Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

4. OLDAL HAZAI TÜKÖR 2001. FEBRUÁR 10., SZOMBAT || ||| Torgyán maga döntött új tisztségéről A kisgazdaelnök és volt államtitkára lemondott Fradi-tisztségéről is Túri-Kovács Béla miniszteri szolgálati gépkocsijával érkezett a pártszékházhoz fotó: europress/kallus györgy A kisgazdapárt frakcióelnökséggel kiegészült országos elnöksége tegnap kétórás tanácskozás után tudomásul vette Torgyán József személyi dönté­seit. Ezek szerint az FKGP elnöke az agrártárca élére Gyimóthy Gézát, az Országgyűlés kisgazdaalelnökét jelöli. Bánk Attila frakcióvezető az Országgyűlés alelnöke lesz, míg Torgyán József pártelnök a parla­mentben a képviselőcsoport vezetője­ként tevékenykedne a jövőben. Budapest A Független Kisgazdapárt vezetősége nem döntéseket hozott tegnapi ülésén, hanem tudomásul vette a pártelnök sze­mélyi elképzeléseit - tájékoztatta a két­órás tanácskozás után a sajtót a szerda este miniszteri tisztségéről lemondott pártelnök. Torgyán József szerint nem volt szükség szavazásra, hiszen a frakció- elnökséggel kibővített országos elnökség szemmel látható többsége egyetértett ve­zetőjével. így a kisgazdapárt vezető tiszt­ségviselői elfogadták, hogy a lemondott agrárminiszter Gyimóthy Gézát jelölje utódjául. A leendő miniszter feladata és joga, hogy kiválassza munkatársait, így a Szabadi Béla távozása után megüresedett politikai államtitkári poszt betöltőjét is. Kovács Zoltán helyettes államtitkár Torgyán József vélekedése szerint esé­lyes lehet e tisztség betöltésére. Gyi­móthy a közeljövő legfontosabb felada­tának a nemzeti földalapról és a birtok- rendezésről szóló törvények meghozata­lát nevezte. Szavazás nélkül adták egyetértésüket az elnökség tagjai arra is, hogy Torgyán József töltse be a jövőben a párt ország- gyűlési frakcióvezetői tisztséget. A kis­gazdaelnök azt mondta, hogy pusztán formalitásból kikéri majd a frakció véle­ményét is. Magáról annyit közölt, hogy bizonyára megfelelően ellátja majd ezt a feladatot is, miután kiemelkedő frakció- vezetői múlttal bír. Torgyán József fontosnak tartotta elis­mételni azon indokait, melyek agrármi­A lehetséges utódok niszteri tisztségéről való lemondásához vezettek. Véleménye szerint már a koalí­ció létét veszélyeztető hajtóvadászat in­dult személye ellen, amely „ártatlan fiát” is elérte. Azért, hogy a kormánykoalíció - amelyért a választások után ő maga is rengeteget tett - a továbbiakban is jól működjön, visszalépett az agrártárca ve­zetésétől. Az FKGP elnökének döntésé­ben az is szerepet játszott, hogy - mint mondta - minden erejét a kisgazdapárt választási sikerének szentelhesse ez­után, mert szerinte a párt a 2002. évi vá­lasztások idején olyan erőt képvisel majd, amelyet a következő évtizedek kormányzati struktúráiból kihagyni nem lehet. Az együttes ülésen eldőlt, hogy az ag­rártárca élére kerülő Gyimóthy Géza he­lyébe, az Országgyűlés alelnöki posztjá­ra Bánk Attilát jelölik. Torgyán József szerint Bánk megfelelően reprezentálja majd az FKGP középpárti politikáját. Torgyán és Szabadi tegnap írásos nyi­latkozatban jelentette be, hogy mindket­ten lemondanak az FTC-ben betöltött vezetői posztjukról. A nyilatkozat szerint az elmúlt két évben sikeresen stabilizálták a klub anyagi helyzetét. HORVÁTH MAGDOLNA Vélemények, visszhangok Kovács László, a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták elnöke szerint Torgyán József lépése sajnos éveket késett. így az egész országot, vala­mennyiünket kár érte, és ezért a miniszterelnököt terheli a felelősség. Az MSZP első embere azt hangsúlyozta, hogy el lehetett volna kerülni a magyar mezőgazdaság tönkretételét, meg lehetett volna óvni az ország politikai tekintélyét, ha Orbán Viktor nem köt koalíciót Torgyán Józseffel. Torgyán doktor miniszteri lemondásá­nak tényét a kisebbik koalíciós partner, az MDF elnöke is üdvözölte szándé­kosan szűkszavúra szabott nyilatko­zataiban. Dávid Ibolya csupán azt hangsúlyozta, hogy a kormány munkája iránti bizalmat ez a lépés növeli. A szabaddemokraták üdvözölték a „komédia” végét, Csarka István pedig úgy fogalmazott, hogy a lemondás az utolsó pillanatban történt meg, hiszen hétfőn kezdődik a tavaszi ülésszak a parlamentben, s a koalíció nem indulha­tott el ezzel a tehertétellel. - A miniszteri tisztségétől megvált Torgyán József to­vábbra is hatalmas tehertételt jelent a kisgazdapárt számára - fejtette ki véle­ményét lapunk kérésére Lányi Zsolt. A koalíciós hűségnyilatkozatot csütörtökön aláírt - immár nem párttag, kizárt, illetve kilépett - kisgazda képviselők csoportjá­nak egyik legismertebb alakja nem tartja elképzelhetőnek, hogy Torgyán önként lemondana a pártelnökségről. Úgy fogal­mazott: amennyiben két hónapon belül Torgyán József nem teszi lehetővé, hogy a nagyválasztmány titkos szavazással ki­nyilvánítsa véleményét vezetőjéről, úgy a kisgazdapárt nem juthat be a 2002. évi választáson a parlamentbe. A földműve­lésügyi tárca várományosát, Gyimóthy Gézát Torgyán József szolgai fegyverhor­dozójának nevezte Lányi Zsolt, akinek kinevezésével szerinte nem oldódik meg a kisgazdapárt válsága. Torgyán József most, amikor kék lámpás Mercedes nél­kül utazik majd vidéki körútra, kényte­len lesz szembenézni azzal a ténnyel, hogy a tagság nincs mellette - vélekedett Lányi Zsolt. Marad-e az őrizet? Még nem lehet tudni, hogy Torgyán Jó­zsef február 15. után milyen személyi vé­delemben részesül. A távozó miniszter személyi védelmének esetleges változásá­ról és a tárca új vezetőjének védelméről egyelőre sem az ORFK Kommunikációs Igazgatósága, sem a Köztársasági Őrezred vezetése nem tudott tájékoztatást adni. A Független Kisgazdapárt elnöke még a parlamenti választások előtt, 1998 már­ciusában kapott ideiglenes védelmet, mi­után lakásánál robbantásos merényletet követtek el. Torgyán József ideiglenes védelmét az új kormány első ülésén, 1998 júliusában véglegesítette a védett személyek és a kijelölt létesítmények vé­delméről rendelkező 1996. évi kormány- rendelet módosításával. Ezzel az állandó személyi védelemben részesülő állami vezetők körét kiegészítette a földműve­lésügyi és vidékfejlesztési miniszter sze­mélyével. Az agrárminisztérium élére a távozó Torgyán József egyik leghűségesebbnek tar­tott hívét, Gyimóthy Gézát javasolta a miniszterelnöknek. Gyimóthy a mostani par­lamenti ciklusban a párt képviseletében az Országgyűlés alelnökének posztját lát­ta el. Orbán Viktor várhatóan a jövő hét elején ül le tárgyalni a miniszterjelölttel, és a találkozó után dönti el, hogy elfogadja-e a pártelnök jelöltjét. A koalíciós szerző­dés értelmében az agrártárca teljes egészében a kisgazdáké, a tárca valamennyi posztjára ők állíthatnak vezetőket. Az agrártárca politikai államtitkári székébe a távozó Torgyán József egyik eddigi helyettes államtitkárát, Kovács Zoltánt ajánlotta, akiről Gyimóthy Géza még csütör­tök este sietett kijelente­ni, hogy elfogadja a sze­mélyét. Kovács 1984- ben szerzett jogi diplo­mát, később pedig adó- tanácsadói szakvizsgát is tett. Cég-, ingatlan- és földügyekkel foglalko­zott, minisztériumi meg­bízatása előtt Torgyán doktor földügyi tanács­adójaként tevékenyke­dett. Tavaly áprilisban került az agrártárcához. Névjegy: Gyimóthy Géza Született: 1952, Tata református lelkészi családban Végzettsége: Gödöllői Agrártudományi Egyetem (1976) Református Teológia (1982) Párttagsága: 19904ÖI az FKGP tagja 1992-től országos főtitkár 1994461 országgyűlési képviselő 1994-98: a mezőgazdasági bizottság alelnöke 19984ÓI az Országgyűlés alelnöke Család: nős, felesége védőnő, három gyermeke van F-16-OSOK. Használt F-16-os vadászrepülőgépek beszerzésé­ről döntött csütörtökön a nem­zetbiztonsági kabinet; az egyez­tető tárgyalások a jövő héten kezdődnek az Egyesült Álla­mokban - jelentette be honvé­delmi tárca vezetője, Szabó Já­nos pénteken. A MiG-29-esek még három évig lesznek had­rendben, helyüket a felújított F-16-osok 2004 közepétől-végé- től veszik át. A teljes program 140-150 milliárd forintba kerül. Pénteken a svéd kormány azt ajánlotta fel, hogy 24 Gripen vadászrepülőgépet kölcsön ad­na a magyar kormánynak. VÁLASZ. A nyugdíj nem méltá­nyossági kegydíj, hanem járu­lékfizetéssel megvásárolt jog, a járulékból a többi nyugdíjas sé­relmére szociális segélyezés nem folytatható - tartalmazza a Szociális és Családügyi Minisz­térium közleménye, amelyet az MSZP országgyűlési frakciójá­nak pénteken elhangzott javas­latára reagálva hozott nyilvá­nosságra a tárca. EREDMÉNYTELENSÉG. A szocialista párt Szájer József fideszes és Nagy Sándor MSZP-s frakcióvezető csütörtö­ki megbeszélésének tapasztala­tai alapján úgy értékeli, hogy értelmetlen rendszeres találko­zókat szervezni a két képviselő- csoport között, mert nem szol­gálná az ország javát. SZOCIALISTA JELÖLT. Az MSZP semmiképpen sem egy 2002 utáni nagykoalíció kialakí­tására, hanem a jelenlegi kor­mány leváltására törekszik, s azt szeretné elérni, hogy Or­bán, Torgyán, Kövér és Csurka semmilyen kormánytisztséget se vállalhasson - jelentette ki Kovács László szocialista párt­elnök pénteken Dabason, ahol bemutatta az időközi választá­son induló szocialista jelöltet, Kovács Istvánt, Örkény polgár- mesterét. VIZSGÁLATKÉRÉS. Az SZDSZ szerint a köztévé pazarló gazdálkodása miatt megalapo­zott lenne, hogy az ügyészség vizsgálatot indítson az MTV el­nöke és a vagyongazdálkodást végző elnökség felelősségének megállapítására - áll Haraszti Miklós szabaddemokrata ügyvi­vő pénteki közleményében. TANÉVKEZDÉS. Az Oktatási Minisztérium tervei szerint az iskolák dönthetnének arról, hogy augusztus 29-én vagy szeptember 3-án kezdődjön a tanítás - jelentette be Kömyei László közoktatásért felelős he­lyettes államtitkár pénteken. A tárca illetékese elmondta: amennyiben már augusztus 29- én elkezdenék a tanítást, akkor június 14-én befejeződhetne a tanév. ■ Földre szállt tegnap a Malév A hazai repüléstörténet egyik fekete napja Eddig példátlan intézkedéssel - repülésbiztonsági okokból - A Ferihegyi repülőtéren egyéb­üzemszünetet rendeltek el a Malévnál. A szakszervezeti ként a külföldi légitársaságok gé- vezetők szerint nem igaz, hogy 240 ezer forint a bruttó peinek le- és felszállása zavarta­átlagbére a sztrájkoló repülőgép-karbantartóknak. lan, mivel saját szerelőiket is ma­Budapest Pető György, a Légügyi Igazgató­ság kommunikációs igazgatója la­punknak elmondta, hogy a repü­lés fekete napjaként tartják majd számon Ferihegyen ezt a pénte­ket. A Malév Rt. dolgozóit tömörí­tő öt szakszervezet 20 ezer mun­kahely jövőjét féltve, mielőbbi megegyezésre szólította fel a sztrájkban érintett feleket. Köz­ben utasok százainak kellett szembesülnie azzal, hogy csak késve, külföldi légitársaságok gé­peivel utazhatnak el a távolabbi országokba. Veszteglő gépek Ferihegyen fotó: europress/kallus györgy gukkal hozzák Budapestre. A rep­tér forgalmának csak mindössze felét biztosítja a Malév. Hegedűs Tibortól, a Repülőgép­műszakiak Független Szakszerve­zetének elnökétől pénteken dél­ben megtudtuk, hogy új stratégiá­val készültek a Malév Rt. vezetői­vel folytatandó egyeztető tárgya­lásra. Cáfolta, hogy 240 ezer forin­tos bruttó átlagkeresete lenne a karbantartóknak. A sztrájkoló dol­gozók nettó jövedelme, mint mondta, 70-150 ezer forint közöt­ti. Ő maga repülőgép-szerelőként a legutóbbi fizetéskor 119 ezer fo­rintot vitt haza. Lapzártakor még javában tartottak az egyeztetések, ezért a Malév-gépek újbóli felszál­lásának idejéről nem tudtak felvi­lágosítást adni az illetékesek. NÉMETH ZSUZSA Kisebbségek egy asztalnál Budapest Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hiva­tal (NEKH) elnöke tegnap első alkalommal találkozott a hazai kisebbségek vezető­ivel. A tanácskozáson szó volt az etnikumok, illetve a nemzetiségek televízió­műsorainak sorsáról is. A NEKH elnöke bejelentette, hogy a Magyar Televízió nemzeti­ségi adásaira a jövőben sem jut kevesebb pénz, noha a közszolgá­lati médium többi műsorának költségvetését jelentősen meg­kurtították. Keményebb diónak bizonyulhat a kisebbségi törvény módosítása. A tegnapi találkozón Báthory János azt javasolta, hogy a tárgya­lások során válasszák el egymás­tól a kulturális autonómia megva­lósításának útjában álló problé­mák megoldását és a választójog rendezését. Utóbbi kérdésben ugyanis a kisebbségek képviselői és a kormányzat várhatóan csak kemény és hosszas viták után jut majd megegyezésre, ez pedig hát­ráltatná a nemzetiségi óvodák, is­kolák és színházak működését érintő gondok orvoslását. A nem­zetiségek kulturális önállóságá­nak kiteljesedését jelenleg gátolja, hogy nem a kisebbségek kezelik saját intézményeiket. Az ellent­mondás mögött a pénzelosztás módja áll. Ennek oka, hogy jelen­leg a kisebbségi önkormányzatok helyett a települések kapnak pénzt a nemzetiségi iskolák fenn­tartására.- A megoldás látszólag egysze­rű, mert csak át kellene irányítani a támogatást a kisebbségeknek, mondta el Heizer Antal, a kisebb- ségi hivatal elnökhelyettese, -w-

Next

/
Oldalképek
Tartalom