlen következmé­nye. Sokkal több azonban azoknak az áldozatok­Plakáttal tiltakoznak fotó: europress/kallus györgy nak száma, akiknek az erőszak közvetetten okoz­za halálukat, például öngyilkosok lettek. A bántal­mazás valamilyen formáját elszenvedő nők száma meghaladhatja az egymilliót. Az egyesület rámutatott, hogy Magyarorszá­gon - Európa számos más államával ellentétben - nem minősül bűncselekménynek a családon belüli erőszak. ■ Tizenkét év rács mögött Nem a börtöntől, társaitól retteg a düer A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság első fokon 12 év fegy­házbüntetésre ítélte B. Attilát. A férfi kábítószerrel kereske­dett. A díler beismerő vallomásában lebuktatott egy egész droghálózatot, mégis sokáig kell rács mögött maradnia. Rá­adásul társai bosszújától is tart. Tatabánya Áthajtottak az úton fekvőn Fegyvernek ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HATÁRSÉRTŐK. Negyvenkét, okmány nélküli külföldit állítot­tak elő kedden a magyar hatósá­gok a magyar-jugoszláv határ- szakaszon. Közülük harminc­nyolcán afgánok, ők mindany- nyian menekültstátust kértek. A keddi akció során a Kiskunhala­si Határőr-igazgatóság herceg- szántói határszakaszán járőrök, rejtett figyelők, a rendőrség és a polgárőrség, illetve a légi rendé­szet helikoptere kutatott az ille­gális határátlépők után. Az el­lenőrző pontokon 300 járművet és 650 személyt vizsgáltak. A 42 határsértő közül három iraki, egy pakisztáni állampolgár. LOPOTT AUTÓK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság különle­ges alakulata, a Gepárd csoport kedden megtalált egy lopott Au­di TT Coupe, valamint egy Ja­guár típusú személygépkocsit. Az Audit 2001. október 16-án ' tulajdonították el. A tetteseket, a 29 éves K. András fóti lakost, valamint a Jaguárban ülő duna­keszi 40 éves L. Istvánt elfogták. Az L. István lakásán tartott ház­kutatás során a rendőrök lefog­laltak egy VW Passatot is, ame­lyet tavaly novemberben tulaj­donítottak el a fővárosban. HUSZONNÉGYMILLIÓ. A rendőrség őrizetbe vette T. Ta­más 26 éves velencei, S. István 24 éves, N. Sándor 23 éves és K. Zsolt Ferenc 21 éves buda­pesti lakosokat. A jelenleg ren­delkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2001. február 19-én egy fővárosi aluljáróban elhelyezett bankjegykiadó auto­matát kinyitottak, és abból 24 000 000 forint készpénzt tulajdonítottak el. EMBERRABLÓK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ember­rablás alapos gyanúja miatt eljá­rást indított a 40 éves S. B. Hu, a 36 éves D. W. Ping és a 24 éves J. Ting budapesti tartózkodási helyű kínai állampolgárok ellen. A tettesek október 15-én elrabol­tak egy 17 éves mongol fiút, aki­ért 3000 dollár váltságdíjat kér­tek. A rendőrség terrorelhárító szolgálata kedden kiszabadította a kamaszt Práter utcai börtöné­ből, az emberrablók kezére bi­lincs került. Az egyik elkövető, akinek egyébként lejárt a tartóz­kodási engedélye, az ágynemű­tartóban próbált meg elrejtőzni. HALÁLOS BALESET. Kedden a délutáni órákban Celldömölk lakott területén kívül a celldö- mölki rendőrkapitányság két rendőre szolgálati gépkocsijá­val közlekedett, amikor egy ke­reszteződésben a jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva egy 27 éves fiatalember kerékpárjá­val a gépkocsi oldalába ütkö­zött. A baleset során a biciklis férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosi be­avatkozás ellenére a helyszí­nen életét vesztette. KEVESEBB TRÜKKÖS LOPÁS. Hetven százalékkal csökkent a trükkös lopások száma az Ml- es autópálya Győr-Moson- Sopron megyei szakaszán az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ta­valy október közepéig 112 trük­kös lopás történt a megyében, az idén eddig 38 ilyen eset for­dult elő. Szabadfi Árpád, me­gyei rendőrkapitány szerint a trükkös lopásra szakosodott bűnözők Idszorultak a terület­ről, s székhelyüket vélhetően áttették a főváros térségébe. GÁZOLÁS. Idős gyalogost ütött el egy román rendszámú járműszerelvény szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Rábatamási külterületén; a 83 éves férfi a helyszínen életét vesztette - tájékoztatott a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr- főkapitányság illetékese. ■ Bilincsben, szíjon vezetve állt a bí­róság elé B. Attila, akit bűnszerve­zet tagjaként, kereskedéssel el­követett jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaéléssel vádolnak. B. Attila és felesége egy kocs­mában dolgoztak, amelynek bér­lője többször is arra kérte a vádlot­tat, hogy hozzon be külföldről csomagokat. Attila hosszú ideig ellenállt a kérésnek, de nyomasz­totta a tartozása. Úgy gondolta, hogy a jövedelemből lefizetheti adósságát, ezért tavaly év elején Baja Súlyos bűncselekmény történt szombaton éjjel Baján. Az áldo­zatot a belvárosban megverték, meglopták és megerőszakolták. Éjféltájt egy 38 éves, bácsboko- di nőre támadtak a Szenthárom­ság téren. Az ismeretlen férfi rán­gatni kezdte, mondván: gyere ve­lem! A nő megijedt, menekült volna, ám a tettes erősen szorítot­ta. Ráadásul a sikoltozásra odaér­kező másik férfi sem segített. Sőt! Meglopta a bajba jutott höl­Melanie gyakran vitte ki a térre a kis Pascalt; játékot, fagylaltot vett neki, s amikor nyoma veszett, ma­ga is a keresésére indult. Még a te­levízión keresztül is kérte az em­bereket, segítsenek megtalálni a csöppséget. Ám a 18 éves lányt - miután néhány napja húga terhelő vallomást tett rá - őrizetbe vette a rendőrség. Manuela azt mondta: nővére összeszólalkozott a kicsi­vel, majd fejbe vágta egy tárggyal. kötélnek állt, és több ízben, ösz- szesen 360000 forint jutalomért futárkodott megbízójának. Elő­ször a segítőkész ismerős kikísér­te Belgiumba, ahol bemutatta őt egy drogkereskedőnek, akitől at­tól fogva rendszeresen zsugorfóli­ázott csomagokat kapott. Mivel B. tudta, hogy a mit rejtenek a tasa- kok, az árut elrejtette a gépkocsijá­ban. Nem csak kábítószert hozott Magyarországra, hanem eseten­ként jelentős mennyiségű pénzt is vitt ki külföldi „üzletfelének”. Tavaly július 19-én a határon át­kutatták B. gépkocsiját. A drogke­reső kutya szimatot kapott, meg is gyet. Elvette a mobiltelefonját, majd elinalt a zsákmánnyal. Hiá­ba kiabált a sértett, senki nem se­gített. Támadója ezt kihasználva bevonszolta a közeli Attila utca sötét részére, és megerőszakolta. A szerencsétlenül járt asz- szonyt a bajai kórház traumatoló­giai osztályán ellátták, ahol bizo­nyítottá vált a nemi erőszak. A tolvajt már másnap elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. Nem volt nehéz dolguk, jó sze­mélyleírást kaptak. Am az erő­szakoskodó férfit hiába keresik. Pascal súlyosan megsérült, ő vi­szont annyira megijedt Melanie durvaságától, hogy kiszaladt a buszmegállóhoz. így azt sem tud­ja, hová lett az öccse. Erről Melanie sem mondott neki sem­mit, amikor nem sokkal később feltűnt a megállóban. Az esetet tovább bonyolítja, hogy eltűnt a kisfiú kerékpárja is, de akadt szemtanú, aki látta azt egy motorbiciklis férfi csomagtar­tóján. A rendőrség ezért lázasan nyomoz a „segítőtárs” után a ka­találták az elrejtett kábítószert. Vallomása szerint megfenyeget­ték, hogy kicsinálják, ha feladja társait, ő mégis az őszinte vallo­mást választotta. Egy egész háló­zat bukott így le, az ORFK nyo­moz a láncolatot működtető főnö­kök és a többi futár ügyében. A hálózat Komárom-Esztergom me­gyei és budapesti tagjai előzetes letartóztatásban várják a folyta­tást. Életfogytiglani szabadság- vesztést is kiszabhattak volna B. Attilára, ám a feltáró jellegű beis­merő vallomást enyhítő körül­ményként figyelembe véve a me­gyei bíróság 12 év fegyházbünte­tést rótt ki. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és vé­dője azonban enyhítésért felleb­bez, így az ítélet nem jogerős. Eközben B. Attila retteg: attól tart, megölik. madarász anna Halálos baleset történt kedden éjfél előtt néhány perccel, amikor Fegyvernek közelében egy Ford Transit kisbusz áthajtott egy ismeretlen férfin. A rendőrségi vizsgálat szerint a Ford 35 éves vezetője — egy túrkevei férfi — Tiszaroff irányá­ba közlekedett, és nem vette észre az út felezővonalán fekvő férfit, akin gépkocsijával áthajtott Egyre többen — legutóbb, ami port kavart, az MSZP tolna megyei alelnöke — próbálnak érvényesülni ha­mis diplomával a munka­erőpiacon. Egy héten belül 150 ezer forintért bármilyen végzettséget igazoló okirat­hoz hozzá lehet jutni — állít­ják a „kereskedők”. Ha na­gyon sürgős, akár két nap alatt is megoldható — igaz, dupla áron. Ha (egy újabb) diplomára lenne szükségünk, és kis szerencsével — ami ez esetben egy közvetítőt takar - van e-mail címünk, akkor egyenesen Amerikából kapha­tunk mostanában ajánlatokat: USA-beli egyetemi diploma pos­tafordultával 3000 dollárért - kö­rülbelül 850 ezer forintért - kap­ható. Mindössze tárcsázni kell egy éjjel-nappal hívható telefon­számot, és néhány napon belül kézbe vehetjük friss diplománkat az általunk kiválasztott szakterü­leten. Akár MBA vagy PhD foko­zattal, és még az érettségi sem feltétel. Lapunk eljutott egy, ez ügy­ben járatos férfihoz, aki töb­bek között okiratokkal keres­kedik. Állítja, hogy bármilyen diploma megszerezhető, de alaptudás nélkül nem érde­mes próbálkozni. Pár nap alatt úgyis kiderül, hogy nem ért hozzá az ember, például ha szélsőséges esetben szívse­bész szeretett volna lenni. Ami az itthoni árakat illeti, 140-170 ezer forintba kerül egy felsőfokú végzettséget iga­zoló papír, és egy héten belül a kezünkben lehet. Ha sürgős — igaz, a duplájáért —, akkor két napon belül is megoldható. Az „üzletember” hozzátette: ne fe­ledkezzünk meg, hogy a kvázi végzettséghez egy vagy két nyelvvizsga is szükségeltetik. Természetesen ezt is el lehet in­tézni, mondja; általában kihelye­zett tagozatú, „Rigó utcai” nyelv­tudást szoktak ajánlani, az árak pedig ugyanúgy mozognak, mint a felsőfokú diplomáknál. A „szakértő” több fővárosi, illetve egy dunántúli felsőoktatási intéz­ményt is megjelölt, ahol elmon­CSÉPA Nem kis ribillió zavarta meg a község kedd esti nyugal­mát. Az ártatlan kártyajá­téknak verekedés lett a vé­ge­A helybeli és a más települések­ről érkezett rokon férfiak fájero- zással múlatták az időt kedden este az utcán a posta előtt. Az sem zavarta őket, hogy már rájuk sötétedett. Az már sokkal inkább izgatta őket, hogy ki nyerte a par­tit. A tét ugyanis több ezer forint volt. Arról azonban, hogy kié az elnyerhető pénz, erősen megosz­lottak a vélemények. Az egyik já­tékos gondolt egyet: mivel sze­rinte nála voltak a nyerő lapok, felmarkolta a nyereményt, és megpróbált azzal elszaladni. Csaldiogy a többiek is azt gon­dolták, hogy ők a nyerők, így a- tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtószol­gálata. Az ismeretlen olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az áldozatot - akinél személyi okmányok nem voltak — még nem sikerült a rendőrségnek azonosítania, egyelőre annyit tudni róla, hogy ápolatlan, 175 centiméter magas, körülbelül 45- 46 éves férfi. dása szerint „bármi” megoldha­tó. Legálisnak tűnik majd a ne­vükkel fémjelzett diploma, mivel a száma nagy valószínűséggel egyezni fog az említett intézmé­nyek naplójával. A folyamat ugyanis a következő: eljuttatják a diploma iktatószámát, amit an­nak rendje és módja szerint „va­lakik” anyakönyveznek. Megkeresésünkre a megjelölt felsőoktatási intézményekben egybehangzóan állították, hogy kizárt az iktatószám hamisításá­nak lehetősége: visszamenőleg bármeddig azonosítani tudják egykori hallgatóikat. A munkálta­tónak a tanulmányi osztályoknál kell írásban kérelmeznie az ere­detiségvizsgálatot, melynek ered­ménye egy-két napon megszüle­tik. Áz egyik hallgatói irodában dolgozó szerint naponta több eh­hez hasonló igény érkezik hozzá­juk, azonban ennek ellenére még mindig nagyon kevés munkahely érdeklődik a papírok valódisága iránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az akkreditált külföldi dip­lomákat egyébként sem ellenőr­zik le, és ez még a nagyobb veze­Kapcsolatok nélkül is lehet'diplomát vásárol­ni, az interneten keresztül. Az első, egyik leg­nagyobb magyar hírportál fórumán - a témá­hoz kapcsolódó levelezéseket áttekintve - egy „gyanús” fiatalemberre bukkantunk. Mi­vel e-mailcímét is - mint kiderült, nem vélet­lenül - meghagyta, segítségét kértük diplo­mavásárlás ügyében. Már másnap azzal je­lentkezett, hogy csak válasszuk ki, melyik egyetemről, szakról szeretnénk hitelesnek tű­nő végzettséget igazoló okiratot... tői tanácsadó irodákra is igaz. Dr. Dombay Péter, a Pécsi Rendőrka­pitányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta, gyakoriak a diplomahamisítással kapcsolatos bűncselekmények, leginkább a nyelvvizsgapapírokkal próbálnak visszaélni. A Büntető törvénykönyv sze­rint aki hamis közokiratot készít vagy annak tartalmát meghami­sítja, illetve aki azt felhasználja; vagy csak közreműködik abban, három évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő. pénzzel menekülő játékostársuk nyomába eredtek. Az egyik üldö­ző megrúgta az önjelölt nyertest. Ezzel saját maga ellen is kihívta a sorsot. Azok ugyanis, akik a pénzzel elfutó ember pártjára áll­tak, most őt vették elő. Ő volt az, aki a rendőrségre beszólt segítsé­gért, ám a későbbiekben nem csak mint sértettet és feljelentőt, hanem rugdosás miatt mint gya­núsítottat is kihallgatták a rend­őrök. A Kunszentmártoni Rendőrka­pitányság csoportos garázdaság alapos gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrség vizsgál­ja, hogy ki vett még részt a vere­kedésben, így további gyanúsítot­tak kihallgatása várható. A tör­ténteket követően erősen vesztett jelentőségéből az a kérdés, hogy valójában ki nyerte a kártyacsa­tát... __________ HGY A belvárosban erőszakolták meg Segítség helyett meglopták az áldozatot Erőszakos nemi közösülés miatt keresnek egy férfit a rend­őrök. Eddig eredmény nélkül. Gyalázatos a közbiztonság a dé­li kisvárosban. A bajaink elhűlve újságolják egymásnak: már a főtérre sem szabad kimerészkedni sötétedés után. A tettes gyors kézre kerítésében reménykednek. Testvérgyilkos gyerek Féltékenységből végzett az öccsével Harmadik hete keresik az ötéves kisfiút Németországban. Elő­ször azt hitték: elcsatangolt, ám alighanem családi vita áldo­zata lett. A rendőrség őrizetbe vette az áldozat féltestvérét. Saarbrücken Személy­leírása: 30- 35 éves, 175 centiméter magas, rö­vid, erős szálú, feke­te haja van. Elöl kopa­szodik, kre­ol bőrű, sö­tét szemű, ajka és szemöldöke vastag. Füle fejhez simuló, álla ki­álló. Ápolt benyomást keltett. Az elkövetéskor fényes, zöld inget, sötét nadrágot, fekete, hegyes or­rú félcipőt viselt. A rendőrség ké­ri a lakosság segítségét. Aki érde­mi adattal bír, hívja a bajai kapi­tányság bűnügyi osztályát, kérik a rendőrök. g. zs. maszlány barátai, iskolatársai kö­zött. Annyit sikerült kideríteni, hogy az apa - Karl-Heinz C. - első házasságából származó két lánya féltékeny volt a féltestvérre. Melanie szerint őt sohasem szeret­te az apja. Pascal szülei azonban csak annyit sejtenek, hogy a tettes egy rokon. A nyomozóknak csupán a terhelő vallomás áll a rendelkezé­sére, miközben Melanie hallgat. Ha meglenne a holttest, az kimoz­díthatná a holtpontról az ügyet. Ehhez azonban a kamaszlánynak meg kellene szólalnia. Ő aligha­nem tudja az igazságot. TORONYI Diploma — hét nap alatt SOMLAI ADRIENNE (REGIOPRESS) „Kártyacsata” Csoportos garázdaság a posta előtt Plakátkampány az erőszak ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom