Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-31 / 76. szám
* 4. OLDAL HAZAI TÜKÖR 2001. Március 31., szombat HHB Változó kedvezmények Budapest Az Országgyűlés tegnapi munkanapján egyebek mellett a pénzügyi tárgyú jogszabályokról és az állategészségügyi törvény módosításáról vitázott. Elsősorban az európai uniós jogharmonizációval, valamint a közelmúltban az értékpapírpiacon lezajlott eseményekkel indokolta Varga Mihály pénzügy- miniszter a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést pénteken a parlamentben. Az államháztartási, a hitelintézeti, az értékpapír- és a jelzáloghitel-intézetekről szóló törvény egyes pontjainak módosítását is magában foglaló törvényjavaslat általános vitájában a pénzügyminiszter kiemelte: a javaslat a támogatási rendszer átalakításának részeként módosítást fogalmaz meg a társasági adókedvezményekre. Új elem: adókedvezményekre jogosít a foglalkoztatásnövelés, a kis- és középvállalkozások beszállítóként történő bevonása is. A Fidesz és az MSZP vezérszónokainak felszólalásaiból kiderült: a vezető kormánypárt képviselőcsoportja támogatja, a legnagyobb ellenzéki frakció viszont elfogadhatatlannak tartja jelenlegi formájában a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést. A kisgazda vezérszónok elfogadásra ajánlotta a javaslatot, az SZDSZ viszont felszólította a kormányt, hogy vonja vissza az előterjesztést. Az MDF kisebb módosításokkal támogathatónak minősítette a javaslatot, a MIÉP szónoka pedig kifogásait sorolva jelezte, hogy további módosító indítványokat fognak benyújtani az előterjesztéshez.- Az állat-egészségügyi törvény módosítását új európai uniós jogszabályok megjelenése indokolja - mondta Vonza András, a most hivatalba lépett földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában. Hangsúlyozta, hogy a törvény módosításának elsődleges célja egyértelműen elhatárolni a hatósági és a magán-állatorvosi feladatokat, valamint az ezzel járó felelősséget. Fontosnak nevezte a szakminiszter a hatósági állatorvosok egzisztenciájának javítását. Drága szakértő, drága per A perlekedőket a kasszához szólítanák Budapest A bírósági peres eljárások gyorsulása remélhető az igazságügyi szakértők közötti verseny megteremtésétől. A tervek szerint a szakértők díja emelkedne és az illeték- és költségmentességi szabályok is változnának.- Igen gyakran peres eljárások befejezése húzódik el amiatt, hogy a bíróság által kirendelt szakértő késlekedve, nem megfelelő színvonalon végzi munkáját. Valódi kínálati piacot szeretnénk látni az igazságügyi szakértői munkát végző intézetek és személyek között - fejtette ki az igazságügyi tárca elképzelését lapunknak a minisztérium helyettes államtitkára. Gadó Gábor elmondása szerint a törvénymódosítás után a jelenleginél magasabb, de a kamara által maximált díjszabásért és az eddig megszokott szervezeti kereteken változtatva dolgoznának a szakértők. Bizonyos esetekre az állam továbbra is fenntartana szakértői intézeteket, de például a vagyonjogi perekben maguk a perlekedők is igénybe vehetnének szakértőt, természetesen állva az ezzel járó pluszkiadást. A tárca javaslata szerint a szakértők akár magánszemélyként, akár társasági formában is elláthatnák feladatukat. A versennyel együtt járna a szakértői díjaknak a kamara által maximált emelkedése, amelyek ma sok esetben még a tényleges költségeket sem fedezik. Gadó szerint csak akkor lehet a szakértő nem megfelelő munkáját szankcionálni, esetleg mulasztását a kamarai tagság elvesztésével fenyegetni, ha munkája nem valamiféle kiegészítő tevékenységet takar, vagyis ha az igazságügyi szakértői „állás” fő megélhetési forrás lesz. Emiatt, lehet, drágábban pereskedhetünk majd. A tárca egyidejűleg szűkítené az illetékmentességet élvezők körét is. A helyettes államtitkár nem látja indokát annak, hogy a költségvetési szervek továbbra is illetékmentességet élvezzenek. Illetékfizetési kötelezettség mellett ezek a szervezetek is körültekintőbben kezdenének pereskedni. Ugyanakkor szélesedne azok köre, akik jövedelmi, vagyoni viszonyaik miatt költségmentességet élvezhetnének: E tekintetben a bíróságok kapnának jelentősebb mérlegelési jogkört. HORVÁTH MAGDOLNA A fegyvertartás szigorítását szeretné elérni a kormány egy készülő törvénymódosítással, amelynek általános vitája a héten zajlott le a parlamentben. A pszichológus szerint csak az emberek felének lehetne fegyvert adni a kezébe. Budapest Magával a szigorítással valamennyi parlamenti párt egyetértett, de az MSZP és az SZDSZ szerint a módosítás korábban jogszerűen engedélyhez jutott embereket fosztana meg a fegyvertartás lehetőségétől, miközben bűnözők kezébe korlátlanul adna gáz- és riasztófegyvert. Vita volt arról is, hogy egyáltalán hány fegyver van az állampolgárok birtokában. Az adatok pontosítására Ring Bélát, a Belügyminisztérium osztály- vezetőjét kértük.- Százezer állampolgár rendelkezik fegyvertartási engedéllyel és összesen kétszázezer fegyver van a birtokukban. Egy- egy vadásznak, sportolónak több fegyvere is van, de ez nem jelenti azt, hogy szabadon, bárhol használhatják is ezeket. Az előbbiek csak vadászatkor vehetik elő, az utóbbiak fegyverét pedig a sportegyesületnél őrzik, csak edzésen és versenyen van Az emberek felének nem való Személyiségvizsgálatnak kellene eldöntenie, hogy ki kaphat fegyverviselési engedélyt - jelentette ki az Europressnek Győri Ágnes, a lipótmezei ideg- és elmegyógyintézet klinikai-pszichológiai osztályának munkatársa. Győri szerint teljesen egyértelmű, hogy a szembetegektől, vagy a pszichiátriai kezelés alatt állóktól megtagadják az engedély kiadását, "azt azonban már kevesebben tudják, hogy például olykor egy túlságosan gátlásos személyiségre is oda kell figyelni. Nemigen való fegyver az agresszív, a túl „laza” vagy épp a túlságosan is merev, túlfegyelmezett ember kezébe sem. A határozat csakis a valamennyi személyiség- jegyet kibogozó, összetett tesztvizsgálat és a pszichiáterrel folytatott beszélgetés alapján hozható meg. Az osztályon vizsgáltak általában fele-fele arányban felelnek meg a fegyvertartás követelményeinek. t. m. kézben. Önvédelmi célra csak az engedélyezett fegyverek negyede szolgál.- Az utóbbi időben sokan saját fontosságuk bizonyítására szereztek fegyvertartási engedélyt.- A parlament előtt lévő törvényjavaslat csökkenteni kívánja az önvédelmi célra kiadott fegyvertartási engedélyek számát, amelyek nem lesznek meghosszabbíthatóak. Megszűnik az alanyi jogon igényelhető önvédelmi fegyver tartása. Arra sincs szükség, hogy a fegyveres testületek tagjai rendelkezzenek „civil” fegyverrel. Új engedélyt csak veszélyeztetett személy kaphat,.ha azt bíróság, ügyészség, rendőrség igazolja. Például egy sokmilliós perben szereplő tanú, de ide sorolhatók az ügyészek, bírók, nyomozók is, ha kérik.- A gázpisztolyok továbbra is önvédelmi fegyvernek minősülnek?- Igen, de csak meghatározott hatásfokú gázpisztoly lehet engedély nélkül, de bejelentési kötelezettséggel, egy-egy állampolgár tulajdonában.- Az őrző-védő szolgálatok emberei fegyverrel őrzik a bankokat, ABC-áruházakat, de fegyverüket a tömegben amúgy sem használhatnák, mert ezzel ártatlan emberek életét veszélyeztetnék.- Megelőzni és nem elhárítani kell a rablásokat. Ma már több olyan berendezés is van, amely lehetetlenné teszi, hogy a rablók a pénzhez hozzájuthassanak. A benzinkutak elleni merényletek is a minimumra csökkentek, amióta ilyen berendezések védik bevételüket.- Mi lesz az engedély nélkül maradt fegyverrel?- Eladhatók fegyverkereskedőknek, esetleg hatástalaníthatók. Amelyik a szolgálati feltételeknek megfelel azt még a fegyveres testületek is megveszik. ___________________________ikoósi A lejáró engedélyeket sem hosszabbítják meg fotó: europress Megtagadott vallomások Majtényi László adatvédelmi biztos alkotmányos aggályai ellenére az Országgyűlés vagyonvizsgáló bizottsága beidézi vallomástételre azokat a honatyákat, akik határidőre nem küldték el írásos bevallásukat. A testület elnöke szerint a személyes adatokhoz fűződő jogokat nem sérti munkájuk. Buoapest 164 képviselő mondott nemet a vagyonvizsgáló bizottság kérésére, amely szerint mindenkinek írásban kell (ett volna) nyilatkoznia a mandátuma megszerzése óta eltelt időszakban elért vagyongyarapodásáról. Az MSZP és az SZDSZ teljes frakcióján kívül Helmeczi László és Szabó Lukács független honatya, valamint az előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltán és a februárban mandátumhoz jutott Dögéi Imre (FKGP) adós a nyilatkozatával. Répássy Róbert szerint a testület jövőbeni üléseire ábécésorrendben, húszasával idézik majd be a képviselőket. A bizottság tagjai valószínűleg az elmúlt években megszerzett ingó és ingatlan vagyonra, takarékbetétekre, illetve a kintlévőségekre vonatkozó kérdéseket tesznek majd fel. Ezután a honatya bevételeit alapul véve a válaszokból kikövetkeztetik: aránytalan-e vagy sem az illető gyarapodása. Majtényi László adatvédelmi biztos alkotmányos aggályaira reagálva Répássy kifejtette: a bizottságnak van törvényi felhatalmazása a meghallgatásokra (azt az Országgyűléstől kapták), s a személyes adatok védelmét is garantálni tudják: jelentésükben csak az aránytalanul meggazdagodott képviselők nevét említik majd. Az elnök szerint az alkotmány értelmezése nem tartozik Majtényi hatáskörébe, az MSZP és az SZDSZ frakciója erre alapozva a bizottság munkájának azonnali fel- függesztését kezdeményezi, t. m. FIDESZ-ÜNNEP. A Fidesz ma a magyar politikai élet legbiztosabb, legszilárdabb és legkiszá- míthatóbb politikai alakulata - mondta Szájer József, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető pénteken, a párt 13. születésnapja alkalmából tartott összejövetelen, a budapesti Bibó kollégiumban. A rendezvényen jelen volt a párt több alapító tagja, köztük Orbán Viktor miniszterelnök a családjával. VÍZTELENÍTÉS. Még 10700 hektár földet borít ár- és belvíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője pénteken. Elmondta: a térségben valameny- nyi szivattyútelep működik, illetve 69 nagy teljesítményű hordozható szivattyú is segíti a víztelenítést. BÉKEJOBB UNIÓ. A Magyar Demokrata Néppárt (MNDP) és a Vállalkozók Pártja Békejobb Uniót hoz létre - jelentették be az MDNP vezető tisztségviselői pénteken. Szabó Iván örökös tiszteletbeli elnök és Zsigmond Attila alelnök-szóvivő elmondta: a két párt országos küldött- gyűlése április 21-én jelenti be hivatalosan a Békejobb Unió megalakítását. HATÁROZAT. A Fővárosi Ön- kormányzat több szempontból is törvénysértőnek tartja Grespik László fővárosi köz- igazgatási hivatalvezetőnek azt a határozatát, amellyel engedélyezte a Petőfi család kriptájának felnyitását, ezért az ügyészséghez, a bírósághoz és a hivatal felett ellenőrzést gyakorló Belügyminisztériumhoz fordul. Ezt Tiba Zsolt fővárosi főjegyző közölte pénteken. HIBÁK. Az országban működő 263 okmányirodában végzett jegyzői felmérés szerint a legtöbb probléma a vállalkozói igazolványok kiadásával van, ezek közül is azokkal, amelyeket 1990 előtt készítettek - hangsúlyozta pénteken a fővárosban Eiselt György, informatikai és távközlési helyettes államtitkár. Elmondta, hogy a hibák egy része az úgynevezett statisztikai számok eltéréséből fakad, ezért folyamatosan egyeztetnek az APEH és a KSH adatbázisaival. SZIGORODÓ SOROZÁS. Az őszi sorozáskor már szigorított egészségügyi vizsgálaton kell átesniük a sorköteles fiataloknak - jelentette be a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke. Svéd László orvos vezérőrnagy elmondta: a tárca a napokban kezd el foglalkozni azzal, hogy milyen szigorításokkal tudják csökkenteni a sorkatonai szolgálatra alkalmatlanok számát. ■ Beiratkozás még egy hónapig Budapest Még egy hónapig, április 30-ig írathatják be a szülők általános iskolába lépő gyermekeiket az önkormányzati oktatási intézményekbe. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják: a tanköteles korú gyermekek 85 százaléka kezdi meg általános iskolai tanulmányait hatéves korában. A szeptemberi tanévkezdéskor így idén várhatóan mintegy 110-115 ezer kisdiák veszi kezébe első ízben az iskolatáskát. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi szintet elérő gyermek attól a naptári évtől válik tankötelessé, amelyben május 31-ig hatodik életévét betölti. A szülő kérésére azonban a közoktatási törvény lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek hatéves koruk után még két évig az óvodában maradjanak. _____■ Zu han a színészet elismertsége Korcsmáros György lett a vidéki színigazgatók egyesületének elnöke Egyre több országosan ismert művész szerződik a fővárostól távoli színházakhoz. Úgy érzik, hogy ott nagyobb tisztelet övezi a mindennapos alkotó munkát is - hangsúlyozza Korcsmáros György, akit elnökévé választott a napokban megalakult Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete. Budapest A Győri Nemzeti Színház direktora, Korcsmáros György már 1993-ban szorgalmazta a tizennyolc - városi, illetve megyei önkormányzat által fenntartott - vidéki színház összefogását. Terve azonban hosszú idő után csak a napokban sikerült.- Tíz éve kezdődött, hogy egyre jobban beszűkült, elszigetelődött a színházi szakma - próbálja felidézni a gondolat születését az „exkluzív társulat” újdonsült direktora. - Mára pedig még rosszabbá vált a helyzet. Megszűntek a színházi közvetítések a televíziókban és rádiókban, a szaklapok közül alig maradt életben néhány, miközben egyre komolyabb nehézségekbe ütközik a társulatok pénzügyi életben tartása. Az új egyesület megpróbál keretet teremteni ahhoz, hogy mind szakmailag, mind gazdasági téren segítsük egymást. Például a díszletek, jelmezek kölcsönzésével sok pénzt takaríthatunk meg. Ugyanakkor bizonyos előadások cseréjével kifizetődőbbé válik néhány produkció színpadra állítása. Mindebből a nézők annyit érzékelnek majd a jövőben, hogy több jó szí- Felvételünk a kaposvári Csiky Gergely Színház Operett című előadásán nésszel és még gazdagabb készült fotó: kovács tibor ishi repertoárral találkozhatnak egy-egy vidéki város színházának színpadán.- Sok tehetséges művész előtt így legalább a megyehatárok kitágulhatnak...- A rádiók és a televíziók egyre ritkában foglalkoztatják a vidéki művészeket. Tehát pillanatnyilag ez az egyetlen lehetőség, hogy szélesebb körben bemutatkozhassanak. A színész szakma a társadalmi presztízs rangsorában évtizedekkel ezelőtt még a harmadik helyen állt, míg mára sajnos az első százhetven szakma közé sem rangsorolják. Talán vidéken annyiban jobb a helyzet, hogy egy kisebb közösség jobban megbecsüli a saját színházi társulatát.- Nemrég adták át a Kossuth-díjakat. A fővárostól távolabb dolgozó színészek mintha évről évre kimaradnának ebből az elismerésből.- Sajnos ez így van. A szakmának, a Színházi Társaságnak az Érdemes művész címtől kezdődően felfelé már nincs beleszólása a díjra felterjesztettek kiválasztásába. Persze ez nem azt jelenti, hogy az eddigi kitüntetettek nem érdemelték volna meg az elismerést, de vidéken is dolgoznak kiváló művészemberek. i NÉMETH ZSUZSA Lefegyverzik a fegyvertartókat