Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-16 / 191. szám
:;}•$! 888888p M|M»■■■ 2001. Augusztus 16., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Ünnepeltek és búcsúztak (Folytatás az 1. oldalról) A megyeszékhelyet hosszú távon is igen fontos bázisként tartják számon. A tábornok úgy nyilatkozott, hogy a repülőeszközök számának csökkentése miatt vált szükségessé a hajózók számának leépítése. Természetesen mindenkinek, akit az átszervezések érintettek, felajánlottak más helyőrségben új beosztást. Aki nem fogadta el, az a nyugdíjazást választotta. Ez sajnos addig így lesz — tette hozzá a vezérkari főnök -, amíg a katonai hivatás anyagilag nincs kellően elismerve. A katonacsaládok a család többi tagjának munkahelyei miatt „röghöz kötötté” váltak, és nem merik felvállalni a költözéssel járó kockázatot. Az merőben más helyzetet teremtene, ha a katona anyagi elismertségénél fogva egyedül is képes lenne a családfenntartásra. Tállá István vezérőrnagytól megtudtuk, az ezrednél elsőként a helikopterek modernizációját tervezik, cserére ugyanis nincs pénze a honvédségnek. Erre várhatóan 2003-ban kerül sor. ’ ____________________ HGY Kábeltolvajlás (Folytatás az 1. oldalról) A Titász a figyelésen túl feszültségkimaradást érzékelő jelzőkészülékkel látja el egyes, különösen veszélyeztetett vezetékszakaszait, illetve az üzemellátását más súlypontra helyezi. A vezető kérte a lakosság segítségét is. A Törökszentmiklós-Mezőtúr közötti 20 kilovoltos vezetékszakaszon idén már harmadjára pótolják a huzalokat FOTÓ: BAKOS JUDIT Ha bárki azt tapasztalja, hogy nem titászos autóval közlekedő, titászos ruhában levő szerelők tevékenykednek a villanykarókon, akkor arról tegyenek bejelentést a rendőrségen. A vezetékeltűnésekről egyébként ők is ezt teszik, de a nyomozás csekély eredménnyel kecsegtet. TA BÖLCSŐKOPORSÓ. Régi népszokást elevenítettek föl Tiszasason Nagyboldogasszony napja alkalmából. A hagyományőrző tábor résztvevői maguk faragták ki azt a bölcsőkoporsót, melyben Mária szalmából készített bábja feküdt. Tegnap hajnalban egy szépen feldíszített tutajra helyezve a bölcsőt, vízre bocsátották a Tiszán. fotó: csabai istván Nem vallatják a földet A régészek mégsem maradnak munka nélkül Megyei információ A tavasztól őszig tartó időszak a régészek számára az ásatás szezonja. Ilyenkor ritkán találhatók a múzeumban. Az idei nyár nagyobb része azonban úgy telik el, hogy nincs ásatás megyénkben. Erről a szokatlan helyzetről beszélgettünk Csányi Mariettával, a szolnoki Damjanich múzeum régészeti osztályának vezetőjével.- Két jelentősebb ásatás folyt az idén - kezdte a beszélgetést Csányi Marietta. - Törökszentmikló^ son egy homokbánya nyitása előtti feltárás során Árpád-kori falu maradványaira bukkantunk Cseh Jánossal, és mintegy ezer négyzetméteren földbe mélyített lakóházak alapjait, kemencéket, árkokat tártunk föl. Ez azért volt érdekes, mert egy kis területen viszonylag sok lelet került elő, és más korok leleteivel nem keveredett.- Találtak valami érdekes leletet?- Egy négyszögletes, téglából épített kemencén kívül csontok és cserepek kerültek elő. Később, ha a bányát bővítik, még folytatjuk a munkát.- Madaras László Szandasző- lősön, Beke Pál Halmánál ásott, és ott, mint arról már írtunk is, egy sírból gazdag leletek kerültek elő.- Ez volt a másik ásatás, amelyet említeni akartam. Valóban kerültek elő érdekes tárgyak, és mivel a sírok a talajszinthez viszonylag közel vannak, félő, hogy a mezőgazdasági művelés kárt tesz bennük. Ezért a minisz: térium támogatást adott a munka folytatására, így Madaras László ősszel a jelenlegi lelőhelytől egy kissé távolabb folytatja a munkát.- Most azonban sehol sem ásnak a megye régészei. Mit csinálnak ilyenkor?- Ezt a kényszerű szünetet fölhasználjuk a korábbi ásatások során előkerült leletek feldolgozására. Munka tehát van bőven, csak nem olyan, amit ilyenkor szoktunk végezni. Küldöttség érkezik Astiból Megállapodást is aláírnak az olasz vendégekkel Megyei információ A tervek szerint holnap magas rangú küldöttség érkezik a megyei önkormányzat meghívására az olaszországi Asti megyéből. Jász-Nagykun-Szolnok megye olasz testvérmegyéjével, Astival igen intenzív kapcsolatok alakultak ki az utóbbi időben. Ezeknek újabb lendületet adhat egy olasz delegáció holnap kezdődő látogatása. A küldöttséggel Szolnokra várják Roberto Marmo elnököt, és Luigi Porratót, az Asti megyei közgyűlés elnökét. A delegációban polgármesterek és turisztikai szakemberek is lesznek. A tervek szerint aláírnak egy szerződést, amely szerint évente a megye főiskoláinak egy hallgatója gyakornokként dolgozhat Asti megye önkormányzatánál, hogy tapasztalatokat szerezzen az ottani munkából. Megyénk viszonzásul rövidebb időre fogad olasz egyetemistákat. Megállapodás várható arról is, hogy Asti megye díszvendége lesz a Jász- Nagykun-Szolnok megyei turisztikai kiállításnak és vásárnak. A küldöttség tagjai több településre is ellátogatnak, így Szolnokon kívül Mezőtúrra, Kétpóra és a Tiszazugba, elsősorban Cserkeszőlőre, ahol a termálturizmus lehetőségeit tanulmányozzák. Kétpó egyébként egy hasonló nagyságú olasz településsel szeretne kapcsolatokat kialakítani, várhatóan erről is szó esik majd a látogatás során. A programban budapesti és egri utazás is szerepel. A látogatás 21-én megállapodás aláírásával fejeződik be, a küldöttség 22-én utazik el. Az augusztus 20-i ünnepségeknek egyébként más olasz vendégei is lesznek, hiszen ismét idelátogat és több helyen föllép az asti zászlóforgató ‘ csoport, amelynek ügyességét már többször megcsodálhatták megyénk lakói. ba Erősödhet a tűzbiztonság Megyei információ Együttműködési megállapodást írtak alá a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a megyei tűzoltók szövetségének vezetői. Lehetőség nyílt ezáltal a korszerű, regionális szakemberképzésre. A tűzoltószövetség ebben jelentős szerepet vállalt. Több mint kétszáz létesítményi tűzoltó negyvenórás képzését tűzték ki célul. A megállapodás létrejöttét az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának, biztonságérzetének erősítése indokolta — tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtó- referense, Szabó József. A Hoffmann Imre ezredes, katasztrófavédelmi igazgató és Kurgyis János nyugalmazott tűzoltó alezredes által aláírt dokumentumban foglaltak erősítik megyénk tűzbiztonságának és mentő tűzvédelmének folyamatos fejlesztését. Ez idáig a képzésben részt vevők többsége már sikeres vizsgát is tett nemcsak elméletben, hanem már a gyakorlatban is. Egy káresemény kapcsán ugyanis bizonyíthatták felkészültségüket. A frissen képzett létesítményi tűzoltók szakszerű elsődleges beavatkozásának köszönhetően nagy értéket sikerült megmentem egy katasztrófával fenyegető tűzeset alkalmával. LOVASTÁBOR. Idén második alkalommal rendezték meg Kun- szentmártonban az Érparti sporttelepen a lovastábort. A tiszaföld- vári lovasklub tagjai tanítják meg a gyerekeket a lovaglás fortélyaira, valamint megismerhetik használat közben is a magyarok hon- foglaláskori fegyvereit. ______________________________fot&v.z. Ami ről beszélünk BISTEY ANDRÁS Lejáratás Megkezdődött a választási kampány - gondolhatja joggal a kampánystratégiákban valamelyest is járatos olvasó, aki naponta értesül az újságból, hallgatja a rádióban-tévében a politikusok hirtelen elszaporodott egymás elleni gyanúsításait. A vád a legtöbb esetben a korrupció. Ha a galaxis valamelyik távoli bolygójáról idecsöppent értelmes űrlény megismerkedne a vádakkal, azt hihetné, hogy Magyarország a legtisztességesebb politikusok országa, hiszen itt már négy pohár pezsgő és egy tekercs film talán illetéktelen fölhasználását is vizsgálják, ahogy ez a Szabadi-ügyben történt. A legvadabb sztálini időkben egy politikus kinyírásánál a leggyakoribb vád a kémkedés volt, ma pedig - kétségtelenül humánusabb eszközökkel - a korrupció. Persze a világért se higgye valaki, hogy védeni akarom a korrupt politikusokat. Minden komoly és megalapozott gyanú esetén jogos, sőt kötelező lenne a vizsgálat. Ami azonban mostanában történik, kételyeket ébreszt a tisztázó szándékok tisztaságát illetően. Megalapozatlannak bizonyuló vádak és vi- szontvádak, soha be nem bizonyított gyanúsítások, sorra elhaló, érdektelenségbe fulladó vizsgálatok rombolják a képviselők tekintélyét, az egyszerű választó meg kapkodja a fejét egy darabig, azután legyint az egészre, és egyre szélesebb körben terjed a vélemény, hogy a magyar parlament veszekedő, korrupt, fölösleges emberek gyülekezete, akik rosszul sáfárkodnak az irántuk megnyilvánult bizalommal. Ez a nézet azonban nagyon nagy veszélyeket rejt. A parlament tekintélyének ilyen mértékű csökkenése ugyanis a parlamentarizmus tekintélyét is kikezdi. Ilyenkor szokott jelentkezni az erős ember, aki az úgymond fecsegő, körülményes, korrupt és sokba kerülő parlament helyett majd minden gondunkat megoldja, s akit szeretnünk kell, utóbb már elég, ha csak félünk tőle. Volt már ilyenben részünk az elmúlt évszázadban, tudhatnánk, hogy a legrosszabb parlament is jobb, mint az, amelyik sehogyan sem vagy csak formálisan működik. Fohász a földért Megyénkben Jászapáti volt a központ Jászapáti Nem politikai rendezvény volt — állította határozottan Jászapáti kanonok plébánosa. Kladiva Imre mindezt annak kapcsán mondta el, hogy a megye kisgazdái a jászsági várost választották a magyar földért való könyörgés fő helyszínéül. A kisgazdapárt - mint arról korábban beszámoltunk — a kormány alkalmi munkaszüneti napot meghirdető rendelete előtt kérte a hívőket, hogy Nagyboldogasszony napján könyörögjenek a magyar föld védelméért. Az FKGP vezetői mindezzel az országot Szűz Máriának felajánló Szent István király példáját kívánták követni, így hívva fel a figyelmet a kormány szerintük elhibázott lépésére, mellyel lezárták az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon azt a fejezetet, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek három esztendő múlva termőföldtulajdont szerezzenek hazánkban. A könyörgést azonban a katolikus püspöki kar nem támogatta, igaz - a plébánosok lelkiismereti szabadságára hivatkozva - nem is tiltotta meg. A kisgazdák megyénkben Jászapátit választották a könyörgés központi helyszínéül. A város plébánosa, Kladiva Imre érdeklődésünkre leghatározottabban cáfolta, hogy bármiféle politikai rendezvény színhelye lett volna a templom. Mint mondta, a nyolc és a tíz órási misén is a szokottnál többen, mintegy 200-250- en jelentek meg, ám egy, a földért elmondott fohászon és a Szózat eléneklésén túl semmi más nem hangzott el. Szerettük volna megtudni, hogy a kezdeményezés nyomán megyénk hány templomában zengett fohász a magyar földért, de Fejes Ferencet, a kisgazdapárt megyei elnökét tegnap nem sikerült elérnünk. T. J. Késnek a hitelcsomagok (Folytatás az 1. oldalról) A visszafizetés akkor kezdődik, amikor a hallgató befejezte tanulmányait és szja-köteles jövedelemmel rendelkezik. A bruttó fizetés hat százalékának megfelelő összeget kell törleszteni havonta. A hasonló célra igénybe vehető kereskedelmi banki hitelek kamatánál alacsonyabbat szeretne bevezetni a kormány. Ennek értékét múlt hét csütörtökön 9,5 százalékban állapították meg. A diákhitel igénybevételét legfeljebb négy félévig lehet szüneteltetni, a tanulmányok folytatásakor újból kérelmezni kell. A kitöltött hiteligénylő lapokat szeptember 3-ától kell leadni a megadott postahivatalokban. így a csomagok pár napos késése nem jelent gondot, hiszen az az október közepére tervezett első kifizetést egyáltalán nem veszélyezteti. Az OTP Bank alternatív megoldásként vezette be augusztus 1-jén saját diákhitelrendszerét, mellyel minden felsőoktatásban tanuló számára segítséget szeretnének adni a tanévkezdéshez, hiszen ekkor jelentkezik a költségek legnagyobb része. Ekkor kell megvásárolni például a jegyzeteket, kifizetni a költségtérítéses képzésben részt vevők tandí-, ját. A Junior vagy lakossági folyószámlával rendelkezők minimum 50 ezer, maximum 150 ezer forintot vehetnek fel szemeszterenként, amelyet a bank egy összegben folyósít. A felhasznált összeg törlesztése havi egyenlő részletekben történik, legfeljebb öt hónap alatt, az adott tanulmányi félév végéig. Az ügyleti kamat évi 14 százalék. A hitelt igénylő egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak, ha nem rendelkeznek a mindenkori minimálbérnek megfelelő, igazolható jövedelemmel, a feltételnek megfelelő adóstársat kell megjelölniük. ______ szs Il yenkor szokott jelentkezni az erős ember