Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-16 / 191. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 2001. Augusztus 16., csütörtök a BBB Érdeklődni több helyen Elvittem a takarítógépem egy márkaszervizbe, mert nem mű­ködött a vizes programja. Átvet­ték tőlem, majd másnap érdek­lődésemre közölték, hogy szi­vattyút kell cserélni, aminek költsége 13-14 ezer forint, plusz a munkadíj. A javítás határideje két hét, mert az alkatrészt meg kell rendelni. Mivel sokalltam az összeget, meg a két hetet is, 625 forint ellenében — a hiba megállapításának díja - elhoz­hattam a gépet. El vittem egy másik szervizbe, ahol viszont azt közölték velem, a gépnek apró hibája van, mind­össze a cső dugult el, másnapra kész, a munkadíj 1100 forint. Az eset önmagáért beszél. Csak annyit fűznék hozzá: ha az ember valamilyen szolgáltatást akar igénybe venni, járja körbe a várost, mert mint a példám is mutatja, .közel húszezer forin­tom bánta volna, ha az első ajánlatba belenyugszom. A kiszolgáltatottság vámszedői Egyre gyakrabban hallunk olyan esetekről, amelyekben idős, egyedülállók vagy egzisztenciálisan megrokkant em­berek — ügyvédek közreműködésével — lakásüzérek áldo­zataivá válnak. Arról azonban keveset tudunk, hogy mit tesznek ellene a hatóságok, és milyen ítéletek születnek a megdöbbentő ügyekben. A mi családunkban is történt egy eszközeiben ugyan másfajta megoldást választó, de célját tekintve hasonló eset, amely tanulságul szolgálhat. Amikor egy egyedül élő, idős em­ber [különösen, ha férfi) elér egy bizonyos kort, felteszi magában a kérdést: hogyan lesz később, s ítélőképessége teljes tudatában elhatározza, hogy keres valakit, aki a vagyonáért vállalja: gondoz­za őt. Nincs is semmi baj, amíg nincs gond az eltartottal. A prob­léma akkor kezdődik, amikor je­lentkeznek a betegségek, amikor nem csak papíron, a valóságban is tartalmat kap (na) a „gondosko­dás”. Testvérbátyám is eltartási szer­ződést kötött. Szerény, erősen be­folyásolható ember volt. Nem ivott soha, nem is dohányzott. Negyven évig dolgozott, magára alig költött. Az eltartási szerződés sok mindent tartalmazott, többek között azt is, hogy lemond min­den vagyonáról eltartói javára, de az a passzus valahogy kifelej- tődött az ügyvéd által készített szerződésből, hogy mi az eljárás, ha mégsem kapná meg a neki ki­járó gondoskodást. Ebből az ap­ró hibából eredően tragikus for­dulatot vett a bátyám sorsa, mert eszköztelenné vált eltartóival szemben, s talán érthető, ha az esetre találónak érzem az idéze­tet: „Gyilkosa nem vagyok, de a tőrt én adám kezébe...” A bravú­ros szerződést a hatóság is jóvá­hagyta. A bátyám egészségi állapota egyre romlott, gondozói a mun­kahelyi elfoglaltságukra hivatkoz­va alig nyitották rá az ajtót, sőt egy idő után kikerült a házából egy disznóólnak beillő tákol­mányba. A körülményekről an­nak idején beszámoltam a ható­ságnak, jelentettem a rendőrség­nek, írtam az Igazságügyi Minisz­tériumba, de senki egy lépést nem tett. A bátyám nagyon súlyos álla­potban volt már, amikor végre or­vosi kezekbe került, de az eltar­tók kórházba annak ellenére sem vitték, hogy az orvos így rendel­kezett. Csak a második vizit alkal­mával került be, az orvos intézke­désére. De már késő volt, más­napra meghalt. Két évig sem élt a bátyám a szerződéskötéstől szá­mítva. A megöröklött ingatlan ma kö­rülbelül 25 milliót ér. inév és cími Az én kedves, drága városom Egyik napról a másikra drága lett Szolnok, mint egy igazi nagyváros. De mitől? Attól a par­kolási díjtól, amivel meg kell tol­dani egy újság árát, ha hirtelen elhatározásból, kocsinkat hát­rahagyva veszünk egy lapot az újságárusnál. Drágább lett a díj­jal megfejelt virág, amit kéthe­tenként vittem a temetőbe hitve­semnek a virágárustól. A lottó nemrég emelkedett, na de még a parkolási díj is a totózónái! A selymes artézi víz a Tisza Szál­lótól sincs most már ingyen, amely megöl minden kínzó gyo­morsavat. Külvárosból a postá­ra, a bankba? El kell felejteni! Egy nyugdíjas, aki eldöcögött rozoga járgányával a „bankjá­ba”, már nem viseli el a növekvő pénzkezelési jutalékok mellett még a parkolási díjat is. Hogy nyugodjunk meg? Mi­ért? Keletkezett fedezet szá­munkra az újabb kiadásokra? A levelekből válogatunk. A ki­választott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tisztelet­ben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemé­nyek nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írá­sok közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A paraszti kultúra közegében Gyermekzsivajtól volt hangos az egyébként csendes kunszentmártoni határ; az egykori állami gazdaság ebédlőjében harmincegy gyermek és óvónőik, daduskáik „vertek sátrat”. A többnapos kézművestábor célja az volt, hogy a városi gyermekek közvetlen úton ismerjék meg a tanyavilágot, a paraszti kultúrát, a népi hagyományokat, a földműveléssel, állattartással foglalkozó emberek lakhelyét, életvitelét, szoká­sait, használati eszközeit, hogy azután a tapasz­talatokat, élményeket komplex módon, a művé­szetek eszközeivel dolgozzák fel népi és dráma­játékokban, illetve zenében. A kis táborlakók mindennap más-más témát jártak körül. Érkezésük napján a lovardával, a lótenyésztéssel és lótartással ismerkedtek. A gyermekek legnagyobb örömére a lovaglás sem maradt ki a programból. Következő napon a ha­lastónál jártak, hogy megismerjék a környék nö­vény- és állatvilágát és a halászatban használa­tos eszközöket. Igazi élményt jelentett, hogy egy kilenckilós harcsa is horogra akadt. A harmadik napon a tanya külső-belső építészeti jellegzetes­ségeinek és a benne élő ember használati eszkö­zeinek bemutatása jelentette az új ismereteket. Ezen a napon visszafordult az idő kereke, hi­szen egy olyan helyre látogathattak el, amely ma is őrzi a több száz évvel ezelőtti állapotot. Másnap kimentek a határba, hogy az emberpró­báló aratást, betakarítást közelről is láthassák. A tábor az ötödik napon lett csak igazán han­gos, hiszen erre a napra a szülők, a tábor létre­hozói és támogatói közös programot szerveztek. A gyermekek népi játékokat elevenítettek föl, meglepve vele szüleiket, az itt készült rajzokból pedig kiállítást rendeztek. Mialatt a bográcsban Totyogott a birkapörkölt, a kicsik „jó gazda mód­jára” körbevezették szüleiket a táborban, ami­nek végállomása a mindenki által megkedvelt lovarda volt. Az Epreskerti óvoda szülői munkaközössége köszöni dr. Czuczi Mihály polgármester és Wen- ner Várkonyi Attila alpolgármester anyagi támo­gatását, az óvónőknek és daduskáknak a gazdag programot, a többi segítőnek pedig a lehetőséget a nagyszerű kikapcsolódásra._______________■ A helyzet nem egyszerű Emlékeznek talán még a ki­jelentésre, amikor a kisgaz­dák elnöke azt mondta: ha kell, a szovjet tankok elé fekszik, de nem engedi, hogy azok hazánk földjét ti­porják. Tisztes felajánlás volt ez még akkor is, ha az , oroszoknak nem kellett a földünk, ők megelégedtek a barátságunkkal. Nem mondható el ugyanez új ba­rátainkról, akik rövid 10 év alatt megszerezték iparunk, kereskedelmünk nagy ré­szét. De a földjeink is na­gyon kellenének. Bár eddig minden valamirevaló politikus azt hirdette, hogy a ha­za földje nem eladó, úgy tűnik, a szavak és tettek nincsenek szink­ronban. Sokáig csak a Dunántú­lon, manapság pedig már az Al­földön is találkozunk külföldi bérlőkkel. A téeszünk felszámolási eljá­rása során (ami szintén megérne egy misét) több száz helyi lakos kapott levelet és vele mindjárt haszonbérleti szerződésajánlatot is - idegen nyelvű névaláírással. Félreértés ne essék: történelmi szükségszerűség - és saját jól felfogott érdekünk, hogy az egye­sült Európához tartozzunk, az EU a békés egymás mellett élés és a gazdasági fejlődés záloga. De nem mindegy, hogyan közele­dünk egymáshoz. A külföldi tőke beáramlása hasznos is lehet, ha ide új üzemeket, munkahelyeket telepít, és az áru és a munkaerő szabad áramlásának ígérete is igen csábítóan hangzik, (bár a valóságban ez is felemásan néz ki), de a föld nem eladó. A föld nemzeti kincs. Nemcsak az ott élők létének alapja, otthona is, és reményeink szerint végső nyug­helye is. Ezért kíséri megkülönbözte­tett figyelem a földtulajdonlás sorsát. Ami leginkább aggasztó, hogy a nyugati (zugjajánlatokkal nem tud versenyezni a magyar gazda (az állam sem), ezért alig van realitása a zsebszerződések felfedésének. Mint ahogy eddig, a kiskapuk ezután is meglesz­nek. Politikusaink tisztességén és hozzáértésén sok múlik, hogyan megyünk az unióba. Ha a Júdás- pénzt kell megszolgálniuk, akkor sokunknak már temetője sem lesz. De visszatérve a haszonbérleti szerződésajánlatokra, amiből én is kaptam egyet: sok egyéb mel­lett aggaszt az adatvédelem kér­dése is. Mert neveket, címeket még csak-csak ki lehet lesni a te­lefonkönyvből, de a földtulajdo­nosok és a termőföld pontos ada­tait már nem. Ahhoz több kell. Ezért gyanús nekem, hogy van­nak köztük, akik készek az együttműködésre a földjeinkre ácsingózó külföldiekkel. ___________________________________(NÉVÉ* CÍM) Sok szépet megéltünk Az alföldi ember számára gyönyörű a Dunántúl, úgy érzi, talán nem is a hazájá­ban van. Ha csak teheti, a kirándulásokat is arrafelé tervezi. A tiszafüredi Városi Nyugdíjasklub országjáró csoportja a közelmúltban érkezett meg háromnapos kirándulásáról, amelynek úti célja Keszthely, Hévíz, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Pápa, Tatabánya és Tata volt. Már februárban elkezdtük gyűjte­ni a pénzt, hogy júliusban ne je­lentsen gondot a három nap ki­adása. Keszthely volt utazásunk első célpontja, ahol az ottani nyugdíjasklub tagjaival sok éves a barátságunk, és vendéglátásunk is kölcsönös. Kedves szavakkal, finom ebéddel vártak bennünket. Jólesett a kis pihenés. Délután Hévíz látnivalóit mutatta meg lel­kiismeretes idegenvezetőnk, ami­ről nekünk az volt a vélemé­nyünk, az üdülőhelyek egyik gyöngyszemét látjuk, Mindenütt a tisztaság, a rend uralkodik. Este egy diákkollégium kényelmes he­verőin pihentük ki az első pap összes fáradalmát. Másnap Nagykanizsával és Za­laegerszeggel ismerkedtünk. Uta­zás közben a hegyes-dombos tá­jakat bámultuk, csodálattal. E napnak az estéje Pápán ért ben­nünket, ahol a nyugdíjasszövet­ség elnöke - a város képviselője - fogadott bennünket. Videón még akkor bemutatta a város hí­res embereit, nevezetességeit, másnap pedig a valóságban is megláthattuk, amit a filmről már ismertünk. Személyesen is talál­kozhattunk vendéglátóinkkal, akik hasonló gondolkodású, jó- akaratú, segítőkész emberek, ta­lán azért is, mert mindannyiuk mögött egy ledolgozott élet, a család, a tanulás állott, miként nekünk is. A mi korosztályunk becsüli, tiszteli szülőhelyét, váro­sát, és ma is ezek szellemében.te- szi dolgát. Ezt tapasztaltuk Tata­bányán és Tatán is. Őszinte tisz­telettel fogadtak bennünket s mutatták be városuk legszebb ré­szeit. A harmadik nap végén hazafe­lé vettük az irányt. A sok látniva­ló és élmény érzelmileg is feltöl­tött bennünket. Egyik klubtagun­kat idézve: örülünk, hogy ennyi szépet megélhettünk. SCHMIDT IMRÉMÉ KLUBELNÖK Maradnak az áthelyezett buszmegállók Volt, aki levélben, volt, aki telefo­non tette szóvá, hogy nehézkesebb lett a közlekedés az Interspar és McDonalds környékén a közel­múltban áthelyezett buszmegállók miatt. A júniusban bevezetett új menetrenddel a Volán meglepte a 24-es és a 24/A körjá­rat utasait, különösen azokat, akik eddig a McDonalds (volt Csokonai) megálló­ban akartak fel-, illetve leszállni, a jára­tok megállóját ugyanis áthelyezte a Má­tyás kiráfy útra, az Interspar áruházzal szemben. Az eddigi 10 perc helyett azóta napközben 30 perc „menetjárat-sűrűség- gel” lehet közlekedni a környék lakóinak - írja a szolnoki Nagy Mihály. - A mai McDonalds-megálló régóta a Csokonai, Délibáb út, Szántó krt., Vas Gereben út és hozzájuk csatlakozó 14 kis utca lakosait szolgálta ki, a megállókban a körjárati forgalomban naponta 1800-1900 utas szállt le éáfel. Az idősek, gyermekek, be­tegek, a piacra menő és onnan csomaggal jövő, egyébként is fáradt emberek 280 métert gyalogolhatnak - vagy várakoz­hatnak fél órát. A Volán dolgozóitól nem kapunk ér­demleges választ arra, miért volt a változ­tatásra szükség; általában azt mondják, hogy az Interspar és a McDonals-megálló közel van egymáshoz (280 m). Ez nem fogadható el, már csak azért sem, mert a Széchenyi-lakótelepen elfogadják és elis­merik, hogy 180-200 méterre vannak a megállók. Az sem lehet indok, hogy a megállóknál nincs gyalogátkelőhely. Lo­gikátlan az is, hogy a 3-as járat McDo- naldsnál áll meg - amit most 30 percen­ként használhatnak azok, akik eddig a 24-es és 24/A-as járattal utaztak. A változtatás logikájára jellemző, hogy a Zagyvarékas—Jászság útvonalon közle­kedő távolsági járatok a McDonalds-meg- állóban megállnak (ami jó, mert sokak munkába járását megkönnyíti), de a Jászberény-Zagyvarékas útvonalon közlekedő járatokról a külső Thököly úton vagy az autóbusz-pályaudvaron szállhatnak le. Akik nem akarnak a vá­rosba utazni, azok a Thököly úton kény­telenek leszállni, jegyet váltani a 2/A já­ratra és utazhatnak tovább - vagy gyalo­golhatnak. Felmerül a kérdés: a részvénytársaság mikor, kitől tájékozódott a lakosság véle­ményéről előzetesen. A Volán sokat tett a kulturált utazás érdekében, azonban a megszerzett elismerést a bosszúságot okozó, indokolatlan és megalapozatlan változtatásokkal, átszervezésekkel hosz- szú időre el is lehet veszíteni. Ezért levél­írónk azt kéri, a 24-es és 24/A járat meg­állóját minél előbb tegyék át a McDo­nalds megállójába. * * * A megállók áthelyezésének okáról Szabó Istvánt, a Jászkun Volán Közlekedési Rt. vezérigazgatóját kérdeztük:- Az Interspar megnyitását követően a Volán Rt. szolgáltatása iránt az a jogos igény fogalmazódott meg, hogy mind a városi, mind a városkörnyéki járatok áll­janak meg az új üzleteknél. Megjegyzem, hogy a megállóhelyeket is ennek megfe­lelően alakítottuk ki a Mátyás király úton. Mint ismeretes, a Thököly úti (Cso­konai) megálló főleg a lámpás csomó­pont közelsége miatt - kis jóindulattal - csak szóló autóbuszok fogadására alkal­mas. Ha az autóbusz a megállóban tar­tózkodik, a járműforgalom kénytelen a záróvonalon haladni. Utasaink tömeges igénye (munkába járás, bevásárlás) alap­ján a helyközi járatok a Thököly úti meg­állókat, a városi járatok közül a 24 és 24/A járat az Interspar áruház előtt a Má­tyás király úti megállót használják. Az eddigi tapasztalatok messzemenőkig visszaigazolták a forgalmirend-változás szükségességét. Nem vitatható persze, hogy vannak olyan utazók, akiknek a megálló áthelye­zése miatt nőtt a gyalogosan megteendő útja, de az is igaz, hogy a Mátyás király, Liget és a Levente úton lakók kiszolgálá­sa kedvezőbb lett. A változtatást elsősor­ban az Interspar egész napos, folyamatos utasforgalma és a bevásárlással együtt já­ró csomagterhek indokolják. Szeretném leszögezni, hogy a Jászkun Volán Rt. helyközi járatai megállnak az új üzletek­nél. A Szolnokon áthaladó távolsági (gyors) járatok utasainak az eljutási idő a legfontosabb szempont, ezért nem is áll­hatnak meg valamennyi városi megálló­ban. Cégünk szakemberei több csatornán is tájékozódnak az utazási igényekről. Évenként menetrendi fórumot szerve­zünk, a városi képviselők lakossági ren­dezvényein ott vagyunk (a közelmúltban például a Tallinn városrészben és Szan- daszőlős választókörzeteiben), a na­gyobb létszámot foglalkoztató üzemek, hivatalok és iskolák által szolgáltatott adatokat figyelembe vesszük, de a célfor­galmi utasszámlálás adatait is vizsgáljuk, és az autóbusz-vezetők által szolgáltatott információkra is építünk. Mindezeken túj az utasszolgálati telefonokra érkezett hívásokra, közérdekű írásos bejelenté­sekre is reagálunk. Megértve a tisztelt levélíró felvetését, nagyon sajnálom, de a forgalmi körülmé­nyek és az utazási igények nem teszik le­hetővé a kért változtatást.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom