Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-17 / 41. szám
8. OLDAL ALMA MATER 2001. Február 17., szombat HH V REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A múlt sokra kötelez Megyénk egyetlen felekezeti gimnáziumának fontosabb pillanatait végigvenni gyakorlatilag képtelenség. Maga a megtestesült történelem, léte összeforrt immáron 471 éve Mezőtúr, a megye és az ország történelmével. A hagyományoknak megfelelni éppen ezért nagyon nehéz, de Árvái Gyula főigazgató szerint nem lehetetlen. Ha az ember körbenéz az iskola múlt században felújított és átalakított épületén, akkor egy jókora szeletet lát Mezőtúr és a magyarországi református egyház történelméből. Tudósok, akadémikusok, művészek, költők, miniszterek, azóta híressé lett emberek végeztek az elmúlt évszázadokban a kisvárosban, joggal lehet tehát büszke minden tanár és diák a gimnáziumban arra, hogy ide jár. — Amíg államosított intézményként működött az iskola, addig nem erőltették, hogy a gyerekek tudják, értsék és tiszteljék múltunkat - magyarázta Árvái Gyula. — Amióta újra a Mezőtúri Református Egyházközség a fenntartónk, ismét beszélhetünk arról a hitről, ami évszázadokon keresztül működtette az iskolát. — Mennyire fontos, hogy vallásos legyen az önökhöz érkező diáki — Nem kitétel, nyitottak vagyunk bármilyen vallású tanulók irányában. Felekezetileg elkötelezett intézményünk célja az, hogy diákjainkat az alapvető értékek közvetítésével az élet tiszteletére, a természet szeretetére, az emberi munka, a kultúra megbecsülésére, testi-lelki harmóniára neveljük csakúgy, mint tették azt elődeink évszázadokon keresztül. — Mi a gimnázium erőssége?- A nyelvoktatás és az informatika. Emelt óraszámban tanulnak a gyerekek, angolul és németül. Összesen hét idegen nyelvből választhatnak a tanulók, angol nyelvi lektor segíti a tanárok munkáját. De nem lehet panaszunk a többi tantárgyra sem. Különösen a nyolc évfolyamos gimnazistáinktól várunk sokat, akik válogatott, kiváló gyerekek, legidősebbje most ötödévfolyamos, tehát három év múlva érhet be a munkánk, és természetesen az ő munkájuk gyümölcse, hogy már nyelvvizsgára készülnek.- Elég erős a tanári gárda is. — Tavaly májusban megkaptuk Jász-Nagykun-Szolnok megye pedagógiai díját az utóbbi nyolc év eredményeinek köszönhetően. Emellett a tanári kar erősítését célzandó újraélesztettünk egy szintén többévszázados hagyományt. Új tanáraink egy év után székfoglalót tartanak valamilyen tudományos témából egy bizottság előtt, melyet püspökök, akadémikusok alkotnak. Csak ezután kaphat az új kolléga végleges állást. Azt, hogy jó úton járunk, bizonyítja két tanárunk magas rangú kitüntetése. Balázs Árpád és Molnár Mária miniszteri elismerést kapott, emellett Molnár Mária életművét díjazandó mostantól az Arany Katedra Díj birtokosa.- Mivel tudják segíteni diákjaikat?- Idén 1,3 millió forintot adunk külföldi tanulmányúihoz egyik alapítványunk segítségével. A szociálisan rászoruló diákok havi két-há- romezer forintos ösztöndíjat kaphatnak szintén alapítványi pénzből, illetve a legrosszabb helyzetben lévő gyerekeknek teljesen ingyenes kollégiumi étkezést biztosítunk. Patinás iskola korszerű termekkel A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Európa legrégebbi református gimnáziuma, ám oktatási feltételeiben modem, a mai kor követelményeinek megfelelő szaktantermekkel várja a jelentkezőket. Korszerűen fölszerelt nyelvi laboratórium, modern számítógépek, gyönyörű ifjúsági és múzeumi könyvtár, irodalmi önképzőkör és diákszínpad, sportkörök, új biológia-kémia labor, tangazdaság és tanműhely, otthonos kollégium, valamint saját étterem várja a mezőtúrra jelentkező diákokat. A korszerű nyelvi labor és a biológia előadó az iskola büszkesége A négy tanéves gimnáziumban három osztályt indítanak, angol és német tagozatosat, valamint általános tantervűt. A nyolc évfolyamos gimnáziumba a leendő ötödikeseket várják. Szakközépiskolai osztály is választható, a négy éves, érettségivel záruló képzés után két év alatt mezőgazdasági gépésztechnikusi végzettség szerezhető. FÉL ÉVEZRED. Már 1530 óta működik a református gimnázium Mezőtúron. A patinás, nagy hagyományokkal rendelkező intézmény történelmi múltja egyre fényesebb jelennel párosul, hiszen a múlt köte- lez, tartani kell az oktatás magas színvonalát. ____________________________________■ Al sóból a gimnáziumba Hírek ALAPÍTVÁNYOK. Az egykori alma mater iránt érzett tisztelet és szeretet motiválta az öregdiákokat akkor, amikor hét alapítványt hoztak létre az iskola munkáját segítendő. Az alapítványok összes törzstőkéje eléri a húszmillió forintot. Jelenleg bejegyzés alatt áll a nyolcadik alapítvány is, úgyhogy a református gimi diákjait van miért irigyelni. KANADAI ÖSZTÖNDÍJ. A kanadai magyarok által alapított és működtetett montreali Szent István Magyar Kultúra Egyesület Magyarországon egyedül a mezőtúri református gimnázium tanulóinak ad anyagi támogatást. Minden esztendőben a legjobb öt tanuló 400400 kanadai dollárt kap az egyesület jóvoltából. VERSEK. Kétévente a tanulók rajzait és verseit tartalmazó könyvet jelentet meg az iskola. Ez persze nem csoda egy olyan gimnáziumban, ahol olyan költők végeztek, mint Tamkó Sirató Károly, Szép Ernő, Erdélyi József. SIKERES DIÁKOK. Az elmúlt tanév a különböző versenyek szempontjából igen sikeresnek bizonyult. Például többek között Fekete József és Polgár Sándor a magyar kultúra napja alkalmából kiírt országos pályázaton első helyezést ért el. Bodor József 7. osztályos kisdiák pedig a „Virág-világ” rajzpályázaton országos első lett, sőt az UNICEF az ő alkotását választotta ki Európa képviseletére a világ többi rajzával szemben. PARTNERISKOLÁK. Szoros kapcsolatot ápol az intézmény egy holland és svájci iskolával. A németalföldi Jan Arentsz iskola anyagi támogatást is nyújtott a mezőtúri gimnáziumnak. ■ Az 1992-es fenntartói csere minőségi változást hozott az intézménybe. Az egyik legsikeresebb új képzés a jelek szerint a nyolc évfolyamos gimnázium. — Öt év tapasztalatairól tudok csak beszámolni, de több mint biztató ez a pár év - értékelt Fekete Gábomé általános igazgató- helyettes. — A tehetséges, továbbtanulni szándékozó kisdiákok járnak hozzánk, akik képesséEurópa legrégibb református gimnáziumát 1530-ban alapították. Az iskola dicső múltja mindig erőt adott a tanároknak és a diákoknak a történelem viharaiban, s a mai utódok őrzik és ápolják az évszázados hagyományokat. Túri Szabó Lukács és Túri Sánta Jakab, református prédiáktorok nevéhez fűződik a mezőtúri alma mater megalapítása. Az iskola első rektoráról, Szegedi Kis Istvánról kapta nevét. Még a török uralom sem akadályozta meg, hogy zavartalan legyen az intézmény működése. Az első komoly változás az 1948-as államosítás után az 1964/65-ös tanévben érte az iskolát, nevezetesen ekkortól új arculatként mezőgazdasági gépészeti szakoktatás indult el. Már a rendgeik alapján már alsó tagozatban is kitűnnek társaik közül. Ezek után érthető, hogy bizakodva tekintünk az első érettségiző osztályok eredményei felé, mert amit eddig mutattak, az méltó gimnáziumunkhoz.- Mit tudnak adni ezeknek a gyerekeknek?- A messzebbről érkezőknek kollégiumi férőhelyet és teljes ellátást biztosítunk.- Honnan érkeznek elsősorban a diákok?- Leginkább Jász-NagykunSzolnok megyéből és a szomszédos Békésből. De vannak tanulóink Pest mellől is, valamint az ország távolabbi vidékeiről. Most is várjuk általános fölvételi eljárásunkra azon tanulók jelentkezését, akik mezőtúri diákként sze- retnének érettségizni. _______■ sz erváltozás után, 1992-ben került vissza korábbi fenntartójához, a Mezőtúri Református Egyházközséghez a gimnázium, s azóta egyre erősödik a tanítás színvonala. Természetesen a mai igényeknek is meg kell már felelni, a húsz tanteremből és három műhelyteremből álló épületegyüttes 50 ezer kötetes ifjúsági könyvtárral, muzeális értékű ókönyvtárral, korszerű nyelvi laborral és számítástechnikai teremmel, valamint szakelőadókkal büszkélkedhet. Saját tornaterem és sportpálya szolgálja az egészséges nevelést, saját étterem és kollégium a kollégisták és a bejárók kényelmét. A száz hektáros tangazdaság gépekkel, járművekkel szolgálja ki az ország legjobb mezőgazdasági gépész középiskoláját (1972 óta a szakma versenye- ken elért eredmények alapján). ■ Történelmi falak között Élvonalban a technikusok Lassan negyven éve működik a református gimnáziumban mezőgazdasági gépésztechnikusi oktatás. Az évtizedek alatt az ország egyik legjobb szakmai képzését valósították meg az iskolában. Balázs Árpád műszaki tagozatvezető nyugodtan beszélhet országos elsőségről, erre az eddig megrendezett szakmai versenyeken elért eredmények feljogosítják.- Egy KSH-kimutatás szerint 1972 óta, tehát a mezőgazdasági gépész szakmai tanulmányi versenyek kezdetétől nézve a mi iskolánk érte el a legjobb eredményeket - magyarázta a nemrégiben miniszteri kitüntetést kapott szakmai vezető. — Idén is öt tanulónk jutott be az országos döntőbe, a hagyományok tehát folytatódnak. — Miként illeszkedik egy nagy múltú gimnáziumba a mezőgazdasági képzés?- Mivel érettségi utáni két éves továbbképzésről van szó, ezért jól. Az érettségiig ugyanolyan követelmények várnak a leendő technikusokra is, mint a többiekre. A különbség csak az, hogy ők nem mennek rögtön főiskolára, egyetemre, hanem előbb technikusi oklevelet szereznek nálunk. Egyébként szorosan együttműködünk a helyi főiskolával is, így igazán magas szintű munka folyik nálunk. Azok a technikusok, akik felsőfokú tanulmányokra vágynak, megkapják a megfelelő tudást ahhoz, hogy sikerrel vegyék az akadályokat. Általában itt helyben, vagy Gödöllőn, az agrár- tudományi egyetemen szereznek diplomát gépészeink. _______■ A MUZEÁLIS értékeket rejtő régi könyvtár a kutatni vágyók álma. Az oldal a középiskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.