Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-24 / 47. szám

4. OLDAL HAZAI TÜKÖR 2001. Február 24., Szombat KÉMKEDETT A TÁRCA? Tör vénytelen megfigyelésre gyanak­szik a Mezőgazdasági Szövetke­zők és Termelők Országos Szö­vetsége (MOSZ). Szabadi Béla volt politikai államtitkár televízi­ós nyilatkozatában azt állította, hogy a megsemmisített iratok között a gazdatüntetésre és a MOSZ-ra vonatkozó dokumen­tumok voltak. Ebből arra követ­keztet az érdekképviselet, hogy az agrártárca a személyiségi jo­gokat és az adatvédelmi tör­vényt durván megsértő módon információkat gyűjtött. Rövide­sen vizsgálatot kezd a Kormány­zati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az FVM irányítása alá tarozó né­hány nagyvállalatnál is - jelen­tette be pénteken Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtit­kára. Az ellenőrzés a tárca irá­nyítása alá tartozó néhány nagy- vállalatot érint majd. KOALÍCIÓBOMLÁS. A fővárosi szocialisták írásban várnak hiva­talos választ az SZDSZ-frakciótól arról, hogy nem kívánnak to­vább koalícióban tevékenykedni az MSZP-vel. Ezt Mandur Lász­ló, a párt budapesti elnöke jelen­tette ki péntek délután. Elmond­ta, hogy ők továbbra is érvé­nyesnek tekintik a koalíciós szerződést, s mivel nem érzik magukat hibásnak a villa­mosvásárlásról meghozott, sze­rintük jó szakmai döntésért, ezért nem is gondolnak a koalí­ció felmondására. NYÁRI FELVÉTELI. Az igé­nyeknek megfelelően az idén is tarthatnak nyári felvételi vizsgá­kat az egyetemeken, főiskolákon - közölte Kiss Ádám felsőoktatá­si helyettes államtitkár pénte­ken. A szaktárca illetékese le­szögezte: a tárca nem törölte a nyári vizsgákat. Augusztus első hetében ezt megtehetik mind­azok, akik sikertelen felvételit tettek, illetve tavasszal nem ad­ták be jelentkezésüket. MÓDOSÍTÁSI JAVASLAT. A Megyei Jogú Városok Szövetsé­ge (MJVSZ) a helyi önkormány­zatok címzett és céltámogatásá­ról szóló törvény módosítását kezdeményezi, hogy a támoga­tásokat helyi tömegközlekedési cégek járműparkjának felújításá­ra is igénybe lehessen venni - mondta Szita Károly, az MJVSZ elnöke pénteken. Manninger Je­nő, a KVHM politikai államtitká­ra közölte: a járműrekonstruk­cióra költött összeg évente 1-2 milliárddal növelhető lenne, ha a városi tömegközlekedési válla­latok részesülhetnének a cím­zett és céltámogatási keretből. MEGFELELÉS. Akadálymen­tessé válhat több ipari termék­nek az Európai Unió piacára ju­tása - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter. Hétfőn írja alá az Unió illetékeseivel az ipari termékek elfogadásáról szóló új jegyzőkönyvet, ami után a mi­nősítéssel rendelkező termékek könnyebben bekerülhetnek az EU piacára. Civilek a pályán Harmadik oldal Magyarországért néven ma országos civil szervezetet alapítanak Balatonföldváron. Az egyesületként működő tömörülés - az alapítók elképzelése szerint - politi­kai pályára lép. A legközelebbi ócsai képviselő- és polgár­mester-választáson már jelöltet indítanak, s a 2002-es or­szággyűlési képviselő-választáson a mérleg nyelve kívánnak lenni. Az alapításszervezők egyike, aki az ügyvezető elnöki teendőket is vállalja, dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Somogyért Egyesület elnöke. Tőle kérdeztük: hova sorolja az új szervezetet?- Ha Magyarországon van jobb- és baloldal, s a két oldal nem tudja a tízmillió magyart maga köré állíta­ni, akkor van létjogosultsága egy harmadik oldalnak is. Mi nem állít­juk ugyan, hogy tarisznyánkban van a bölcsek köve. Azt sem, hogy a Nap velünk kel és velünk nyug­szik. Azt azonban igen, hogy óriási számban vannak, akik időről időre úgy döntenek: sem a jobb, sem a bal. Akkor mi? Magyarországon a polgári demokrácia kialakulófélben van. Formálódásához nem elég a kétpólusú politikai rendszer, amire elég erős a törekvés a nagy politikai pártok részéről. Ezzel a kétpólusú törekvéssel együtt jár a kirekesztés­re való törekvés is: a választásokat követően a másikat nem tekintik partnernek. Össze kell fognunk, mert túl kicsi ország vagyunk ah­hoz, hogy a kispadra ültethessék négyévenként az ország 40-50 szá­zalékát. A harmadik oldal megpró­bálja a két pólus között megterem­teni a párbeszédet, az egymás- rautalságot, a politikai kultúrát, s aktív résztvevővé tenni a politikán belül is az embereket.- Ha jól értem: a harmadik ol­dal az ország lakosságának 50-60 százalékára számít?- A potenciális szurkolótábora remélhetőleg a 10 millió magyar lesz, akiknek célja a hatalmon lé­vők törekvéseinek elősegítése és a másik oldal kirekesztésének meg­akadályozása, az összefogás megte­remtése. Biztos vagyok abban, hogy az ország lakosságának több­sége ezt szeremé.- Van ebben kirekesztés is: még­pedig az, hogy ebbe a szervezetbe csak az léphet be, aki egyetlen poli­tikai pártnak sem tagja- Nem titkolt célja a harmadik oldalnak, hogy a nagypolitikába va­A nonprofit szervezetek közvetítenek az állam és polgárai, valamint a gaz dasági hatalom és az állampolgárok között, s ezáltal igen pntos szerepet töltenek be a társadalom életében. ló beleszólás lehetőségét biztosítsa azoknak, akik helyben vállalták a közéleti szerepet, s megértek arra, hogy a nagypolitikában is hallassák hangjukat, képviseljenek értékeket. A mi ideánk szerint az értékek nem jobb- és baloldaliak, hanem abszolútak vagy nem valósak. Mi a valós értékeket kívánjuk képviselni és eljuttatni a legmagasabb szintű döntéshozó fórumra, a magyar par­lamentbe. A parlamenti választáso­kon a klasszikus gyakorlat szerint pártok vésznek részt, ezért eleve bonyolult helyzetet teremtenénk már az indulás pillanatában, ha kü­lönböző pártok tagjai is a szervezet tagjai lehetnének. Ezt meg kell előzni. Nem zárjuk azonban ki a lehetőségét, hogy tagunk legyen az is, aki felfüggeszti arra az időre párttagságát.- Az alapszabály-tervezet szedni a párttörvényt kötelezőnek tartja magám nézve a harmadik oldal Ha egyesület, akkor miéd?- Mert a választási törvény úgy dik, amely megjelent egy párt holdudvarában, vagyis csatlakozott a jobb- vagy a baloldalhoz. Nem véletlen az, hogy nincs ma Magyar- országon civil szervezeteket össze­fogó szervezet. A harmadik oldal Magyarországon nem törekszik ar­ra, hogy a civil szervezeteket össze­fogja. Nem szervezetek szövetsége, hanem természetes személyek egyesülete, amelyben mindenki önmagáért felelős.- Mitől országos?- Másfél évvel ezelőtt Balaton­földváron összejött több mint száz ember. Valamennyien a 19 megye megyei önkormányzatába válasz­tott civil szerveztek tagjai: megyei közgyűlési elnökök, alelnökök, ta­nácsnokok, képviselők. Ekkor szembesültünk a meglepő ténnyel,: az 1998-as választásokat megelőző fogalmaz: a párttörvényben meg­határozott követelményeknek kell megfelelnie minden szervezetnek, amely a választásokon listát állít.- Akkor mi különbözteti meg a pártoktól ezt a szervezetet?- A tevékenysége. Az egyesüle­tekkel szemben tá­masztott követelmé­nyekhez képest nyitot- tabbnak kell lenni, a gazdálkodási tevékeny­ségünket időről időre a nyilvánosság elé kell tárnunk. Úgy gondo­lom, párt az, amelyik annak vallja magát, és nem párt, amelyik nem vallja magát annak.- Tehát nem párt, de nem is egy a rengeteg civil szervezet között. Ak­kor mégis mi?- A civil szervezettől abban kü­lönbözik, hogy országosan szerve­zett és nem a civil szervezeteket tö­mörítő szövetség. Másfél évvel ez­előtt, amikor megfogant a gondo­lat, sokan voltak, akik azt mond­ták, hogy a civü szervezetek szö­vetségét kellett volna létrehoznunk. Ellene szól, hogy jelenleg több olyan civil emyőszervezet műkö­négy évben minden megyében megszervezték a Somogyért Egye­sülethez hasonló lokálpatrióta me­gyei szervezetet vagy a kistérségi ci­vil szervezeteket, s ezek a megyei választáson listát állítottak, és az önkormányzati választáson orszá­Dr. Kupa Mihály. Budapesten született 1941-ben. Volt segédmunkás, majd szakmunkás. Közgazdász. 1990 decemberétől 1993 februárjáig pénz­ügyminiszter. Független országgyűlési képviselő. Angolul és franciául beszél. Nős, négy gyermeke van. Or. Gyenesei István 1948-ban született Kaposváron. A gödöllői egyetemen szerzett mérnök-közgazdász diplomát 198&4ŐI a Somogy megyei tanács, 19904ÖI - az első és a jelenlegi ciklusban - a megyei közgyűlés elnöke. A Somogyért Egyesület elnöke és a MOB alelnöke. Nős, három gyermeke van. gos átlagban 14 százalékos támoga­tottságot kaptak. Ez az arány közel háromszorosa a parlamenti küszöb­nek. Az elmúlt időszakban tovább erősödött ezeknek a szervezetek­nek a tevékenysége.- Jégtörő Mátyás napján dvilek kerülnek arra a pályára, ahol eddig csak politikai pártok voltak. Szere­tik majd a jövevényt, vagy harag­szanak rá?- Szerintem nincs olyan újszü­lött, akit a környezete ne fogadna szívesen, ha az valamilyen oknál fogva kívánt jövevény. Az, hogy mányzati választáson. Mire számít?- Illúzió lenne a befutó helyre számítani. Az a szándékunk, hogy megmutassuk: képesek vagyunk egy tisztességes jelölt állítására, a választási kampányban tisztessége­sen tudunk viselkedni. Meg azt, hogy létezünk. Minden százalék, amit támogatásképpen kapunk, azt jelzi, hogy észrevették, egyre ko­molyabban vesznek bennünket.- Az újszülött elég hamar vállal­kozik nagy feladatokra. Kik voltak a bábák? Az egyik nyilván ön- Először Kupa Mihály nevét Domináns tevékenység és az általuk elsődlegesen be­töltött funkciók szerint a mai magyar gyakorlatban a nonprofit szervezetek alábbi típusait különböztet­jük meg: adományosztó szervezetek; adománygyűjtő szervezetek; szolgáltatásokat nyújtó szervezetek; ér­dekvédelmi szervezetek; felhalmozási célú, önsegélye­ző jellegű szervezetek; társadalmi érintkezést szolgá­ló, klubjellegű szervezetek; korábbi állami, állam- igazgatási tevékenységet „átvállaló" köztestületek. szeretik-e majd vagy sem, a kör­nyezettől függ. Itt válik ugyanis da­cos, rossz, szeretetre nem méltó, hisztis gyerekké, vagy okos, értel­mes, a családba beilleszkedő, a csa­ládi asztalnál viselkedni tudó, má­sok számára is a család értékeit to­vább növelő serdülővé.- Maradjunk a hasonlóinál: en­nek a gyereknek egyik első tényke­dése az lesz, hogy megméretteti ma­gái a nagyokkal a hivatalos pártok­kal az időközi parlamenti és önkor­A Nonprofit Szervezetek* Alapítványok Társas nonprofit szervezetek Összesen Főváros, megye, régió száma megoszlása % száma megoszlása % szám j megoszlás % Budapest 6173 31,3 6803 24,1 12976 27,1 Pest 1450 7,3 2058 7,2 3508 7,3 Felér 457 2,3' 925 3,3 1382 2,9 KomároifrEsztergom 537 2,7 832 2,9 1369 2,8 Veszprém 9Ö8 4,6 1307 4,6 2215 4,6 Györ-Moson-Sopron 733 3,7 1171 4,1 1904 4,0 Vas 427 2,2 941 3,3 1368 2,8 Zala 648 3,3 1100 3,9 1748 3,6 Baranya 776 3,9 1123 4,0 1899 3,9 Somogy 666 3,4 1344 4,7 2010 4,2 Tolna 413 2,1 778 2,7 1191 2,5 Borsod-Atiauj-Zemplén 1191 6,0 1615 5,7 2806 5,8 Heves 586 3,0 976 3,4 1562 3,2 Hógrád 300 1,5 513 1,8 813 1,7 HaldiFBIhar 995 5,0 1143 4,0 2138 4,4 Jész-Magykun-Szolnok 679 3,4 1053 3,7 1732 3,6 Szabolcs-Szatmár-Bereg 625 3,2 1194 4,2 1819 3,8 Bács-Klskun 814 4,1 1313 4,6 2127 4,4 Békés 630 3,2 1122 3,9 1752 3,6 Csongréd 746 3,8 1106 3,9 1852 3,8 Összese 11 (* 1999-es adat) 19754 100.0 28417 100.0 48171 100.01 Fonás: KSH 1 említem, aki a legutóbbi ország- gyűlési képviselő-választáson egye­düliként jutott be függetlenként a parlamentbe. Az én szerepem azoknak a tapasztalatoknak a fel- használása volt, amelyeket a Somo- gyért Egyesület létrehozása és mű­ködtetése során szereztem. Folya­matosan kapcsolódtak hozzánk a megyék nagy részében közismert személyiségek, nem kevés megyei jogú város polgármestere, a megyei közgyűlési alelnök, települési pol­gármester. Kapcsolódott a szerve­zők csapatához Magyar György, az ismert ügyvéd, az Együtt Magyar- országért Unió vezetője. A pártok csalódott politikusai közül is sokan jöttek hozzánk. Például a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Helmeczi László, aki ko­rábban a Fidesz meghatározó politi­kusa volt. Óriási az érdeklődés, és óriási a kihívás. A siker két dologtól függ. Egyrészt attól, hogy a média miként fogad el bennünket. A má­sik, hogy mennyire tartják kívána­tosnak a harmadik oldalt. Ha majd a parlamenti választásokat követő­en kormányt kell alakítani, már nem ellenfelekre, hanem szövetsé­gesekre lesz szüksége a pártoknak. Vagy valóban konstruktív ellenzék­re, ami azért ma nem áll oly mér­tékben rendelkezésre, hogy meg­nyugtassa a két meghatározó politi­kai erőt és a társadalmat, kercza imre Elnököt választott a zsinat Az álom és a valóság között Nikolett édesanyja a teljes bizonyosságra vár „Néha már magam is elhiszem, hogy valóban őt találták meg a rendőrök. A kislányom holttestét. Aztán mindig arra gondolok, biztosan nem tévednek? Amíg egy százaléknyi esély is van arra, hogy nem Nikiről van szó, tovább álmo­dom, hazajön..." Gyula Szathmáry Nikolett édesanyjával, Edittel tegnap próbáltuk a keddtől kívül és belül zajló eseményeket megérteni.- Hogy aludt az éjszaka?- Szinte álomkóros vagyok. Éb­ren vagyok, látok, de mintha nem én lennék. Lehet, így akarok el­menekülni a valóságtól? Legszí­vesebben aludnék mindig, hogy aztán felébredjek, mint egy rossz álomból. Kértem már a családo­mat, ébresszen már fel valaki, tragédia meg sem történt, csak ál­modom.- A család miként viseli a tör­ténteket?- Féltem a szüléimét, hiszen már idősek. Nekik mondogatom, várják meg a szakértői vélemé­nyeket. A fiúk hazajöttek a hírre, de nem beszélnek, nem kérde­zősködnek. Amikor Niki eltűnt, csak azt éreztük, hogy mennünk kell. Mindig mentünk, mentünk, céltalanul mindenfelé és keres­tük. Most nem tudjuk, mit csinál­junk. Otthon sem jó, és kimoz­/I..1«'------JJl El bújok, ne lássanak...- Látta a holttestet?- Nem. Úgy tudom, csak cson­tokat találtak. Az az igazság, hogy nem is szívesen nézném meg, mert százszázalékosan még nem 4UX1, A m«« ILTo mégis, azt szeretném, hogy úgy maradjon meg bennem, mint amikor eltűnt.- Biztosan végiggondolta kedd óta, mi is.történhetett Nikivel.- Próbáltam elképzelni, mi tör­ténhetett. De ugyanúgy, mint amikor eltűnt, megállt bennem valami, nincs igazán képem, gon­dolatom Nikiről. Nem tudom el­képzelni sem ezt, sem azt. Talán egyelőre így jobb, mert tudok se­gíteni a rendőröknek is, hogy megtalálják, aki bántotta Nikit.- Van gyanúja gyilkosáról?- Igazából nincs. Remélem, nincs egy nyugodt perce azóta sem! Alig mozdultam ki, mióta közölték velem a hírt. Olyan va­gyok, mint egy strucc, elbújok, ne lássanak. Pedig nem nekem kelle­«« _*_____ Budap est Megtartotta alakuló ülését a Magyarországi Evangélikus Egyház új zsinata, amely tegnap választotta meg ve­zető tisztségviselőit. Hazánk harmadik legna­gyobb feiekezete tanácsko­zó testületének megbíza­tása hat évre szól. Az evangélikusok alkotják a má­sodik legnagyobb felekezetet a magyarországi protestáns egyhá­zak között. A hívek száma körül­belül félmillió, de pontos adatok nem állnak rendelkezésre, mert a több mint fél évszázaddal ezelőtti népszámláláson vizsgálták utoljá­ra a felekezeti hovatartozást. A lutheránus szervezetek mű­ködésében nagy szerepe van az egyház világi tagjainak is, akik a lelkészekkel és püspökökkel ~l 2*4 LÁiiaiiM íUi adatokat. Az evangélikusok 2000. évi általános választásai az egy­ház teljes tisztikarát érintették, így került sor a törvényhozó zsi­nat kijelölésére is. A korábbiak­hoz képest jelentős változásnak számít, hogy a testület az elmúlt évekbeli nyolcvan helyett csak harminchat tagot számlál. Az egy­ház tavalyi decemberi közgyűlése hat évre szólóan választotta meg az új zsinatot, amely tegnapi első ülésén a többi között döntést ho­zott a lelkészi és nem lelkészi el­nökök személyéről. A zsinati összejövetel ünnepi istentisztelettel kezdődött, ame­lyen a rangidős lelkészi küldött Bárdossy Tibor végezte az igehir­detést, majd a testület a híres Fa­sori Evangélikus Gimnázium falai között ült össze. A zsinat lelkészi elnökévé Smidéliusz Zoltánt, míg világi elnökévé Bárdossy Tamás közgazdászt választották. Kovács László, az MSZP elnöke: - A Magyar Szocialista Párt érdekelt az európai normákhoz (gazodé kazal politizálás, közélet megteremté­sében. Ezért az MSZP örömnél üdvözöl minden olyan kezdeménye­zést amely szándéka szerint mm megosztani, hanem összefogni kí- vánja a társadalmat amely tevékenységében fokozottan számit a el­vi szervezetek együttműködésére, A szocialisták bizalommal és ér­deklődéssel tekintenek a mozgalom Makóié kongresszusa elé. Az MSZP-t Újhelyi István, az országos elnökség tagja képviseli. Kövér Liszté, a Fidesz elnöke: - Éh magam részt vettem az ellen­zéki kerekasztal és az MSZMP közötti tárgyalásokon, amelyek a , noha valójában az akkori hatalom ént szemben a változást surge- I tő ellenzéki szervezetekkel az úgynevezett harmadik oldalként 1 ott ültek a tárgyalóasztalnál - Igaz, statisztaszerepre kényszerít­ve -azok a szervezetek, amelyek valójában a baloldalt, az aldio- f ri pártállamot képviselték. Az első választások éta az MSZP meg­megújuló kísérletet tesz arra - mUrözben masszív tudatos bázisát “ Igyekszik megőrizni -, hogy különböző álfüggetlen, álpolgári szervezetek, pártocskák so­rompóba állításával megpróbálja megosztani a polgári erők szavazóbázisát. Ezért Indult 1990-ben a Hazafias Népfront utódszervezeteként a Hazafias Választási Koahcié a válasz­tásokon, ezért hozták létre 1994 előtt a Köztársaság Pártot, és ezért kreálták 1998-ban az Együtt Magyarországért tildét Ugyanez a cél vezérli most az úgynevezett harmadik ol­dat „andpárf párt megszervezését is. A személyi átfedések Itt Is szembeötlők. A lő szer­vezők és reprezentánsok politikai hovatartozása eléggé ismert és nyilvánvaló. Még akkor Is, ha lesznek olyan jóhiszemű csatlakozók, akiknek maki menet közben válk világossá, hogy ennek a szervezetnek mik ts a mögöttes, valóságos szándékai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom