Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-20 / 43. szám

4. OLDAL G A Z D A S Á 6 1 T Ű K Ö R 2001. Február 20., kedd Veszélyben négyszáz munkahely (Folytatás az 1. oldalról) Felkai György, a Mól Rt. kom­munikációs igazgatója azonban pénteken közölte, a cégre egy évre kiírt pályázatot a megválto­zott piaci körülmények és a pusztaszőlősi földgázkitörés kö­vetkeztében hozott MBH-hatá- rozat tükrében eredménytelen­nek ítélték. Szécsi Ferenc, mint mondta, nem érti a hirtelen megváltozott körülményeket. A Kőolajkutató Rt. a Rotary Rt.-t összvagyona felett kívánta meg­vásárolni, sőt a fejlesztéshez is előteremtett volna több száz milliót. A szolnoki cégnek egyébként nem a nagykanizsai vállalatra „fáj a foga”, csupán az egyre szűkülő magyar piacon kíván egyeduralkodóvá válni. — A Mól Rt. döntését nem a gazdasági racionalitás motivál­ta, hanem egyfajta lobbi. Ezzel a határozatával azonban komoly veszélybe került négyszáz szol­noki munkahely — vélekedett a vezérigazgató. _____mészáros o. TŐZS DEI ÉS PIACI ÁRAK ~ 2001.6. hét Termény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 110-107 Mérséklődő Mérséklődő F08 francia kikötő Kukorica 94-93 Mérséklődő Ingadozó F08 Mexikói-öböl Tak.-árpa 92 Tartott Tartott FOB eirópá kikötő Napraforgó 380 Tartott Tartott Ex tank európai kikötő Szójadara 195 Gyengülő Mérséklődő OF Rotterdam AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 419,76 Euró 265,76 Német márka 135,88 Osztrák schilling 19,31 Svájci frank 173,05 USA-dollár 289,15 Értékpapírtörvény készül Pénzmosás gyanúja, nemzetbiztonsági koc­kázat, átláthatatlan tulajdonosi összetétel - kongatta meg a vészharangot a kormány szóvivője a BorsodChemben történt vállalat- felvásárlások során. Ez volt a pont az i-re. A napokban kerül a kormány elé az érték­papírtörvény tervezete - tudtuk meg Tállai András politikai államtitkártól. UDAPEST Nagyon szűk a Pénzügyi Szervezetek Állami Fel­ügyeletének (PSZÁF) lehetősége a vállalatfelvá­sárlási szabályok megsértésének felderítésében. A BorsodChem tulajdonosi körében feltűnt orosz GAZPROM és a háttérben sejthető egyéb, például osztrák pénzügyi vállalkozások, sőt legutóbb a magyar CIB Bank részvényfelvásárlása is megerő­sítette azt a feltételezést, hogy az értékpapírtör­vény jelenlegi formájában nem felel meg az átlát­hatósági követelményeknek. A Pénzügyminiszté­riumban (PM) most készült az értékpapírtörvény tervezete (éptv), amely a napokban kerül a kor­mány elé - tájékoztatta lapunkat Tállai András, a PM politikai államtitkára. A módosítás egyrészt uniós jogharmonizációs követelmény, másrészt a hazai gyakorlat is meg­követeli a vállalatokon belüli, átlátható rész­vénytulajdonosi szerkezetet. így a változtatatás- sal nagyobb jogosítványt szerez a PSZÁF, mert megvizsgálhatja majd a részvényesi csoportok együttműködési megállapodását is, s ezzel újra­fogalmazza a közvetett szerzés fogalmát - hang­súlyozta Tállai. (A BorsodChem részvényfelvá­sárlásánál épp az volt a gond, hogy egyetlen cso­port sem érte el a törvényben megszabott és kö­telezettségeket előíró 33 százalékos tulajdoni hányadot, miközben a háttérben, a GAZPROM irányításával több csoport megegyezését sejtet­ték - a szerk.) Az öt százaléknál nagyobb tulajdont szerzők részesedésüket kötelezőek lesznek nyilvános­ságra hozni a Magyar Tőkepiac című folyóirat­ban. A 33 százalékot meghaladó tőkerészesedés megszerzését követőn pedig a befektetőnek nyil­vános vételi ajánlatot kell tennie az összes tulaj­donos felé. A kisbefektetők érdekeit védi az úgy­nevezett ellenajánlat: a vételi ajánlat letelte előtti 10 napig bárki túllicitálhatja az eredeti részvény- árfolyamot. ___________icsernyánszkyi Eg yoldalú a szociális párbeszéd Az Unióm hivatkozva nem érheti sérelem a dolgozókat Optimista kereskedők Élénkülő takarékoskodási kedv Budapest Januárban emelkedett a konjunktúraindex értéke, s ezzel - bár a változás nem túl jelentős - 1998 óta nem tapasztalt szintet ért el. Figyelmet érdemel, hogy a javulás a kereskedelem­ben következett be, míg az iparban romlottak a vá­rakozások - derül ki egye­bek között a GK1 Gazdaság- kutató Rt. most közzétett jelentéséből. Az ipari bizalmi index értéke a ja­nuári csökkenés ellenére viszony­lag magas, s nagyjából megfelel az elmúlt év átlagának. A belföldi és külföldi vevők rendelésállomá­nya az elmúlt hónapban kisebb volt a tavaly decemberinél, a saját termelésű készletek nagysága vi­szont csökkent. A kereskedelmi cégeket a múlt év végén még a pesszimizmus jellemezte, várako­zásaik az év elején ugrásszerűen javultak; az ezt jelző index muta­tója januárban magasabb volt, mint két éve bármikor. A lakosság az év elsején élén- kebb áremelést érzékelt mint ta­valy ilyenkor, de az inflációs vára­kozások lassan tovább mérsék­lődnek. A válaszadók változatla­nul a munkanélküliek számának stagnálására számítanak. Nem változott a családok véle­ménye arról, hogy érdemes-e je­lenleg tartós fogyasztási cikket vá­sárolni, így a vásárlási kedv a no­vemberi gyengülés óta számotte­vően nem erősödött. Az idén vi­szont a tartós cikkek iránti keres­letük kismértékű növelését terve­zik. A múlt év végén kezdett erő­södni az emberek megtakarítási kedve, azóta a megkérdezettek közül egyre többen jelzik, hogy kedvező az alkalom a takarékos­kodásra. u. a. A GKI RT. KONJUNKTÚRAINDEXE 2000. február - 2001. január e=(~)=J lakossági bizalmi m j m üzleti bizalmi GKI konjuktúra A TŐZSDE VILÁGA Lassul az óriás A héten a forgalom szempontjá­ból meglehetősen hektikusan ala­kult a kereskedés, a szerdai tető­zést követően, amit a nagy válla­latok eredmény beszámolói gene­ráltak, ismét csökkent a volumen. A hét vesztesének a Matáv tekint­hető közel 10%-os árcsökkenés­sel. Az elmúlt évtized a Matáv számára folyamatos és erős növekedést hozott. A 2000- es eredmény be­számoló azon­ban ennek a gyors növekedé­si szakasznak a végét jelezheti, ugyanis a közzé tett adatok a tár­saság profitjá­nak lassuló emelkedéséről tanús­kodnak. A jövőben a növekedés há­rom fő forrásra támaszkodhat: a mobil üzletágra, a külföldi terjesz­kedésre, illetve a nagyobb haté­konysággal működtetett vezetékes üzletágra. A mobil üzletág gyors bővülése a tavalyi évben magasabb költségek­kel járt nem kis mértékben terhelve az eredmény-kimutatást (marke­ting költségek, ügynöki jutalékok stb.), ennek kedvező hatásai csak a későbbiekben realizálódhatnak. A fix vonalas üzletágban az előfize­tési díjbevételek növekményének nagy része az 50%-os tarifaemelés­ből származik. Ebben a vonatko­zásban a hazai extenzív növekedés időszaka lezárult, a cégnek a haté­konyság növelésére kell helyeznie a hangsúlyt. Ebbe a vonulatba tarto­zik a tervezett létszámcsökkenésre képzett 9 és fél milliárd forintos tar­talék, ami jelen­tős mértékben terhelte és ter­heli a cég rövid távú gazdálko­dását, de hosszú távon minden­képp kedvező hatással lehet az eredményekre. A külföldi és belföldi akvizí­ciók szintúgy tetemes költséggel jártak, de 2002-re a tavaly megvásá­rolt makedón telefontársaság ered­ményes működése lehet pozitív be­folyással a Matáv eredményeire. Mindezen körülmények figyelembe vételével a Matáv papírjait a hossz­abb távra gondolkodó befektetők számára javasoljuk vételre, vélemé­nyünket alátámasztja az utóbbi na­pikban igen alacsony értékre esett ára is. (Szepesi László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt. Szolnok, Baross út 27. Telefon: 56/500-450 ^ Munkatársat keresünk-^ a megyei napilapok kézbesítésére területére, vállalkozókat. Jelentkezni lehet: Szőke Vince I. sz. terjesztési ügynökség Telefon: 56/513-821 munkanapokon 8.00-12.OO-ig. Az Energizer Kft., Magyarország piacvezető elemforgalmazója, FRANCHISE ÜZLETKÖTŐKET keres Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar megyék területére. Feladata: vállalkozói formában. hagyományos piaci, kiskereskedelmi üzletek részére autóról történő közvetlen értékesítés, számlázás, az ám és az aktuális marketinganyagok boltba történő kihelyezése. Felelősséget vállalni tudó és akaró, kitartó, ambiciózus, saját munkájára igényes, becsületes, leinformálható munkatársat keresünk. Kérjük, hogy amennyiben érdekli a munkakör, küldje el igazolvány- képpel ellátott önéletrajzát 3 munkanapon belül az alábbi címre: 1386 Budapest, Pf. 993. (Önéletrajzokat nem küldünk vissza.) KÖSZÖNJÜK mindazok támogatását, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át a kiemelten közhasznú Alcsi Holt-Tiszáért Közalapítvány­nak juttatták. 2000-ben a támogatást a Holt- Tisza vízminőségének javítására használtuk fel. Kérünk mindenkit, szíveskedjenek ebben az évben is személyi jövedelemadójuk 1 %- ával támogatni alapítványunkat. Az Alcsi- Holt-Tiszáért Alapítvány Kuratóriuma. Adószá­munk: 18824216-2-16.-------------------------------------------------------------------------------*46055* A SZOLNOKI BIZALOM MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET köszönetét mond mindazoknak, akik a múlt évben a személyi jövedelemadó­juk 1 %-ával támogatták az egyesületet. A be­folyt összeget az alapító okiratban foglaltak szerint használtuk fel. Támogatásukat a jövő­ben is örömmel fogadjuk. Adószám: 19219323-1-16.------------------------------------------------------------------------------- *46301* TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL HÉTKÖZNAP: 56/516-716 m TAVASZI ÁRESÉS A SZOLNOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ TISZAVIDÉK ÁRUHÁZÁBAN (volt SKÁLA SZOLNOKI ABC-ÁRUHÁZAIBAN ÉS A KERTÉSZEK ÁRUHAZÁBAN, ahol február 20-tól árengedményes akciókkal, árubemutatókkal várjuk vásárlóinkat. ABC áruházaink és a Tiszavidék szupermarketjének ajánlatából: Sertéscomb 869 Ft/kg Sertéstarja 779 Ft/kg Eh. csirkecomb 499 Ft/kg Eh. egész csirke (fejjel-lábbal) 399 Ft/kg Eh. csirke far-hát 199 Ft/kg Sütőkolbász 759 Ft/kg Hurka 359 Ft/kg SZOLE-MEAT kenőmájas 479 Ft/kg SZOLE-MEATfüst., főtt, köt. sonka 1.340 Ft/kg V.F. nyári túrista felv. (Zalai) 500 g 619 Ft/db Párizsi (SOLE) ' 349 Ft/kg Körettészták 500 g (orsó - tollhegy - szarvacska - nagykocka) 119 Ft OKÉ ivójoghurt 180 g 5 fz 49 Ft/db OKÉ natúr vajkrém 250 g 189 Ft/db TISZAVIDÉK ÁRUHÁZ AJÁNLATÁBÓL (volt SKÁLA) RUHÁZATI OSZTÁLYON: PÓLÓVÁSÁR Grünberg póló 2.97Í8FÍ 2.480 Ft J32308-Ff 2.700 Ft RC-póló ,2díl 0 Ft 1.870 Ft BŐRÖNDAKCIÓ, AMÍG A KÉSZLET TART! 3 részes bőröndgarn. 7.00fi*í 4.700 Ft jLSOO'Ff 3.900 Ft ^85€rTt 3.300 Ft Férfi edzőcipő j&r200 Ft 5.200 Ft-ért REKLÁMÁRAS KÍNÁLATUNK: Férfi farmernadrág 2.590 Ft-ért. Szatén ágyneműt 4.300 Ft-ért kínálunk. MŰSZAKI OSZTÁLYON: Háztartási kis- és nagygépek, szórakoztató elektronikai készülékek kedvező ajánlata HITELVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGGEL! 0 % ELŐLEGGEL, 6-36 HAVI RÉSZLETRE, HITELFEDEZETI BIZTOSÍTÁSSAL... Érdeklődni lehet az 56/373-911-es telefonszámon. AJÁNLATUNK:- ORION 51 cm televízió 54.99081 49.990 Ft ■ Philips videorecorder 45.9^Fí 37.990 Ft- SONY PLAJSTATION 46^90 Ft 42.990 Ft - Electrolux hűtő 160 I ßffmo Ft 59.990 Ft- Philips porszívó 1300 W ,20990 Ft 22.900 Ft SZUPERMARKETBEN:- Steffi babák - rozsdamentes edények 10 % engedménnyel.- Porcelán bögréket 219 Ft-os REKLÁMÁRON kínálunk, amíg a készlet tart! KERTÉSZEK ÁRUHÁZÁNAK AJÁNLATÁBÓL: (Szolnok, Nagy Imre krt. 1/A. Tel.: 423-210)- Baby Lux 900 W-os fűgyűjtős fűnyírógép 9.990 Ft-os REKLÁMÁRON, amíg a készlet tart!- Vetőmagok, virághagymák teljes választékával várjuk kedves vásárlóinkat! tott: az európai integráció során nem csupán a gazdasági tényező­ket kell figyelembe venni, hanem legalább ennyire a társadalmi, szociális vonatkozásokat is. Állás­pontja szerint Magyarországon korábban eredményesebb volt a szociális párbeszéd, mint jelenleg. Hangsúlyozta: az Európai Unió és a tagországok is érdemi párbe­szédre törekednek. Az Európai Szakszervezetek Szövetségének véleményére nem csupán az Unió kormánya, a bizottság kíváncsi, hanem a pénzügyminiszterek ta­nácsa, és több más testület is. A közösségben nemzeti szinten is biztosítják az érdemi párbeszédet, igaz, - különféle formákban - mu­tatott rá a szakszervezeti vezető. ' ’ _______■ ■ gos gazdasági, szociális és a pénz­ügyi kérdésekhez, s ne csak ága­zati, helyi ügyekkel foglalkozza­nak. A nemzetközi szövetség oszt­ja a magyar szakszervezeti konfö­derációk véleményét abban, hogy helytelen az uniós jogharmonizá­cióra hivatkozva a munkavállalói érdekekkel ellentétesen módosíta­ni a Munka törvénykönyvét. Éppen ezért a szövetség kezde­ményezte az Európai Unió Bizott­ságánál, hogy ellenőrizze Magyar- országon a kormányzat, a mun­káltatói és munkavállalói érdek- képviseletek közötti partneri vi­szonyt. Emilio Gabaglio rámuta­Elégedetlen a magyarországi szociális párbeszéd gyakorla­tával az Európai Szakszervezek Szövetsége - hangsúlyozta Emilio Gabaglio, a szervezet főtitkára sajtótájékoztatóján. Budapest A főtitkár hivatalos útja során ta­lálkozott a hat országos magyaror­szági szakszervezeti konföderáció vezetőivel, illetve Stumpf István kancelláriaminiszterrel. Elismerte, hogy a miniszter a találkozón nem osztotta a szövetség véleményét, mert szerinte a szociális párbe­széd magyarországi gyakorlata megfelel annak, amit az európai országok folytatnak. A főtitkár ennek ellenére úgy látja, szükség lenne arra, hogy a magyar szakszervezetek érdem­ben hozzászólhassanak az orszá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom